Az idő fura dolgokra képes!
Mondjuk, megszépít ezt-azt…
Mostanában azt veszem észre, hogy egyes zenei stílusok, amik megjelenésük idején durván megosztották a gitáralapú muzsikák rajongótáborát, kezdenek átértékelődni.
A grunge-korszakot (és úgy ánblokk a ’90-es éveket) sokan a rock/metal halálának tekintették, manapság viszont egy izgalmas időszakként él a legtöbb ember emlékezetében.
A nu metal ugyancsak szitokszó volt a maga „hőskorában”.
Jelenleg az ilyen-olyan kórságok kapják az ívet rendesen.
Talán idővel ez a stílusirányzat is a helyére kerül majd…
Ugyanis számomra úgy tűnik, hogy egyre többen a nu metalra is inkább jól eső nosztalgiával gondolnak vissza. Jómagam se voltam anno oda meg vissza az újhullámos, szólókat nélkülöző, mélyre hangolt gitárokkal operáló csapatokért, de sosem tartottam ördögtől valónak ezt a hülye névvel ellátott stílust. Hiszen amennyi dologban hasonlítottak egymásra ezek a zenekarok, legalább annyiban különböztek is. Ebből a szempontból a metalcore (bár annak is akadnak különféle válfajai) homogénebbnek hat.
Jelen cikk alanya az a P.O.D., akik a nu metal hullám egyik legsikeresebb bandájának számítanak. Az írás tárgya pedig az amcsi srácok legújabb, sorrendben kilencedik nagylemeze, a The Awakening. Egyetemista koromban a Satellite albummal ismertem meg őket és már akkor éreztem, hogy hiába a nagy „númetálozás” velük kapcsolatban, jóval árnyaltabb az összkép. Szerintem Sonny Sandoval és társai mindig is crossover zenében utaztak, amiben teljesen jól megfért egymás mellett a metal, a reggae, a rap, a latin jazz, a punk/HC és ki tudja mi egyéb.
Gyakorlatilag mai napig megmaradt náluk ez a fúziós megközelítés.
Az „Ébredés” annyiban mindenképp különbözik korábbi munkáiktól, hogy ez az első koncept-lemezük. A dalok előtt és után szövegfoszlányok, ilyen-olyan környezeti zajok, effektek hallhatók.
Ezáltal egy bizonyos atmoszféra lengi körül a korongot. A muzsika ennek ellenére nem egysíkú, hisz elég eltérő karakterű számok kaptak helyet a lemezen. Ergo színes, változatos az összkép.
A nyitó Am I Awake szirénázós, híradós montázsokat tartalmazó bevezetője nem ígér túl sok vidámságot. A középtempós riff után kapásból a refrénnel indít Sonny, aztán a verzéket már akusztikus pengetésre tolja. Már ebben az első nótában emlékezetes dallamokat produkál, de a későbbiekben is ihletetten énekel! És az olyan sor is roppant ötletes szerintem, mint az „Or maybe i’ve lost my mind, if you don’t mind”.
A This Goes Out to You egy lendületesebb, pozitívabb hangvételű darab. Még egy kis gitárszóló kezdeményt is beiktattak a vége felé.
A Rise of NWO újfent súlyosabb, keményebb vizekre evez. Sonny feszes rappelése atomjó, de a pár másodpercig felbukkanó szitár-effekt is pofás. Sőt a rövid, de hangulatos gitárszólót is eltalálták. A lemez egyik legemlékezetesebb momentuma mégis a Maria Brink vendégéneklésével megtámogatott, lírai Criminal Conversations.
Iszonyat hangulatos, szívbe markoló, lélekbe maró szerzemény!
Szellős, mégis tele van apró finomságokkal, ügyes hangszerelési megoldásokkal.
Az ezt követő Somebody’s Trying to Kill Me újabb csúcspont. Rendesen hipnotikus a belassult riff, majd a versszakokat kísérő tördelés. A refrénben pedig, ahogy a somebody szót bekiabálják, a KoRn ugrik be. Sonny dallamvezetése, az elnyújtott szavak/szóvégek viszont inkább grunge-osak.
A Get Down gitárdíszítései élményszámba menőek, a röpke, space-es szóló, és ahogy alatta röfög a bőgő, az tipikus ear-candy!
A két gyors, HC/punk alapú nóta is üt. A Speed Demon igazi adrenalinbomba, nem tudom megállni, hogy végig ne headbangeljem. A Lou Koller (Sick of it All) közreműködésével előadott Revolución még több stílusból merít.
A lendületes HC-s versszakokat egy roppant érdekes, a ska és a country dallamvilágát mixelő refrén váltja. De beépítettek egy autenktikus reggae betétet is. Orbitális nóta, csordavokál rulez, stb.!
A Want It All Faith No More, Incubus jellegű szalonzene, szordínós trombita, latin jazz hangulat. Igazi coolság!
A The Awakening pedig nagyszerűen foglalja keretbe ezt a koncepciózus lemezt.
Gyerekek!
Nem sz@rozok, számomra ez maximális teljesítmény!
Az én olvasatomban a P.O.D. most ért fel a csúcsra.
Mestermunka!
Mit is mondhatnék a végén: Ébresztőőőőőőő!!!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.