Címke: Distant

Distan – Néha önmagunkban a legnehezebb bízni

November 6-án Into Despair címmel érkezik a Distant új nagylemeze. Az albumon vendégszerepel többek között Ricky Myers, a Suffocation énekese, a The Last Ten Seconds Of Life énekese, Tyler Beam, Skyler Conder, a Varials/CELL gitárosa, valamint a Bodysnatcher énekese, Kyle Medina.

A lemez újabb klipjeként a Jachym Belcher rendezte The Shallow Gaze nézhető meg, amelyben a Spite énekese, Darius Tehrani vendégeskedik.

„Amikor a sebezhetőség versennyé válik, még az őszinteség is fegyvernek tűnik. A Darius Tehranival közös The Shallow Gaze című filmünk a traumával járó paranoiát és önbizalomhiányt meséli el, miközben folyamatosan azt a kérdést feszegetjük, hogy kiben lehet igazán megbízni.

A dal önmagunk becsapásával és a saját szenvedésünk elismerésének kimerítő vágyával foglalkozik egy olyan környezetben, ahol a traumadömping a mások való felülmúlásnak egyik formájává vált. A konfrontatív intenzitásával és mélyen személyes témájával a The Shallow Gaze megragadja azt a pszichológiai terhet, amit az jelent, ha állandóan megkérdőjelezzük a körülöttünk lévők szándékait, és azt a felismerést, hogy néha önmagunkban a legnehezebb bízni.”

Distant - The Shallow Gaze (feat. Darius Tehrani) (OFFICIAL VIDEO)

A Distant 2027. február 9-én, Budapesten, a Dürer Kertben fog koncertezni, a Spite, az Emmure és a Mauled társaságában.

Distant – Flesh And Nails – új videó

Into Despair címmel november 6-án jelenik meg a Distant új lemeze, amiről így beszélt a banda:

„A nyers őszinteség és a tiszta érzelmek által vezérelt Into Despair egy olyan album, amely személyes küzdelmekből és megélt tapasztalatokból született meg. Minden dal hordozza a tagok saját útjának darabkáit, a fájdalom, az önreflexió és a kitartás pillanatait, amelyek egy mélyen személyes művé szövődnek össze. Az Into Despair több egy egyszerű dalgyűjteménynél. A sebezhetőség katartikus kifejezése, és egy emlékeztető arra, hogy a legnehezebb pillanatainkban is van valami, ami összeköt bennünket: a gyász. Ez a zenekar eddigi legőszintébb és legszívből jövőbb üzenete, amely a személyes szenvedést mindenki számára átélhető, egyetemes élménnyé formálja.”

A 13 dalos lemez újabb előzetesét a Bodysnatcher soraiból ismert Kyle Medinával készített Flesh And Nails daluk kapta meg, aminek hivatalos videója itt látható.

DISTANT - Flesh and Nails (feat. Kyle Medina) (OFFICIAL VIDEO)

A Distant 2027. február 9-én, Budapesten, a Dürer Kertben fog koncertezni, a Spite, az Emmure és a Mauled társaságában.

Distant – Egy komor hangulatú klip a Suffocation énekesével

A Suffocation énekesével, Ricky Myersszel készítette el All Will Be (N)On című új dalának videóját a Distant. A videó dala a deathcore banda november 6-án megjelenő Into Despair nagylemezén kap helyet.

„Az All Will Be (N)One egy komor hangulatú, atmoszférikus dal, amely az emberiség haláltól való félelmét és az idő könyörtelen elmúlásának elkerülhetetlenségét járja körül. Zúzós riffeket és könyörtelen ritmusokat ötvözve fokozatosan építi a feszültséget, majd nyers, elementáris erejű kitörésekbe torkollik. Ami a szövegét illeti, az ellenszegüléstől az elfogadás felé vezető belső utat mutatja be. A Suffocation-ös Ricky Myers közreműködése még intenzívebbé és nyomatékosabbá teszi a szerzeményt, tovább erősítve annak központi üzenetét: hogy végül minden elmúlik, és mindenki semmivé válik.”

DISTANT - All Will Be (N)one feat. Ricky Myers of Suffocation (OFFICIAL VIDEO)

A 13 dalos Into Despair-re felkerülnek korábbi klipes-dalaik, a Nothing Left To Hate, a The Last Ten Seconds Of Life énekeséve, Tyler Beammel készített Spirit, valamint a Rat Torture. A lemezt a Century Media adja ki.

„A nyers őszinteség és a tiszta érzelmek által vezérelt Into Despair egy olyan album, amely személyes küzdelmekből és megélt tapasztalatokból született meg. Minden dal hordozza a tagok saját útjának darabkáit, a fájdalom, az önreflexió és a kitartás pillanatait, amelyek egy mélyen személyes művé szövődnek össze. Az Into Despair több egy egyszerű dalgyűjteménynél. A sebezhetőség katartikus kifejezése, és egy emlékeztető arra, hogy a legnehezebb pillanatainkban is van valami, ami összeköt bennünket: a gyász. Ez a zenekar eddigi legőszintébb és legszívből jövőbb üzenete, amely a személyes szenvedést mindenki számára átélhető, egyetemes élménnyé formálja.”

Distant – Into Despair
(Century Media)

1. The World
2. Nothing Left to Hate
3. Into Despair
4. Spirit (feat. Tyler Beam of The Last Ten Seconds Of Life)
5. Circle of Vultures
6. The Shallow Gaze
7. Veil of Paranoia
8. Desolation
9. All Will Be (N)One (feat. Ricky Myers of Suffocation)
10. Rat Torture
11. Flesh and Nails
12. The Shared Grief
13. Iron Knee

Distant – Kint van az új EP

A deathcore vonalas Distant kiadta új EP-jét. Rat Torture című anyaguk címadó dala friss klipet is kapott.

DISTANT – Rat Torture (OFFICIAL VIDEO)

Az EP címadó dalán kívül 2025 során megjelent kislemez dalukat, a Nothing Left to Hate és Spirit-et tartalmazza. Ez utóbbiban Tyler Beam (The Last Ten Seconds Of Life) is közreműködött vendégénekesként.

Distant – Spirit – új dal és klip a The Last Ten Seconds Of Life énekeséve

A The Last Ten Seconds Of Life énekeséve, Tyler Beammel készítette el új dalának videóját a deathcore vonalas Distant. Spirit című daláról a következőket osztották meg:

„A dalt egy valós esemény ihlette, amikor egy családtagunkat megkéselték a Spirit nevű klinikán. A gyászt, a sokkot és a traumát követő kínzó dühöt és bosszúvágyat fejezi ki. A nyers érzelmeket könyörtelen hangzássá alakítja, de nem az erőszak dicsőítésére szolgál, hanem arra, hogy nézzünk szembe az esettel, és végül feldolgozzuk annak traumatikus következményeit.”

DISTANT (FEAT. TYLER BEAM OF THE LAST TEN SECONDS OF LIFE) - Spirit (OFFICIAL VIDEO)

Distant – Egy pusztító erejű klippel indítják az évet

A deathcore vonalas holland-szlovák Distant új kislemezes dalának, a Nothing Left To Hate klipjével indítja az évet. A dal tavaly októberben kiadott Desolation című dalukat követi, és a következőket osztották meg róla:

„A Nothing Left To Hate a Distant totális pusztító erejét mutatja be: vaskosabb riffekkel és mélyebb groove-okkal merül alá az önpusztításba és a káoszba. Ez a dal kifejezetten a circle pitekhez, a heves edzésekhez és a harag kiadásához készült.”

DISTANT - Nothing Left To Hate (OFFICIAL VIDEO)

Distant – Desolation – új dal és videó

Desolation címmel robbantotta új videóját a deathcore vonalas holland/szlovák Distant. Új dalukkal kapcsolatban a következőket osztották meg:

„A Desolation a hangzásunk eddigi legagresszívebb és legintenzívebb fejezetét. Hónapokon keresztül dolgoztunk a dalszerzési folyamatunkon. Az eredmény nyers, súlyos és megalkuvást nem tűrő, így tökéletes közvetítője a dalszövegnek, amelyben a bennünk izzó düh szólal meg a világot megfertőző korrupció, kapzsiság és rendszerszintű visszaélések ellen. Tiszta szenvedély és agresszió, a maga legszűretlenebb formájában.”

DISTANT - Desolation (OFFICIAL VIDEO)

Distant – Feast of Misery – live-videó

Nemrég fejezte be koncertkörútját (Distant The Origin of Madness Tour) a holland/szlovák deathcore banda, a Distant. A februárban, az Analog Music Hall-ban nálunk is fellépő csapat 117 koncertállomásból álló turnéját egy új live-videóval teszi emlékezetessé, amit Feast of Misery dalukra készítettek el. A dal legutóbbi albumukról, a tavaly novemberben megjelent Tsukuyomi: The Origin-ről származik.

DISTANT - Feast Of Misery (OFFICIAL VIDEO)

Distant The Origin of Madness Tour // Enterprise Earth, The Last Ten Seconds of Life, Harbinger // 2025. 02. 17. Analog Music Hall

Kevesebb mint egy hét múlva újra elérkezik hozzánk holland/szlovák deathcore banda, a Distant. Melléjük társul két igazán kiemelkedő amerikai zenekar, az Enterprise Earth és a The Last Ten Seconds of Life az estét pedig az újonc brit Harbinger kezdi.

DISTANT - The Undying (OFFICIAL VIDEO)

A Concerto Music bemutatja: The Origin Of Madness Tour

Distant, Enterprise Earth, The Last Ten Seconds Of Life, Harbinger

2025. február 17., hétfő 18 óra, Budapest, Budapest, Analog Music Hall
Belépő: 9.900 Ft

Jegyek: ITT

Esemény: ITT

Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban

A holland és szlovák tagokból álló Distant nem szeret lazítani: 2023-ban például egy laza 117 koncertet adtak, a Suffocation, a Fit For An Autopsy és a Lorna Shore oldalán; utóbbiakkal egyébként jártak Budapesten is. Tavaly a fókusz az új nagylemezre került: a Tsukuyomi: The Origin novemberben jelent meg a Century Mediánál.

A csapat fennállásának 10. évfordulóját ünnepli ezzel az anyaggal, ami a legelső, Tsukuyomi című EP átdolgozott és kibővített változata: az eredeti 6 mellett további 7 új nóta is került. Így a srácok egy sajátos előzménysztorival bővítették ki azt a történetet, amit Tsukuyomi, a japán mitológia holdistene köré építettek, például a korábbi Heritage and The Rise Of Tyrannotophia lemezeken is.

DISTANT - Fleshweaver (OFFICIAL VIDEO)

A turné másik főszereplője az amerikai Enterprise Earth, akik friss EP-jük, a Descent Into Madness dalait hozzák el hozzánk. Travis Worland frontember így nyilatkozott a hat számos kiadványról:

„Még a felvételek előtt előadtam a srácoknak egy keretsztorit a dalokhoz, és úgy éreztem, hogy magát a lemezt is egy ilyen narratív résszel kell nyitnunk. Ez a Descent (Zuhanás) bevezetője, ami aztán megnyitja az utat az azt követő pokolhoz. Igazán őrült tempót diktáló, rángató, pánikkal teli számról van szó, tele riffekkel és zúzós ritmusokkal. Egyfajta sötétséget képzeltünk el, egy megbabonázott epizódot az őrületbe vezető szenvedés útján keresztül. Engedd el a kapaszkodódat, kezdődik a Descent Into Madness.”

Enterprise Earth - I. The Descent (Official Music Video)

Az estét az  amerikai deathcore downtempo brigád, a The Last Ten Seconds Of Life és a brit technikás deathcore banda, a Harbinger melegíti be.

A Concerto Music bemutatja: The Origin Of Madness Tour

Distant, Enterprise Earth, The Last Ten Seconds Of Life, Harbinger

2025. február 17., hétfő 18 óra, Budapest, Budapest, Analog Music Hall
Belépő: 9.900 Ft

Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalán.

Esemény ITT

123