Caladan Brood
Echoes Of Battle

(Northern Silence Productions • 2013)

Morcos

2023. július 23.

2

Pontszám

10

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!

Ha atmospheric black metal-ról beszélünk, előbb-utóbb szó kell hogy essen a műfaj eme ikonikus bandájáról is. Ha valaki nem ismerné a formációt, akkor tömören összefoglalva: a Caladan Brood egy amerikai epic/atmospheric black metal duó, akik mindössze egyetlen lemezt készítettek és adtak ki, történetesen a szóban forgó Echoes Of Battle-t. Ez a lemez a 2010-es évek nagy “atmoblack reneszánsznak” egyik legsikeresebb szerzeménye, ami a német Northern Silence Productions kiadó gondozásában már rengeteg újrakiadást is megélt már. Stílusát tekintve az ausztriai black metal ikon, a Summoning által képviselt magasztos, szintetizátorokkal bőségesen telepakolt és programozott dobokkal operáló vonalat erősítik; és sokak szerint a Caladan Brood az abszolút mintapéldája annak az esetnek amikor “a tanítvány túlszárnyalja a mesterét”. Nézzük is meg kicsit közelebbről!

Nagyon nehéz pontosan megragadni, hogy pontosan mitől is olyan nagyszerű ez a lemez, mert technikailag keveset tettek hozzá a Summoning által lefektetett alapokhoz. Ugyanúgy nagy hangsúly kerül a szintetizátorok használatára, s ugyanúgy viszonylag a háttérben dolgoznak a gitárok, ugyanúgy az atmoszféra építése áll a középpontban, stb. Azonban akadnak különbségek! Például, míg a Summoning nagyon ritkán vonultatott fel tiszta éneket, a Caladan Brood gyakorlatilag egyforma súllyal épített be énekelt dallamokat a tipikus black metal károgások mellé. Ezt érdekes módon is tették. Általában tartózkodom és nem szeretem ha az ének nem teljesen tisztán szól és érződik rajta a szerkesztés, azonban jelen esetben valahogy jól működnek ezek az auto-tune-nal megkezelt dallamok! Ennek oka talán a stílus sajátságában rejlik, hiszen ez a fajta black metal nem teljesen “vegytiszta” metal, hiszen hiányoznak (pontosabban, helyettesítve vannak) olyan elemek, mint konkrétan a dob, vagy ha a nagymester munkáira gondolunk, olykor még egyes dallamok gitárok helyett torzított szintetizátorokon szólaltak meg (pl. a Let Mortal Heroes Sing Your Fame-ben).  Ebben a tekintetben, szerintem ez a megoldás abszolút autentikus, és talán ez az a pont amiben legegyértelműbben túl tudták szárnyalni a nagy elődöt, ahogy ez a fajta felemelő érzés, amit ezek a tiszta sorok és kórusok hozzá tudnak tenni az összképhez, az valami egészen különleges! Ez talán a személyes kedvencemben, a Wild Autumn Wind c. tételben érezhető a legjobban, amiben az énekelt sorokat még szintetizátoros kórussal is kiegészítették.

Mitől különleges még ez az album? Talán a hibátlan folyamát tudnám még kiemelni. Kiváló érzékkel építette fel a Shield Anvil (Jake Rogers) és Mortal Sword (Sven Smith) alkotta duó a számaikat, melyben az elejétől a végéig kiegyensúlyozottan váltakoznak a lágy, merengős és kissé folk-os ihletettségű főképp szintetizátoros dallamok; illetve maga a metal, a maga energikusságával, húsba vágó élével, és a károgó vokál keltette zordságával. Az album hangzása diverz és sokszínű, a szintetizátorok segítségével számos hangszert hallhatunk a lemezen (fa- és rézfúvósok, zongora, vonósok, csengők és dobok), s ezt a kavalkádot sikerült kimért eleganciával beilleszteni a black metal jelentette alapba. Persze ebben nincs semmi új, elvégre a Summoning is pont ugyanezt csinálta… de pont ettől lehet minden szám karakteres, egyedi, de mégis mint a láncszemek, összetartoznak. Kiemelném még az igényes stúdiómunkát is, amit lehet nem említünk a dinamikus hangzás csúcsának, de a cél sokkal inkább az autentikusság megőrzése és egy a hallgatót körülölelő, a világból kiragadó légkör megteremtése volt, és véleményem szerint (is) ehhez ez a fajta hangzás a legalkalmasabb.

Hihetetlen, hogy ez a mű, amit Steven Erikson “A Malazai Bukottak Könyvének regéje” című sorozata ihletett (a banda neve is innen ered), már idén ünnepelte megjelenésének tizedik évfordulóját – de gyorsan telik az idő! Talán annak idején nem is gondolták, hogy ez a lemez ekkora sikereket ér majd el… de ez így is van jól. Megismételhetetlen és különleges eset, amikor láthatjuk egy modern klasszikus felemelkedését. Az Echoes Of Battle véleményem szerint egy időtlen klasszikus, amiket olyan jelzőkkel illethetünk, mint a dicsőség, az epikusság, és a szépség; s ezekből valahogy soha nem lehet elég!