El kell ismernem, hogy az atmoszferikus post-black metalt játszó Enisum zenéje számomra eddig teljesen kimaradt. Természetesen találkoztam már a banda lemezeivel, de igazából sosem mélyedtem el a munkásságukban. A dolog fintora, hogy nagyon is olyan muzsikát csinálnak, ami számomra kedves. Talán a most megjelenő nagylemezükkel teljesedett be az égi rendeltetés, hogy végre egymásra találjunk és becsatlakozzak én is a banda rajongótáborába. Hogy más tévelygő sorstársamnak segítséget nyújtsak az együttes munkásságának megismerésében egy kis kitérővel élve: az Enisum egyszemélyes bandaként született meg, amelyet Lys (ének, gitár) alapított 2006-ban. Ez az első arpitáni black metal banda Valle di Susa és Val di Lanzo földjéről (észak-olaszországi piemonti régióban található az Alpok mentén). A projekt nevét a Val di Susa-i Musinè hegyről kapta. Néhány saját kiadás és demó után 2014-ben megjelent az első, Samoht Nara címet viselő nagylemezük a Dusktone kiadó gondozásában. A Samoht Nara albummal az banda koncertezésbe is belefogott Európa szerte. Ezáltal kibővült a formáció Leynir basszusgitárossal, Dead Soul dobossal és Epheliin-el, aki a női énekért felel. A banda 2016-ban csatlakozott a neves Avantgarde Music-hoz. Ezt követő évben már ennél a kiadónál jelentették meg a Seasons of Desolation című nagylemezüket, melyet két évre rá a Moth’s Illusion követett. A hosszabbra nyúlt szünet után idén február hetedikén jelent a már említett kiadó gondos szárnyai alatt a Forgotten Mountains című új korong.
A kiadványainak a borítói annyira nem ragadják meg a tekintetet (talán lehet, hogy nekem emiatt is maradtak ki eddig lemezeik), de mindenképpen jelzés értékűek a banda szövegeinek az irányultságát illetően. Az Enisum költői hitvallása a természet szépségeiről, az ember és az elhagyatottság együtteséről regél. A Forgotten Mountains is viszi tovább ezt a számomra igen szimpatikus filozófiát. Jómagam is nagy híve vagyok a tájak szépségének, a természet közeliségének, így roppant mód tudom értékelni, ha egy banda ezt a hangulatott/érzetet a zenéjén keresztül minőségi módon közel tudja hozni. Nos, a Forgotten Mountains nem, hogy közel hozza, hanem szinte már érezteti is a hideg szeleket, az eső illatát és a ködös hegyvidékek szépségét. Az atmoszferikus black metal modernebb vonalát képviseli az album. Talán az előző albumhoz képest még tovább is mélyíti ezt a zenei irányvonalat. A post-black karakter erősebben megmutatkozik a felvételen, mint a tradicionális értelemben vett atmoszferikus fekete fém. A progresszív fogások nyomát is magukon viselik a szerzemények, erre vonatkozóan akár a címadó Forgotten Mountains, vagy az album indító Where You Live Again-t is kiemelhetném. Bizonyos részek halovány post-rockos lecsengést is hagytak a hallójárataimban. E tekintetben a Night Forest vagy a Nothing című nótákat említeném meg. Egyébként az anyag hangzása is inkább a post-black jegyeit viseli mintsem a hagyományos, maró fekete fém tónusait. Olykor az az érzés fogott el, hogy összemosódnak a hangok (különösen a cinek), de aztán tudatosult benne, hogy ez a hangzás része.
Ami a leginkább jellemezi nótákat az a szépséges melankólia és a kiegyensúlyozottság. Nincs elkapkodva semmi, türelmesen bontakoznak ki a tételek és a felszült erőltetettségnek a nyomát sem éreztem. Hiába csúcsosodik ki egy dal egy maró blast beatbe, nem éreztem azt, hogy megtört volna az adott szerzeménynek a nyugodt összhatása. Ez a zenei koncepció tényleg elhozta számomra azt, amit banda a dalaival át akar adni: a természet varázsát és a benne elhelyezkedő esendő embert. Lys gitártémái nincsenek túlbonyolítva, viszont nagyon hatásosak. Sajnáltam, hogy az akusztikus gitár kimaradt a repertoárból, de a lágy felvezetők, akkordbontások azért jelen vannak, amikkel a hangzatos címet viselő The Wind Smells of You, a Night Forest vagy a Galaverna is büszkélkedhet. Szerencsére Leynir basszus témái nem kerültek annyira a gitárok alá, így egész szépen duruzsol a felvételen – erősítve a „progresszív” jelző érzetét. Dead Soul dobtémái hozzák az elvártakat. Először egy kicsit erőtlennek éreztem, aztán a lemez többszöri meghallgatása után rájöttem, hogy nem is kell ide több és jól illeszkedik a dob hangja a zenébe. A bandafőnök viszi a teljes vokál szekciót. Epheliin énekesnő hangját nélkülözték a felvétel során. Bizonyos részek pedig kiáltottak a női énekért. Egyébként Lys károgása – hörgése remek, viszont a tiszta ének terén még fejlődnie kell. Nagyon passzolna az atmoszférába, de még nem az igazi.
A Forgotten Mountains egy nagyon elragadó atmoszferikus black metal lemez, mely magán hordozza az irányzat modernebb értelmezését. Lehetett volna még fokozni a hangulatot akusztikus hangszerekkel, női énekkel, de engem így is levett a lábamról. Teljes mértékben átjött az, amit Lys megálmodott. Az anyag a kellemes légkörű melankólia szépsége körül ölt testet. Mintegy kedves hamvába hulló őszi alkony úgy kényezteti a műfaj híveit. A tájak misztikus érzetének tükrében valósul meg a teljes mű. Ez a korong csak öregbíti a fiatalnak korán sem mondható együttes hírnevét. Aki érzékenyebb a black metal lágyabb, progresszívabb irányvonala iránt, annak a Forgotten Mountains megkerülhetetlen lemez lesz. Nekem nagyon betalált és biztosan követni fogom a banda további lemezeit is!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
