Talán nem túlzás, hogy 2025 egyik legnagyobb hazai meglepetése a Beton zenekar megalakulása és színre lépése volt. Pityesz munkásságát a FreshFabrik Drive My Hand lemeze óta követem. Nem mondom, hogy teljes mélységéig ismerem, de az tagadhatatlan, hogy az egyik legsokoldalúbb énekes/frontembernek tartom. Ezt „tetézi”, hogy szövegíróként sem utolsó. Fontos gondolatokat fogalmaz meg nem szájbarágósan.
Talán nem haszontalan egy gyors körben letudni a zenekar megalakulásának sztoriját sem, hiszen nem mindennapi az a történet, ahogyan Kindák Márk gitáros türelemmel (7 év várakozás baszki nem kevés!) cserkészte be Pityeszt a frontra. A csapat alapját 2015 februárban rakta le Márk és Karsheh Nabil dobos, hogy aztán évekig a fiókban pihenjenek a dalok. Amikor végre meglett a zenekar hangja, onnan viszonylag egyenes úton lett meg a kezdőcsapat, amibe olyan neves zenészek kerültek be, mint Jakab Viktor (basszusgitár) az egykori, mára kultikussá vált Undertaking-ből, valamint Jozzy, akit szintén aligha kell bemutatni.
Kezdjük talán azzal, ami szubjektív, a Beton, mint zenekarnév nekem nem tetszik, DE(!)a lemezt meghallgatva el kell ismerni, hogy mindenképpen találó. Szóval ezen simán túl is lépek. Ahogy azon is, hogy a lemez körítésén (értsd a borító) én jobban eleresztettem volna a fantáziámat. Persze értem azt is, hogy ezzel nem vonják el a figyelmet a lényegről, azaz a zenéről. Na, akkor itt az elején le is tudtam a negatívumokat.
A hangulatos intro (Megküzdött megnyugvás) elandalít és nem készít fel arra az aprításra, ami aztán az Elásom önmagamban groove-os kezdése után hamar megérkezik és többé-kevésbé ki is tart a dal végére. Pityesz agresszív acsarkodását és mondanivalóját kiválóan támasztja alá a zúzás, ami még Jozzy Andreas Kisser-t idéző szólója alatt sem lanyhul. Ahol pedig visszavesznek, annak ott és akkor „stratégiailag” helye van, mintegy nyomatékosítva a kiábrándultságot.
A Tiltakozz thrash/HC, ami számomra a Remorse dolgait is idézi, csak groove metalba oltva. Tetszik, hogy azért nem dominál végig a száguldás, hanem dalon belül is vannak tempóváltások, amikkel emlékezetesebbé is tudták tenni. És ez általában is igaz a lemezre. Nekem az egyik csúcspont a 11-es a nyakban. A száguldó kezdés mondjuk nem predesztinálta erre, de az első „Egyszer majd/mindenkinek ott lesz/ a 11-es a nyakban” refrén alatt visszavett tempó miatt roppantul fogós lett. Meg a későbbiek során az ezek köré illesztett lassabb, málházósabb részeket követő gyorsulással emelik a tétet, hogy aztán a záró verzénél 19-re lapot húzva megadják a kegyelemdöfést, ahogy az a Rockmaratonos bemutatkozó koncert felvételén is látható.
Két különleges irodalmi utalás is lemezre került. A Pilinszky vers (Ne félj!) feldolgozása telitalálat. Mondjuk nem hiszem, hogy túl sok irodalomtanár számított erre és fogja mutatni a diákoknak. Mindenesetre az biztos, hogy ebben a kontextusban nagyon metal verset írt a költő. A másik Katona József Bánk Bánjának egyik leghíresebb momentumát, a sokat idézett Tiborc panaszát felhasználó Napjaink Tiborca. A dal sebessége már szuperszónikus, emiatt talán itt-ott bicsaklik az ének, de ezzel én simán megbékélek. Az viszont tuti, hogy koncerten erre aprítás lesz.
A zenekar a Féreggel mutatkozott be, ami egy újabb színt mutat az albumon visszafogottabb, derékból bólogatós tempójával. Egyébként ennek ellenére úgy vágtat át rajtam, hogy pislogni sincs időm. A másik kiemelkedő tétel a címadó. A HC/thrash riffek mellett nekem egy csipet, de tényleg csak nagyon halvány ősi – azaz első albumos – Necropsia íz is bevillan, de a refrén alatti dallamos vokál akkorát dob rajta, hogy csak, na! És akkor még nem említettem a spoken word részt, ami szerintem a koncertek csúcspontja is lesz.
Az albumot hangulatosan zárják egy emlékezős, a hangsúlyt a dallamokra helyező tétellel, ami nagyon jól tud esni a nagy rohanás után szusszanásként. Olyan ez, mint egy keményen végig harcolt nap után az elcsendesülés. El lehet mélyedni a veszteségek és nyereségek mérlegre helyezésével a tanulságok levonásán és a tapasztalatok összegzésében.
Az egész album egyetlen energiabomba, egészséges hosszúságú dalokkal, emlékezetes refrénekkel és szólókkal. Egy kirobbanó formában lévő, éhes zenekart mutat. Abban biztos vagyok, és a megosztott koncertfelvételek ezt alá is támasztják, élőben még gyilkosabb a csapat. Ezek a dalok kizárt, hogy ne szippantsák be a hallgatóságot olyan energia van bennük. A hangzásra sem lehet panasz, hallgattam több eszközön, mindenhogyan megdörren.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
