Az régi sulis death metal megkerülhetetlen fenegyereke az Autopsy, már több, mint harminc éve biztosítja emberi belsőségekkel töltött zenei bom-bonjait a nagyérdemű részére. Elképesztő, de a Chris Reifert (hörgés, dob); Eric Cutler (gitár); Danny Coralles (gitár) alkotta sötét triumvirátus 34 évvel ezelőtt nyújtotta be Critical mandness címet viselő demójukat a legendás Peaceville Records-hoz! Azóta is hűen ennél a kiadónál jelentetik meg kiadványaikat. A Severed Survival címre keresztelt első nagylemezük 1989-ben, azaz pontosan 33 évvel ezelőtt jelent meg! A korai, thrash metalos hatásokat tükröző death metal futamokat a zseniális muzsikus, Steve DiGiorgio basszus játéka tette még emlékezetesebbé. Szerintem azóta is ez az album a banda diszkorgáfiájának legjobban sikerült darabja. Az 1995-ben megjelent a Shitfun című negyedik nagylemez után a banda egy hosszú alkotási szabadságra ment. Nem is nagyon volt kilátás egy új albumra. A muzsikusok más zenekarokban bontakoztatták ki a friss vér iránti vonzalmaikat. Chris Reifert, Danny Coralles –el együtt az Abscess nevű projektjüket táplálták. Noha ez nem esett túlzottan messze az Autopsy által kijelölt zenei úttól, de egy egyszerűbb, punk-osabb vonalt képviselt. A régi rajongók nagy örömére a banda újfent összeállt. Egy EP-t követően, 2011-ben kiadták Macabre Eternal címmel az ötödik nagylemezüket. Ezután beindult halálosztó gépezet megállíthatatlannak bizonyult. Sorra jelentek meg az új kiadványok. Ez nem vált a produkciók hátrányára, a szerzemények minőségének tekintetében is tündökölt a zenekar. A 2015-ben megjelent Skull Grinder album után ismét parkolópályára tették a projektet. A 2017-ben megjelent kétes Puncturing the Grotesque EP-t leszámítva igazából jelentősebb újdonsággal bíró produktumot nem tudhatott be magának a zenekar. Az évek elképesztően repülnek. Szinte észbe sem kaptunk és már eltelt hét év a banda új kiadványa nélkül! A meglehetősen hosszúra nyúlt alkotói szabadság után a formáció ismét befűtötte a halál-fémüzem kemencéit és szeptember 30-án egy újabb szörnyeteget engedett szabadjára. Így nincs is más dolgunk, mint a leghalálfejesebb pólónkban csókot nyomni a szeretteink arcára, kimenni a közeli temetőbe, kiválasztani a legkényelmesebb sírgödröt, belefeküdni és magunkra húzni az Morbidity Triumphant címet viselő új nagylemez iszonyatos fekete szemfedőjét!
Az új korong borítóját ismét az underground berkekben igencsak elismeréssel bíró Wes Benscoter készítette. A jellegzetes alkotás jelesül tükrözi a művész egyedi látásmódját és stílusát. Örömmel fogadtam, hogy ismételten Wes munkája köszön vissza egy Autopsy borítóról. Nem is nagyon tudná más grafikus visszaadni az az undorító förtelmet, amit maga a zene testesít meg. Akárhogy is van, de az banda zenéje a death metal korai érájában is egy elég sajátos megszólalással és tematikával bírót. Lássuk be, hogy a fennállásuk óta eltelt harmincöt évben ez mit sem változott. A Morbidity Triumphant ott folytatja, ahol a csapat abbahagyta. Nincs helye az idő által megérlelt, kifinomultabb látásmódot visszaadó témáknak, a filozófia mélységeiben elmerülő gondolatoknak. Itt egy dolognak volt és van továbbra is hely, az pedig a végtelen vérontás.
Ha belesüllyedünk sírgödrünk kényelmébe, akkor kezdhetjük is magunkra zúdítani a korong új tételeit. Az első ütemek úgy fogadnak minket, mint egy régi koporsó meleg és jól ismert ölelése. Az bandát hidegen hagyja a stílus innovatív, technikás úri huncutságai. Ugyan azt a rozsdás bárdot veszik elő és állítják bele a fejünkbe, mint amit már több évtized óta jól bevált módon használnak. A formációra jellemző kínpadra vont dohos doom témái mellett természetesen ott vannak a régisulis kalapálások, gyorsabb futamok, a heavy-s szólók, groove-is ütemek is. Nincs semmi meglepetés, váratlan fordulat csak az újdonsülten ontott vér és belsőségek áradata. A zenekar ott folytatja, ahol a Skull Grinder albumon letették a lantot. A korongról először promotált szöveges videó, a Skin by skin, meggyőzött minket, hogy sötétedés után nem nejünk ki az utcára egyedül, és hogy az banda nem változott semmit. Természetesen rengeteg szörnyűség részesei lehetünk a lemez tizenegy tételének a hallgatása során. A Knife Slice, Axe Chop című nótához még egy korhatáros videóval is kedveskedtek nekünk. Tele gyomorforgató a klasszikus gore filmek jeleneteivel megspékelve.
Chris Reifert magához hűen visít, hörög, fröcsög. Úgy ahogy senki más nem képes. Persze a keményvonalas underground érában kegyetlen orgánumok vannak, de ilyen iszonyatos hangja nem sokaknak van. Talán még Csihar Attilának van ilyen egyedi és ennyire erős hangja, hogy az őrület és szenny teljes spektrumáról tudjon hangokat megszólaltatni. Chris egyenesen a sírból okádja ránk az ocsmányabbnál ocsmányabb dalszövegeket. Melyek továbbra sem pengetik romantikus költők hárfáinak húrjait. Megbecsülni sem merem, hogy hány ilyen borzalmas szöveget írt már Chris, de úgy néz ki, hogy ebből kifogyhatatlan. Chris dobtémái továbbra is kiszolgálja azt, a régi-vonalas death metal-t, mint amit a formáció képviselni hivatott. Ettől többet azért nem hallunk tőle. Viszont azt se felejtsük el, hogy az úr ott kalapált a death metal isten Chuck Schuldiner mellett a legendás Scream Bloody Gore lemezen. Ezzel is beírva magát a halál metal nagykönyvébe. Nem tartom kizártnak, hogy még egy kis nosztalgikus megemlékezést is hagytak a mostani lemezen a Born in Blood című dal által. Talán így utalva a Baptized in Blood című nótára. A ritmusszekciónál maradva az új lemezen hallhatjuk először játszani Greg Wilkinson-t. Aki Joe Allen-t váltotta fel a bőgő mögött. Nem tudom, hogy hajóköteleket tett fel az úr a hangszerére, vagy külön neki gyártották le ezen vastagságú húrokat, de egyenesen a föld alól szólalnak meg a basszus témái. Ezt még talán Will Rahmer is megirigyelné! Greg-ről még érdemes megemlíteni, hogy közösen alapította Chris-el a nemrég debütált Static Abyss-t, továbbá az oakland-i Earhammer Studios tulajdonosa. Eric Cutler és Danny Coralles, Chris hű bárdjai, ha akarnák, sem tudnák meghazudtolni sajátos játékukat. A szokásos visító szólók elmaradhatatlanul Autopsy-s hangzással mind ott állnak lesben a lemezen. Csak arra várnak, hogy egy sötét sikátorhoz érkezzünk és át is vágják a torkunkat. Ha már a hangzásnál tartunk, bizony az anyag át lett küldve pár húsdarálón, hogy kellően megkapja ezt a hagyományos hangzást. Enyhén kopott, de nem tompa. Enyhén mocskos, de nem annyira, hogy elnyomja a hangszereket. Pont úgy szólal meg, mint ahogy a régi-vonalas rajongó elvárja tőlük.
A Morbidity Triumphant után már biztosan nem fog az ember nyitott koporsós temetést kérni magának. Lényegében stabilan hozza azt, amint a banda több évtizedes fennállása óta nyújt. Nagy meglepetéseket nem okoz az album azok számára, akik már jól ismerik az Autopsy munkásságát. Meglepetésként a mai „modern zenei” ízléssel megáldott kívülállók fülének okozhat. Szinte hallom bíráló szavaikat „hogyan lehet egy ilyen szörnyű zenét hallgatni”! Ez az a zene, ami kegyelem nélkül a földbe döngöl és megtapos. Ugyanakkor olyan kötött energiákat tud felszabadítani, amiket máshogy nem lehetne kiengedni. Egy ilyen korong után a hallgató felszabadultan áll fel. Teszi ezt a death metal úgy, mint amire más nem képes. Ezt szállítja nekünk a banda közel negyven éve! Még belegondolni is elképesztő, hogy már milyen régóta van velünk ez az együttes és ez a műfaj, és még ennyi idő után sem veszít erejéből! Ezt jól meg is mutatja nekünk ez a lemez. Mintha nem is fogna az idő a veterán zenészeken. Lelkiismeret nélkül teszik a dolgukat és szállítják le nekünk az új remekeket. Ez a kiadvány is egy igazi élharcos a halál metál klasszikus frontvonalából. Az Autopsy volt, van és lesz! Ez a friss tetem kötelező darab a banda elkötelezett hívei számára. De bizonyára az old-school death metal rajongók is imádni fogják.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Szórakoztató írás. Pedig én a Death után úgy döntöttem, hogy nincs másik. Persze, egyszer élünk….
Thrash, nem trash.
Köszi, javítva!
A lemez címe valamiért „Taken from Morbidity Triumphant”-ként kerül említésre a cikkben, ez szerintem véletlen.
Köszi! Javítjuk!