Camerata Mediolanense
Atalanta Fugiens

(Prophecy Production • 2024)

Necron

2024. június 4.

0

Pontszám

9

Azok, aki nem csak a fémzenék terebélyes fájának a gyümölcseiből szeretnek csemegézgetni azok számára a Camerata Mediolanense neve bizonyára nem cseng ismeretlenül.  Ugyanis a formáció a neoklasszikus – darkwave/post-punk vonal egyik kiemelt alakjának számít. A banda 1994-ben Milánóban alakult, melynek neve szó szerint azt jelenti: hogy „milánói kamarazenészek csoportja” – a város ősi latin nevével fémjelezve. Jelenleg nyolc tagot számláló projektből a klasszikus-zenei képzettséggel rendelkező zeneszerző, Elena Previdi szerzi a zene nagy részét (aki emellett még keresett csellóművész is). Azonban nem minden tag származik klasszikus-zenei háttérből. Többek közt a poszt-punk, a darkwave is fontos szerepet játszott az együttes zeneiségének a kialakulásában, annak fejlődésében. Tehát rendkívül ritka zenei gyöngyszemek közé tartozik, amelyt igen nehéz is lenne pontosan kategorizálni. Az olaszok dacolnak minden elvárással és túllépik a kijelölt stílushatárokat, és amúgy általában a zeneszerzéssel valamint előadással kapcsolatos szokásos konvenciókat.

Annak ellenére, hogy a Camerata Mediolanense már három évtizede folytatja alkotói tevékenységét eddig csupán öt nagylemezt jelentettek meg. Az utolsó nagylemezük a 2017-es Le Vergini Folli egy lágyabb, klasszikusabb megközelítésű korong volt, mint a most június 14-én a Prophecy Production gondozásában megjelenő Atalanta Fugiens (Atalanta Fleeing) címmel ellátott hatodik nagy album. Ezzel a kiadvánnyal visszatérnek a klasszikusabb sítusukhoz, ami a karakteres ritmusszekció és a billentyűk könnyed érintésével tökéletesítve alkotja meg az egyensúlyt és a szárnyaló dallamokat. Nem elhanyagolandó módon kiegészülve a csodálatos szopránok: Carmen D’Onofrio, Désirée Corapi és Chiara Rolando éteri énekével, valamint gazdag, harmonikus kórusokkal. Az előző koronghoz hasonlóan az új lemeznek is van egy igen érdekes történelmi/művészi tematikája, ami komoly kutató munkát és zenei munkálatokat foglal magába. Az album címe az Atalanta Fugiens egy kötetre utal, amely a kora újkor elején, 1617-ben jelent meg. Michael Maier (1568–1622) német orvos és alkimista (aki egyébként az okkult tudományokba is komolyan bevetette magát) által írt ezen „emblémakönyv” 50 tételt tartalmaz Matthias Merian illusztrációival. Amelyekhez epigrammatikus versek, prózák és zenés fúga társul. Az „emblémakönyvek” a 16. és 17. században igen népszerűek voltak Európában. (Ebben az összefüggésben a „embléma – jelkép” allegorikus illusztrációkat jelent, amelyekhez magyarázó szöveg tartozik). A rejtélyes könyv több mint tíz éves tanulmányozása után a banda teljesen új zenét komponált a válogatott „emblémához” (1, 7, 16, 25, 27, 32, 33, 36, 50 – tételekhez), kezdve az elsővel és zárva az utolsóival. Maier előtt tisztelegve az együttes az utolsó „embléma” eredeti háromszólamú fúgáját is előadja a lemezen.

Viszont a Atalanta Fugiens anyaga hangsúlyosan alapoz az erős ütős szekcióra. Manuel Aroldi és Marco Colomb (továbbá Evor Ameisie, Elena Previdi énekes, billentyűsök) által megszólaltatott ütős hangszerek adják leginkább a dalok meghatározó arculatát. Ez néhol igen markáns, harcias ütemekben is megnyilvánul. Ezáltal meg is formázva a korong alaphangulatát – mondhatni zeneiségét, mely borongósabb és marconább az elődjéhez képest.  Ezen meghatározó ritmusszekció mellett a vokál az, amire az Atalanta Fugiens még leginkább építkezik. A három szoprán hölgy és Evor Ameisie (férfiének) mellett Elena Previdi (billentyűk, csembaló), Giancarlo Vighi (csembaló, harmonika, billentyűk) is kiveszik a részüket a kórusok megformálásában. A bandát ezen oldalról tovább erősíti Paolo Siconolfi és Lavinia C. vendégénekesek. Tehát főként ebből a két fő esszenciából alakul album. De zenei értelemben, viszont tényleg egyfajta visszakanyarodás a kilencvenes évek darkwave vonalához. Ami a letisztultabb arcát mutató neoklasszikus vonal és az alkalmanként becsempészett disszonáns dalszerkezet tesz igazán izgalmassá. A harmonika és két csembaló mellett hallhatunk továbbá: Giovanna Scarlato vendégszereplésével kiegészülve viola da gamba-t, vagy Vincenzo Zitello közreműködésével hárfát is a felvételen. Emellett csengők és Elena Previdi és Evor Ameisie által megszólaltatott effektek, billentyűtémák és „virtuális hangszerek” egészítik ki az zenei összképet. Mely néhol átcsúszik egyfajta mesterségesen létrehozott diszharmóniába, de mégis megmarad az elegáns és finom olaszos atmoszféra mellett. Nem borul meg az egyensúly és a dalok harmóniákban sem szűkölködnek. A dallamosság is éppúgy a szerzemények része, mint a meghatározó dob és ének/kórusok.

Igazából váratlanul ért, hogy hét év után a Camerata Mediolanense egy új nagylemezzel rukkolt elő. Az Atalanta Fugiens atmoszférája meg inkább meglepetésként szolgált. Alapvetően nagyon meghatározó számomra a korai Dead Can Dance és a korai Ataraxia lemezek, így ennek az albumnak a muzikalitása számomra egyfajta nosztalgikus érzetet tükröz. Ugyanis hangulatában, hangszerelésében nagyon is reflektál erre a korai érára, ami számomra roppant elbűvölő pillanatokat nyújtott. Mintha vissza utaztam volna jó két évtizedet az időben, amikor az említett két zenekar anyagjaival ismerkedtem. A tagok zenei tudása, elkötelezettsége felől nem lehet kétség. Igazi professzionális muzsikusok alkotják ezt a formációt, akik nem csak zenei, hanem intellektuális tartalommal is megtöltik a produkcióikat. Mondanom sem kell, hogy ilyen témákhoz nem mindenki nyúl, és ezáltal egyfajta kulturális utazást is tehet vele az ember. Ezért igen érdekes lehet az extra igényes kiadványairól híres kiadó által megjelentetett 48 oldalas két CD-t tartalmazó könyvverzió.

Alapvetően az album kapcsán nehéz is lenne kivetnivalót találnom. Ami számomra egy kis hiányérzetet hagyott, hogy a dob-ének kettős túlzottan meghatározó volt a lemezen. Szívesen hallottam volna komolyabb mértékben a csembalót, violát vagy billentyű témákat. Az ének/kórusok viszont kárpótoltak. Nagyon színes és kiváló produkciót nyújtottak ezen a téren is. Nyilván a Camerata Mediolanense egy igazi zenei különlegesség, amihez kell a megfelelő hangulat és lelki állapot és nem utolsó sorban művészi nyitottság is. Már csak azt remélem, hogy nem kell megint ennyit várni egy új korong megérkezésére. Viszont addig is a Atalanta Fugiens bőven szolgáltat izgalmas perceket, amikben bőven elmerülhetünk.