2007-ben Mario E. Bussini vezetésével állt össze az olasz Firelord, miután a Saint Judas nevű doom projektje befejezte működését. A Saint Judas esetén olyan hatásokat emlegetnek a biográfiában, mint a Black Sabbath, a Count Raven, a Gates of Slumber, az Earthride, Wino projektjei, a doom szcéna, stoner és a 80-as évek előtti metal. Mondjuk, ha a hatások – vagy nevezzük inkább párhuzamoknak – felől közelítünk, akkor a Firelord esetében is viszonylag jól körülírhatjuk ezekkel a bandákkal a muzsikát.
A trióban üzemelő torinói brigád – Mario E. Bussini (ének/gitár), Giulio Buscaglione (dob), Alessandro Ferrari (basszusgitár) – Hammer Of Chaos c. idei EP-je már a harmadik kiadványuk.
2011-ben debütáltak (The Burning E.P.), majd 2013 végén jött az Among The Snakes c. bemutatkozó album. Tartva a két éves periódust idén menetrend szerint jött a következő EP.
Mindhárom anyagnál közös pont, hogy egy-egy feldolgozás is színesíti a palettát. Nem lehet meglepetés, hogy olyan csapatok szerzeményeit gondolták újra korábban, akiket hatásaikként is felvállalnak. Az idei EP ebből a szempontból szakít a hagyományokkal, bár stílushelyes ez a cover is.
Szóval nézzük mit muzsikál össze Mario és csapata alig fél órában. Azt továbbra se lehet vitatni, hogy Iommi és Geezer bőven hatott a bandára, ott kísért a szellemük a dalokban. De kicsit tovább mennek, mert van itt egy csipet desert rock is á la Kyuss. Nem annyira markánsan, hogy elsőre rávágjuk, de figyelmesen és többször hallgatva a Dancing On Your Grave-ben ott az érzés. A szóló mondjuk már inkább klasszikus.
A nyitó A Good Day To Die c. dalban meg talán némi punkos lendület mellett a Motörhead is beugrik.
Nem ismerem oda-vissza a két első anyagukat, csupán most hallgattam meg őket, de ez a friss tűnik a legösszeszedettebbnek eddig. egységes, felismerhető, egymástól elkülönülő dalok kerültek most felvételre.
Mario nem egy hangszálakrobata, ám ide bőven elég amit bemutat. Nem vállalja túl magát, ahol kell üvöltősebbre veszi a figurát, ahol kell dallamai is ülnek.
Kiemelném a majdnem kilenc perces címadó dalt, ami egy roppant hangulatos darab lett. Hosszabb instrumentális résszel, ahol finoman visszafogják az amúgy addig sem nyaktörő sebességet, majd súlyos középtempóra visszagyorsulnak. Szerencsére a nem túl hosszú, ám kellemes szóló alatt sem üresedik ki a zene, köszönhetően a ritmusszekciónak, akik nem cifrázzák túl a dalokat (ez mondjuk a gitárra is igaz).
Az ének számomra mindig fontos egy-egy lemeznél. Itt Mario dallamai, meg amúgy a hangja is az elődöket (Ozzy, John Garcia) idézi. Talán nem véletlen az sem, hogy épp utóbbinak a Kyuss utáni bandájától választották az aktuális feldolgozást. A Slo Burn Pilot Of The Dune-je nem is lóg ki a lemezről.
Összességében úgy érzem, hogy még hiányzik némi egyéniség, de az egységes színvonal, a dalszerzői fejlődés mégis pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét.
Stoner rajongóknak melegen ajánlott! A Bandcamp-en az összes eddigi anyaguk elérhető.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.