Lásd kritika! Kíváncsi vagyok a véleményekre! :)

Másképp HATna, ha többet agyal(HAT)tak volna a témákon. HÁT most ennyi csak.

Ua. mint a Toxic Holocaustos dumám, csak Slayer helyett In Flames vagy amit akartok.

Az intro után azt hittem, hogy megadták magukat a közép- és mélysugárzóim, de jött a dob, ami kicsit megnyugtatott. Ennyit a hangzásról. :D Kb. annyi örömöt okozott, mint az Amaranthe, így erre sem adhatok kevesebbet.

Lásd Nagaarum komment. Azért több fél ponttal, hogy ne nyúljam teljesen. :D

Elismerem meg minden, de ahogy 16 éve sem tetszett, úgy most sem az efféle.

Elismerem hogy tudnak, kétség nem fér hozzá, de ezt a fellengzős, nemes lelkű prog. metált megutáltatta velem anno a drímszíétö.

Reményteli!

Szerencsére megtalálták az elveszettnek hitt régi Slayer demófelvételeket, ami telis-tele van jobbnál-jobb kiadatlan dalokkal. Azoknak, akik kételkednének: Araya hangja ez, csak éppen mutált.

Próbáltam úgy hallgatni, hogy csak a pozitívumokra koncentráljak, de akkor nem sokat hallottam belőle, maximum négyet.

Nem tetszettek soha a Sear Bliss lemezek pedig próbálkoztam velük becsülettel, és hát az Eternal Recurrence sem tudott javítani a helyzeten...

sem ez, sem a pár évvel ezelőtti debüt nem adott felejthetetlen pillanatokat. Hiába, Rogga és Ed Warby a death metál nagy alakjai...

Unalmas...

Csapnivaló. Az amatőrséget meg lehet ideologizálni sokféleképp, csak nem érdemes...

Utánérzések tömkelege, ráadásul nagyon hamar unalmassá válik... Dalokat úgyszintén nem hallok....

nem tudok annál értelmesebbet írni mint hogy hagyjuk meg ezt a lemezt annak aki oda van érte. Felesleges időtöltés volt a végighallgatása.

prog-csemege...

Az igényesen megkomponált funeral doom zenék sosem voltam ellenemre. Vannak örök kedvenceim, nem tudom még hogy az Embraced by the Light az lesz-e vagy sem, de most nagyon tetszik.

A thrash metál és én antagonisztikus kapcsolatban állunk...

Valahogy a legtöbb negatívum szerintem inkább a bandát övező dolgokat illetheti, merthogy maga a zene profi és hallgattatja is magát!

Rutka inalmas, agyszerűen fentáziátlan. Szerke lümez.

Két Dragonforce lemez között egy-egy számot meghallgatva biztosan jobban tetszene, így egyben tömény. Megjelölöm: ötfél!

A cím arra utal, hogy az idei télben elpusztulnak a hóvirág- és a tőzikehagymák is? Akkor bizony borús lesz a kedvem. De legalább nem a zenétől, mert az bizony kellően dallamos és agresszív.

Egyszerre akart gonosz és vígasztaló lenni. Mint egy megértő sírásó. De rossz elegy ez. Csak a fülzúgásra fogok belőle emlékezni.

Gyorsan megkarózom egy önzáró számjeggyel, mielőtt elmúlik a hatása. Helyenként igencsak progosan, dallamosan adják elő a fémet, és még az is előfordulhat, hogy két hét alatt megtoldom még pár tizeddel. (És nem a régvolt adóztatási forma újbóli kivetésére gondolok.)

Heavy Riot Bomb. Nekem ez ugrott be a zenekarnév láttán, miután eddig még nem hozott velük össze a félnégyes gyors. Dallamos, szólókkal tarkított, éneklős. Ezen utóbbi a gyenge pont. Pont.

Jópár hallgatás után eldöntetett: nem maximális, de már majdnem! Akad rajta üres rész; pár atomhasadásnyi ideig. Mintha Andrew Lloyd Webber a Symphony X-szel közösen akarná megírni a Jézus Krisztus Szupersztár folytatását. E debüt beüt.

Szerintem a doomot, és különösen a funeral alfaját a spórolós zenészek találták ki, hogy ne kelljen sűrűn hangszereiket lecserélni. Itt aztán nincs amortizáció!

Örülök, hogy megváltoztatták a szörnyű logójukat, már csak a nevükön kellene egy kis frissítés. Lehetnének mondjuk Chemotox. No és persze sokkal thrashesebb borító sem ártana, mert elriadnak tőle a magamfajta legények. Korai Sodom kedvelőknek tudom ajánlani!

Körhintán ülve, céllövöldepulton koncentrálva szívesebben hallgatnám, mint az ott lévőket. Annyi náluk sokkal jobbat tudok felsorolni, hogy neki sem állok.

Én is megadom erre a húzásukra a maximumot. Akkor is, ha nem feltétlenül korszakalkotó és nem mérföldkő, azonban saját sok éves medrükből ki tudtak lépni. Minden eddigi magas teljesítményük ellenére is ez lesz az a lemezük, amit elő fogok venni, ha Sear Bliss-hez támad kedvem. Valóban az Arcturus, Ulver és hasonszőrű norvég mesélők tintája érződik a friss művön, de ez nem baj.

Nem rossz, nem rossz, azonban a kellemes andalgásból rémülten ugrottam fel a pityergő női bejátszásnál, hogy ez akkor most mi is akar lenni??? Ékes példája, hogy a kontextusban hallgatva hogyan válik erőtlenné és túlzássá ez a húzás itt, és meghallgatható, hogy hogyan működik valóban egy Shining, vagy egy Carpathian Forest lemezen.

Valóban unalmas... Mondjuk zavarni nem zavart de hát a gépházam búgása sem zavar. Meg lehet szokni kategória.

No azért ennél temérdek jobb óckúl lemez fellelhető. Stílusgyakorlatnak nem rossz, így télen úgy is ritkán hall az ember szúnyogzümmögést. Aki ezen a vonalon keresgél én speciel az Evilfeast helyett ajánlanám a friss Azaghal művet.

gond egy szál se,meg kiemelkedő pillanat egy szál se. :) Tisztességes iparosmunka.

A zene kis Maidenes / Priestes érzésvilágával aranyosan nosztalgikus, de a mikrofonos denevér szonárhangjai számomra audiális sortűz gyanúsak.

Igazi teátrális szinfó - prog. ömlengés, ami időnként maximálisan telitalálat tud lenni. Szerintem Ayreon, Symphony X, Savatage és hasonszőrű csapatok kedvelői nem fognak nagyot tévedni a lemezzel. Dilenya Mar éneke csodálatosan tiszta és megkapó.

Annyira untam, hogy észre sem vettem a felétől, hogy szól valami, csak miután vége lett a lemeznek.

Sosem szerettem ezt a zenei világot és már nem is fogom. Meghallgattam oszt jó napot!

Időnként hallgatható, időnként irritálóan műanyag lakodalmas, időnként zúzogat (mérsékelten) máskor vérciki popzene.

Nagyon jó, de nem atom. Ahhoz kellett volna még egy kis hasadóanyag.

Ez az a zene nálam, amit nagyon tudok élvezni bizonyos helyzetekben, de ilyen helyzet ritkán adódik. Először is rövidtávon még semmi problémám nincs, bár úgy sem mondhatni, hogy oda lennék érte. Másodszor nekem is hangulatban kell lenni hozzá, mert amúgy nem sokat ér a fülemnek (néhány kivétellel az egész műfajt így értékelném). Ez a lemez néhol tényleg szép, rohadt jól szól, de minden pozitívuma ellenére, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy az unalom átvegye az irányítást felettem.

Meglepett, egészen az 'Aeon'-ig nem is tudatosult bennem, hogy ez tetszik. Aztán megtartotta jó szokását, és finom volt, bár kiemelkedőt nem nyújtott.

Nincs bajom az ehhez hasonló hangzással, de itt valamiért irritált. A másik dolog pedig a tucatblack íz. Lehet nem az, nem értek hozzá, de nem érzem egyedinek.

Jók ja, de én is azt mondom, hogy inkább a Beyond Creation... Nem látok olyan párhuzamos univerzumot, vagy alternatív valóságot, ahol ezt szívesebben hallgatnám, mint a kreációt.

Még ma is szeretem az efféle zenét, bár már csak elvétve, viszont ez... Nagyszerű a zene, még ha halálosan unalmas témákat is jár körbe ötezredik alkalommal. Az énekes gondolom egy újabb klón a gyárból, de ez sem probléma. A probléma az, hogy ezt a két dolgot vegyítve már annyira unom, hogy inkább megyek a pokolba.

Egy újabb prog bandát írhatok fel a "figyelemmel-követem-életem-végéig" listámra. A Haken tavalyi albuma óta ők az elsők.

Kellemes, egészen a harmincadik percig, utána jött az álmos tekintet. Ezután a második felével kezdtem, de akkor meg az elsőnél jött a fáradtság. Fele ennyi játékidővel kibékültem volna, úgy megért volna egy kilencest, viszont nekem ez így sok.

A TH (höh-höhöh) nekem mindig is egy guilty pleasure együttes volt. Mindig bevizsgáltam az újabb szerzeményeiket, el is voltam velük, de soha nem értettem miért. Ez viszont most kevés.

Ez se rossz, ha öt évvel fiatalabb vagyok, év albuma díjat megkapta volna. Mai fejjel ez már inkább csak szagra jó, ízre nem.

Ez a belassult, kísérletezős, avant-garde irányvonal nem éppen az, amit egy új Sear Bliss albumtól vártam volna. A minőség azért ott van szerencsére most is. Ui. Egyre jobban tetszik minden hallgatással, a hangzás meg iszonyatosan vastag.

Azon túl, hogy a zene sem egy nagy durranás, a legnagyobb bajom ezzel a jellegtelen tiszta énekhanggal volt. Helyette egy szép női ének, és máris kúszna felfelé a pontom; no azért sokkal nem.

Hát ez meglehetősen unalmasra sikeredett. Sehol egy izgalmas téma, sehol egy fülberagadó dallam. Ezeket én teljesen felesleges kiadványoknak tartom.

GrimSpirit nevezetű lengyel barátunk kiállt a sötét erdő közepére a havas fenyőfák közé, és megszállta az ihlet egy album elkészítéséhez. A hangzást direkt jó szarra csinálta, (bocsánat trve-ra), mer' a hangulathoz az elengedhetetlen. Társakra persze nem volt szüksége, hiszen ért ő mindenhez, meg különben is az már úgy nem olyan téervée. Na, szóval egyre kevésbé tudom én már ezt komolyan venni. Lehet kiállok majd jövő héten a -15 fokba az udvarra fejessel a fülemen; hó is van nálunk, fenyőfa is van, hátha megérzem jobban a hangulatát vagy mi.

Néhány dal erejéig egészen jól viselem, de aztán hamar megfáradok ettől a technikás kapkodástól. Egyébként minőségi muzsika, pláne debütként.

A zenére nem sok rosszat tudok mondani, az csak simán érdektelen számomra, lévén nem szeretem magát a stílust. Na de az ének! Hát nem tudtam sírjak, vagy nevessek. Kappan és magas hangon egyszerre vernyákoló ember, hihetetlen volt. :(

Langyi kis progrokkocska, amin még az időnként felbukkanó női ének sem sokat tudott segíteni.

Nem vagyok egy temetkezési vállalkozó, így csak annyit fűzhetek hozzá, hogy nem rosszabb külföldi testvéreitől a muzsika.

Sajnos aminek a thrashez köze van az nálam eleve bukó, még ha nem is vegytiszta formában van jelen. Azért elbólogattam a hallgatása közben, szóval könnyen átvészeltem a találkozást.

Ezek aztán összemixeltek mindent ami a kezük ügyébe került; melodic death, techno, power metal stb. Nekem ez a szaggatott zenei alap nem nagyon tetszik, a technos, popos részek miatt meg még műanyag hatású is az egész. Aztán ott van, hogy 3 db énekes is tevékenykedik a bandában. A szép hangú és arcú Elize Ryd bőven elég lett volna, esetleg a hörgős még maradhatott volna néhány hörrentés erejéig. Összességében azért hallgatható a produktum, néha jobban tetszik, néha kevésbé, hangulattól függően, de újszerűsége miatt nem adok kevesebbet ennél.

Mivel korábban minden próbálkozás és sajnálkozás ellenére a Sear Bliss hidegen hagyott, most örülök, hogy végre ez az album nem. A There Is No Shadow Without Light nálam is a csúcs. A borító meg kiválóan illik a Fémforgács logóhoz és bush avatarához.

Bajban vagyok vele. A We All Die Alone-t meghallgatnám ezerszer is, annyira magával ragadó fájdalmas-nyomasztó hangulata van. A többi szám is tartalmaz kellemes momentumokat, de nem tudom végighallgatni az egészet unalom nélkül.

Ez elég távol áll a világmegváltástól, de így nap végén kifejezetten szívesen hallgatom. A kb. 2x20 percet pont ki tudják még tölteni annyi ötlettel, hogy a figyelmet fenntartsa; ez a szimmetrikus szerkezet pihenővel a felénél jó. Még jobb az a felpörgetés a Lost In Twilight második felében. Lehet jófej leszek, és kapnak még egy felest a germánok, ha sikerül megbocsátanom ezt a "kreatív" borítót.

A nagybetűs Hangulattal az intronál pacsiztunk egyet, majd végérvényesen elváltunk egymástól, és anélkül bizony elég kevés ami itt marad: műfaji hagyományokba csomagolt középszerűség. Ha 20 éve jelent volna meg, nagyon rendben volna, de sajna 2012-őt írunk, a klasszikusok közé nem fér be, sőt már az Impaled Northern Moonforest-es címein is unalmas derülni.

Nagy bajom nem volt vele, profin nyomják, de ennél több jót nem tudok mondani, semmi késztetést nem keltett a lemez bennem újbóli meghallgatásra. Elég fárasztó úgy hallgatni, hogy mindenki ügyeskedésére odafigyeljek, nem is éri meg, mert szétesnek a dalok. Vannak, akik ezt tetszetősebben csinálják (visszakeresve, mit adtam a Beyond Creationre, nem rájuk gondoltam).

Megint egy zenekar, aki összerak egy olyan albumot, ami még tetszik is, annak ellenére, hogy műfaját tekintve nagyon távol áll tőlem, aztán az éneksávval gondoskodnak is róla, hogy megmaradjon a pár lépés távolság. Nem is sajnálkozom, ha őket meg a rajongóikat nem zavarja, hogy az énekes időnként légvédelmi szirénává alakul, csak így tovább.

A kör legkellemesebb meglepetése számomra, pedig a már meglévő kommentek alapján eléggé fanyalogva közeledtem hozzá, és eleinte még igazolva láttam aggodalmaim, hogy tele van idegesítő szintiprüntyögéssel és unalmas varázslásokkal gitáron, a csávó hangja nem tetszik, itt is bedobják a csajt, és még a fene tudja, mi mindent rótt fel kritikus énem, míg meg nem hajolt a tény előtt, hogy mindezek ellenére ezt az annyiféle hatásból mozaikszerűen felépülő, igen hosszú lemezt bizony nagyon megszerettem. Szipp. Szép mondat lett.

Nos.. én is örülök, hogy a hazai zenék általam ismert palettája szélesedett egy picit..

Semmit nem tudok vele kezdeni, nem köt le, háttérzeneként meg zavar, úgyhogy kizárólag a HP kedvéért próbálkoztam meg vele többször, de nem történt csoda, megkaptam az ezredik megerősítést arról, hogy a thrash nem az én zeném.

Már csak gyerek és kiskutya kéne. Értem én, hogy valahogy el kell adni, de ez így sok igyekezetből. Az összes számban meglévő fülbemászás ellenére is monotonnak érzem, mert kb. képletet lehetne írni, ugyanazon elemek variációi mindenhol, hasonló tempó, barátságos számhosszak, szükségszerűen egy zongorás-éneklős darab; meg az a klip, ami nagyon megragad, hogy akarjátok megmenteni a csajt, én meg mondjuk a rasztafiút, de hát nem. Hiányzik a lélek az egészből.

Sear Bliss Dixiland Band :-) Tetszett. A tiszta ének egy kicsit nedobre, de nem baj. :-)

....rá kell érezni erre a szarra és működni fog!!! Brutál jó, de nem max.

Szeretem a skandináv dallamos death metal-t és ez a német DF brigád nem is játssza rosszul.

Nem vagyok a stílus nagy kedvelője, sem ennek a kásás hangzásnak. :-) A borító azért nem rossz, a 70 perc pedig túl Shock!. :-)

Lénárd L. (HW) is csak azoknak ajánlja a lemezt, akik bírják a padlás-közeli hangokat. :-) A Fall Before Me c. nóta kifejezetten megtetszett! Mark Reale - R.I.P.

Minőségi prog. rock-metal lemez. 3 évig ültek a stúdióba, hogy elkészüljön, mégis úgy érzem, hogy írhattak volna ez idő alatt sokkal jobb dalokat is.

A lemez hallgatása közben a Photoshop-ban csináltam egy szebb borítót magamnak és talán ezért tudtam elmélyülni a zenében jobban. Tényleg szar ez a borító! A hangzás OK, hang OK ...és tényleg jó volt! Utaztam.

Ritkán hallgatok mostanság thrash metal-t, de most jól esett ez a fél órás headbanger. :-)

Soilwork, Sonic Syndicate stb...+ női ének. Jó ez! :-)

Tetszik az új irányvonal, csak így tovább. A fúvósok izgalmasabb használata és a dallamos ének egyeértelműen előremozdította a hangzást és az önkifejezés erejét.

Helyenként hamiskás szürkeség.

Gyengus; középkategória se.

Borzalmas. Az 1 pötty az álmosító, de legalább hallgatható felvezetőnek szól. Ami utána következik az maga a homemade-blekkendekkerezés. A villanyborotva és a lavorkészlet beszerzése gondolom nem volt nagy kihívás. A legnagyobb kaland nagyi hónaljpúderének elorozása lehetett. És már kész is a 6 láb mély, truándergránd feketeség.

A prog. death (ezzel együtt a Hemüveg is) számomra olyan mint a tejszínhabos tökfőzelék. Külön külön se nagyon, de együtt meg pláne nem.

Nyugodj békében Mark. :(

Nehéz zene, bonyolult és szövevényes. Sajna nincs időm rá.

Hosszú, unalmas számok. Szinte mindegyik hp-n felbukkan 1-2 ilyen.

Ha a TH-ból kivonom a Sodom-faktort nem marad semmi. Akkor mit is pontozok?

Nálam ez a legtöbbet hallgatott 2011-es keltezésű lemez. Korántsem a metal mérföldköve, viszont zseniális dallamai, váltásai odaláncoltak a hangfalakhoz. Először kicsit soknak éreztem a 3 énekest, de meggyőztek, hogy ez így kiváló (vagy csak hozzászoktam a szokatlan felálláshoz).

A pontszám ellenére kissé csalódást okozott. Egyértelmű volt, hogy komoly változások lehetnek a csapatban történt változások miatt, de kevesebbre számítottam. A Sear Bliss mindig is egyedi zenét készített, ahol már a hangulatból rögtön fel lehetett ismerni őket. A Haunting, a Glory..., és az Arcane...utánozhatatlan remekművek. Hátha az Eternal is az lesz egyszer.

Nagyon, nagyon kellemes.

Szerettem a régi In Flamest, az ATG-t, Dark Tranquillity-t, éppen ezért jól esett a Téli Vegetáció tanulmányozása. (Kár, hogy az említett hármasból már csak az utolsóban bízhatok.)

Nagyon ritkán foglalkozom a hangzással, többnyire teljesen hidegen hagy, hogyan is készül egy lemez. Én csak hallgató vagyok és utálom, ha megfájdul a fejem az ilyen kásás hangzástól, pedig a lényeg tetszene.

Ha death metal, akkor inkább a December Flowert választom.

Jefferson mondott valami ilyesmit: amiben leizzadok és nem élvezem, az már nekem munka. Na, valahogy így érzek a Riot koronggal szemben.

Több idő kellene, de már nincs elég a többszöri elmélyülésre. Így mondhatni "félkészen" ennyit ér.

Ocsmány borító, vissza is tartott egy darabig az ismerkedéssel. Viszont a belbecs megéri a ráfordított időt.

Közömbös dara, közepes ponttal.

Fantasztikus, slágeres. Adhattak volna pár marék dollárt a Dreams After Deathnek borítóra, mert Amaranthék muzsikája vélhetőleg a zsozsóról szól.

Rég nem kísérem már figyeltemmel őket, és ez most nagyon pozitív meglepetés volt. Gratula! A záródal totál beteg, arról már simán a Manes jutott eszembe.

My Dying Bride hangulat, Green Carnation-féle ének. Nekem ez oké, főleg mikor havazik.

1996-ban sokat hallgattam az In Flames első lemezeit. Szóval a nosztalgia-faktor előjött, mint mikor a vásárban látok egy kakasnyalókát. Aztán persze rájövök, hogy az akkor és ott volt finom, de ma már nem izgalmas. Ja, és oké, hogy a név is egy In Flames dal, de amíg a zene meg nem szólalt, ez nem esett le, és valami vajúdó, csajos gót-doom lebegett a szemem előtt. Névválasztásból elégtelen.

ZSSSSSSSSSSSSSSSS. Bocs.

Imádom a technikás zenéket, ezt is elő fogom még venni, de két-három hallgatásra még nem adta meg magát. Tömény.

Konkrétan egy úttörődallal kezdődik, aztán a Mókus Őrs belepisál a hangyabolyba.... A szólókat élveztem, de ez a fajta zene nekem annyira a 80-as évekhez köthető, hogy a harmadik dal után felvarrók jelennek meg a csupasz hátamon.

Kezdetben amolyan biztonsági progmetálnak tűnt, de nagyon sok kis finomság van rajta. Kifejezetten tetszik. Néha a POS jut eszembe, a női éneket viszont nem mindenhol igényeltem volna.

Tudom, hogy műfaji követelmény a vontatottság és a síri hangulat, de sajnos számomra hamar unalomba fulladt a dolog.

Sosem hallgattam gonosz ősthrasht. Ezután sem fogok.

Előítéletekkel közelítettem, aztán öt napig csak ezt dúdoltam. Ebben a mezőnyben nálam egyértelműen dobogós, még ha minden második riffet a Scar Symmetry szállított is nekik.

Azért nincs itt akkora váltás, például nekem kifejezettem hasonlít a The Haunting lemez hangulatára ez az album. Egységes, komoly, karakteres, lezárt egész, megvan a saját maga világa, amit egyébként nem könnyű elérni. A tiszta ének nem elég erős, de még így is nagyon tetszik. Így kell előre menni.

Lehet ezt a típusú zenét izgalmasan játszni, van rá sok példa, de ez a lemez nelkülöz minden karaktert. A megszokott kereteken belül is unalmas, kiszámítható, és hát egy kissé modorosan szenvelgő, bár ez tulajdonképpen a stílus egyik velejárója - vannak, akik méltósággal megoldják, de például a Tears Of The Bereavedben hallható női zokogást hallgatni is kínos volt. Az utolsó két dal valamit javított a képen, bár a Nothing But Pain így is csak olyan, mint egy kidobott My Dying Bride-dal. Atomul szól egyébként.

Kellemesen elcsordogált a háttérben, semmi különös, kiugró vagy emlékzetes, kivéve az As Darkness Reignst, az meg szinte egy-az egyben Dismember, azért.

Minden ízében a '90-es éveket idéző black metal lemez, amit mostanában ritkán hallani. Ezen belül teljesen átlagos anyag, se felfele, se lefele nem lóg ki, a hosszát ezért semmi nem indokolja. Nagyon jellegtelen, de én bírom az ilyesmit általában. Egyébként a legkevésbé sem amatőr munka, pejoratív értelemben legalábbis egyáltalán nem az. Nagyon is tisztességesen össze van ez rakva, teljesen rendben van, ilyennek kell lennie.

Beyond Creation > Okular

Korrekt hagyományos metal, néhány gitártéma kifejezetten tetszett, de összességében abszolút nem nekem szól, nem is bántanám emiatt. A borító viszont rendkívül ízléstelen, bár e téren nagyon komoly hagyományai vannak a zenekarnak már bőven a Photoshop előtti időkből is.

Profi lemez. Giccsmutató a pirosban folyamatosan.

Mély, komor, komoly. A funeral doom az a műfaj, ahol ezek alapkövetelmények, viszont itt is lehet sokat kamuzni, de még itt csak igazán! Viszont ez az album kifejezetten erős, és bár a méltóságteljes hangulaton van a hangsúly, néhány kiemelkedő, emlékezetes pillanat is hallható, például a From Time Immemorial gitártémája. Világos, hogy András tudja, mit csinál és oly módon teszi, ami semmivel nem marad el a nagy nevektől ebben a zenei világban. Nagy izgalmak nincsenek, de ez nem is erről szól, éppen ellenkezőleg. Olyan, mint egy monumentális, hatalmas emlékmű. A borító viszont méltatlan a tartalomhoz.

Tetszik, hogy sötétebb tónusú lett a lemez, mint korábban, ehhez kicsit le is lassítottak, de van még bőven lendület és energia. Az ének kiváltképp szimpatikus, a gitárok harapnak, fogom még hallgatni.

Nem.

Nagyon vártam a végét... Az én szervezetem nem tudja befogadni az efféle síppal-dobbal-nádihegedűvel tarkított avantgárd zenét.

Szerepeltek már a hangpróbán ennél lassúbb doom albumok is, amelyek nem voltak rám túl jó hatással. Meg is kapták érte a magukét! Ezt elhallgat-gattam, szép is volt, minőségi is, úgyhogy megkapják a jó pontot. De a barátságunk csak a hp erejéig tart(ott).

A dobolásról ez jutott eszembe: "Apa cuka funda luka, funda kávé kaman duka. Ap cuk funda luk, funda kávé kaman duk" :) Csak erre tudtam összpontosítani végig :))

Hangulat és hangzás 10 pont, de mert nem túl változatos 1 pont levonás jár érte.

Fárasztó egy képződmény ez. Naggyon tudnak, de maradjunk annyiban, hogy nem én vagyok/leszek a célközönségük.

Fiatal jánykoromban a Loudness akkori énekesének volt hasonló hangszíne (lsd.kezdő nóta) ami tetszett is akkor, de ma már nem gyön be ha ily módon próbálkozik valaki; a tempó meg olyan gyors, hogy azt nem szeressem.. A "Wings Are For Angels"-nótától meg az énekhang tisztára Stormwitch :D ezért jár a +2 pont.

Elsőre nem adta magát, de minden hallgatással egyre jobban tetszett :)

Minőségi, meg szép, mint a nagyok zenéje. Csakhogy nekem az se tetszik. Őszintén: nem is bírtam végighallgatni.

Egyszer többet adnék, másszor kevesebbet... nagyon nem az én zeném a thrash, ezért csak annyit kap, amennyit ér nekem. Van egy kis Motörhead-es rock and roll-os hangzása/hangulata néhol, ami egyedi ízt ad neki, de nekem ez szinte semmit sem jelent.

Az album mindegyik dala olyan mint valami metál himnusz :D Nem kérek belőle...

Akármennyire is minőségi, nekem sosem jött be ez a stílus.

Dögösen szólnak a gitárok, de csak ennyi. Nekem még mindig lassú.

Jó csak egy kicsit lenne magasabb a hörgés. A zene olyan amilyennek egy fasza death-nek kell lennie.

Nekem a hangzás mindent lerombolt.

Kíméletlen tempó, hangzás, és ének. Nekem bejön.

Egy kicsit langyos az egész.

Meghalgattam és kész, semmi nem maradt meg bennem.

Kínszenvedés volt. Nagyon nem az én műfajom. A témák jók lennének, ha legalább 3× ilyen gyors lenne.

Kicsit unalmas, talán az ének miatt. De a zene nagyon állat. A dobhangzás egy kicsit ős Sepura hasonlít.

Még most sem szeretem a szintit. Férfihang nem kell, és kicsit kevesebb női hang, a hörgés maradhat és már egész hallgatható a cucc.

Nagyon vártam az új Sear Bliss lemezt. Nagyon szeretem az előző albumaikat. Ez pedig igazi kincs. Örülök neki, hogy mertek újítani, valami különleges pluszt adni varázslatos zenéjükhöz. Az összes dal briliáns az albumon, de ha ki kéne emelnem közülük, akkor a Great Cosmic Disorder és az Entering The Seventh Gate dalokat tenném. Mestermunka!!!!!!

Bocsássatok meg, remélem nem haragszotok meg rám, de én nem hallgatok doom zenét. Egyszerűen elkerült mindig. Nagyon jól szól az album, de számomra se több se kevesebb.

Fasza!!!

Közel 70 perc black metal-ból szerintem sok. A gitársound viszont tetszik.

Bemutatkozó albumnak tökéletes.

A Riot eddigi életművével a heavy metal legnagyobbjai közé tartozik, ha (el)ismertségben nem is, de dalaik, illetve lemezeik minősége, kitartásuk, hozzáállásuk és mindvégig megőrzött hitelességük miatt mindenképpen. Nem ismerem a teljes életművüket, de az a véleményem, hogy bármilyen irányt is vettek (keményebbet, gyorsabbat)a dallamok fontosságára mindig ügyeltek. Így van az Immortal Soul esetében is. Erős dalokat írtak, a hangzás is harapós. A Riot című nyitódal pedig zseniális!!! Nyugodj békében Mark Reale!!!

Nagyon régóta nem hallgatok prog-power albumokat. Vannak jó pillanatai, de szerintem átlagos lemez. A műfaj kedvelői majd eldöntik.

Hát ez nem az én hangpróbám! Akár hiszitek, akár nem, soha nem hallottam funeral doom zenéket. A műfaj ászait se ismerem. Minden dicséretem Andrásé, biztos jól használja a stílusjegyeket. Kitartást kívánok Neki!!!

A thrash/crossover mostani zászlóvivői. Igazi "adrenalinbomba". Az előző albumaik mintha erősebbek lennének.

Futószalagon gyártott termék. Hörrentés, női hang, tiszta férfihang, bivaly hangzás, szintihegyek. Valószínűleg pár év múlva ráteszik a selejt matricát. Azért vannak értékesebb zenekarok. Ha nem vagyok tagja a hangpróba stábnak nem találkozom ezzel a bandával. Vegyes érzések kavarognak bennem. Nem véletlen, hogy már jó ideje nem foglalkozok új bandák felkutatásával.

Igényes, nehezen emészthető anyag, sajnos totál nem az én világom.

Jó kis album ez. Bár lehet, hogy csak azért mert nem hallgatok ilyen zenéket...végülis tökmindegy: tetszik. :) Talán még több pontot is adnék rá, ha nem lenne végig ilyen iszonyat lassú.

A stílus kedvelőjének tartom magam, ennek ellenére nem igazán fogott meg a lemez, és még csak nosztalgikus érzések sem kerítettek hatalmukba...nálam ez erős közepes.

Egy átlagos black metal album se több se kevesebb

A hülye név egészen kellemes muzsikát takar. Változatosak a nóták, a stílus is bejön, viszont kissé kiforratlannak érzem az összképet. Remélem hallunk még felőlük.

Hihetetlen, de valamiért még nem volt szerencsém a bandához. Tetszik a lemez, ezután valószínűleg előásom a régebbi dolgaikat is.

Egy-egy fogósabb részt leszámítva teljesen átlagos prog lemez. Megkockáztatom, hogy még a stílus elvakult rajongói sem ülnek tőle padlóra.

Kíváncsian vártam, hogy vajon mi az, ami eddig vezette a listát...és meg kell mondjam hatalmasat csalódtam. (tapasztalt hangpróbázók, most biztos mosolyognak naivitásomon) Bocs srácok, de három nótánál többet(ami kb. fél óra) ha beledöglök se tudok belőle meghallgatni :((( A ravatalozóban viszont kétség kívül megállná a helyét...

Joel Grind és bandája azért egyedülálló, mert kizárólag jól bevált thrash/crossover panelekől építkezve - immár negyedjére - kiváló albumot készítettek. Zeneileg valóban nincs benne semmi új, de a nóták ütnek és ezúttal is annyira jól elcsípték ezt a retro fílinget, hogy 9-nél rosszabbat semmiképp nem tudnék rá adni :)

A mű hangzás ellenére is a pop-Soilwork női énekkel nálam abszolút működőképes kombinációnak bizonyult. Autóba, vezetéshez ideális :)

Látva, hogy mindenki bekezdett vele, hát én is ezzel nyitnék. Néha túl van vezérelve, de engem ilyesmi nem zavar... Szégyen, nem szégyen, most ismerkedtem meg a bandával. A There Is No Shadow... nagyon megérintett...

Ed Warby dobtudása példaértékű, de nálam teljesítette a feladatot énekes/gitárosként is. Jobban szerettem volna ezt a lemezt, ha totál mentes a stoner elemektől, és kevesebb a langyoskás hajlítgatás az énekben (nem a kétszólamokról beszélek, mert azok nagyon szépek - már már Buddy Lackey). Olyan jól szól, hogy csak há... négy részletben tudtam végighallgatni.

A szokásos... a blastelések közben közel ugyanolyan dinamikával szól a pergő, mint a sima ütéseknél. Ettől egy olyan irreális dobhangzás jön létre, ami egy próbán soha. De egyébként sem hat meg ez a zene. Szerencsére a 2-3 szólamos dallamos énekkel megtűzdelt refrének elmaradtak. Az At The Gates jobban nyomta ezt annak idején. A lemez második felén éreztem egy kis hasonlóságot talán, ugyanakkor nagyon vártam a végét... Az Aeon tetszett - egy kicsit.

Minden régisulis black zenét csak üdvözölni tudok, legyen az átitatva bármilyen hatással (prog, atmospheric vagy doom - talán a folkot kivéve). A dobhangzás különösen kellemes. A szinti meg üdítően ósdi, bár a vége felé kicsit már egysíkúvá válik. A szövegeket hála Istennek nem érteni. Nem egy agyonbonyolított cucc, de élveztem.

Az első szám valamelyest bejött, mert ott még nem volt melodic death. Az éneklős részek csúnyán rontották nálam az összképet. Mindenesetre érdekes hibridje ez a tech - prog - melodic - nyál deathnek, így azért annyira nem húzom le. Danone Activia mellé harmonikus.

Én 19-20 évesen kezdtem metált hallgatni, így a heavy metal korszak kimaradt (más is, úgyhogy nagyon sok lemaradást azóta kellett behozzak - több-kevesebb sikerrel), de ahogy ezt hallgatom megint úgy érzem, régen sem szerettem volna. A kézenfekvő megoldások túlzott használata, illetve az így keletkező ingerszegény búra miatt nagyon unalmas nekem. A 70-es évek hard rock hullámát imádom, és mindig úgy éreztem, hogy a heavy metal annak a populáris elfajulásából jött létre (kivétel persze van). A Crawlingra és a Fall Before Me-re jót bólogattam. Nagyon jó számok. A felénél úgy döntöttem, hogy kap még egy pontot, mert a jobb számok innentől jönnek, ahogy fülelem.

Zebánál a pont a drímsziétős hozzászólásával. Unalmas nemgresszív metál. Semmi köze a progresszívsághoz... (ahogy a DT-nek sincs). A kreativitás helye technikával van kitöltve (mondjuk abból meg még kéne, ha már...). Ayreont nagyon nem találok benne... No... Megjött a nő is. Mínusz egy pont. A hangja tetszik, csak amiket énekel, az nem. A végére ki is kapcsolt az agyam, hiába volt a füles rajtam... Egyenlővé teszem az Amaranthe-tel... Szóval borzalmas.

Lásd kritika!

Nagyon élvezhető a hangzás. Semmi produkciós hókusz-pókusz. A zene meg nem egy halál egyedi cucc, de múkodik. A hörgés kicsit egyhangú, bár a csávó torka kellően rohadt.

Az irreálisan steril hangzás ellen az összes hallójáratom ellenkezik. Kompresszor, gate és triggerhegyek, editálás... stb... Zeneileg meg egymás után pakolt témahalmazok és atomhibátlanra kidolgozott koncepció, technikás játék. Ennyi témából két lemez kijött volna. Csak épp lelke nincs. Számomra értéktelen. Divat. Üzlet. Középmezőnyre tippelek, mert van itt aki szereti ezt a vonalat

Nekem a The Haunting a kedvencem tőlük és ez az új lemez valóban arra hajaz leginkább. Már a kezdő nóta első verzéje után a vibratóval felszerelt trombita hangjai/dallamai megidézik a Haunting Tunnels of Vision dalát, csak a The Eternal Quest-ben hosszasabban szól a rézfúvós hangszer és nagyobb teret kap, stílusilag pedig már-már dark-jazz-be hajlik. A fretless basszusgitárt eddig is használták, de ha jól hallom, akkor az új albumon szinte végig az szól, ráadásul tökéletesen hallhatóan! Egy dolgot sajnálok, a régebbi lemezeiken lévő megkapó, szép ívű, kibontós gitárszólók hiányát. Nem hiányoznak mindegyik dalból, de 1-2 helyen annyira adták volna magukat. Ezzel együtt nekem is az Eternal Recurrence lesz ezentúl A SEAR BLISS LEMEZ!

A Candlemass neve nekem is beugrott, nem csak a zene, de az ének kapcsán is, hisz a dallamos vokalizálás olyasmi, mintha Messiah végig a középtartományokban mozogna. Viszont a helyükben figyeltem volna arra, hogy kicsit variáljak a dalok szerkezetén, mert mindegyik tiszta énekkel kezdődik, aztán jön a hörgés, majd rendre visszatér a dallamos dalolászás. A síró nős közjáték szerintem is necces, de alapvetően nem rossz lemez ez!

A műfaj rajongói számára ez valóban jó kis nosztalgikus érzéseket kiváltó zene lehet. Mivel én nem vagyok a stílus feltétlen híve, így elmarad a nosztalgia-faktor, a zene pedig nem ér többet nekem egy közepesnél.

Azért mit tesz az emberrel a hosszú ideje tartó hangpróbázás!? Az biztos, hogy megedzi! Ugyanis pár évvel ezelőtti önmagam kb. 10 perc után leállította volna ezt a lemezt, egy "soha többet" gondolat kíséretében. Most meg simán végighallgattam... Igaz nem tetszett, én nem vagyok a híve ennek a kásás, zsizsegős gitárhangzásnak. Mondjuk a szinti által alkalmazott hangszínek kapcsán az első két Ideas lemez is beugrott... Ha már egyszemélyes formáció, akkor nekem a Raventale speciel sokkal szimpatikusabb!

Képletesen fogalmazva nem kell hozzá okuláré, hogy valaki kilássa/hallja a bandát ért hatásokat. Ezzel együtt nekem izgalmasabbnak, dalközpontúbbnak tűnik a többek által is említett Beyond Creation lemeznél.

Még azt se mondhatom, hogy kinőttem már az efféle zenékből, hisz ez a stílus mindig is távol állt tőlem. Egyszerűen semmilyen érzelmet nem ébreszt bennem, azon kívül, hogy néha szinte kínszenvedés hallgatni. A hangszeresek persze profik, bizonyítják is a sok öncélú virgával. Bobby Jarzombek játékát is sokkal szívesebben hallgatom progos környezetben, és a tavalyi Arch/Matheos lemez alapján úgy gondolom jól fog teljesíteni az idén remélhetően már tényleg megjelenő új Fates Warning lemezen!

Szerintem ha a mostani hangpróbás társaság újrapontozna olyan lemezeket, mint pl. Pain of Salvation: BE, Dream Theater: Scenes From a Memory, Savatage: The Wake of Magellan, azok is olyan 6-7 pont között végeznék... A Beyond the Bridge műve nem lesz alap, ellentétben a fenn említettekkel, de stílusán belül mindenképp kiemelkedő! És nem is túljátszott és nem is túl giccses és főleg nem unalmas! Az énekesnő meg, aki nem csak elvétve bukkan ám fel, olyasmi dallamokat hoz többször is, amik még egy Morcheeba lemezen is jól mutatnának! Amúgy is, ki várhatná el tőlem, hogy nemet mondjak a jövőmre! Hisz az oldboyból előbb-utóbb old man lesz! :D

Funeral doomot magamtól sose hallgatnék, így csak azokat a bandákat ismerem, akik már megfordultak itt a HP-án. Azok pedig külföldiek voltak, úgyhogy annyit mégis meg tudok állapítani, hogy számomra semmivel sem tűnik gyengébbnek ez a lemez külföldi társainál. Főleg, hogy szerencsére atmoszféra teremtés tekintetében elég ügyes Andrásunk, és a szintis kiállások, vagy éppen teljes szerzemények (Outer Space) nagyon tetszetősek!

Zsigeri, régi vágású crossover, thrash muzsikát tolnak a képünkbe a srácok, ami kifejezetten jól esik! Főleg edzés/gyúrás közben fejti ki pozitív hatását! :D

A legtöbb rádiók számára készült zene legfőbb ismérve, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki az emberből, lévén eleve háttérzenének szánták, hogy ne vonja el a figyelmet a munkától, a vezetéstől, stb. Ilyen szempontból szinte tökéletes az Amaranthe dalcsokra. De ha valaki, hozzám hasonlóan még a populáris zenéktől is elvárja, hogy valamilyen érzelmet kiváltson belőle, annak ajánlom az angol Enter Shikari új albumát, ami több elektronikát használ, mint gitárt és masszív dubstep, drum'n'bass, trance és ki tudja még milyen alapokkal operál, mégis tartalmasabb, hangulatosabb ennél a lemeznél. És nem lélektelen!

Hazánk egyik legjobb (black) metal zenekara ezúttal fél lábát kilógatta a dobozból. A végeredmény pedig egy morózus, groteszk anyag lett, mely egyben a csapat eddigi legkiszámíthatatlanabb alkotása. Ilyenkor azért érzem, hogy van még remény.

Na, valami ilyesmi lenne a My Dying Bride, ha a tagjainak nem volna fantáziája.

Tempóvariálás és harmóniák terén nem kevés Kataklysmot érzek itt, amúgy pedig a dalok szögletessége, darabossága miatt le se tagadhatnák, hogy németek. Nem fogok könnyezni, ha nem hallok többet felőlük. És egyébként is: miféle hülye név ez egy death/black bandának?!

A "wintermoon" szó a címben gyakorlatilag mindent elmond erről a bandáról. A második hullámos black metal fogatok hegesztették ezt a fajta zsizsegős, ultranyers hangzású fémet, bár az Evilfeast esetében a szintetizátor vehemens használata a későbbi dolgokra hajaz. Mindenesetre lehetne több kiemelekdő téma is az albumon, mert így nem látom értelmét, hogy ezt hallgassam mondjuk a Hvis Lyset Tar Oss helyett.

Egy magát progresszív death metal csapatnak mondó, főként pedig norvég zenekartól ennél többet vártam volna. A dalok alapján az Okular inkább tűnik valami régisulis death metalon felnőtt deathcore gépezetnek, mintsem technikás/prog valaminek. Az elcseszett dallamos ének, vagy a jellegzetes metalcore-os süvöltések is ezt a benyomást erősítik bennem, de ezek a kiherélt floridai death témák se javítanak a helyzeten. Emiatt valahogy nem tud érvényesülni a szikár brutalitás, és marad a töketlen téblábolás a keménykedés és a fogósság között.

A Riot fémjelezte tradicionális heavy metal nem áll túl közel hozzám (egy-két kivételtől eltekintve), ezért dobok erre az anyagra egy távolságtartó, de mégis tisztelettudó 7-est, és megspórolom a mentegetőző sorokat. Akinek inge, az aggathatja is magára.

Rosszabbra számítottam, már csak az erőltetetten művészieskedős borító miatt is. De nem szörnyű az anyag szerintem, inkább csak harmatos. Aranyos, kellemes, de a tévesen progosnak nevezett teátrális power metal stílusában a csúcsokat már rég meghódították mások (Dream Theater, Symphony X, Threshold, Savatage stb.), a Beyond The Bridge-hez hasonló zenekaroknak pedig nem maradt már más hátra, mint hogy az azóta sztrádává kiépült egykori ösvényen caplassanak egyenesen felfelé.

Amiben igazán erős ez az album, az a hangulat. Nyomban a nyitó Genesis olyan súllyal telepszik az emberre, hogy még a maradék jókedv is azonnal elpárolog. Néhol roppant nyomasztó, ugyanakkor a Funeralban hallható orgonás-zongorás intermezzo némileg képes oldani, mégha ideiglenesen is az anyagot vastagon átjáró morózusságot. Talán egyedül a hangzás az, ami lehetne vastagabb, egyébként meg jóval több ez, mint egy átlagos funeral doom alkotás.

Semmi kiugrót, vagy legalábbis eredetit nem hallani ebben a kemény 32 percben. Zajos-karcos death/thrash erős svéd ízekkel, amit a néhol felbukkanó death'n'rollos él csak tovább erősít. A roppant old school borító pedig tökéletes választás, kellően randa ahhoz, hogy csak a legperverzebbek érdeklődését keltse fel.

Édi.

A egyik kedvenc magyar zenekarom a Sear Bliss, talán ezzel kisebbségbe tartozom, de a munkásságuk közül leginkább a Forsaken Symphony-t tartom az egyik csúcspontnak (na nem mintha lett volna mélypontja a csapatnak). Az Eternal... pedig ismét tudott igazán újat, különlegeset, izgalmasat nyújtani, úgy hogy önmagukhoz végig hűek maradtak. A pontszám nem kérdéses.

Először jobban tetszett, de hamar elkezdett szürkülni a lemez. Nagy gondok amúgy nincsenek, hozzák amit kötelező a stílusban, picit több izgalom, ötletesség legközelebb és nagyobb barátságot kötünk. Ez a lemez csak egy ritka, de kellemes hallgatnivaló lesz!

Az At The Gates-t szeretem, de a DF-ék pedig még nem tudnak igazán jó dalokat írni.

Lásd kritika! Ui: Eredetiségvizsgálatra autót, illetve ékszert viszünk. Ha a Hp-s zenéket FŐKÉNT ez alapján mérlegelnénk, akkor megbukhatna a vizsgán átlagban 10 lemezből 8 db. (A cikkem kitért erre is, nekem ez "csak" fél pont levonást jelentett, minden másért kárpótolnak a már leírtak. De hát ízlések és pofonok )

Ha már hasonlítgatás: a Beyond Creation sokkal jobb! Hiába van telepakolva a Probiotic jó témákkal, tudnak zenélni a srácok is, mindezt megspékelték bomba hangzással, csak az egész nem áll össze igazán DALOKKÁ! Debütnek soha rosszabbat, ettől függetlenül ígéretes csapat!

Heavy metalos korszakom annyi volt, mint a hétvégi gyomorrontás utáni gyors cifrafosás :) Zeneileg oké, olyan 6 pont körüli (mert azért annál nem kiugróbb), de az ének visszaveti 2-vel.

Én szeretem a jófajta prog rock zenéket is, ezért adtam neki még egy esélyt: nem bántam meg! Sőt többször végighallgattam és ha nem is tartom elsőosztályúnak stílusán belül, kifejezetten kellemes zene, még ha nem is jön át minden értéke elsőre.

Újabb bizonyíték, hogy kis hazánk bőven büszkélkedhet színvonalas, igényes zenét játszó zenekarokkal. Ráadásul egyik kedvenc műfajomat, a funeral doom-ot képviseli a DAD. Sokszor már-már túlzottan szellős, de a hangulaton nem esik csorba!

Az alap az thrash, de nem egy hulladék! :) Nekem egész kellemes volt hallgatni, az énekes hangja lehetne változatosabb, más gond nincs. Jah persze, nem túl egyedi, de ez is eléggé behatárolt műfaj, aminek megfelelnek, bár érződik, hogy nem erőltetik a megújítást: "csak" arcunkba tolják a metalt 32 percben, ahogy jónak látják. (Oldboy köszi az edzéstervet :D)

Büszke voltam magamra, hogy végig bírom hallgatni... aztán láttam, hogy még csak a felénél járok! Végül sikerrel jártam, ha járnék discoba, odafele menet biztos szívesen hallgatnám... De mivel szerencsére nem élek ilyesmivel, belőlük sem kérek soha többet! Biztosan van létjogosultsága ezeknek is, de számomra ez túl populáris, lagymatag, műanyag, ötlettelen. A modernkedéssel nem lenne bajom, csak a tálalás szörnyű, meg itt szinte mindennel ami rajta van...

Más, meglepő, sőt csalódás is lehet orthodox fanoknak, de nekem nagyon tetszik. Mestermunka.

Teljesen rendben van ez, persze nem mérhető egy My Dying Bridehoz, de amúgy kellemes muzsika.

Nem rossz de túlzottan nagy izgalmat nem okozott.

A hangulat és a zene ellen nem lenne kifogásom, de a szörnyű gitárhangzás nekem nagyon lerontja az élvezetet. Nyilvánvalóan nem várom el egy old-school black metal lemeztől, hogy csillogó hangzása legyen, sőt... de ez már nekem túlzás.

Ha már mindenki a Beyond Creationhöz hasonlítja, akkor megteszem én is, és megállapítom, hogy az izgalmasabb volt. :-) Ezzel együtt nem rossz, debütnek pedig kimondottan ígéretes, csak még jobb dalokat kellene írni a jövőben.

Csatlakoznom kell Sheol véleményéhez, a zenét még elviselném, bár semmi emlékezetes, de ez az ének nagyrészt annyira kiborító, hogy még egyszer nehéz lenne átvészelnem...

Ha csak megközelítőleg olyan nótákat írtak volna mint a Dream Theater a Scenes from a Memoryra (annak a lemeznek minden hangja zseniális az elsőtől az utolsóig, akárcsak az addig kiadott DT lemezeké, akárki akármit mond rá :-)) vagy a Savatage a Wake of Magellanra, akkor nagyon elégedett lennék, de így sem volt rossz, jól elszórakoztatott.

Nyugodtan együtt említhető a stílus nagyjaival. Természetesen rétegzene, mint minden ilyen, de kiválóan megalkotott, hangulatteremtésben nagyon erős lemez. Nekem nagy élmény. :-)

Thrash, ezzel mindent elmondtam... Azért így nem vegytiszta formában jobb, mint egyébként.

A csaj hangja jó, de ezzel aztán el is mondtam minden pozitívumot, mert egyébként rohadt idegesítő divatos tucattermék, core-os üvöltés, szintiprüntyi, minden van, ami csak irritálóvá tud tenni egy zenét. Egyszóval szörnyű.

Különleges,és ez eddig rendben is van!Csak nem azt kaptam amit vártam!Ez meg már az én bajom!

Gyötrelem és nyomor kéz a kézben!

Úgy nyomják a death metalt ahogy én szeretem!A műfaji elvárásaim pedig minden pontban teljesültek!

Adok egy hat és felet ,remélem a végére beelőzzi az Amaranthe-t!

Talán ha nem lenne így szét túrva többre értékeltem volna!

Az énekes énekelt, tette a dolgát,csak a magas tónusai,azt a kevés hajamat is égnek meresztette!A zene amúgy faja,az ének az gatya,sajna így erős közepes!

Kiemelkedő motívum nélküli alkotás,az igazi ízt az hiányoltam belőle!

Ennek a műfajnak elég szűkösek korlátai,így vagy szereti az ember ezt a fajta búsulós metált vagy nem!

Dühös thrash ritkán forog nálam,ez egy kicsit még maradhat!

Én is erre futok ,csak ki a világból! Eurovizion nem indulnak?

A letisztult borítóról már sejtettem hogy lesz egy kis köze a zenének a norvéd avant-garde black szegmensekhez, az pedig csak üdvözlendő dolog.

Az igen kíváló első lemez után most kapunk egy hasonlóan szinvonalas folytatást.

az old school íze tetszik a számoknak, de ezzel vége is a pozitivumoknak.

Én is inkább a hangulatot szeretem értékelni mint a technikai részleteket, így végülis átcsusszan az Evilfeast pozitívba.

Első pár hallgatás alkalmával kifejezetten lenyűgözött, de inkább csak a pillanatnak szól a Probiotic élménye.

Kiváló rock/metálopera-szerűség, de progmetálnak valóban nehezen nevezhető. A dalokra még lehetett volna gyúrni.

Funeral doom nagyhatalom sosem leszünk, de a kisebb mérföldköveknek is nagyon kell örülni!

A fekete-fehér borítós lemezekben lassan már jobban megbízom mint a színesekben. :)

Minden porcikám tiltakozik a pop anyagok ellen, az Amaranthe-n is próbálom magam azért túltenni mielőbb, viszont annyira meg érzem jónak hogy ne kelljen feleslegesen sárba döngölni.

Még szokni kell.....meg lesz az a tizes később...

Amíg ilyen minőségű zenék jelennek meg, nem kell temetni a stílust. A korai MDM - különösen a göteborgi irányzat - remek esszenciája ez a lemez. A múltkori Night In Gales-szel együtt a tavalyi év legjobb melodic death albuma. Vigyázat, jönnek a németek...

Nekem is vannak "egyszemélyesprojekt" kedvenceim. Az Evilfeast nem fog közéjük tartozni. Atmoszféra ide, hangulat oda, ez nagyon kezdetleges produkció. (Milyen lehet a három korábbi album???!)

A tavalyi év legjobb komplex, technikás death albumát kiadó Beyond Creation mellett ez a teljesen ismeretlen - most debütáló - norvég banda jelentette a műfaj másik pozitív meglepetését. Felesleges lenne hasonlítgatni valamelyik alapzenekarhoz, aki ismeri a stílust, úgyis tudja kik a példaképek. Nagyszerű dalok, virtuóz hangszeresek, ötletes megoldások, bomba sound. Az isten sem menti meg a maximális ponttól.

Iron Maidenes futamok és és egy fárasztó stílusú énekes nosztalgikus elegye. Az előbbiért adok is plusz 2 pontot.

Csak háttérzeneként működik nálam, akkor is csak rövid ideig. Kb. mintha az ifjú Linda Ronstadt beszállt volna egy progrock/metál bandába...

Minden elhangzott, nekem csak a kalapemelés és a gratuláció marad...

Elég öreg vagyok ahhoz,hogy ez tessen. Nekem sokat jelentett a korai thrash és death, felekezet és náció nélkül is....(Ma már inkább más zenei közegben találom meg a kedvenceimet, de ami jó, az jó!)

Nem akarom a sárba döngölni a bandát, mert profi és hallgatható ez a zene. Épp elég sokan kíváncsiak az ilyen közérthető, slágeres megközelítésű "metál" anyagokra, még ha mi azonnal pénzszagot érzünk és divatot kiáltunk is! Egyébként meg minden kommentben van igazság!

Ezt a lemezt semmiképpen sem egy adott műfajra (black metal) leszűkítve kell hallgatni és értékelni! Érett anyag, amelyben továbbra is megvannak a Sear Bliss zenéjének jellegzetes alkotóelemei, de immár számos új hatással kiegészülve. Elismerésem!

Jóféle, hangulatos doom / death. Nem alapmű, nem is igazán egyéni, de vitán felül minőségi. Ed Warby keze alól nem is kerülhet ki fércmunka!

Szerencsétlen név (black/death metalnak legalábbis eléggé az), elcsépelt dalcímek (az album címe nemkülönben), jellegtelen muzsika - az egészet úgy tartom fölöslegesnek, ahogy van.

Smells like GrimSpirit... Nekem tetszik, ahogy a billentyű ellensúlyozza a hagyományos, jellegzetesen csiszolatlan black metal hangzást, bár közel 70 percen át ezt hallgatni nekem így is kihívást jelentett. Ahhoz sajnos túl egyhangú számomra a muzsika. Valószínűleg a saját stílusán belül sem lesz mérföldkő, de az elkötelezettséget nem kérdőjelezem meg.

Dícséretes törekvés arra, hogy a komplex, technikás death metalon belül - sőt azon túlmutatóan is - valami különleges és egyedi jöjjön létre. A hangszeres tudás imponáló, zeneileg pedig a következő pár év és lemez során fog beérni az Okular (remélhetőleg).

Hagyományos metal műfajban az elmúlt év(ek) egyik legjobb lemeze! Nem szimpla nosztalgia-anyag, hanem a klasszikus Thundersteel album stílusát továbbvivő, a nagy "elődhöz" méltó alkotás. Még a felállás is majdnem pontosan ugyanaz. Mark Reale gitárost még egyszer utoljára megajándékozta a sors azzal, hogy befejezhette a lemezt - élete egyik főművét -, amiért mi sem lehetünk elég hálásak. Nyugodjék békében!

Egyre csak próbálkozom vele, de sehogy sem találom a kapaszkodót. Sajnos ők is belefutottak abba, amibe az ún. "progresszív" bandák jelentős hányada: igen okosak akarnak lenni (pedig még csak nem is követhetetlnül komplex dalokban gondolkodnak), csak közben az igazán emlékezetes témákról feledkeznek meg, az ember érdeklődése pedig lelohad. Minőségi munka, de némileg céltalan. Egyszóval: papagájszínezés...

Atmoszférikus / funeral doom műfajban komoly ígéret! Érzdődik, hallatszik az az igény, hogy egész külön világot szólaltasson meg a szerző. Külön öröm, hogy honfitársunkról van szó!

Vérbeli tufa retro thrash metal. Nem is rejti véka alá a csapat, hogy a régisulis sikáláson túl nincs komolyabb célja az egésszel. Nem épp magasröptű "eszme", de legalább őszinte.

Minden ízében kiszámított, (siker)recept alapján létrehozott gyorsfogyasztói produktum. "It's who I am and what I feel / My life is automatic" - ebben a kiragadott idézetben napnál világosabban benne van minden... Műanyag az egész, kezdve a korongba préselt összhangzattani jelenséggel - a "zené"-től mint alkotói megnyilvánulást jelölő "szakszótól" ez esetben nyugodtan tekintsünk el!.. - a megszólaláson át, az image-dzsel bezárólag. Épp olyan tartalmas is, mint a gyorséttermi kaják. Idővel lehet, hogy ezt a két nyomorult pontot is sokallom majd rá.

Ez a lemez a norvég Ulver avantgarde dolgait juttatta eszembe. Valahogy pont a dalokhoz illő hangulatban pontoztam, ezért nem fintorogtam rajta. Talán máskor nálam sem "üt be". Ha a régebbi Sear Blisst várom. Asszem most már végleg lerázták magukról a black metal skatulyát, mivel ez a zene már sokkal összetettebb, mondhatni : progresszívebb.

Ismét egy irtó szomorú zenekar, normál és hörgős énekkel, jó hangzással, néhol női zokogással. Egyébként egész jól végig tudtam hallgatni, de aztán megváltás volt a vége. Theatre Of Tragedy vagy My Dying Bride fanoknak szinte kötelező lemez. Na jó, az említett két zenekart én is kedvelem, hehe.. (Különben az ex-Gorefestes Ed Warby doom/death bandája ez.)

Ez az a zene, ami hamar lezsibbaszt. Pláne ha egyfolytában nyomja a szöveget az énekes, alatta a már igen soxor hallott fürge gitár- és dobtémákkal. Nos, kb.ilyen a D.F. is. Meg sem tudnám már számolni, hány ilyen "dallamos death metal" anyagot hallottam már vagy írtam róla kritikát. Ez a lemez is átfolyik az emberen, mint a ricinus, hehe. Akadnak rajta kimondottan erősebb nóták is, de nagyrészt semmi különös, ami meghatna... Death metalból egyébként a kevésbé "barátságos", elborultabb fajtát kedvelem inkább.

Utánanéztem, hogy ez egy '96-ban alakult lengyel banda. Na kb.abban az időben(meg előtte pár évvel) kaptam ehhez hasonló demókat/promo CD-ket. S miután sok ilyen szintis black metal cuccon átrágtam már magam, ez a lemez főleg nosztalgiát jelentett számomra, igazi újdonságot nem. Biztos vagyok benne, hogy az Emperor, a régi Carpathian Forest vagy a honfitárs Graveland nagy hatással lehetett rájuk. Az aránylag jó hangzás dobott kicsit a pontszámon.

A baromi idióta név miatt azt a hülye poént is elsüthetném, hogy "optikus metalt" játszik ez a norvég banda, hehe. Ha okuláré nem is kellett hozzá, de a fülnek kellemes death metalként hatott a cucc. A dobos végig nagyon kitesz magáért. Megy a technikázás ezerrel. Mondjuk én a 6. számnál untam meg a bulit. Nem rossz, de semmi különös, ennyi.

A gitárosát -Mark Reale (R.I.P.)- nemrég elveszítő heavy metal zenekar lemeze kb.azt nyújtotta, amit ettől a műfajtól "elvárunk". Galoppozó ritmusok, gitárszólóhegyek, dallamkavalkád. Csak az énekes denevérgyilkos vinnyogását tudnám feledni! Huh, ez már túl magas volt nekem! Ezt az irritáló dolgot leszámítva okés az album, de nem nekem készült...

Bár alapjáraton a death/black/doom stb.zenékért "rajongok", ezt a lemezt is élvezettel hallgattam. Kellemes meglepetés volt, totál jól elszórakoztattak a változatos felépítésű dalok. Ebben a jeges téli időben meg valahogy még inkább bejön egy ilyen nyugisabb album. Na azért az agyzúzó zenéket sem hanyagolom, haha!

Azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon hiteles és meggyőző funeral doom "anyag". És hogy még hazai is és egyszemélyes, az még nagyobb meglepetés. Nálam a jó hangzás már fél siker és ez itt megvan. Az öt szám a műfajnak megfelelően gyászos, nyomasztó hangulatot áraszt. Oké-oké, hogy egyszerű meg túl lassú, de hát ez nem a virtuózkodásról szól meg a vágtató sebességről. A D.A.D. hatásosabb volt számomra, mint pár ultratechnikás, témazsúfoló zenekar.

Thrash metal, mint a régi szép időkben.. Új lemez, de akár '87 körül is kijöhetett volna. Ki is jött, csak más zenekarnevek alatt. Szinte minden oké a lemezen -bár a frontember hangja nem mindig fexik nekem-, a hangzás is tigris, de ha thrash, akkor leginkább a régi klasszikusokat hallgatom, őket úgyse lehet überelni. Egyébként igazi "paraszt thrash" üzemmódban kenik, odaverős.

Baromi vidám, már-már "mulatós" (haha) svéd cucc, normál és rikácsoló férfiénekkel, valamint dallamos női vokállal. Ezerszer hallott dallamok váltakoznak végig. Ezért is untam meg hamar. Rengeteg ehhez hasonló bandát hallottam már, s nem vágyom újabbakra... Hát ez van.

A The Eternal Quest 10 pontos dala után laposodás jön, mindenesetre a stílus hívei számára minőségi produktum, ha nem is hungarikum... Több trombitát, harsonát, furulyát. A zenekar védjegye!!

Helyenként Candlemass utánérzéseim támadtak, de annál jóval középszerűbb. Viszkózus bánatrock.

Ha Göteborg, ugrok az anyagra, viszont ez gyöngus.

Értékelhetetlen.

Biztos szeretheti valaki, nekem céltalan cséplés. Konstans düh.

Pontosan azt nyújtja, amit elvárnék tőle. De semmivel sem többet. Korrekt hangszeres játék mellett kliséket pufogtatnak. Hiányolom a Dalokat.

Na, nekem ez tetszik. Pompás muzsika.

Távol áll tőlem a műfaj, valaki ezen merengeni tud, engem rombol

Jobb lett volna, ha ezzel nem találkozom. Számomra ilyen énekstílusnál semmi nem menti meg a bandát. Mondjuk itt a zene sem tette volna meg...

Telitalálat, mosolyfakasztós energiabomba! Egy koreografált bandáról van szó, stílusbarát figurák néznek vissza ránk a borítóról, de nekem bejön :)(lásd a Hunger c. számhoz született videoklipet) Gyönyörű női és egy erős férfi hang + jól bevált svéd dallamos death-hörgés a megfelelő arányokban keverve félelmetes dallamérzékkel. A Within Temptation érzésvilág ugyanúgy előjön, mint a durvább, okosan technikás Scar Symmetry/Soilwork vonal. Valahogy eszembe se jut a hallgatásakor, hogy sok eredeti ötlet valójában nincs benne, de mégis: Élvezem. Megbocsátható. Csak ajánlani tudom... Ja, és erre futok:)

Valahogy soha nem volt nagy kedvencem a banda. Teljesen mást vártam tőlük, ez már nem a régi Sear Bliss. Persze, ízlések és pofonok, nekem ez jobban tetszik, mint a régi anyagok.

Valóban szól, mint az atom. A témák a stílusnak megfelelőek. Tetszik, ahogy a funeral doom keverve van a trad. doom-al. A tiszta vokálok is rendben vannak. Valami még is hiányzik, egy idő után tényleg unalmasabb, mint amennyire azt várná az ember. Kicsit jobban kéne ügyelni a változatosságra egy ilyen stílusú lemeznél.

Érdekes, hogy kihallom, de valahogy nekem is furcsa a dob hangja. Az anyag meg maga, ahogy már sokan írták, olyan közepes.

Egyfelől értékelem az egy személyes munkákat. Lehet, hogy egy ember nem tud sem olyan profi hangszerelést, sem technikai tudást felmutatni, mint egy teljes zenekar, viszont egyedi, önmegvalósító, önkifejezésben kompromisszumot nem ismerő zenét annál inkább. Ahogy egy verset sem 5 költő ír, úgy ezt az albumot sem. Másfelől mindenem az atmoszféra, az pedig nagyon jól el van találva az anyagon.

Sajnos nem szeretem ezt a műfajt. Őszintén, a két akusztikus szösszenetet élveztem a legjobban. Számomra ez hamarabb vált unalmassá, mint a The 11th Hour. Agresszív, pörög, és mindig "történik valami", de nem várom a folytatást, elkezdek máshová figyelni, nem köt le. Az ének sem az én szájízemnek való. Ettől függetlenül korrekt album, csak nem nekem.

A zene teljesen rendben van. Az ének néha érdekes. Az is igaz, hogy fél év és semmire nem fogok emlékezni az albumból.

Tetszett!

Tényleg nincs benne semmi "újdonság". Viszont, ami van, az hatásosan van összerakva. Igazi partizene!

Agyaltam, miként is tudnám összefoglalni a gondolataim, hogy milyen hatást vált ki belőlem az album. Kitaláltam: irritál.

Minőségi, de szokni kell.

Egyik kedvenc műfajomról vagyon szó, és ez az album ebben a műfajban "jó"-nak számít, vagyis nyolc pont.

Kiváló retrospektív anyag Göteborg szellemében.

Sajnos-szerencsére death metálban elég magasra van téve nálam a mérce, amit a Probiotic nem ugrott meg, egyszerűen így nem szeretem a death metált.

Ebben a közegben kevés a maradandó alkotás, meg nehéz is ilyet alkotni, most sikerült.

Lázas ifjabbkoromban, amikor még szerettem a thrash metált (atyavilág, volt ilyen korszakom?!), megismerkedtem a Toxic Holocausttal, tetszett is, amit annak idején hallottam, de sajnos már nem élek ezzel a fajta zenével (hálaistennek), így nem okozott semmilyen izgalmat az anyag hallgatása.

Atyavilág, identitászavaros popzene.

Tetszenek ezek a jazz-es fúvósok. Hamisítatlan sear bliss.

Ki az a hülye aki 4 perces huhogós intrót gyárt? gondoltam... aztán látom, hogy 12:28 a nóta..végül is arányos. De trükköcesk, mert itt is még másfél perc intróval folytatódik. nem ismerem a járást, itt meditációs zenéket is pontozunk??:-)Ja nem. Észrevettétek hogy ha az első nóta 5:55-től hirtelen a második nótára ugrunk ugyan ott folytatódik??!!

Ötletes, hogy 3 nótánként betettek egy nyugis cuccot, ..de így sem tudtam egyban végighallgatni :-) Aszem ez egy válogatás lemez, sok jó téma van róla összeválogatva.. innen-onnan.

Háát, most mit mondjak. Thrash az biztos. Az arise a maga idejében valahogy jobban ütött.:-)

Itt is van minden, mi szem szájnak ingere. Kinek milyen inger.

Nekem nagyon bejött ez a lemez.. Tetszik a lassabb, visszafogottabb stílus, valamint a dallamos ének is melyből többet is "el tudnék viselni", de a vendégénekes is kitűnő választás volt. Számokat nem szeretnék kiemelni eléggé egységes színvonalú a lemez, a hangulata pedig végig magával ragadó, hallgattatja magát a korong. A hangzás zseniális és a enyhén rockos gitárok is bejönnek, nagyon jól illik ehhez az atmoszférához. 10 pontot azért mégsem adok:)))

Unalmas nosztalgiázás... Néhol azért hangulatos.

Az énekes hangja és a hangzás nagyon rendben van, olyan amilyennek lennie kell egy ilyen stílusnál. Sajnos szintihangzások egyhangúsága ás a végtelenül unalmas témák hallgatása közben gyakran elfelejtettem hogy én éppen zenét hallgatok, de végül is nem okozott szenvedést.

Kínszenvedés volt nekem ezt végighallgatni, de kétszer is megtettem. Semmit nem találtam vonzónak a tucatszor hallott témák során. A hangulata legalább rendben van és az énekes is eléggé "intelligens" a zenekarához. Bár a "nowhere to run" számnál már tényleg sírtam. Még a szöveg is újrahasznosítás. Még azért sokkal inkább mint Péterfy Bori.:)

Tudom, műanyag, kommersz,szemét stb, de nagyon meg van csinálva, halál profi és nagyon jó az énekesnő hangja. Tele van élettel a lemez, feldobja az embert. Ha a helyén kezeljük a lemezt és nem keresünk benne művészi értéket, mély tartalmat, akkor nem nagyon van benne kivetnivaló. (Mellesleg talán hiba is lenne ilyeneket keresni benne, hiszen ezt a produkció egy pillanatig sem tűzte ki céljának és ugyebár a könnyűzenébe sok minden belefér.) Azonban 10 pont nálam csak akkor lenne ha írtak volna 2-3 kicsit más jellegű dalt is vagy kicsit kísérleteztek volna annyit, amennyi itt is elférhetett volna.