Bár a fősodorban sosem volt, de a progresszív metalnak volt egy erős időszaka hazánkban, úgy a ’90-es évek közepétől a 2000-es évek közepéig. Gondoljunk csak az olyan bandákra és minőségi lemezeikre, mint a Nemesis, Stonehenge, Perfect Symmetry, Da Capo, Eclipse, Varso, After @ll, majd később a Wendigo. Hogy csak egy pár nevet említsek. Akkoriban még a stílus szélesebb kereteit figyelembe véve több alkalommal, akár vidéki városokban is össze tudtak hozni egy-egy progresszív metal „fesztivált”. Nyilván nem mozgatott meg akkoriban sem óriási tömegeket ez a szcéna, hisz alapvetően mindig is rétegzenének számított, de a jelenlegi helyzethez viszonyítva azt hiszem úgy tekinthetünk vissza arra a korszakra, mint a „régi, szép időkre”. Szerencsére azért manapság is akadnak ebben a műfajban alkotó bandák! Ezek egyike az Art of Disorder, akik nemrég jelentették meg bemutatkozó nagylemezüket. A zenekart 2018 végén kezdte összeszedni Molnár Zoltán gitáros. Hamarosan csatlakozott hozzá Tasnádi Tamás basszusgitáros és Balogh Attila énekes. Már viszonylag korán megszületett egy koncepció ötlete, melynek nyomán elkezdték a dalszerzést. A csapat jelenlegi felállása 2024-ben vált teljessé, amikor is Turcsák Bence (Beneath the Void) lett a dobosuk. 2025. január 17-én pedig megjelent az Awakening of the Prophet című debüt albumuk, ami egy koncept-lemez. Az már első hallásra nyilvánvaló, hogy nem egy gyorsan összetákolt anyagról van szó, de hát ugye itt akadnak 4-5 éves dalok, ötletek is, tehát volt idejük szépen összerakni a nótákat.
Az instrumentális The Menace egy hangulatos, tetszetős darab. Nekem némi hiányérzetem van, mert pont akkor lesz hirtelen vége, amikor kezdene jobban kibontakozni. Sebaj, a Shelter for the Chosen-nel kezdetét veszi egy kozmikus utazás. Egyrészt a sztori tekintetében is, másrészt az Art of Disorder zenei univerzumába. Ami egy színes, változatos, igényes entitás! Zeneileg progos, poweres, modern rock/metal a játék neve, legfőbb erősségük pedig a DAL központúság. Attila orgánumát, énekstílusát talán egyeseknek szokni kell, de szerintem teljesen rendben van minden tekintetben, egy kiváló, erőteljes énekhang, aki képes emlékezetes dallamokra. Komolyan mondom, akkora refréneket, pre-kórusokat hoz végig, hogy csak lesek! És a verzék sem mégúszósak ám! Amióta hallgatom a lemezt, komoly dallamtapadásaim vannak! A háttérvokálokra is figyelmet szántak, szóval itt a legtöbb dalban több sávon fel van énekelve a refrén, vagy bizonyos részei. Szerintem ez mindenképp az igényesség jele! A billentyűs részek szépen színeznek, díszítenek, egyáltalán nincsenek a kirakatba téve, de ahol kicsit előrébb lépnek, ott tetszetős témákat hoznak. Az nem derült ki számomra, hogy ezekért ki felelt, egy külsős muzsikus, vagy a srácok közül játszotta fel valaki. Nagyon tetszik a A Familiar Unknown World sejtelmes kezdése, aztán Zoli hoz egy nem kicsit Awake-korszakos Dream Theater riffet, Attila újfent hatalmasakat énekel, a diszkrét elektrotuning is frankó. Súly, misztikum és dallamosság. Minden megvan ebben a dalban, amiért ezt a műfajt szeretni lehet! Zoli egyébként egész lemezen keresztül ihletetten szólózik, riffjei, groove-jai pedig szintén ütősek. Néha a korszellemnek megfelelően djentes témák is kigördülnek kezei alól. Tamás bőgősoundja sem átlagos, néha nem tudom eldönteni, hogy bundos, vagy fretless bőgőn játszik-e. Talán váltogatja a kettőt…
Az Interlude egy rövid hangulatbomba, olyan, mintha az After @ll: a.c.i.d. lemezéről maradt volna le. Még Attila éneke is Oláh Szabis! Egyébként ének tekintetében Roy Khan hatását érzem még rajta, persze zeneileg is akadnak Conception és Kamelot-rokon dolgok, de a skandináv színtér olyan képviselői is be-beugrottak, mint az Anubis Gate, az Evergrey, vagy épp a Soilwork dallamos/progos dolgai, illetve a Europe zenei és ének megoldásai.
Persze az alap prog. bandák hatása is tagadhatatlan: Dream Theater, Fates Warning, Queensryche. Az Alone az Interlude továbbgondolása, egy hangulatos, lírai darab. Tamás kis basszusszólója is ül benne, aztán Zoli finom gitárszólója növeli tovább a hangulatot. Attila pedig olyan szép íveket énekel benne, hogy csak na! Jól áll ennek a szerzeménynek a „dob mentesség”! Egyébként az album hangzás szempontjából sem rossz, de ha már a dob szóba került, akkor nem tudom elhallgatni, hogy nekem e téren van a legnagyobb hiányérzetem. Tudom, a dobhangzás a vesszőparipám és ugye ízlések és pofonok, de én a természetes hangzást kedvelem, ez pedig nem az. Nem tudom eldönteni. hogy dobgép szól, elektromos dob, vagy épp az akusztikus dobot sikerült ennyire gépiesre triggerelni, de legközelebb, ha rám hallgatnak egy naturális dobhangzást kreálnak!
Mekkora muzsikálás megy már a címadóban! Itt engedik el leginkább az ujjaikat, a RHCP: Coffee Shop-jára hajazó basszus-slap kiállás után Zoli is megereszt egy jó kis tekerést, majd némi szinti varázslat is hallható. Oda úgy beillett volna egy szaxofon szóló! 🙂
A Death for the Damned a lemez talán legvehemensebb tétele, de a második perctől elővezetett tempó és hangulatváltás is bravúros benne!
A záró Legacy pedig az album „nagyvadja”. Egy jól felépített, komoly ívvel rendelkező záróakkord, tele hangszerelési, énekbéli finomságokkal! A refrénje pedig annyira emlékezetes, heroikus, emelkedett, hogy nem tudom és nem is akarom kitörölni a memóriámból! Ebben a dalban még a falzett éneklésbe is belekóstol kicsit Attila és az is megy neki! Zoli 5. perc környékétől megindított gitárszólója pedig Petrucci-színvonalú! Bombasztikus zárás ez, kérem alássan, egyben arra is készteti az embert, hogy újraindítsa ezt az optimális játékidejű, 54 perces albumot!
Roppant erős, emlékezetes bemutatkozás az Awakening of the Prophet, az Art of Disorder pedig remélem hamarosan komolyabb ismertségre fog szert tenni hazai és nemzetközi prog. körökben is, mert ez a korong bizony külföldi viszonylatban is megállja a helyét! Ha valaki a dalközpontú progos rock/metal híve, az nem tévedhet ezzel az albummal!
Ami jelenleg csak digitálisan érhető el ugyan, de én, mint régi vágású, fizikális hanghordozókat gyűjtő ezúton is jelezném a srácok felé, hogy szívesen látnám CD-gyűjteményemben ezt az albumot, tehát ha CD (vagy épp vinyl gyártásra vetemednének) egy vásárlójuk már biztosan lenne! 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
