A Bear Bone Company egy svéd bagázs, akik nemrég jelentették meg self-titled bemutatkozó albumukat. A trió felállásban működő csapat azt a fajta rockzenét tolja, ami nyugodt szívvel nevezhető dögös, tökös, húzós, és nem utolsó sorban roppant slágeres muzsikának. A vastag, combos gitárhangzás és egyes riffek miatt olykor elérik a metalos keménységet is a fiúk. Olyan előadók hatottak rájuk többek között, mint Black Label Society, Gary Moore, Foo Fighters. A tucatnyi szerzeményt tartalmazó, 50 perces korong pedig egy jófajta slágergyűjtemény!
Az énekes gitáros B.K. hatalmas mennyiségben adagolja a húzós riffeket, pöpec szólókat, fogós énekdallamokat. Mind gitár, mind énektudása példaértékű, orgánuma igazán férfias, bár néha elragadtatja magát és fejhangon sipítozik. Az a durva, hogy még a visítozás is jól áll neki! 🙂
A Knauz (dob) és J. Martin (basszusgitár, háttérvokál) alkotta ritmusszekció is teszi, amit megkövetel a stílus. Feszes játékuk megadja a kellő alapot. De a showt egyértelműen B.K. viszi el.
A már említett zenekarokon kívül nekem olyanok neve is beugrott, mint a Pantera, a Load/ReLoad-korszakos Metallica, meg 1-2 nevesebb southern/stoner brigád. De a Don’t Belong énektémái, meg a riffelése Alter Bridge rokon.
Máskor meg Myles Kennedy Slash-es dolgai rémlenek föl.
A Hangin’ egy jó példa a Slash-vonalra, hisz amit abban összeénekel B.K. az a fénykorát élő Axl Rose-nak is becsületére vált volna! Ebben énekel legtöbbet fejhangon. Én mondjuk a helyében az utolsó sort normálisan daloltam volna, ahogy teszi az eredeti refrénben a dal elején. Persze így se rossz, hogy a záró etapban többször ismétli meg végigvisítva a refrént.
A Burkitt Lymphoma zeneileg is súlyosabb, meg a hátterét tekintve is. B.K. fiánál ugyanis négyéves korában diagnosztizálták a rák eme nagyon agresszív fajtáját, de a kezelések hatásosak voltak és túlélte a kissrác.
A Down In Flames talán a lemez legkeményebb tétele.
Erős AIC hatással, masszívan őrlő középtempóval.
Lassú, balladisztikus nóta nincs a lemezen, bár természetesen egyes dalokban akadnak nyugisabb részek. De nem ez a jellemző, hanem a mindent elsöprő lendület. Szerencsére a hangzás is kiváló. Nyers, élő, lüktető, húsos. Így kell szólnia egy hard’n heavy lemeznek!
A Way Back Home-ban előretüremkedik J. Martin bőgője, fajin témákat csapat benne, még egy kiállást is engedélyeztek neki. Félreértés ne essék, az összes számban jól kivehető a játéka, tehát nincs hátrakeverve a négyhúrosa!
A borító felejtős, bár beszédes. Medvekoponya rulez! 😀
Maga a szövegkönyv viszont igényes, nem a szokásos, összetűzött, lapozgatható fajta, hanem széthajtogatható.
Közel sem eredeti a skandinávok zenéje, Zakk Wylde markáns nyomot hagyott B.K. barátunkon, de szerintem ez addig nem gond, míg olyan lemezeket adnak ki, amin több a fogós momentum, mint Zakk összes kiadványán együttvéve.
Ez a debüt ugyanis bővelkedik emlékezetes, könnyen rögzülő nótákban. Úgy kemény/súlyos, hogy közben slágeres. Hiába no, a svédek tudják hogyan kell ezt a stílust prezentálni!
Aki a minőségi szórakozást keresi, nem tévedhet a Bear Bone Company-vel.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.