Bigfoot Preston.
Mi jut először eszetekbe, ha meghalljátok ezt a nevet?
Nekem az, hogy Amerika.
Már maga a Bigfoot, azaz Óriásláb kedves emlékeket idéz fel bennem. Az Óriásláb az amerikaiak egyik mitikus lénye, hasonló a jetihez. Magas, bundás és jó nagy lába van. Régen és kevésbé régen láttam kiválóan sikerült családi vígjátékot (Óriásláb esete Hendersonékkal) és animációs filmet (Óriásláb fia), melyek főszereplője ez a félelmetesnek tűnő, de valójában nagyon barátságos lény volt. Persze Bigfoot Prestonnak valószínűleg semmi köze sincs ehhez a mókás teremtményhez. És az USA-hoz is csak annyi, hogy már többször járt ott. A művésznév mögött honfitársunk, Gábor András áll, akit olyan formációkból ismerhetünk, mint a Rooster, vagy éppen az Ozone Mama. És ha valaki a Bigfoot Preston név hallatán a country műfajára asszociált, jól gondolkodott! És ugye a country = Amerika. András bemutatkozó szólólemezén ugyanis azt a fajta singer-songwriter muzsikát hallani, amit az amcsik általában zabálnak. Na jó, manapság lehet, hogy inkább a popos vonalát kedvelik jobban, András viszont szerencsére rockosan tolja. Roppant igényes southern rock, folk rock, alternatív country került ki a kezei közül, gyakran western filmzenés megoldások is felütik a fejüket a dalokban. Ráadásul ez a 9 nótás, szűk 40 perces korong valami eszméletlenül jól szól! A lemez felvétele és keverése itthon zajlott, a TNL Stúdióban, Garcia José Szabolcs vezetésével, a mastering viszont az USA-ban készült, Justin Perkins (Mystery Room Mastering) által. A végeredmény pedig egy roppant organikus, dinamikus sound lett, ami megidézi a régi nagy csapatok, analóg technikával készült albumait. Nem vagyok annyira otthon ebben a totál amerikai stílusban, de simán elhiszem, hogy a dalok olyan előadók hatását is tükrözik, mint Bruce Springsteen, Jason Isbell, Mark Lanegan, Bob Seger, Crosby Stills And Nash, Tom Petty, Lucinda Williams, vagy Ryan Adams. Én még hozzátennék két, rocker körökben talán gyakrabban hallgatott zenekart is: Lynyrd Skynyrd és Eagles. Tehát nem kemény hard rockról beszélhetünk, hanem hangulatos, szépen, gazdagon hangszerelt gitár alapú muzsikáról.
A rövid, fél perces The Harbringer kapásból hozza a western feelinget, aztán szépen átfolyik a Broken Halos-ba, ami egy lendületes, középtempós, rétegzett hangszerelésű szerzemény. A kezdésnél már úgy szólnak a tamok, mint az álom, aztán a többi hangszer is úgy szólal meg, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Ahhoz, hogy ennyire gazdag legyen a lemez hangzása természetesen társak is kellettek. Markó János, Hajba Áron, Hajba Imre, Balázs Bence, Träger Lili, Muzsnyai Márti, Koltay Kurszán, Kuna Márton, Kuna Ferencz Gyula voltak András tettestársai. És van itt minden, mi szem-szájnak ingere: Hammond-orgona, zongora, bendzsó, fúvósok, női háttérvokálok, perkák, stb. Kiváló példa erre a Bluebird Wine. Grandiózus, mégsem túlzsúfolt a sound, a sok hangszer mellett is lélegzik a produkció, mindennek megvan a tere! András pedig nagyszerűen énekel, az összes dalban fogós dallamokat hoz. Talán egy valami alapján lehet gyanús egy laikus hallgató számára, hogy nem amerikai, mégpedig az, hogy van egy kis akcentusa. Egyáltalán nem bántó, de hallható, hogy nem született amerikai.
Mert bizony, ha az lenne és ott is élne az USA-ban, akkor ebből a lemezből még manapság is elcsepegne pár százezer, vagy millió példány. Ugyanis az amcsik tényleg úgy kajálják ezt a fajta muzsikát, mint a Big Macet! Bár fene tudja, lehet, hogy túl igényes lenne számukra a Light Up My Darkness. Én viszont kifejezetten díjazom azt a fajta maximalizmust, amivel ez az album készült! Meggyőződésem, hogy műfaján belül ez egy világszínvonalú lemez! Nehéz is dalokat kiemelnem, mert végig magas a színvonal. A fúvósokkal is megbolondított, R&B-soul stílusjegyeket is magán hordozó címadóban játszik talán legtöbbet a hangjával András és milyen jól teszi! Ez a masszív nóta még Joe Cocker dalait is eszembe juttatta. A Melody Lane is zseniális dal, nem kevés Tarantino filmzene hatással. A Kill Bill-ben simán el tudnám képzelni. Mennyi finom hangszerelési megoldás van már benne! Érdemes fejhallgatóval is végigtolni a lemezt, mert nem győzöm hangsúlyozni milyen eszméletlenül jól szól!
Ear-candy ez a javából az organikus sound hívei számára Nem is csodálom, hogy a GrundRecords nem csak CD-n, de vinyl-en is kiadta. Ráadásul kicsit más a két hanghordozó színvilága. A CD kékes alapszínű, míg a bakeliten a barna szín dominál. Egyik nagy favoritom a Borrowed Time, ebben még egyik nagy kedvencem a Live zenekar szelleme is kísért. Az mekkora már, hogy egyszerre szól vagy három gitár, három különböző sounddal és ahelyett, hogy kiütnék, erősítik egymást! Zseniális zárás a My Jerusalem, képtelenség nem bemozdulni rá, pedig én alapvetően azt gondoltam magamról, hogy nem igazán szeretem a country-t. Ezt az albumot mégis imádom! Szinte biztos, hogy a jövőben, ha ilyen stílusú muzsikára vágyom, akkor ezt a korongot fogom elővenni!
Szóval minden elismerésem Andrásnak és zenésztársainak, a kiadó szakembereinek és mindenkinek, aki hozzájárult e remek album elkészüléséhez!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
