delving
All Paths Diverge

(Stickman Records • 2024)

scrx

2024. szeptember 19.

0

Pontszám

9

Nick DiSalvo nevéhez köthető dolgokra mindig érdemes odafigyelni. Aki nem ismerné, az Elder frontembere, ami egy pszichedelikus prog-doom csoda, hamar megtalált sajátos stílussal. A Dead Roots Stirring óta követem a munkásságukat, és az azt követő 8 évben abszolút az első helyen pörögtek rongyosra a lemezek. Nick szóló anyagával először ebben a videóban találkoztam.

Itt már érződik a delving felé mutató szárnypróbálgatás. A projekt debüt albumán is abszolút tetten érhető az ujjlenyomata. Kellemes anyag, amit vártam, hogy élőben meghallgathassak a covid mizéria alkonyán, de sajnos elmaradt. Szerencsére azóta nem telt el sok idő és az új korong, Űrjézus, de kurva jó. Öveket becsatolni, T- 3, 2, 1…

Rétegezett szintiintró után pedig kilövés az ieldra csillagképbe. Úszunk, lebegünk, utazunk és közben mindenféle behatások érnek minket, akár egy jó gombatrippen. Pszichedéliából, delay-ből és reverb-ből több dömpernyit döntöttek az űrhajóba felszállás előtt, gondoskodva róla, hogy ki ne fogyjunk belőle egyhamar. A tételeken érződik, hogy egy-egy meglévő vázlat lett gondosan, napról napra csiszolva, díszítve, formálva. Az ilyesfajta alkotáshoz sok türelem kell és maximalizmus, szerintem nem lehet célorientáltan hozzáállni. When it’s done, ahogy flegmán lehet mondani a türelmetleneknek.

Néhol az az érzésem, hogy egy új Elder anyagot hallgatok, máskor meg teljesen kirántanak a már-már újszerűnek ható, de erősen 70-es évekre hajazó taktusok és hangok. Az első három szám észrevétlenül elröppen. Az album közepét átszelő, New Meridian dal kezdeti elszállása után az arcba robbanó basszusdallam a lebegő szinti sáv mellett felejthetetlen, vissza kellett pörgetnem párszor. Ahogy a fő projektre jellemző, itt is kimunkált és szemet gyönyörködtető azt artwork. Bár hiába kerestem, nem derült ki, hogy ki a pontos elkövető, de van rá esély, hogy az Elder zenéjéhez leképzett álmok szállítója, Adrian Dexter. Ő követte el a fenti animációs kisfilmet is.

A Zodiak akár egy külön EP is lehetne. Monumentális alkotás nagyon kellemes és ismerős harmóniákkal. Ezt követi az album két legkrautosabb száma, a The Ascetic és a záró Vanish With Grace.
Az utóbbi szám egész troll módon visszaránt a valóságba egy baljós váltással, ami végül átmegy egy széjjelgliccselt és lelassuló témába. Úgy értelmezem, hogy hamarosan folytatása következik.

A mester ígért még bőven anyagot, ahonnan ez jött. Gyerekkora óta rengeteg dallam, apró szösszenet és vázlat készült már, amiből a covid óta a delving két albumát bármi féle külső nyomás nélkül összetette. Doom Dagobert ücsörög az óceánnyi hangjegyen, csak nem olyan fukar. Természetesen a hangzásra és a masterelésre, ahogy korábban sem volt jellemző, nem lehet panasz. Nincs kompromisszum, csak profizmus, és ahogy az album címe mutatja, a tér végtelenbe hajló rétegezettsége. Teátrálissága akár a Pink Floyd-é. Noha nem megy akkorát a rockzene manapság és valószínű már nem is lesznek ekkora sztárzenekarok, de jelentőségben abszolút a paletta előkelő szegletét foglalja el Nick és zenésztársainak a művészete. Szerencsére nem tettek le a koncertezésről és kvintettre kiegészülve tartanak egy lemezbemutató turnét ez év őszén. Legközelebb hozzánk Bécsben láthatóak, december 4-én.