Én a minap pörgettem le az Eld és a Blodhemn lemezeiket és hát aki tudja mire célzok ezzel, az érteni fogja a "csak" 8 pontot. :) Így még jó pár hallgatáson túl hozzátenném azt a frusztráló jelzőt, amit ezzel a lemezzel kapcsolatban érzek: langyos.

Képtelenség végighallgatni. Ehhez valami ópium tripp kéne, vagy én nem is tudom milyen tudatállapot. Egy biztos,én nem ismerem azt az állapotot.

Kiváló, igényes, szórakoztató lemez.

Nincs ezzel a lemezzel semmi gond. Minden panel benne van, ami ehhez kell. Azonban érzésem szerint a csapat ezzel el is érte teljesítőképességének határát. Igazából egy örök előzenekari posztra tökéletesen megfelelőek.

hashajtó

Az a baj ezzel, hogy akkor sem hiszem el, hogy őszinte, ha véletlenül az is. (egyébként aki tagot ismerek, arról tökéletesen tudom, hogy soha a büdös életben semmi köze nem volt népi ingyom-bingyomhoz...). Ha holnap befejeznék, akkor ennyi lemez ellenére is eltűnnének a feledésben mint a zsír, mert újat nem teremtettek, csak rá dzsi-dzsiztek pár csűrdöngölőre.

Engem az AA sem mozgat meg, így a fénymásolóból kiesett kópia is totálisan hidegen hagy.

ratatata vááááváááááá ratatata vááááááá vuvuvuvuvu rkrkrkrkrkrkrkkrkr gyágyágyá dutátáááá butátáááá ratatata brrrrr brrrr

Kiváló, hangulatos anyag.

Ma jöttem rá, mi bajom ezzel a fickóval, meg az első két System lemezt leszámítva az összes többivel. Az, hogy ez a zene egy tökéletesen producelt, tökéletesen emészthető, tökéletesen közízlést kielégítő termék. Minden másodpercéből ömlik az amerikaiság, miközben Serj görcsösen próbál a Hollywoodi szuperlakásának szuperstúdiójában társadalomkritikus, szemfelnyitó szövegeket kreálni. Hát ez nem megy kérem szépen. Ezt így nem lehet. Lehet két joint között az intellektüel amcsi gimisek megvilágosodnak tőle, nekem ezt nem nyomja le a torkomon (és itt most egy kicsit az interjúira is gondolok).

Engem eddig az Isa mellett az Axioma tudott teljes mértékben zeneileg kielégíteni, most meg jött ez. Nem is tudom hogyan lehet nevezni. Tökéletes? Majdnem.

Nem mondanám, hogy tetszett, se azt, hogy "értettem", de értékelem a próbálkozást. Ha egy kicsit mozgalmasabb, vagy kevésbé az, akkor jobban megtalál, de így pont a kettő közé ékelődött.

Helyesbítenék: Beért. Nagyon. Újrapontozás megkezdve.

Már az első albumuk is alap volt nálam anno, ez meg kicsit másabb, kicsit jobb, kicsit rosszabb... de azért szeretjük.

Őket nem szeretjük. Nagyon nem. Ez az album is erősítette ezt.

Engem már az előző se nyűgözött le, ez meg még egy szinttel visszacsúszott. Egyre kevésbé érdekelnek.

Érdekes, tudtam, hogy ez nem Amon Amarth, de még ennek a tudásnak a birtokában is azt hittem, hogy az... :D Ha létezik tökéletes kópia, akkor ez az. Mellesleg jelenleg jobbak, mint az eredeti bácsik.

Eh, fogalmam sincs mi bajom van velük. De egyszeri végighallgatás is fájdalmas volt.

Csúnya és mocskos, ahogy szeretem, de itt most nem szerettem annyira.

Az első szólóalbuma nálam nagyszerűen működött, aztán jött a második, ami emberiség elleni bűntett volt... vagy csak nem hallgattam eleget. Ez már jobb, de a franc se tudja már mi van. A fülemnek idegen az egész.

Az olyan rozsdás fémfülűnek, mint én vagyok, ez csupán csapkolódás az idegesítő és az értékes között. Profin, de nem túl érdekesen.

Valószínűleg én próbálkozhatok ezzel a műfajjal életem végéig, akkor sem leszek sikeresebb a csúnyácska királykisasszonynál, aki békák csókolgatására van kárhoztatva.

Olboyógiailag nézve bizony pszichoszomatikus lemez ez. De ezúttal biztosan túléli az első találkozást, mert túl sok benne az érték.

Pofás. De pofás! Juj, de pofás! Hujujuj, ez de pofás! Na azért annyira mégsem...

Bekerül, nem kerül, bekerül, nem kerül, bekerül, nem kerül... Végül azt hiszem nem lesz benne az év végi top 10-ben. De alattomosan ott lesi a kiskaput.

Mit is mondhatnék. Nem zavar a népszerűségük, becsülöm őket, mert a magyar népzenét terjesztik, de nagyon nem tudom szeretni a dalaikat.

Ha hangyabolyba dugnám az agyamat, hagyva, hogy a kis serények a lebenyeim között meggyorsítsák az adatáramlást, sem tudnám kitalálni, hogy kinek kell megköszönnöm e remek lemez indítását. Mindenesetre jól tette! És az alkalmanként feltűnő As I Lay Dying elemeknek meg külön örültem!

Mészárosok figyelem! Amennyiben nem csak ipari húseldogozás a célod, hanem mondjuk ki akarog rakni karajból az Országház makettjét, akkor ez a lemez inspiráló lehet!

Még a szomszéd faluban is lemarta a mosolyt az arcokról.

Soha nem foglalkoztam egyik munkájával sem, ezért aztán meglepett, hogy itt bizony a ratyi borító mögött egész pofás dalok vannak. Többségében.

A Below the Lights óta egyre jobban tetszik amit az Enslaved csinál. Ha most ismerkednék velük, nyugodt szívvel dobnám rájuk a 10 pontot!

A doom metálból ők a nehezebb vonulat. Nem lesznek alapvető kedvencek, ám két értékes albumukra büszkék lehetnek.

A gitáros részektől eltekintve ez egy igencsak kidolgozott muzsika. Annyira monumentális, hogy azt érzem, csak a CD formátum keretei miatt szorítkozott 80 percbe a szerző Waldorf. Ami miatt viszont nem tudom komolyabb pontszámmal illetni...Unalmas az egész, a gitárok pedig semmitmondóan lettek rádzsi-dzsizve a filmzeneszerű alapra. A metálos részeket nyugodtan le lehetne hagyni belőle.

Kissé furcsa érzésekkel tekintek vissza a metalcore-ra, mert 2003-2004 táján kissé bekajáltatott ez az akkor még ereje teljében lévő irányzat, manapság viszont csak kínos mosollyal nyugtázom a komolyabb nevek totálisan vérszegény próbálkozásait. incs még egy stílus ami ennyire a panelosságra épülne!

Nem tett jót a zenekarnak a komplexebb megközelítés. Kb., mint hajléktalanra az Armani öltöny. Viszont két dolog: Én abszolút nem érzek mulatós jelleget - ahhoz az ATV és társaira kell átkapcsolni - másrészt pedig a hungarista, magyarkodó vonallal sem mosnám össze őket.

Azt nem gondolnám hogy olyan durván túlburjánzana az Amon Amarth hatása a lemezen, de hogy a debütalbum megkérdőjelezhetetlen autentikussága óta egyre kevésbé érdekes az Evocation, az tuti.

A hitvány borító ellenére ez egy jól összerakott zene, viszont koherens egészet aligha hallok..

A két utolsó System lemez nagy kedvencem, mai napig azokhoz térek vissza a szólóban kijött bohóckodások helyett. Mondjuk ezidáig egyedül a 2008-as Scars on Broadway lemez ütött meg valami szinvonalat.

Újabb mestermű, így kell kérem szépen igényesen szélsőséges zenét játszani. Az Axiománál egy fokkal gyengébb, szürkébb, de kétségtelenül hatalmasat alkottak megint. Nálam a RIITIIR és a Materal kettőse talált be különösen, ez utóbbinak Alice in chains hatású verzéje pedig szerelem volt az első hallásra:).

Az alapvető problémám ezzel a műfajjal, hogy még valamennyire tetszik is, de nem tud meggyőzni az egész koncepció. A dalok értelmetlenül hosszúak, a témák nincsenek kidolgozva, csak odavágnak valamit, ami jól szól, mondván majd a hangulat eladja az egészet. Jó példa erre az első dalban hallható szóló, ami télleg tök jól szól, de ordít róla, hogy annyit sem agyaltak rajta, mint a borítón. És a vicc, hogy mindkettő valójában működik. Csak aztán vége a lemeznek, és előjönnek a kételyeim.

Ehhez a zenéhez jó sok kávé kell, nehogy elaludjon rajta az ember. Vannak jó témák, dallamok, de semmi emlékezetes. Nekem sokszor beugrott Bathory is, főleg a Hammerheart és Twilight of the gods albumok, na de azok ugye megismételhetetlen mesterművek, ez pedig egy lapos filmzene szerűség károgással.

Az Evocationnel rokon ez annyiban, hogy egyéniség itt sincs sok, és csak úgy repülnek a klisék. Viszont itt a metalcore elemek mellett a Soilwork/Sonic Syndicate a hivaktozási alap. Mivel nekem ez a világ jobban fekszik, ezért a gyomrom is jobban bevette (az utsó három szám egészen kíváló volt). Ettől függetlenül a büdös életben nem fogom mégegyszer elhallgatni, de aki néha szeret kópiát hallgatn az eredeti helyett, annak hajrá.

Nosztalgia ez a javából, a metalcore hőskorába repít vissza, amikor még talán nem üresedett ki annyira a stílus. Én nálam az Unearth beelőzte őket mindig is, de az utóbbi évek teljesítménye alapján talán az AILD képes megbízhatóbb teljesítményre. Kár, hogy a végére ellaposodik.

Profizmus kétségtelenül van, hangszeres teljesítmény is elég pofás. A folkmetál azonban alapvetően nem tartozik a kedvenceim közé, pláne ez a dáridót idéző fajtája. Nekem ebben semmi autentikus nincsen, a Két Paraszt nevű vicc zenekart sem értékelném többre, márpedig az is hasonló zenét játszik.

Az AA is csak korlátozott mennyiségben köt le, de azért ők valahogy emlékezetesebb dalokat tudnak produkálni. Itt csak tömény ötlettelenséget, klisé hegyeket hallottam, ennek eredménye egy gyenge közepes lemez. Úgy átment rajtam, mint az aludt tejben áztatott szilvalekvár.

Szeretem a technikás cuccokat, ez is bejött. A hangulatos lassabb témák, és a fehér hollóként felbukkanó dallamos ének csak hab volt a tortán. Ígéretes lemez lett ez, el is raktároztam zenetáramban, ami elég ritkaságnak számít a HP-n felbukkanó death lemezek esetén.

Sötét tónusú, ultra gonosz black metal ez, látszólag nem sokat agyaltak rajta. Semmi extra, de nem rossz zene, egyszer meg lehet hallgatni. A hangzás, a hangszeres játék tetszett, a rövidséget inkább hátránynak éltem meg.

Minden demagógia, modorosság és rikácsolása mellett én bírom ezt az arcot. A punkos hevület benne van a lemezben, de tény, hogy túl popos, és ez teszi tönkre. Ha egy zsigeri garázslemez lenne, szerintem aratna underground körökben is. A demagógiát meg azért hagyjuk, mert nyílván Michael Moore is csak úgy tud érvényesülni, hogy égbekiáltó marhaságokkal és csúsztatásokkal teszi tele filmjeit, így legalább felfigyelnek rá.

Őszintén szólva nekem ez a lemez egy kicsit csalódás volt.Nagaarum kollega egész jól megfogalmazta hogy mi a probléma vele.Viszont még így is egy remek lemeznek tartom.

Szerintem ez tipikusan az a zene ami nem fog közepes értékelést kapni.Mert vagy nagyon bejön vagy nagyon nem.Nekem bejön.Sőt....

A mesterműtől azért még 1-2 lépésre van.Viszont mindenképpen igényes munka.Valamint elég sokszor ugrott be a Bathory és még többször a Nox Arcana. Viszont néhol túl vidám nekem.

Hallottam már rosszabbat is.

Ezzel a lemezzel csak 1 bajom van , a magas ének hang, teljesen jó lehetne az egész album ha nem randitana bele.Minimum 2 pontot buknak emiatt.

Alapjában véve lehetne ez a koncepció jó.De a kivitelezés nem az.Becsülettel végig hallgattam , közben nézegettem a honlapjukat(nem kellett volna) és arra jutottam hogy nem kapnak több lehetőséget.

Nekem semmi bajom az AA-val sőt kifejezetten szeretem néhány számukat. De ez a banda valóban középszerű , és eltűnik a többi hasonló banda tengerében.

Mostanában eléggé Halál Metálos kedvemben vagyok, de nem az old school inkább ez a teknikásabb vagy ha úgy tetszik progresszívabb vonalhoz van kedvem.Ezért ez az album most nem kaphat kevesebbet.

Lassan 2 hete hallgatom, de nem tudtam eldönteni hogy 4 vagy 8 pontot kapjon.Amilyen rövid és kevés, olyan ingadozó és bizonytalan.Úgyhogy átlagolok.

Mind az éneklés ,mind a zene stílusa, újszerűnek hatottak a 90-es évek végén.Akkor fel is kaptam rá a fejemet és érdeklődtem iránta.Kedvenc nem lett belőle de akkoriban tetszett, a sok hangszín váltás tempóval dobálózás kiállós majd beindulós rész,de ennyi év után már untat és az ötlettelenség és ön ismétlés érződik csak rajta.A hitelessége meg sose érdekelt a szövegeknek, kb annyira az egyébként mint egy Green Day, csak azokat sose hallgattam szívesen.

Azt nyújtották, amit egy rajongó elvárhat tőlük. Nálam is az Isa volt a kedvenc, de az volt az első,amit hallottam tőlük, régebbi anyagokat nem nagyon ismerem. Kicsit progosabb lett a lemez, a dallamok is remekül sikerültek. Most 9, de még pár napig hallgatni fogom.

Imádom ezt az egyszerű, puritán borítót. Nem kell hozzá világhírű grafikus, mégis a hideg ráz tőle, akárcsak a zenétől. Nem kis munka átélni és végigjárni ezt az utat, de aki nyitott az ilyen zenére, annak alapmű.

Már látom, ez sokaknak lesz nehéz hallgatni való. Én tanulás alatt hallgattam és néhány dalt többször is, annyira magával ragadó tud lenni, főleg az ambient, zongorás és epikus részek. Hangulatzene, amit néha 10-re, néha 5-re pontoznék, így marad a közepes.

Nagyon klisés, de azokat remekül hozzák. Another Pain kifejezetten tetszett, a többi elment mellettem.

Valami megmagyarázhatatlan okból mindig szerettem őket, bár a stílus nem a kedvencem. Szakközepes koromban a 94 Hours számra ébredtem egy évig, szinte minden nosztalgiázós hangulatomkor előkerül. Az An Ocean Between Us volt a legjobb anyaguk eddig, de ez sem rossz. Konkrétan ugyanazt hozzák több, mint egy évtizede hol ötletesebb, hol unalmasabb formában.

Szeretem a népzenét. Ez van. De ha minőségre vágyok, akkor Folk Error, Napra, Yava...ezek nemcsak felhasználják, szolgai módon másolják a népi elemeket, hanem érdekes, művészi módon átfogalmazzák azokat. Rettentő nehéz volt ezen zenekarok ismeretében ezt végighallgatni. Vannak itt finom dallamok és ötletek ugyan, de céltalannak érzem.

Nagyon izmos sound, tetszetős külcsín és profi muzsika ez. De ezt a csúcsot már sokan megmászták. Nekem is az átlagos, középszerű ugrott be róla.

Sokszor ugrottam neki, mire a végére érte, egyszerűen fárasztott. Amúgy érdekes és technikás cucc, csak most valahogy hidegen hagyott.

Nem vagyok a black metal nagy ismerője és kedvelője, de ez az anyag nagyon bejött. A régi black anyagokat idézi, változatos black/death darálást nyújtanak a nagyérdeműnek.

Imádtam a Systemet...törzshelyünk zenegépében anno megvoltak az első lemezek, mondanom sem kell, voltak átüvöltött alkoholgőzös éjszakáink együtt. Ezek az energiák azonban felszívódtak, Serj pedig semmit sem ér. Csak a Systemes múlt miatt hallgattam meg ezt is, de semmit nem mozgatott meg. Irsfának teljesen igaza van. Vannak itt jó dalok, de hiányzik az a nyerseség, őszinteség, ami régen mögötte állt. A hangját sem használja olyan sokszínűen. Kellene pár üvöltés, gitártépés, halálhörgés és erő a dalokba, mert így már-már alter rockos lötyögésbe süllyed az egész.

Nálam meg már túlérett, szinte már rohad. Akad majd olyan, akinek ez sok(k)lesz.

Hosszú, de annál hangulatosabb alkotás.

Nincs különösebb problémám ezzel sem, de pont úgy vagyok vele, mint a Regurgitate Life lemezével.

Közömbös. Nem rosszabb és nem is jobb, mint a forduló többi keménykedős zenéje.

Nem kellene ilyen sűrűn tolni a nagylemezeket, néha egy kicsit hosszabb szünet nem ártana. Az meg, hogy a kiadó pénzt ad rá, hát rohadtul nem érdekel és nem fogja a pontszámot befojásolni.

Elégedett vagyok vele, mint az "eredetivel".

Egyszer elég volt. Nem mondanám, hogy rossz, de nincs rá szükségem.

Mondhatni, nem érintett meg.

Elég gyenge és unalmas.

Életem egyik legmeghatározóbb pillanata volt az, mikor az Axioma első hangjegyeit meghallottam. Ott dőlt el minden!!! :D Ezer köszönet érte, főleg Pistikének ugye :) és Irsfának. Ezen az albumon még kicsit rágódnom kell, emészteni, kicsit túl van bonyolítva; míg az előző lemezükről még mindig ott van az összes dallam a fejemben, itt most perpill. nem emlékszek vissza egy-kettőnél többre. A jó pontot így is simán megérdemlik.

Nagyon nehéz hallgatnivaló. És mintha soha nem akarna véget érni. Fájdalmas halál.

Nem hallgattam bandeeraz-ra, így sikerült bealudnom rajta :/ Szépnek szép, mégsem hozott lázba. Újra(bele)hallgatva sem.

Kb. olyan hatást gyakorolt rám, mint az Awakened.

Ebben a műfajban szerintem ők a jobbak között vannak, bár én nem tudok ezzel kapcsolatban érdemben nyilatkozni. Ha nem figyelek oda az "énekre" többet ér.

Nem olyan vészes ez! Mondjuk lehet hogy épp jó pillanatban kapott el. A népdal elemek önmagukban jobban bejöttek, de az összkép mégsem olyan rossz, mint az első benyomásom róluk.

Teljesen semleges.

Az Intro utáni harmadik dalban az a kis kevéske "szép ének" volt az album legjobb pillanata. A többi számomra egy nagy kalap ....

Az utolsó tétel nagyon tetszik; az nagyon megfogott. A többi meg 'elmegy' kategória.

Pistikével ellentétben engem a hangja idegesít a legjobban :D Aztán sorban a többi...

Ez a krákogás annyira rossz, hogy már jó. Nagyon blak-es beütésű, úgyhogy 5.

Inkább 3 black album. A második számnál két hang között kimentem a teraszra szívni egy kis friss levegőt. Kín, szenvedés és kínszenvedés.

Ez olyan, mint a világegyetem. Sok benne az űr és csak ritkán van benne valami. Csak háttérzenének.

Ez egy marhajó album. Kicsit erőltetett a hörgés, de nagyon jól össze van rakva, hangzás is jó.

Szerintem a stílus legjobbjai. Igaz az előző album egy kicsit jobb volt.

Ez tiszta népzene, amely foltokban metált tartalmaz. És ez a probléma. Pont fordítva kellene lennie. Egyébként teljesen egyetértek Nagával.

Amon Amarth, Carcass, In Flames, ezt a három bandát hallom benne. Mindegyik marhajó zenét csinál, úgyhogy ez is marha jó.

Káosz és zűrzavar.

Ütős muzsika. Én egy kicsit inkán deathnek érzem, ezért többet kap mint 5. Mondjuk a borító mindent elárul.

Pont jó neki a 10. hely.

Az újkori Enslaved-del én sem voltam tisztában, a Blodhemn volt az utolsó, amit még hallgattam tőlük. És valahogy az van, hogy sok meghallgatás után sem kaptam kedvet a többihez és ez sem nagyon talált be. Sok jó cucc van benne, profi is, de inkább az Eldet és társait veszem elő szívesebben ezután is. Ennek fényében a jószívű pont most nálam 7.

Amikor megláttam, hogy Solitude Productions, már sejtettem, hogy nem lesz gond, még nem nagyon találkoztam rossz kiadványukkal. Persze szeretni kell ezt a stílust, hogy végig bírja hallgatni az ember, nekem kifejezetten "kellemes" volt munka közben, fülessel, olyannyira, hogy már az előző lemezüket is végigtoltam. Kár, hogy feloszlottak. Update az utolsó pillanatban: nem bírom abbahagyni.

Monumentális mestermű.

Kicsit jobban tetszik, mint az As I Lay Dying, de nem sokkal.

Ez nekem túl kóros, vagy én vagyok túlkoros.

Nem igazán értem úgy általában a már-már ossiani magasságokat közelítő ellenérzést a zenekarral kapcsolatban, de hát ez van. Nekem mindegyik lemezük tetszik eddig, ezzel sincs másképp, pár napja már hallgatom, jelenleg nyolc. Egyedüli probléma szerintem a túl steril dob, ezt már sajnos jó pár lemez óta így érzem.

Következő alkalommal ezt akartam ajánlani, de így már nem kell. Én szeretem az AA-ot, de ez jelenlegi formájában szerintem is jobb. '91 óta létező old school death bandáról van szó, a dallamossága azonban szélesebb körben is szerethetővé teszi.

Szerintem ez egy jó lemez. Pont egészséges mértékben technikás, a lassabb részek kiválóak. A metal archives szerint van dobosuk és a fotón is látszik a dobszerkó, de én nagyobb tétben le merném fogadni, hogy az albumon gépdob hallható.

Valóban változatos. A rövid black albumokat kedvelőknek készült, kerek fél órás a lemez. Mondjuk érdekes, hogy 15(!) év alatt fél órányi zeneanyag tudott csak megszületni :). A borítója félrevezetheti az embert.

A többiek már mind elmondták, miért rossz ez a cucc. Igen, én is szerettem a Systemet annak idején, ez a közelébe sem ér minőségben, sajnos.

Annyira rendhagyóak a dallammenetek néha, hogy már az működőképessé teszi az anyagot. Viszont sajnos néha hallani sablonkákat is, gyakorlatilag ez a két jellemző váltakozik. Vagy nagyon egyedi, és izgalmas, vagy túlzottan a bejáratott dolgok tűnnek fel. Én egyébként csak a Mardraumig ismerem a diszkójukat. De most a kollégák hozzászólásai alapján beszerzem az Axiómát és az Isat is.

Mikor írtam róla, még 8,6-ot kapott, de érett egy kicsit azóta.

Kalapot emelek.

Szintivel kiválóan lehet cukrozni a taknyot.

Pusztán a kereszténységük kevés ahhoz, hogy jó pontot adjak rá. Zenét pontozunk, nem ideológiát. Ez a sok vicsorgás meg olyan gyerekes, Istenem...

Namost ezzel itt van egy alapvető probléma, és akkor mindjárt meg is mondom, hogy miért van egyfajta ossianos ellenérzés a bandával szemben a köztudatban. Mert amelyik részek tetszenek benne, azokban maga a népdal tetszik. Ez a giccsbrigád meg mást sem csinál, minthogy ezeket eljátssza bombaszt hangzással, amire meg a kiadó adja a pénzt. Hol van a banda teljesítménye, hol a kreatív rész? Nem találom. Az egészben Laura hangja az egyetlen, ami tetszik. A szövegek ritmizálása viszont erőteljesen besenyőpistabácsis néha.

Melodic death legózás kizárólag konfekciós témákból.

Értelmetlen... Fogasléccel fogok álmodni...

Üde, jófajta, ideglelős muzsika. Néha idegesítő, de nem baj.

Csodahanggal szart... Egyetértek Pistikével. Amikor egy férfi nyávog, az valami borzalom. Jonathan Davistől is határeset, pedig a Korn első öt lemeze alapmű nálam. Mondjuk a zene szerintem annyira nem rossz.

Azon ritka zenekarok egyike az Enslaved, akiknek szinte tökéletes a diszkográfiája. A korai, anyanyelvű lemezeik is minőségi muzsikát rejtenek, a későbbi, már angol nyelven prezentált, egyre progosabb irányba fordult cuccaik pedig az extrém prog. stílus ékkövei. Ez alól az új opusz se kivétel!

Bár vannak rajta érdekes megoldások, összességében nem jött be. Instrumentálisként asszem jobban tetszene!

Hallhatóan jó eredménnyel végzett az Opeth-iskolában hősünk (főleg az alsós tananyagot sajátította el kiválóan), de gyanítom be-be járt az Agalloch-fakultációra is. A gyengébbik nem, és a rőzse kapcsolata meg már Munkácsy Mihályunkat is megihlette... Ha nem vigyáz ausztrál pajtásunk, pár év/lemez múlva nem csak a reformpedagógia tárgykörében lesz ismert a Waldorf-iskola!

Tény, hogy mind zeneileg, mind a váltott éneket tekintve lerágott csontot szopogat a banda, mégis amíg szól, élvezetes a produkció, de tuti, hogy nem éli túl ezt a HP fordulót.

Korrekt lemez, kiugró momentumok nélkül...

Azokra a lemezeikre, amiket már én is pontoztam a HP-án jó pontot adtam, de őszintén szólva az adott forduló befejezte után többet meg nem hallgattam őket. Ezen album kapcsán pedig tudatosult bennem, hogy mennyire elegem van már a dicső múltról szóló szövegekből. Persze a múltba révedésre, melldöngető magyarkodásra épül a manapság talán leginkább virágzó üzletág a nemzeti rock és társai is... De amíg van kereslet rájuk, addig a létjogosultságuk is megvan.

Érdekes... Elsőre kifejezetten jól esett, másodjára meg iszonyúan untam. Harmadjára nincs kedvem meghallgatni.

Bár nem a világ legkomplexebb zenéjét tolják, mégis az efféle muzsikából bőven elég lenne 30-35 perc!

Én viszont nem bánom, hogy ilyen rövid ez a punkos attitűddel előadott fekete fém! Hisz ebben a mennyiségben még tudok rá adni egy közömbös osztályzatot (1-2 tetszetős momentumot még találtam is rajta!), de gyanítom, hogy a játékidő növelése a pontjaim csökkenését eredményezte volna...

Alakul ez! Az előző förtelemhez viszonyítva zseniális, a SOAD-hoz képest csak közepes.

Egyetértek azokkal, akik szerint az Axiománál egy fokkal gyengébb, azonban még így is nagyszerű zenét alkottak.

Ez az egyik legfurcsább, legegyedibb, legkülönösebb hatású zene, amit ebben a műfajban valaha hallottam, különös tekintettel az 1. számra. Különleges élmény.

Egyetértek boymesterrel.

Abszolút lerágott csont, ráadásul tele van kórral. Nem szeretem.

Inkább hánytató.

Szerintem teljesen rendben van ez, az én elcseszett ízlésemnek megfelel ez a lemez. :-D De azért egyetértek azzal, hogy lassítaniuk kéne. A kiejtés megerőszakolása néhol tényleg zavaró, de nem hinném, hogy ezzel egyedül vannak.

Nem rossz, csak nem gondolom, hogy az eredeti helyett ezt kéne hallgatnom a jövőben, ezért kissé feleslegesnek gondolom. (én szeretem az Amon Amarthot :-))

Nem esett különösebben jól.

Ezek aztán nem viccelődnek, nem technikáznak, hanem jó kis régivágású black metállal belemásznak az arcunkba. Nem mondhatnám, hogy fifikás zene, de megteszi a hatását.

Hihetetlenül idegesít ez az ember, idegesít az előadásmódja, a zenéje, a modorossága, egyszerűen minden idegesít. :-) Csak a hangja nem, az jó, énekelhetne vele normális dolgokat is.

Egy hajszálnyival gyengébb, mint az Axioma érzésem szerint, de tényleg csak annyival, ami Enslaved szinten azt jelenteni, hogy ismét pofátlanul jó albumot tettek le. A Roots of the Mountain az abszolút kedvenc; ahogy berobban, majd utána a dallamos refrén... imádom! Kisebb negatívumként csak azt tudom felhozni, hogy még a múltkorihoz képest is kevesebb benne a Black és elfért volna ennél egy kicsit több is.

Funeral Doom esetén elég limitált a befogadóképességem kapacitása, ez pedig most nem igazán talált be.

Már az első dalnál tudtam, hogy ez tetszeni fog nekem. Azért még érdemes elgondolkozni, hogy valóban kellett-e a 80 perc ehhez a lemezhez? Igaz végig szép, hangulatos dallamokat hoz, de el is fáradtam benne rendesen. Szóval szerintem van még rajta mit javítani, de ettől függetlenül tetszetős.

Édes középmezőny...

Őket mindig is a jobbak közé soroltam a műfajban, de igazán csak az An Ocean Between Us tudott megmozgatni, ezzel is inkább úgy vagyok, mint a többivel; jó hallgatni, de közben meg egy felemlegethető pillanat sincs rajta.

Undorító szar giccsparádé az egész, nem tudok róla többet írni. Csak össze kell hasonlítani a legutóbbi TC albummal, hogy az hogy használta fel a magyaros motívumokat és ez, elég szembeötlő a különbség. Mondjuk osztálytársam szerint meg a Tankcsapdának vannak nagyon jó dalszövegei,úgyhogy ennek is biztos megvan a célközönsége.

Nem rossz, csak elnyeli őket a középszerűség... Az Amon Amarth-ot sem szerettem soha.

Jpeter hozzászólását csak annyival egészíteném ki, hogy nem tetszik a harapós ének, ez pedig bőven ront 1 pontot, pedig maga a zene - azon kívül, hogy kicsit lélektelen - nem rossz!

Mostanában egyre jobban tetszenek a Black Metal albumok, de ez még ezzel együtt sem igazán tetszett, kevés benne a húzóerő.

Olyan semmilyen ez az album. Való igaz, hogy az Imperfect Harmonies-nál mérföldekkel jobb, ugyanakkor az Elecet the Dead erős közepes szintjétől meg jócskán elmarad.

Előremutató banda volt mindig. Már csak a fekete varjús tónusokat kellene teljesen kigyomlálni. (Azon a károgáson mosolyognom kell...)

Valszeg besokalltam a sok orosz/ukrán doomtól, mert ez most nem fogott meg különösebben. Mély is, szuggesztív is, de a műfaj sötét szépsége hiányzik belőle.

Vannak átpörgetős részek bőven, valahogy nincs jól felépítve a cucc. Nem hallgattatja magát. Persze a másik oldalon jelen van az igényességre törekvés és a nagybetűs hangulat.

Én sem hallom különlegesnek. Nekem a korai Sonic Syndicate ugrott be, de az jobban tetszett. Vannak sokkal jobbak...

Régen jobban tetszettek, ma inkább csak háttérzene. (...és néhány újsütetű banda simán jobb náluk. Pl. a The Embodied...)A gitárszólók és a hangszeresek azért nagyon rendben vannak.

A bajt megelőzendő jelzem, hogy nem olyan veszélyes a dolog. Bár komoly lépést tettek a kommersz folkmetál felé, azért találhatók itt kellemes momentumok is. (Ami bajom eddig volt velük - a magyar nyelv természetes ritmikájának megerőszakolása - az most is áll. Engem nagyon zavar.)

Elkészült a második legjobb Amon Amarth lemez. Ez okból megy a büszke 10-es!

Az ilyen sűrű zenéket csak a technikai villantások nem tartják életben. Itt is ezt tapasztaltam. Keresztbe-kasul megy a témázás, de egy igazán jó dal nincs a lemezen. Az ének is fárasztó egy idő után.

A The Whisper...nagyot ütött a többi inkább átlagos, a megszólalás nem egységes, az Absolve-ért kár volt.

Büntet rendesen....Asszem nem vesztettem sokat, hogy nekem ez az életmű kimaradt.