Az Auraleak különleges ékköve a hazai metal szcénának. A csapat tanítanivalóan építette fel magát a 2020-as megalakulása óta. A konkrét elképzeléseik adták a keretet, amit a dalaikkal, az egységes imidzs és vizuális megjelenés kialakításával töltöttek meg és meg is mutattak koncertjeiken itthon, sőt külföldön(!) is.
Azóta követem őket, hogy a KMM Tehetségkutató 2022-es évada kapcsán először kerültem kapcsolatba Hex-szel, a banda énekesével. Azt kell mondjam, nem véletlenül lettek a Petőfi Kulturális Ügynökség 2022-es nagylemez programjában kiválasztott zenekar. Már a korábban megosztott dalaik – amikhez kivétel nélkül klipek is készültek – is olyanok voltak, amik alapján vártam a lemezt, de azt gondolom a zenekar felülmúlta a várakozásaimat.
Olyan modern metalt kapunk, amibe a hagyományosabb megközelítés jól megfér a szokatlan és nem feltétlenül egyértelmű zenei megoldásokkal. Ezen kívül Hex változatos vokalizálása (erről később bővebben megemlékezek) olyan pluszt ad, ami már önmagában is érdekessé és szerethetővé teszi a lemezt. A nyitó Control már az elején meg is mutatja kábé mire is számíthatunk az elkövetkező bő háromnegyed órában. Ez a dal egyébként nemrég kislemezként és klip formában is megjelent.
A video – amellett, hogy a hazai rock/metal underground szereplői is feltűnnek benne – elgondolkodtató és utópisztikus világot fest, ami eléggé lehangoló hangulatot teremt. Fun fact, hogy a klip diplomamunkaként készült a Metropolitan Egyetem Média Design szakán, amiért ráadásul Simon Leila és Gerő András elnyerték az Év Diplomamunkája díjat is.
Az elszállós témák végig jellemzőek, ez adja talán az egész anyagnak az alapszövetét, ehhez jönnek a különféle kiegészítők, amik hol modernebb, hol hagyományosabb összetevők. Mindenképp érdemes odafigyelve hallgatni a lemezt, mert sok finomságra lelhetünk.
A lemezen talán a legnagyobb kedvencem a Comet. A kellemesen elvarázsoló verzék, amit a visszafogottan kirobbanó refrén követ folyamatosan fenn tudja tartani a figyelmem. A dal közepi kiállás után mintha eggyel nagyobb sebességbe kapcsoltak volna, de ezt is olyan organikusan tették, amivel engem megvettek. A gitártémák, a dob-bőgő összjáték, némi hörgés és headbangelésre késztető zúzás a végére Az Indigo például a szaggatott matekos, groove-os modern metal és a hangulatos billentyűs témák egyvelege miatt érdekes. A sok váltás miatt még véletlenül se marad egysíkú.
A One Way viszont pont jókor hoz egy hatalmas zúzást, hogy ne kényelmesedjünk be. A sci-fi hangulattal nyitó Boolean Heart szépen építkezik, a csúcsponton Hex már fájdalmasan üvölt aztán végén az elejéről ismerős megnyugtató levezetéssel visszatérünk a kiindulópontra. Ezután a For Each Loop némileg megnyugtat és a címéhez méltóan forgat körbe és körbe, a Shelter a refrénnel ragad magával.
Ami biztos, hogy ez nem egy hagyományos értelemben vett szórakoztató lemez. Az a tapasztalatom – és ez talán megmagyarázza azt is, miért készült ilyen hosszú ideig ez az írás -, hogy ezt a lemezt nem lehet elővenni bármikor. Mégpedig azért, mert bizonyos pillanatokban egyszerűen nem működik. Nem tud működni, mert megfelelő hangulat és lelkiállapot kell a befogadáshoz. Sőt, jobb esetben egyszerűen csak fáraszt, rosszabban el tudom képzelni, hogy befordít. DE, a megfelelő pillanatban ugyanakkor terápiás segítséget is nyújthat.
Az ismertető ilyen-olyan okokból elég sokat pihent a virtuális fiókban, s ez idő alatt az album sem került elő. Egy-egy poszt, megosztott klip kapcsán azért a horizonton voltak, de most meghallgatva továbbra is kifejezetten erős bemutatkozásnak érzem.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
