Cryptworm
Infectious Pathological Waste
A csillogó máz megreped és szembe kell néznünk a nyers, kendőzetlen valósággal. Amikor az ígéretek köddé válnak és csak a puszta létezés nehéz szaga marad utánuk. Pontosan ilyen érzés hallgatni a Cryptworm lemezét, az Infectious Pathological Waste-et. Nem egy könnyű hallgatnivaló, de aki ismeri a sötét klubok világát – ahol még a vaku fénye sincs jelen -, az tudja: az igazság néha a mocsokban rejlik. Súlyosabb, mint a csend.
A nyolc tételt felvonultató, 35 perces anyag olyan, mint egy tompa ütés. A nyitó barázdáktól kezdve érezni azt a fojtogató, “bubópestises” lüktetést, ami a banda védjegyévé vált. De itt most többet kapunk a puszta brutalitásnál. Van ebben a lemezben egyfajta felnőtt düh. Nem kapkod, nem bizonygat, hanem elkerülhetetlenül gázol át rajtad. – Számomra ez az album a kiszámíthatóságról szól – arról az őszinte stabilitásról -, amit az életben olyankor keresünk, amikor minden más összeomlik. A dobok nem csak ütemet adnak; úgy dörrennek, mint a könyörtelen felismerés. A gitárok pedig úgy folynak szét, mint az olvadt rothadás, mégis van bennük egyfajta perverz tisztaság. Ez az érzelmek boncasztala.
Amiért én igazán tudok kapcsolódni ehhez az anyaghoz, az a benne rejlő őszinteség. Ebben a zenében nincs helye a “future-faking”-nek, nincsenek hamis ígéretek. A Cryptworm nem akarja elhitetni veled, hogy minden rendben van. Azt mondja: “Nézd, itt a mocsok, itt a fájdalom, de ez legalább valódi.”
A vokál gurgulázó, mélyről jövő, bugyborékoló morgás embertelen hangjai számomra azokat a kimondatlan szavakat és elfojtott sikolyokat idézik, amiket az ember akkor érez, amikor rájön, hogy egy illúzió áldozata lett. Tökéletesen illik a “patológiai” témákhoz. De a dalok ritmusa, a thrashes vadság mégis ad egyfajta katarzist. Kimossa belőled a mérget. Röviden; Brutális, mocsaras , “belezős”. Olyan klasszikus hatása érezhető rajtuk, mint a Demilich, az Autopsy, vagy a korai Cannibal Corpse, ami személy szerint nagy kedvencem.
Az Infectious Pathological Waste nem csak egy újabb death metal lemez a polcon. Ez egy diagnózis. A március 27-én érkező korongot azoknak ajánlom, akik nem félnek belenézni a saját kriptájukba és képesek megtalálni a szépséget a pusztulásban is.
Mert néha le kell bontani a régit, hagyni kell elrohadni a hazugságokat, hogy valami új, valami igazabb épülhessen a helyén. Én ott vagyok a sötétségben, ahogy ez a lemez is és hagytam, hogy ez a fertőzés végleg átvegye az irányítást felettem. A banda nem teketóriázik a finomkodással, jelen van.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
