A chilei BlackFlow zenekar nem sorolható a túlzottan kapkodó bandák közé, hiszen még valamikor 2014 tájékán álltak össze a közös zenélés örömének megtapasztalása végett. Első EP-jükre négy évet kellett várni, legutóbb pedig néhány single adott életjelet róluk. Nem csoda, hogy még sosem hallottam róluk, de abban megintcsak biztos vagyok, hogy feltétlenül követni fogom őket, ha a hamarosan megjelenő bemutatkozásuk színvonalát meg tudják tartani, esetleg még tovább is fokozni. A kiadványt hallgatva gyorsan kirajzolódnak azok a tényezők is, amelyeknek ez a lassú fejlődés lehetett az oka, mivel egy meglehetősen színes zenei egyveleggel van dolgunk (itt össze kellett hangolni az elképzeléseket gondolom). Ez adja a lemez minden pozitívumát, a nagy változatosság révén, valamint minden negatív aspektusát, hiszen ezt bizony még lehet tovább csiszolgatni, érlelni. Hangképük alapját az epikus doom metallal lehet leginkább kapcsolatba hozni, de a régi értékekre támaszkodó műfajt igazából csak egy eszköznek használják a sok közül.
Ha belegondolunk, pont ez a vonal az, amire néha ráférne egy alapos ráncfelvarrás, vérfrissítés. A BlackFlow kísérleteket tesz ebbe az irányba, mégha nem is mindig a legmeggyőzőbb módon. A Seeds Of Downfall során belefuthatunk hagyományos heavy metalba, post metal hangulatokba, extrémebb fuvallatokba is. Amink ebből születik, az 8 dal egy közel 50 perces anyagon (a kilencedik, bónusz tétellel összesen 54 perc környékén mozgunk), melyek között akadnak monumentálisabb és rövidebb szerzemények is. A változatosságra való törekvés ellenére ezek kifejezetten hallgattatják magukat első perctől az utolsóig, csupán az arányokat lehetne még ízléssel, jó érzékkel tologatni. A legnagyobb meglepetést azonban nálam nem a zene, vagy annak sokrétűsége okozta, hanem, hogy újra találkoztam egy nagyszerű énekessel, akiről még egyáltalán nem hallottam. Ez esetben Victor Pradest kell dicsérnem, aki korábban az Underneath nevű gótikus metal formációban kamatoztatta énekhangját, de az ezredforduló környékén már a doomba is belekóstolt egy rövid időre az Aseidad nevű formáció révén. Vokálja tiszta és erőteljes, néhol finoman karcos, épp, hogy csak a nagyszerű refrének és dallamok találták meg őt egy hangyányit kevesebbszer.
Karizmájának alátámasztásaként a Victor Silva, Fran Franulic gitáros páros szolgáltat hol középszerű, hol első osztályú riffeket, Miguel átlagosan megbízható dobolása mellett pedig az igencsak kalandozó kedvű Felipe Vuletich brillírozik a basszusgitár pengetésével. Gyakran kapunk kisebb léptékű tempóváltásokat, de az akusztikus gitárhangok főszerepléséig is eljutunk néhányszor.
A jó doomra és a fogósabb refrénre, dallamvilágra ad jó példát a lemezt nyitó Neo Middle Ages. Nagyon lassan formálódó kezdése után egy Memory Gardenre hajazó lüktetésbe torkollva vonszol minket végig egészen élvezetes 7 perces játékidején. A kimért kezdés mellett döntöttek az Egomaniacal Fraternity esetében is, ami rövidebb és gyorsabb, de még mindig nem szakít a nyilvánvalóvá vált epikus, heavy/doommal. A Society Worm ezzel szemben rengeteg melodikus doom hangulatot áraszt, ami mintha egyenesen a 90-es évekből maradt volna ránk. Sok nagyszerű dal szerepel a lemezen, de a negyedikként szereplő Indifferent To Others lett a személyes kedvencem lágy akusztikus hömpölygéseivel, ráérős cammogásával és kórusaival. Ezt a kitüntetést nem volt egyszerű megszereznie, mivel az utána érkező Iron To Rust is emlékezetes lett, főleg az énekkel teljesen ellentétes irányba haladó agresszívebb gitárjátékos részeknél. Nem véletlenül vált az album első meghallgatható dalává.
Marketing szempontból nézve lehetséges, hogy az Inhumane tétellel még jobban jártak volna, mivel nagyobb a slágeresség, az akár együtt énekelhető rész. A Corrupted pakolja vissza a zúzósabb lassulást a zenébe egy egészen jó refrénnel, majd az 1830 zárja a lemezt, ami a már említett kísérleteket erősíti fel jobban a maga 7 percével. Az én példányomra még felfért tehát egy bónusz is Aspirations Of The Species címmel, ami szinte teljes egészében a death/doom örökséget próbálja meg továbbvinni, kevesebb sikerrel.
Változatos, itt-ott fogós dalokat, pillanatokat hozó bemutatkozás lesz ez decemberben, amire érdemes odafigyelni. Crypt Shermon, Candlemass és Memory Garden rajongóknak feltétlenül tudom ajánlani a megismerését.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
