Most őszintén, milyen zenét vártok egy Robbanó Kecske nevű zenekartól? Én már tudom, mivel a 2015-ben indult, nagyrészt thrash metalos vonalról érkező tagok által alapított zenekart már nyomon követem egy ideje. Ennek oka az első, Rumors Of Man (2018) című bemutatkozásuk, amit meghallgatva egy útját kereső, de minőségben magabiztos formációt ismertem meg, akiket úgy tettem félre, hogy majd legközelebb összejön a nagy egymásra találás. Ez utóbbi részben bejött, bár maradéktalan barátságról nem tudok beszámolni.
De ne siessünk, hiszen a srácok sem teszik a közel órás játékidővel megáldott Threatening Skies során, melynek műfaja egyébként heavy/stoner/doom, ami tökéletesen le is fedi azt, amit hallhatunk. Hagyományos, itt-ott epikus hangulatú doom keveredik náluk a száraz sivatagi éghajlattal, ez pedig egy egészen korrekt, már-már egyedi hangot tud teremteni a német csapatnak.
Nem különösebben köti tehát magát a zenekar egy adott irányvonalhoz, amivel az én dolgomat is megkönnyítette, révén, hogy általában a pszichedelikus, füstölgős zenéket csupán hangulatos háttérfestés gyanánt szoktam nagy ritkán elővenni. A Goat Explosion azonban nem egy szimpla stoner lebegés, jóval több annál, a második lemezükkel pedig még távolabb kerültek a könnyű kategorizálástól. A legfontosabb változás számomra azonban az énekes Basti hangjának komoly fejlődése, mert amíg a debütálásnál elég sok furcsa rezonanciát hozott, addig a Threatening Skiesban egészen nagyszerű teljesítményt nyújt. Mindez azonban csak hab a tortán, ugyanis a lemez legnagyobb erőssége az instrumentális, csupasz zenei részekben rejlik. Ennek oka az, hogy a kellemesen kimunkált, de teljesen hagyományosnak tekinthető Thundertower, majd a jóval több heavy metalt tartalmazó Dawn Of The Red kettős után a banda a progresszió irányába kezd el tapogatózni olyan módon, hogy a túlzott virtuozitás helyett inkább a kalandos dalszerkezetek kapnak szerepet.
A The Slumbering Judgement ennek megfelelően már bő 11 perccel hoz el nekünk doomot, stonert, pszichedelikus utazást és klasszikus heavy metalt remek szólókkal, teljesen kötetlenül és természetes módon áramló zeneiséggel. Tovább merészkedik a The Sinking Shift, ami 16 perces játékidővel engedi szabadjára ugyanezt a receptúrát. Magabiztosan teremti meg az időtlen heavy metal hangulatot, miközben árad belőle az a fajta keserűség és mélabú, ami szinte az egész lemez sajátja. A Goat Explosion esetében azért ne várjunk érvágós szomorkodásra, itt sokkal inkább egy reális pesszimizmus, a jövőtől való félelem, a múltból szerzett tapasztalatok miatti kiábrándulás az, ami megjelenik. Bukott társadalmi rendszerek, megvalósíthatatlan és végletekig kifordult utópiák kerülnek terítékre némi magasztossággal, monumentalizmussal karöltve.
A gond az ezzel a nagyszabású tétellel, hogy utána már a jóval egyszerűbb, instrumentális Soil már teljesen sablonosnak, unalmasnak hat, a menetelős, a zenekar epikus erényeit megcsillantó Reasons And Time pedig nem képes kellően felvenni a versenyt. A szintén megakasztó, de legalább rövid Utopian Rifts után azért még sikerül életet lehelni az élettelen pusztaságba a Storm Of Sorrows révén, ami szerintem a legjobb tétel az egész korongon.
Figyelemre méltó zenekar van tehát kibontakozóban Németországban, mely egyedül az arányok tekintetében tudott kicsit mellélőni a friss korongján. Ezen felül mind külsőségekben, mind hangzásban és hangulatban a Threatening Skies egy ajánlott lemez éppúgy a stoner kedvelőknek, mint a heavy metal és doom rajongóknak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
