Az Asphalt Horsemen annak idején első albumával rögtön maga mellé állított, mivel olyan hitelesen játszották azt az amerikai southern rockot, amit idehaza így – tudtommal legalábbis – senki.
Meggyőző, erős és jó értelemben slágeres dalok vannak a 2014-es debütön, amit a Brotherhood lemez követett, ami egységesebb, meglepetésektől mentes volt. Ezután egy – számomra – meglepő fordulattal a következő lemezre már magyar nyelvű dalok kerültek, és be kell vallanom, valahogy nem fogtak meg. A southern rock angolul szól jól szerintem. És talán Lőrincz Karcsiék is így láthatták, mert a jelen írás tárgyát képező koncert során csak az angol nyelvű dalok kerültek a programba.
Az biztos, hogy 2018. január 27-e a banda történetének az egyik csúcspontja. Úgy érzem, hogy a gödöllői Művészetek Háza színpadán adott bulin minden klappolt és egyértelmű, hogy ez a hangulatos akusztikus koncert megérdemelte, hogy a rögzítésre kerüljön és hozzáférhető legyen a rajongók számára. A GrundRecords-nak hála ez meg is valósult, mégpedig egy CD+DVD kombó formájában.
A két korong némileg eltérő tematikával lett felépítve. A CD-ről hiányzik néhány tétel (mondjuk a Mexico lehagyását nem értem, de ez legyen az én bajom), ám így is jó keresztmetszetét adja a koncertprogramnak és így is kerek. A DVD-re a teljes koncert felkerült kiegészítve némi extrával, melyek között megtaláljuk a próbákon készült kisfilmet, némi betekintést a színfalak mögé és további két feldolgozást (Jimmy Hendrix Little Wing-jét és Ozzy-tól a Mama, I’m Coming Home).
Az este különlegességét tovább emelték a meghívott vendégek. Elsőként a Ride On előadásához érkezett Hegyi Kolos (Magma Rise, Stereochrist), aki amellett, hogy szintén gödöllői, a basszer Megyesi Balázs társa volt a Mood-ban. A dal érdekessége – ahogy azt Karcsi felkonfjából kiderült, a dalhoz Koli írta a szólót és ez előtt csupán egyszer sikerült élőben előadni, a Club 202-beli lemezbemutatón.
A koncertprogram egyik különleges momentuma volt, amikor a slide gitáros Memories-ban Szabó Attila (Csík zenekar) hegedűjátékát hallhattuk. De sorolhatnám még azokat az AH dalokat, sőt inkább slágereket, amik akusztikusan is meggyőzően szólaltak meg a szép számú közönség tetszését elnyerve.
Az este csúcspontja számomra mindenképp a Change volt és talán ez kapta a legnagyobb tapsot is. Ez a nóta hibátlan ékköve a zenekar diszkográfiájának. És ebben a formában talán még inkább megmutatja minden erényét.
Minden résztvevő megérdemelné a felsorolást, de nem nem fogom ezzel az időtöket rabolni, akit érdekel az utána tud nézni. Azt viszont mindenképp kiemelem, hogy milyen különleges perceket okozott Jesse James vendégszereplése a Brotherhood-ban, ami előtt Karcsi sztorizgatása (a mankóének 🙂 milyen poén volt!) tovább emelte a hangulatot.
Elemezhetném még tovább a dalokat, dicsérhetném az előadókat, a koncert megvalósításában részt vállalókat, a hangzást, de inkább azt javaslom, hogy nézzétek meg!
Úgy érzem nagy volt az elvárás és a drukk a banda részéről, kicsit mintha nehezen melegedtek volna bele és egy picit talán a közönség is lassabban érzett rá a hangulatra. Focis hasonlattal élve az első negyedóra, húsz perc tapogatózással indult, pedig már ott is olyan dalok csendültek fel, amik igazi slágerek. Aztán beindult és egy parádés este kerekedett, ami méltó volt a rögzítésre. A képi anyag pedig profi, de hát nem is várhatunk mást, hisz Andrics Laci és csapata dolgozott rajta.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.