Bor, Mámor Provence… vagy inkább jelen korunk társadalmi és politikai fekélyes mocskának szatirikus nézőpontjával írt krónikája? Kinek, mi – aki viszont az utóbbi iránt érdeklődik, az maradjon velünk a francia Grylle új nagylemezének a bemutatásánál. Itt most nem találkozhatunk sem a napon érlelt szőlőültetvények ajkán csordult bor idilli élvezetével, sem illatos levendula mezőkkel. Viszont kárpótlásul bőven kapunk szennytől, fertőzésektől tobzódó középkori atmoszférából. Mindezt igen sajátos formában megvalósítva, ugyanis a szóban forgó főhősünk, nem éppen egy romantikus környezetbe ültetett figura, aki a helyzetkomikumból adódóan egy kedves történetével fog minket elszórakoztatni, amolyan tagadhatatlanul kiváló franciás stílusban. Marad inkább a fekete fém egyfajta radikálisabb megközelítésével: mégpedig fuvolákon, lanton, középkori dobon megszólaló black metallal! Noha, a „franciás” attitűd itt is karakteresen bemutatkozik. Már többször írtam, hogy ebből az országból származó undergrund muzsikákat igen nagyra tartom. (Amúgy a kiváló vígjátékaikat is előszeretettel fogyasztom). Valahogy mindig megtudnak lepi valami eszement dologgal, ami végső soron iszonyat jól működik. A Grylle muzsikája is mindenképpen egyedi és szokatlan. De talán nem ez nem is igazán írja körül azt, amit hallunk. A 2013-ban alapított együttes 2014-ben jelentette meg Monstres et Merveilles első kiadványát (amit, amolyan demóként aposztrofálhatunk). Amit a 2019-es Les Grandes Compagnies című lemez követett. A muzsikusok párévnyi alkotói tevékenysége nyomán végül idén, november 10-én, az Antiq records végre elhozta nekünk a banda Egrotants, Souffreteux, Cacochymes, Covidards címet viselő második nagylemezét, ami kétség kívül egy roppant egyedi és izgalmas zenei produkciónak ígérkezik.
A hangzatos címet viselő Egrotants, Souffreteux, Cacochymes, Covidards – középkori nézőponton keresztül mutat be olyan csapásokat, mint például a pestist, vagy különböző betegségeket. Amelyek még napjainkban is pánikot keltenek az állandó haláljárásukon keresztül. Olyasfajta black metal fültanúi lehetünk, amit akár a középkor embere is játszott volna a nagy pestisjárványtól való félelem után: brutális, leleményes és kompromisszumok nélküli! Mindazonáltal a Grylle az árnyak mellett nem nélkülözi az eleganciát és a fenségességet sem, amit középkori festő, Miho Kuroyanagi gyönyörű megvilágítása is tükröz. Ezáltal a zenészek és a vendég muzsikusok a „középkori black metalt” a hitelesség és kreativitás legmagasabb szintjére emelték. A gyors és bizarr lantdallamokért felelős Hyvertől (Véhémence, Hanternoz), a KK-tól (Passéisme, Paroxysm Unit) lengő és ötletes basszus szekciója – a 70-es évek progresszív megközelítésével, valamint Cadavre (Cantique Lépreux, Mêlée des Aurores, Forteresse – élő) pompás dobtémái kaput nyitnak ezen régi korok sötét termeire. Ezen felül rengeteg nemmindennapi hangszer, mint pl. psalterionok, furulyák és sípok, sarrazin gitár (vagy citole) és rézfúvós szekciók segédkeztek a produkció autentikus megszólalásában. Ezek némelyike igen sajátságos módon hasonlóan, mint a Botanist esetében, itt is a fekete fémet szolgáló alap (az én értelmezésem szerint) az akusztikushangszerek effektezett módján valósul meg. Az így létrejövő autentikus atmoszféra és dallamvilág kéz-a-kézben vezeti a hallgatót a középkori bűzös, fertőzésekkel teli babonás utcácskákon át egyenesen az Egrotants, Souffreteux, Cacochymes, Covidards vesztőhelyére.
Amit a Grande Marche des Covidards (Great March of the Covidic) felvezető konferál fel. Amolyan intró-féle repít minket a piactérre, ahol éppen a „legújabb pestist” ismerhetjük meg, hogy aztán belecsapjon ránk a Mauvais Sang címre keresztelt hóhér nyaktilója. Teszi ezt az igen sajátos hangszerelésben megszólaló fekete fémmel! A BM alapot a torzított pengetős hangszerek nyújtják, de ebbe belevegyük „számtalan” egyéb akusztikus hangszer és fúvósok összessége. Igazából, itt van arra a kérdésünkre, amit sosem mertünk a töri órán a tanárnőnek szegezni: hogy mi lett volna, ha a középkorban lett volna black metal? A formáció most megadja erre a választ. Persze, a régi-zenének van egy erős verbunkos dallamvilága, ami akár beillene amolyan középkori metál félének is (gondoljunk csak bele a Corvus Corax zenéjére) de ezen esetben azért mégiscsak a szó-szoros értelemben vett metal produkciót hallhatunk. Természetesen a mocskos károgás sem hiányozhat ebből a zenéből, ha már a fekete fém berkeiben barangolunk. Emellett kórusok teszik a hagyományos vokálszekciót még színesebbé. A Moribond Flétri d’Orgueil (Moribund withered with Pride) folytatja a lanton a sort és a kellemes és ragyogó dallamok szárnyán kelti életre a korhű hangulatot. Valahogy ebben igen jók a franciák. Számomra olyan kedves és kiváló folk-black bandák mint Pl. Véhémence; Paydretz vagy a Moisson Livide színvonalához hűen alkot a Grylle is. Nyilván, azok számára hathat ez igazán érdekesnek, akik amúgy is kedvelik a síppal-dobbal-nádihegedűvel megspékelt fémzenéket, vagy netán (hozzám hasonlóan) előszeretettel fogyasztják a „régizenét” is. Ezen kiváló kombinációt hűen reprezentálja a soron következő Réservement de Confortale Présenc (Prayer of Comforting Presence). Ezen félig akusztikus darab után megismerkedhessünk a különös címet viselő, klasszikus black metal futamokon alapuló, Le Tropique du Cancer (Tropic of the Cancer) című szerzeménnyel. Amolyan skandinávos felütéssel következik a Queresle des Diables sur la Savan (Fight of the Devils arguing over the Possession of the Wisdom of the Dying Man). Természetesen elmaradhatatlan hagyományos hangszerek repertoárja gazdagítja ezt a dalt is. Végül úgysem győzhetünk! Tetteink hiábavalóságát az elkerülhetetlen vég béklyója köti meg. A halál győzelmével búcsúzik a korong. A Le Triomphe de la Mort című középtempós tétel zárja a közel negyvenperces produkciót.
Grylle elég sajátos megközelítéssel élt, nem riadt vissza attól, hogy tradicionális hangszereket ragadjon és termekbe illő muzsika helyett a koszos fekete fémet csiholjon rajtuk. Be is bizonyították, hogy ez igen is lehetséges, sőt jól is működik. Fogós dallamokkal operálnak a gazdagon díszített zenéjükben, melyet egyediség fémjelez. Esetükben nem beszélhetünk folk metalról, hanem hanem talán ennek a reciproka valósult meg. Egy kis billegést, bizonytalanságot azért néhol éreztem. Tehát egy igen csekély strukturáltalanság szájízét azért ott hagyta bennem az anyag. Mintha alkalmanként nem sikerült volna úgy megragadni azt, amit megakartak volna szólaltatni, de ez inkább egyfajta nyersséget kölcsönzött a daloknak. A hangzáson is lehetett volna még egy kicsit csiszolni, mert amikor ennyi hangszer szólal meg, akkor az jó, ha szépen tagolódnak. A felvételen sokszor háttérbe szorulnak a finom tónusok. Persze, mondhatjuk, hogy egy BM produkciónál a „szenny” nem hogy hátrány, hanem előny, de azért itt egy sokkal nagyobb ívű alkotásról van szó! Itt Másfelől az Egrotants, Souffreteux, Cacochymes, Covidards egy igen érdekes és izgalmas anyag. Ínyenceknek mindenképpen érdemes próbálkozni vele (és az Antiq kiadó többi kiadványát is érdemes átfutni), mert van benne bőséggel nemhétköznapi fekete fém produkció!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
