Hogyan lehet a nyomorúság még nyomorultabb, a lelkifájdalom érzése még jobban szorongatóbb? Erre kielégítő magyarázatot ad a funeral doom, ami egyfajta duplafenekű koporsóként funkcionál. Az amúgy is bánattal vert doom metal oldalhajtásaként megjelenő stílus még lassabb, még reménytelenebb, mint a számára életet adó anyaműfaj. Ha ez nem is lenne elég, minden hangszert úgy hangolnak (és természetesen a halálhörgés sem marad el), hogy stílusosan a sírgödör mélyéről szólaljanak meg. Tagadhatatlan, hogy ezt a rétegzenét az oroszok csiszolták tökélyre. Noha, jómagam kedvelem eme muzsikákat, de csak nagy ritkán fordulok hozzájuk a legsötétebb óráimban egy megértő társra vágyva. Viszont van egy zenekar, amit mégis rendszeresen előveszek. Ez pedig az orosz illetőségű Abysskvlt nevű együttes. A 2021-ben megjelent Phur G.Yang (amiről már adtunk itt egy részletes ismertetőt) címet viselő harmadik nagylemezük teljesen lenyűgözött. Egyből magával ragadt a banda tibeti/Bon tematikája, amit nem utolsó sorban számos tradicionális hangszer alkalmazásával hoznak közelebb. Emellett a vokál szekciója is megér egy misét – olyan színesen és elrettentően szólalnak meg általuk a szövegek, hogy egyből egy nagyon ősi, sötét templom falai között találjuk magunkat, füstölőtől félholt állapotba kerülve, a kőpadlón dideregve, ezen a fagyos és reménytelenül rideg vidéken. Ezt az érzést tömöríti zenéjébe a 2015-ben alakult együttes, akik idén június elsejével elhozták nekünk újfent a bon mágiát és tradíciót a mDzod Rum névre keresztelt dupla lemezes kiadványukkal. A banda elmondása szerint: „Technikai szempontból ez az album volt az egyik legnehezebb. Két és fél évig írtuk, sok tradicionális hangszert használtunk, beleértve azokat is, amelyeket Nepálból hoztunk. A dalszövegek teljes egészében tibeti és zhangzhung nyelven szólalnak meg.”
A „Sötétség Kincsestára” címet viselő kiadvány igazán impozáns és kifinomult, érdeklődőbb hallgatók számára egy igazi csemegét jelent. A dupla anyag első fele egyfajta akusztikus dark ambient rituálé a tibeti templomzene és a Bon hagyományok hatásával mélyen átitatva. A hozzám hasonló ínyencségek után csorgó nyállal kutató zenerajongó számára az ilyen tematika egyenesen az égbe repít (hogy aztán a csontjaimat a dögkeselyűk Tibet szikláihoz verdessék). Az együttes igen találóan aposztrofálta ezt a részt: „kézen fogja a hallgatót, és fizikai burkából a Mélység-anyja méhébe vezeti”. Ennek jelentését az ismerkedés megkezdése után gyorsan megértjük. A szakasz összesen 4 tételt foglal csak magába (persze nem kell megijedni, ez majd 70 percnyi időtöltést jelent). A sGo – ami Kaput jelent – egyfajta zenei vizualizáció formájában alakot öltő darab megjeleníti, hogy „a hallgató a Kapu előtt áll”. A borzongató hangulat és a tapintható misztérium kakofóniái fogadnak minket ebben a Kapuban. Női ének is felbukkan, hogy a pokolból megszólaló hörgés-morgás-acsargást kisegítse. A vokál mellett csengők, dobok és hagyományos hangszerek vegyülnek ebbe az szokatlan, de katartikus és ritualisztikus alkotásba. Az aktus folytatásaként a ldemig (Zár) következik, – itt már kinyitjuk azt, de még nem lépünk be a félhomályba! Hogy örökre elveszünk, vagy van még remény számunkra? …arra még nem kapunk választ! Így tovább is megyünk a Phuglam című darabra, menjek jelentése: Alagút. Vizualizálva elénk, hogy áthaladunk rajta – (talán értelmezhetjük a nagy Bardo részének?) tovább a g.Yang-Ma harmincegy perces tétele felé. Itt már megkapjuk a választ a kérdésünkre! Az Anya-Mélység címet viselő dal a sötétségben való elmerülést szólaltatja meg. Lehet valami ennél csodálatosabb?
Igen, talán még lehet ezt a mágiát fokozni! Ugyanis, ha eddig még nem rettentünk el teljesen és nem folytotta meg a sötétség a mélységben fogvatartott lelkünket, akkor fogad minket a második lemez! Itt már kiegészül a repertoár a funeral doom tematikával is, de szorosan hagyatkozik a korábbi hangulatra. Nem is nagyon engedi azt el. Itt is hallhatunk szép számmal akusztikus hangszereket a metal részek mellett, amik rendkívüli módon hozzájárulnak az egyedi atmoszféra megteremtésében. Egyből itt is van a ‘Dre’i Khroba (Szellemek hangja). Ha az eddigi dermesztő hangulat nem lett volna elég akkor ez a dal szolgáltat nekünk egy kis desszertet. Az éhes szellemek legendájával ismerkedhetünk meg, amelyből bőven akad a bon hagyomány mitológiájában. Felesleges hozzáfűznöm bármit, mivel a dalcím mindent leír, amit hallhatunk. Ijedtséget, hideg verítéket, szurokfeketeséget – mindezt a döglődő lassúságú ütemek és a számomra felfoghatatlanul brutális hörgés kereteibe ágyazva. Ezen huszonegy perces etűd után a Nags Ligbu (Malachit erdő– malachit egy ásványféle) könnyedebb témája következik. A dal egy legendát mesél el, amiben az ember lassan meditatív álomba merül, és úgy érzi, hogy fák nőnek át a testén. Ez már egy szimpatikusabb látkép az éhes szellemek után, de vigaszt itt sem nagyon adhatok. Bár zeneileg egy kicsit szabadabb, de nem szakít a banda egyedi stílusával. Torzított hangok, hagyományos ütős és pengetős hangszerek egészítik ki az alkotást. Ezután következik egy igen érdekes darab a Rigpa’i Khubyug. Ezt elvetemült módon talán így lehet fordítani: „A nem-dualitás kakukk állapota” – egy dal a bodhichitta (a teljes megvilágosodás elérésére irányuló akaratot, vágyat jelenti ) elfogadásának és végső soron tagadásának nehézségeiről. Végül a második lemezt a Mu Zhi mThu zárja. A szám az Univerzális (kozmikus) kígyó – dal egy felajánlás a világkígyó archetípusának (hasonló, mint az északi mitológiában Jǫrmungandr). A misztikus lezárás hangulatos meditatív érzetet keltő hangok és hömpölygő ambient alap formájában ölt testet, hogy aztán átadja magát a kíméletlen temetési metalnak. Továbbra is betonbiztosan tartja a kiváló és izgalmas hangszerelést, ami ténylegesen ott tartja a hallgató figyelmét az anyagon. A hosszú játékidő ellenére sem veszít a produkció a tarkaságából. Méltó lezárása ennek a grandiózus anyagnak!
Az mindkét korongra kivetítve egyaránt elmondható, hogy elképesztő produkcióról van szó. Természetesen ez a zene nem mindenkinek és nem mindenkor való. Itt kell egy erős nyitottság, igény az egzotikumra és misztikumra. De ettől kiemelkedő egy művészi produkció. Általa betekintést kaphatunk egy rejtelmes és bűvös világba, ami egyébként ritkán kerül fókuszba. Az Abysskvlt zenéje elvisz egy olyan tájra, ahova nem is merészkednénk be, de azért jólesően bekukkanthatunk oda, megismerkedhetünk annak különös hagyományaival, hiedelmeivel, hogy aztán megnyugodva konstatáljuk, hogy ismét a szobánk békés falai közt lehetünk. Az anyag hangulatát kár tovább ecsetelnem. A hangzás nagyon vastag és súlyos (na jó, mi más lehetne egy funarel doom esetében – de tényleg a földbe döngöl). Hangszerek szépen szólnak és a torzított gitárok sem nyomják el az akusztikus finomságokat. A vokál-szekció továbbra is a kedvencem. Nem tudok mit mondani rá, ha egy hónapig feküdnék a sírban, akkor sem tudnék ilyen hangokat kiadni. Imádtam az anyag minden percét!
A műfajt gyakran éri az unalmasság vádja, pedig csak szemléletmód kérdése az egész, hiszen felfoghatatlan történés zajlik a fülünk hallatára, csak egy nehezen megközelíthető dimenzióban. Sosem tudhatjuk, hogy mi következik – egy újabb szörnyű üvöltés, egy bekúszó nepáli hangszer? Örülök, hogy vannak ilyen elvetemült arcok, akik által ilyesféle zenékben részesülhetünk. Ez a muzsika az igazi ínyencekének való! Minden olyan zenerajongónak ajánlom, aki ráveti magát az igazán nehezen emészthető falatokra, mert azok az igazaik és ezek válnak maradandóvá! Így nincs más hátra, mint megnyitni a Sötétség Kincsestárjának az kapuit és belefeledkezni a homályba!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
