Tépték már le az arcodat? És szeretnéd? Abban biztos lehetsz, hogy a Distant új albuma gondoskodni fog róla. A hanganyag 12 dalon, azaz majdnem 38 percen keresztül olyan brutalitást és hallgatói élményt nyújt, amire nem sok lemez képes. A holland-szlovák zenekar továbbra is hű maradt magához és nem próbált kacsintgatni a mainstream felé, nem akart kevésbé súlyos témákat írni, hogy befogadhatóbb legyen az, amit alkotnak, ezáltal több emberhez eljuthasson. Nem, a négyes továbbra is beletolja az arcunkba azt a betegesen kemény nehézfémet, amit valódi rajongótáboruk el is vár tőlük.
2017-ben már kaptunk egy minialbumot Tsukuyomi névvel, melyen címre egyező vagy nagyon hasonló számok vannak, amik most át lettek dolgozva. Erősen érezhető, hogy egy sokkal magasabb szintre rakták a srácok a lécet, és természetes az mellet sem lehet elmenni, hogy változtak a közreműködő énekesek. A lemez indító száma a The Pale Moonlight, mely egy lassú, melankolikusabb, de annál baljósabb bevezetés után meg is mutatja a hallgatónak, hogy milyen brutalitásra számíthat az album többi részében is. Szóval a lemez már az első számnál képes teremteni egy atmoszférát, ami az utolsó számig meg sem szűnik. Leginkább egy sötét barlanghoz hasonló, amibe éppen beleesünk és ahogy követik egymást a számok a barlang egyre sötétebb és mélyebbé válik.
Kapunk egy pár nagyon penge szólót, amik néhol feldobják a ritmikailag igencsak kicsavart témákat. Természetesen az eléggé előtérben lévő gitár témákat most sem bonyolították túl a srácok a sok nullázással, de ezzel semmi baj nincsen, mivel tökéletesen beleillik a stílus sajátosságába. Rene Gerbrandy a megszokott módon most sem okozott csalódást a dobok mögött, mivel amit leművelt a lemezen az szinte már embertelen. A dalok egytől egyig izomból taposnak az arcunkba a vérfagyasztó hörgésekkel, súlyos riffekkel és a soha lassulni nem akaró lábdobbal. A számokban lévő elektronikára is nagyobb hangsúlyt fektetett a papíron downtempo deathcore zenekar, de erősen megfigyelhetőek doom, death és a slam metal elemei is.
Vendégénekesek terén sem rakta alacsonyra a lécet a Distant, ami nem volt egyszerű feladat a Heritage album címadó dala után, amin Will Ramost hallgatjuk. Név szerint Alex Erian, Travis Worland és David Simonich kaphatott pár sort egy-egy dalban. Összegezve a hanganyag hatalmas hallgatói élményt fog nyújtani mindazoknak, akik eme műfaj szerelmesei, bár akiktől távol állj az ilyen stílusú zene, nekik eléggé fárasztó tud lenni akár már 1-2 szám meghallgatása is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
