A német Conquered Mind stonerben utazik. Mondjuk ez így kicsit sarkos, mert az Esslingen-i négyes (Jan W Naked Hazelbeard – ének, gitár, Benni Braun – gitár, Phil Kopper – basszusgitár, Zehner – dob) számos más stílust is beolvaszt a zenéjébe. A csapatról érdemes tudni, hogy a 2006 és 2009 között működő Raintown zenekar romjain alakult. Koncertek és fesztivál fellépések után most érkeztek el a debüt lemezük kiadásához. Az énekes Jan érintett még a szintén német Killing Age-ben, valamint a Naked Hazelbeard elnevezésű akusztikus projektben.
A nagyon tetszetős grafikájú borítóval és booklettel ellátott bemutatkozó lemezük, a Conqueror mondjuk úgy kezdődik, mint egy ‘80-as évekbeli metal album. Kicsit elcsépelt talán a “motoros” riff, meg a gonosznak szánt kacaj is, de nem szabad megijedni, mert érdemes rászánni háromnegyed órát a tucatnyi dalra.
A dalok között találunk blues-osabb hangvételű darabot, de a nyitó tételben (you gave me fire) ott a Pantera, de később (heliophobia) a Crowbar hatása is tetten érhető.
A másodikként érkező love is strong hasonló vonalon mozog, mint itthon a Lumberjack Commando, a dal második felét kitevő elszállós, szinte örvényként beszippató instru rész eléggé hosszúra nyúlik, azonban fura mód nem lesz zavaró. Sőt, számomra is meglepő módon az egyik kedvencem ez lett a lemezről.
Az I need you stoner alapokra épül, ám dalban azért érzek némi Alice In Chains hatást is. De úgy általában is mondhatjuk, hogy halványan a grunge hatások is felfedezhetők itt-ott (például ott a shouldn’t be).
Aztán talán nem hülyeség a Deliverance/Wiseblood korszakos C.O.C. emlegetése sem. Nekem legalábbis a hosszabb, zakatolós részek (pl. heavy badass nights) őket juttatták eszembe. De nyilván más csapatokkal is lehetne párhuzamot lelni. Ám ez nem célom, inkább eszköz lehet az album megismertetéséhez.
Ha már a Pantera szóba került, akkor a Down is párhuzamba állítható a német srácok zenéjével és nem kizárólag azért, mert Jan hangjában ott van Anselmo, ami egészségesen keveredik Pepper Keenan és az öreg Lemmy orgánumával. Meg persze lehetne még néhány hasonló kvalitású vokalistát említeni, de szerintem ennyiből már lehet sejteni, hogy nem kell hangszálakrobatikára számítani. Itt a nyers, néhol üvöltős énektémák dominálnak.
A klipes can’t see any smile sem rossz, elég jól reprezentálja is a lemezt, ám véleményem szerint nem a legerősebb dal. Azt a címet én a már említett love is strong-nak adnám, ami persze ízlés dolga.
A lemezt tehát bátran ajánlom stoner fejeknek, nem váltja meg a világot, nem emelkedik ki az színtérről, viszont biztosan hozza a minőséget, amit, ha a dalszerzést némi bátorsággal párosítják még komoly dolgokra lehetnek képesek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.