Csalódtam benne. Az előzetes dal, a Soulless alapján, jó kis pörgős albumot vártam, de nem lett az. Sajnos Ripper sok helyen átlépi az ingerküszöbömet a nyávogásával is.

Az első zenei emlékeim a "Jó ebédhez szól a nóta" klasszikus után, amit saját magam fedeztem fel és rajongtam érte az a Pet Shop Boys volt. Ez részleteiben hasonló, maga módján sokkoló, főleg, hogy a borító alapján egy Gorguts klónt vártam!

Posztapokaliptikus pusztulás utáni elementáris erejű pusztítás!

Újrahallgatási faktora igen magas számomra.

Nem bírom, ha női hang keménynek akar hatni.

Valahogy mindig kerültem őket, mert nehezen állt rá a fülem, és nem voltam elég kitartó, hiba volt!

Csak a videós nótákat hallgattam végig és nekem ennyi pont elég is. Sem az énekkel sem a zenével nincs bajom, egyszerűen nincs rá szükségem.

Dobhangzás rontja el az egészet, mikor begyorsul, mintha belülről ütnék szét a fejem.

Nem tetszett.

Aphazel jól tökön rúgta magát amikor bele buzult ebbe a vámpíros világba, a CoF sikerén akart lovagolni, csak az Ő lova éppen a rossz irányba rohant. Nagyon mélyről kellett vissza kapaszkodni és meg lett a helyes ösvény. Jó dalok születtek, legközelebb több egyéniség jöhet a korai időkből. Barker pedig profi!

Stíluson belül átlagon felülinek mondható, ha a zenei részt nézzük, éppen ezért a vinnyogást mellőzhették volna. Nem hinném, hogy olyan alapvető stíluskövetelmény lenne. Bár a jelek szerint mégis az. UPDATE: felkerekítettem egy kilencesre, a felhozatal minőségére való tekintettel.

A Perturbator jobb. Itt a borító tetszett, meg az a három szám amiben női vokál van. Én sem bánom, hogy a szokásos death/black/post cuccok mellett néha ehhez hasonló üde színfoltok is megjelennek a HP-n, de attól még nem kell hogy hátast dobjak tőlük. Legalább van önkritikájuk, mert ingyenes a cucc - emiatt kapnak egy plusz kegyelempontot.

Ehhez nem kicsi agyi defektus kell. Az éneklős részek sajnos sokat levonnak az értékéből - nem is értem, miért gondolta úgy az együttes, hogy szükség van rájuk. Amikor aprítanak, az jó.

Ugyanaz mint az Ancient esetében... bár ebben több élvezhető témát véltem felfedezni.

Mondanám, hogy a vokál tönkre vágja az egészet (főleg amikor a csaj is beszáll), de zeneileg sem hallok benne semmi különlegeset. Ez nem az a fajta post-metal, amit szeretek. Tanulság: a lengyelek maradjanak inkább a black/death sávban.

Kicsit már túlságosan is technikás az én ízlésemnek. Meg hosszú is. De elismerésem, mert ezt a fajta zenét nem képes csak úgy bárki eljátszani.

De most őszintén, mi más?

Elég változó itt a színvonal. Voltak nagyon erős, odab@szós pillanatai, de sokszor unalomba fulladt, még csak érdekes témákat sem tudtak felmutatni. Ez van, ha valaki sablonokból építkezik, és nem figyel oda eléggé. A borító tetszik, kap is érte egy plusz fél pontot.

Pedig úgy veselkedtem neki, hogy na, fütyülök a többiek lehangoló pontszámaira és csakazértis találok benne valami élvezetet, ahogyan az előző körben tettem a Twilight Force-al. Itt azonban reménytelen a helyzet. Ráadásul a GosT-tal együtt szerintem abszolút nem ide való.

Nem rossz, csak nagyon ingerszegény.

Egy jó US Power Metal lemezre én is fenném a fogam, csakhogy ez nem éppen az a szinvonal... Ripper meg nem az az énekes, akinek a hangját én bármilyen lemezen hallgatni szeretném.

Létezik ebben a műfajban is nagyon jó, de ez most szimplán szar volt...

A Hell is Empty / In the Constellation... kettőssel szerintem már elérték az abszolút magaslatokat, így ezek a két évenkénti aktuális anyagok már annyira nem hoznak tűzbe. Szerk.: Látva a heti mezőny minőségét, egy ponttal feljebb húztam...

Ja hogy ezt egy fő csinálja...mostmár mindent értek.

Ez jó, érdekes színfolt most a mezőnyben...

A legbiztosabb 10-es, ami death metal zenére adható manapság. És mostmár abban is biztos vagyok, hogy a színtér egyik legfontosabb csapata az Ulcerate!

Itt most megint a Meshuggah név előtt kell térdre rogyni, merthogy zenei teljesítmény az nem sok van... Ki nem állhatom az ilyen szent tehénként számon tartott zenekarokat.

Mérsékelt a lelkesedésem...

Fel voltam készülve valami jóféle, ódon hangulatú régivágású progrock zenére! Dőreség volt ilyen illúziókba ringatnom magam, mert ez szörnyű volt...

Kifejezetten gyenge visszatérés, bár aktív korában sem alkotott nagyot a csapat számomra.

Csatlakoznom kell ahhoz a csapathoz, akik szerint nem túl meggyőző ez a formáció. Sajnos én sem bírom hallgatni Tripper Úr hangját. Egyébként, ha már Richard C. akkor Control Denied, és akkor ungrunk tovább Tim Aymarra, és meg is érkezünk a Pharaoh-hoz, ami szerintem ezerszer minőségibb power metal banda, javaslom ismerkedésre azoknak, akiknek eddig esetleg kimaradt!

Írtam lentebb egy nagyobb agymenést, nem fejtegetem itt tovább.

Visszatértek! Persze nem az alvégről, mert az utóbbi lemezeik is csak saját mércéjükkel voltak cseppet... khmmm nem is mondanám, hogy rosszabbak, inkább csak mások. Volt egy kis modernkedős, elektronikus kirándulás, ami messze nem volt rossz, de bizony pengeéles eredményre a The Whole of the Law által hozott vonalon képesek. Csak azért 9 mert abban megegyezhetünk, hogy valahol a Hell is Empty környékén volt minden tekintetben a legmagasabban a banda.

Hát ez nagyon durva. Nem is értem igazán. Annyi sebből vérzik számomra, hogy inkább nem is mondok rá semmit. Nem akarom megbántani azok érzéseit, akik megtalálták az év lemezét ebben a műben.

Különlegesen nagy kedvencem a csapat. Nagyon lassan ér be a szikár sludge-ba is mártott mocsok zenéjük. Valóban minden tekintetben léptek egyet előre a szintén kiváló Void Motherhez képest, ami nálam annyira beérett, hogy minden idők kedvencei közé simán beválasztanám. Wielebna vokális tartománya mind hangilag, mind hangulatilag brutális ívet képes bejárni. Ráz a hideg a hallgatása közben. Arról nem is beszélve, hogy mennyire organikus az egész album hangzása. Javaslom a fejhallgatós, elmerülős ismerkedést hozzá. Etalon!

Olyan érzésem van a friss lemezzel kapcsolatban, mintha egy Deathspell Omega lenne nyakon öntve egy kis Bölzerrel és megfűszerezve egy kis technikás death metallal. Természetesen hallom, hogy itt nincs black metal, mint ahogy a Deathspell javarészt az, még is érzek rokonságot vele. Nem egy könnyű hallgatnivaló, talán egy hajszállal nehezebb is a kelleténél. Profi, kedvem szerinti a megszólalás és úgy minden egyben, így magas pontot kapnak, még sem hiszem, hogy gyakran fogom hallgatni. Minden értéke ellenére én valószínűleg más lemezt fogok választani ebből a közegből, ha kedvem adja. Talán egy kis lélek hiányzik. Vagy nem is tudom igazán. Egy kis kontraszt. Update: volt időm és energiám és végigfüleltem újra az összes lemezüket és egy pöttyel lejjebb kell húznom, mert valahogy a technika ellenére a zeneiség kezd elveszni.

Sokszor próbálkozom a Mes hugával, de csak nem jön be. Már mint, igen, bejön, tök állat, csak nem bírom sokáig hallgatni. Ennek a lemeznek is zseniális az első 4 száma. Eddig jutottam el a megjelenése óta. Pedig higgyétek el, nem kevésszer futottam neki, mert sokszor éreztem rá ingerenciát, és addig a pontig élvezem is. Aztán átmenet nélkül telítődök, mint egy pohár. Nincs finom fázis, csak egyszer hirtelen tele vagyok. Az ének valóban bosszantóan gyenge és sajnos sok-sok év bizonyítja, hogy nincs is igényük ezen a vonalon bármit kipróbálni, változtatni. Valahogy ez igaz a zenére is. Csak egyik lemezen jobbak a hangulatok, a másikon kicsit lélektelenebbek.

Na, most azért azt szögezzük már le, hogy a zsánerlemezek 90%-a születhetett volna az elmúlt 15 évben bármikor. Pontosan ezért zsánerlemezek. Ezek skáláján a Királyság azért nem akkora királyság számomra, de egy hetest mindenképp megér. Semmi bajom nem volt vele, de nem is ültem seggre.

Egyben mindenkivel egyetértek, ez is rendszeridegen lemez itt a HP-n. Persze a valós értékeléséhez kicsit távolabb kell(ene) látni a metalnál, ami ugye egyéni szájíz kérdése, nincs is ezzel gond. Én itt egy fúziós prog-pop-rock lemezt hallok, ami nagyjából ismereteim szerint valahol a Prince / Peter Gabriel / kései Genesis vonalon mozog, de itt-ott beugrottak Jojo Mayer munkái is és a King Crimson - ELP vonal is. Ez nem is meglepő, hiszen a bandában Tony Levin és Pat Mastelotto is KC tag. Nem nagy kedvencem ez a vonal, és talán a saját stílusában sem egy kiemelkedő mű a Prog Noir, de azért el tudom helyezni a térképen. Az egyéni hangszeres teljesítmények hallhatóan űberprofik.

Szerintem sokan a '97-es buktájára gondolnak a bandának és most érzik a nagy visszatérést, pedig azóta már kiadtak négy lemezt, amiből legalább az utolsó három teljesen korrekt volt. A Proxima kimondottan élvezetes. Szóval szerintem a hallgatásból tértek inkább vissza, nem pedig zeneileg. A friss lemez tökéletesen viszi a Proxima hangulatát tovább, bár talán a túl nagy kihagyás miatt feltorlódott zenei ötletek miatt kicsit hosszabb a kelleténél. Pár számmal megvágtam volna, de lelkük rajta. Hetek óta elő-elő kerül és ez így egy okés lemez képét festi le előttem.

Sok EPM-el ellentétben ez még hallgatható is. Tim "Ripper" Owens hangja pedig tökéletes. - Kellemes hallgatnivaló, a stílus minden kellemes és kevésbé kellemes tulajdonságaival együtt is. :)

Király ez a néhol hamis női énekkel megtarkított pronyo. - Szerintem következőre a Bohemian Betyars-t dobom be így a HP-re. :P

Szó szerint kiégtem, de pörög, amíg bírom. A nagyszabású, és utánozhatatlan "Hell is empty and all the devils are here" című albumuk után újra a végletekig sikerült elmennie a zenekarnak (nekem is). :D Tökéletes!

Ha tárgyilagos akarnék lenni, akkor azt mondom: King Diamond 10, Acerus 2 - Szóval ez így akkor most egy szűk 5-ös, de a jelzőket keresve sem találom az atmoszférikus, és death metalra utaló hatásokat. :O - A hangzásra pedig még időt is kár volt pazarolni.

Én ehhez túl egyszerű vagyok. - A stílus kedvelőinek minden bizonnyal minden vágyát ki fogja elégíteni...

Egy zenekar amely vérprofin nyomja az unalmast... Ez van. - Mert a lidércnyomás végén mindig felkapcsolod a villanyt, vagy felébredsz. :) - A zenekar körüli hype körülbelül olyan szinten van, mint a jelen körben lévő Meshuggah esetében.

Masters of djent genre. - Aztán ezzel minden szépet el is mondtam. - Jens Kidman hangja még mindig élvezhetetlen... Pedig a zene tökéletes.

Vannak rajta kifejezetten hangulatos témák, de hosszú távon sajnos leülnek. Nem mondom, hogy nem profik a srácok, de sokunk ingerküszöbét aligha fogják megzavarni. - A hangzáson még csiszolhattak volna, mert a lélektelen témák mellett sajnos az is lélektelennek tűnik.

Jó ez, a maga módján. Néha andalít, elálmosít. Túlgondolt s játszott zenei maszturbáció, minden feltét nélkül. - Néhol meglepően kellemes, mégis diszkréten simul köréd, hogy fülbemászó legyen... Azért se, bunkó grinder vagyok. :) - NA jó, egy kicsit még hallgatom ezt. Bár autóvezetéshez nem az igazi. :D

Ez most csak ennyi, de Zel vagy Aphazel, vagy "akárkiatúró" végre új korszakot nyitott a saját zenekara időszámításában. - Sajnos semmivel sem több, sem kevesebb ez, mint a hasonló stílusban működő zenekarok tucatjai, még Nicholas Baker propellerjei ellenére sem...

Nekem tetszett, nagyon is! Kétségtelen, hogy nem egy tipikus power metál lemez, a power metál határait meghaladja. Ami a zenészeket illeti, Tim Owens hangját én speciel kifejezetten szeretem, nagyon tehetséges énekesnek tartom. A zenekar többi tagja is megéri a pénzét! Beleköthetnék az album rövidségébe, vagy maximum egy-két számba, hogy az már nem olyan veretes mint a lemez első két száma, de ilyen apróságokra nem adok. Túl jó zene ez ahhoz, hogy 10 pontnál kevesebbet adjak rá. Ennek a lemeznek nagyon örülök és nagy köszönet az ajánlónak, mert imádom, mármint a lemezt!

no comment

Biztos ami biztos.

Az amerikai banda bevallom meglepett. Technikás játékukat jó volt hallgatni! Ez egy jó kis metál album. Az énekes hangja zavaró, ami most a keverés miatt lett ilyen, vagy valóban ilyen azt nem igazán tudtam eldönteni. Ezen énekhang probléma miatt -3 pont.

Egyedüli értéke, hogy metál, de tőlem rendszeridegen.

Ez az irány nem jön be és valóban unalmassá válik a zene. Meg ebben a stílusban ilyen hosszú számok?! Hogy felhajtás lenne a banda körül azt erősen kétlem, mert én a nevével is csak most találkoztam először és hát utoljára! Kritika ért, hogy 1 pontot adtam a lemezre. Jó, akkor nem adok 1 pontot. Mondjuk az egész lemez a dobosra van felépítve és a koncepció végig hasonló, vagy inkább ugyanaz, ami abból áll, hogy kb 4 percig 'üsd vágd nem apád' aztán jön a belassulás és átmennek Obscure Sphinx-be.

Nagyon jó minőségű svéd acél, gyönyörű borítóval! Nem tudok nem maximális pontot adni rá.

Az új Vader-t hallgatva még ez a death metál lemez tetszik a mezőnyben a legjobban, ezért át, illetve felértékelése megtörtént.

A borítót leszámítva borzasztó, áh a borító is.

Remek visszatérő album. Nem a legjobb a stílusában, de újrakezdésnek kitűnő. Már csak a kultikussága miatt sem tucat, a borító meg mestermunka.

Amit "Ripper" a Judas Priest Meltdown lemezen "művelt" példaértékű. Sokszor olyan közegbe keveredik ami nem való az egyébként fantasztikusan jó hangjához. Most bennem van a hiba, mert szeretem a heavy-t de nem így. Inkább Acerus módon. Ez se rossz, de biztos nem hallgatom meg mégegyszer mikor annyi jó lemez van.

Az első Alphaville lemez amire '85 körül hegyeztem a cerkát az iskolai farsangi bálon lényegesen jobb mint ez. Az otthoni másolt kazettára mondjuk Alfabill volt írva. Erre a zenére véleményt se nagyon tudok írni csak azt,hogy nem tetszik ez a stílus végképp, így ez a zene se. Mondjuk a Meshuggah rosszabb élmény volt számomra.

Gyakran összekeverem a Cattle Decapitation-el. Azért mert mindkettő egyforma semmitmondó számomra. Ekkora zenei baromságot. Érzésből amit a zenének kéne kiváltani nullinger. Ha meg ilyen a többi nem érdekel.

Elkerülte a figyelmemet a "lemezboltba" ahol turkálni szoktam, pedig igencsak jó lemez. Itt kifejezetten jót tett, hogy hosszúak a számok. Az ének is tetszett. Jó kis retro heavy zene ahogy szeretem.

Stílusában ez egy nagyon jó lemez. Nem a kedvencem, de elismerem erényeit. Csak így tovább. Jó ez.

Tényleg csak annyi, hogy egy kicsit "emészthetetlen". Viszont hangzásilag, énekhangilag elsőosztályú. Több emlékezetes rész jót tett volna. Tudom ez a stílus sajátja, hogy ez nincs de nekem hiányzik.

Annak idején valaki átmásolta a Destroy...lemezt de alig tudtam végighallgatni annyira rossznak találtam. Azóta egy lemezüket se hallgattam meg. Nem csak ez a mostani lemez nem tetszik, de maga a stílus se. A zene megérne vagy két pontot, de az ének lehúzta egyre. Felőlem elcsörömpölhetnek még száz évig is csak nekem ne kelljen hallani.

Újat nem mutatnak, bár én nem is várom el death metal zenekaroktól. Ami a lényeg,jók a témák a hangzás miatt pedig letaglózó hatású az összhatás.

Mikor elindult a basszus az első szám elején majdnem becsokiztam. Lehet közrejátszott a kelkáposzta amit előtte ettem. Szóval a sportszelet megolvadt az alsógatyába. Szerintem ez nagyszerű zene. Újabban nagyon szeretem ha a basszus hallatszik sőt meghatározó. Ebben pont az a jó, hogy nincs refrén sokadszorra is találok számomra kedvező zenei csemegéket. Ilyet szoktam használni lazításnak.

Minek erőltetni a múltat ha nincs elég ötlet? Pont a meghatározó hangulatiság veszett ki. Rossznak nem lehet nevezni. Inkább a minek de azért nem rossz kategória.Ezt a lemezt senki nem fogja hallgatni húsz év múlva.

Nem kedvelem a stílust. Engem a srác hangja nem bántott. Igaz kellemesnek sem hatott. A zene untatott, de ebben a műfajban nekem amúgy is nehéz olyat villantani, amire elismerően csettintek.

Továbbra sem gondolom, hogy helye van itt. A pont annak szól, hogy unalmas. Vannak jobb pillanatok, de a felénél azt éreztem, hogy már a negyedénél kifogytak az ötletekből és elkezdtük ugyan azt hallgatni újra és újra. Több lenne benne a lehetőség, csak kevés a tehetség.

Minden bizonnyal nem a legjobbkor próbálkoztam korábban a zenekarral, mert nem vettem a fáradtságot a megismerésükhöz. Egyfajta The Berzerker utánérzésem volt. Ez viszont ami itt hallható az valami más. Elkezdek alaposabban is megismerkedni velük. A dallamos részek kimondottan kellenek ide szerintem. Ad egy kontrasztot. Tudjátok, hogy nem véletlenül írunk a fehér lapra se feketével, vagy színnel.

Csak azt nem értem, hogy egy kiadó milyen fantáziát látott ebben? Az mondjuk beszédes, hogy önmagukat is képtelenek meghatározni, legalább is a bandcamp tagek erről árulkodnak.

Egy picivel jobbnak, csiszoltabbnak érzem, mint az előző Void Mother albumot.

Véleményem lásd túláradó, ömlengős kritikámban.

Most csaptam az asztalra és mondtam azt, hogy unom. Elegem van. Unom, hogy lemezről lemezre alig tudnak valamit felmutatni, pedig 4 évente dobnak ki valamit újabban. A Koloss nekem csalódás volt az Obzen után, ez meg izzadtságszagú összegzés kb mindenről, amit eddig csináltak. Mikor mutatnak valami olyat, amivel azt bizonyítják végre, hogy stílusteremtők és a műfaj zászlóshajói? Nem rossz ez az album, sőt egészen kellemes. Ha csak ezt hallgatnám szűz füllel és kidobnám az agyamból azt az elmúlt 21 évet, ami a DEI megjelenése óta volt, akkor állva ünnepelném ezt a lemezt. Beleszürkültek önmagukba, a követők pedig már jó régen előttük járnak, mert tudnak érdekesek és újítóak lenni. Ők meg csak nyomják szemellenzővel jól felvértezve kb ugyan azt. Erre mondom én, hogy önelégültség. Nehéz teher az övék ezt el kell ismerni, de többet várnék el. Sokkal többet! A pont úgy jött ki, hogy értékeltem ezt a lemezt önmagában a világtól hermetikusan elzárva (8) és a világba metalzenei világába beemelve (6).

Háttér death. De annak tök jó. Millió meg egy hasonló jön ki ebből is.

Nem értem, hogy az ajánló mit szeretett volna üzenni ezzel a lemezzel. Elhiszem, hogy neki kedves, el is fogadom, de a Fémforgács hangpróbáján ennek milyen szerepe lehet? Az mondjuk csak egy dolog, hogy nem érzem ide valónak, erről nem a lemez tehet, de hogy finoman szólva nem is érzem erősnek az már egy másik kérdés.

Ma ez már átlag alatti teljesítmény. Nem tudta kiváltani egy pillanatra sem az érdeklődésem. Inkább a francia új hullámosok.

Van egy fura kettősség a zúzós részek és a dallamos vinnyogások között, ami akár még jó is lehetne, de a rengeteg sablonnak köszönhetően nem lett az. Aki szereti ezt a stílust, annak valóban nem fog csalódást nyújtani, nekem ez a "tudomásul vettem, hogy létezik ez a banda" kategória.

Szép a borítója, ezért a viszonylag magas pontszám.

Tucat heavy metal ez, midi hangzással és egy kiherélt énekessel.

Jaj de jó volt a kör végére valami izmos, lassulós vonaglás, a környezete is rásegített a pontszámomra.

Nekem erről a szaggatásról mindig az jut eszembe, hogy a banda annyira csóró, hogy nem fizetik rendesen a villanyszámlát és ezért folyton akadozik a feszültség a stúdióban... de komolyan, ebben semmi metal hangulatot nem éreztem soha, csak egy hibásan működő gépezet zajait. A legérdekesebb lemezük a debüt volt, mikor is? Ja, 1991-ben.

Nincs ezzel semmi gond stílusán belül, de olyan iparosmunka szagú a dolog.

Meglehetősen egységes lemez, minden összetevőjét átjárja az unalommal keringőző hallgathatatlan művészkedés. Vagy mi...

Ez sem az én fekete fémem...

Már régóta fenem a fogam egy jó lemezre ebben a stílusban. Szerintem az idei lett a legerősebb anyaguk. Ripper továbbra is képes arra, amire a fiatalabb Halford. A Richard Christy és Steve DiGiorgio alkotta ritmusszekciónál pedig nem sok ütőképesebb párosítást tudnék elképzelni. Végre egy jó amcsi vonalas, keménykötésű power metal lemez. (Szinte már utálom a power metal szót használni azokra a bandákra, akiket szeretek, a borzalmasnál is borzalmasabb euro power metal bandák miatt.)

Ez a fülbántóan és szándékosan retro hangzású dark synth vagy synthwave, vagy akárminek is hívjuk ezt a stílust, rettentően határeset. Egyértelműen nem metal hallható itt, de ha ez teljesen metalidegen dolog lenne, a saját közegében kellene és lenne illendő értékelni, de mégsem teljesen metalidegen. Már az is, hogy a Blood Music adta ki, jelzi, hogy első sorban a metal színteret célozzák meg vele. A hangulata pedig közel áll sok általam is hallgatott zenéhez, csupán ők ezt más eszközökkel akarták előhívni. Nos, szerintem vagy az eszközválasztás volt fatális tévedés, vagy a metal szféra megcélzása, mert nekem úgy tűnik, hogy akármilyen oldalról is közelítek, nem hallok értékelhető zenét. Ha egy házibuliba keveredtél, ahol hajnalban már senki sincs magánál, és a szerek okozta víziók alá ez a lemez az aláfestés, kelthet némi post-apokaliptikus érzetet a dolog. Józanul azonban nem jön, hogy elhiggyem, hogy kétszer (!) is meghallgattam.

A Desideratum megmagyarázhatatlan erejét és dallamait tudtam, hogy nem lehet megfejelni, annak ellenére, hogy az idei lemez extrémebb, mint elődje. A The Whole of the Law is kifogástalan, az embert képes a fonákára fordítani, és ez azért van, mert a zeneiség továbbra is nagymértékben jelen van az extremitás mögött.

A legtöbb dallal az a gond, hogy elég másod-, harmadrangú riffekkel töltötte meg a lemezt a fickó, na meg az ének sincs a helyzet magaslatán. Viszont az instrumentális dal teljesen korrekt, szép szólók, dallamok hallhatóak benne. Ennek ellenére az összkép elég halovány, sápadt, és néhány kellemes szólótól, momentumtól eltekintve, nagyrészt ötlettelen is.

Nem gondoltam volna, hogy az Inter Arma mellé még jön idén egy zseniális lemez a stílusban. Köszi, Emp!

Nagyon jó lemez! Iszonyú sokat kell hallgatni! Nem értem a kiismerés végére, de meglesz. BlackZone jól megfogalmazta a lényeget a kritikában.

Nekem ez sosem ment igazán, és most sem megy. Nem nekem zenélnek, pedig sokszor próbálkoztam már velük korábban. Elismerem a hatásaikat, érdemüket, de én ezzel a széttöredezett zenével és a számomra fárasztó énekhanggal nem tudok zöld ágra vergődni.

Tetszenek a fortyogó témák, a fenyegető harmóniák, szóval nagyon jó az irány, a 4. és 6. track kimutatja a foga fehérjét, de kicsit változatosabbnak kellene lennie ennek a fél órának. A feldolgozásokból pedig már réges rég elegem van. Ha mégis ilyesmire adná az ember a fejét, azt úgy kell csinálni, ahogy anno az Emperor feldolgozta a Gypsyt a Mercyful Fate-től, vagy a Nevermore a Sound of Silence-t. Azoknak volt értelme. A legtöbbnek nincs.

Nagyon nyitottak lettünk most már...

Egy kicsit soknak érzem ezt a 66 percet (a Bathory feldolgozás már minek?), ennek ellenére jó zenét hallunk. Kár lett volna ezt a lemezt kihagyni, magamtól pedig nem biztos, hogy meghallgatom. Az 5, 11, 12-es trackek kimondottan jók, de rendben van az egész lemez.

Ez se tesz rám nagyobb benyomást, mint az Acerus.

Nem tudom, de ez nekem egy az egyben Alphaville amit már akkor se szerettem amikor anno fateromék retro disco estet tartottak.

Elsöprő pusztítás uralkodik az egész lemezen, az összes lemezül a maximum közelében van, de az tuti 10-es nálam.

A görög Agatus megismerésével kimaxoltam az idén rám komoly benyomást tevő heavy metal bandák számát valószínűleg.

Jó lemez nagyon, de idő kell a teljes kiismerésére...köszi az ajánlónak. Update: ma teljesen beépült a lejátszómba, dobok rá gyorsan +1 pontot.

Nagyon vártam ezt a lemezt is az Anaal Nathrakh-al együtt és szerencsére bennük sem kellett csalódnom, a technikás death metal színtér legjobbjai a srácok nálam.

Bevallom én eddig nem hallgattam őket csak a nevüket ismertem, ami elég hihetetlen mert mostanában eléggé rá vagyok kattanva ezekre a metál zenei perverziókra, lesz mit bepótolnom.

Végre egy fasza hangzású, pörgős death metal lemez. Köszi az ajánlónak.

Még jó, hogy nem csak ez a lemez van a HP-n a Gost-al, mert akkor arra 10-est kéne adnom annyival jobb ennél.

Unalomba fulladó norvég fekete fém..

Kellemes.

Nem azért húzom le, mert rendszeridegen, hanem mert nem jó. Meghallgattam a sokat emlegetett Perturbator legújabb anyagát és hatalmas a távolság, ez utóbbi sokkal érettebb, kiforrottabb, érdekesebb.

Régebben jobban bírtam őket. Nem ők lettek rosszabbak, én változtam, meg egyszerűen nem gondolom, hogy a hipergyors tekerés egyenesen arányos a zene brutalitásával. Két szám után megfájdult a fejem és semmilyen hangulatot nem közvetített.

A legfőbb probléma, hogy a dalok egyszerűen nem jók. Engem nem zavar az amatőr hangzás, éneklés, meg hogy egyszemélyes (bár nem jellemző a klasszik heavy metalban). Egyszerűen vérgyengék a nóták. Ha valaki egyedül csinál zenét, annak úgy kellene hallgatnia a saját cuccát, mintha másét hallaná és úgy hogy tetszene.

Én play zenét használok, ott szerencsétlenségemre egy kattintásra elérhető volt a teljes album.

Az előző albumon sokkal jobban összeálltak a dalok, hangulatban is erősebb volt. Ez sem rossz, de sokszor tűnik öncélúnak és üresnek.

Soha nem hallottam még a banda számait ezelőtt, a többit nem is fogom, ha rajtam múlik. Van annyira idegesítő, mint a Stick Men.

Balról a harmadik supporter én vagyok a bandcampen :) Amúgy fasza nagyon.

Ezt nem bírtam végig tolni.

Szerintem az Ancient egy király banda, az új albummal sincs ez másképp. Egyik leginkább várós lemez volt idén, de sajna nem tíz, mert a bandának már volt jobb lemeze (Cainian Chronicle). Valószínűleg én vagyok az egyetlen a világon, akinek az ominózus vámpíros lemez is tetszett.

Richard Christy a kedvenc metaldobosom volt egy időben. Jobb is lenne, ha csak azzal foglalkozna, a többi hangszer meg másra bíznál... Mellesleg azt sem értem, hogy szólhat a dobja ilyen fosul. Ez egy szupergrupp. A tököm teli van a szupergruppokkal.

Állat. Érzek belőle egy jó adagot a korai Depeche Mode primitivizmusából, a The Cure groteszkségéből, meg egy egykoron létező, de sajnálatosan feloszló lánybanda a Switchblade Symphony hangulatvilágából. Ha kicsit változatosabb lenne, többet is adnék neki.

Továbbra sem... Két illuzionista átverése ez a banda :-D Nem ez a pusztító, hanem a Lord Mantis meg a Coffinworm. Ez itt melodeath és grindcore elemekből van összegyúrva, csak az a baj, hogy a füsttől nem látom a lángot.

Állati elcsépelt és még azon belül is fapados.

A szürke lemezek köre ez...

Nagyon brutális. Kár, hogy unalmas is. Az első valóban izgalmas inger a Chasm of Fire kezdése volt számomra.

A recept: 1. Minden riffre egy lábdob. 2. Tilos harmóniákban gondolkodni. 3. A basszus szigorúan azt játszhatja, amit Fredrik megír. 4. Erőtlen, dinamikátlan hörgés. Nagyon szerettem a Meshuggah-t a Destroy idejében, és még a Nothingnál is, amikor megtörtént a nagy váltás. Úgy érzem, megint nagyon ideje lenne a váltásnak, mert gyakorlatilag Nothing1, Nothing2, ... , Nothing8 stb... megy.

Mondom, hogy a szürke lemezek köre ez. Voltak jó ötletek, de feloldódtak.

Ez is ötletesen unalmas.

Totál átlagos black metal.

Osztom BlackZone véleményét. Hozzáteszem, tőlem annyira távol áll már ez a stílus, nem is vágyom arra, h jobbat találjak.

Kicsit lehetne merészebb, kísérletezősebb (mint pl. a fórumon emlegetett Wumpscut - akiket én is kedvelek), mert így kissé szintipop beütése van. Annak is megvan a szépsége és célközönsége, nálam ez most ennyi.

Kiváló lett ez is! Tetszik, hogy lemezről-lemezre megmarad az agresszió, de apró újításokkal, belecsempészett dallamokkal.

Az üvöltözős részeket még szokni kell. Na meg emészteni úgy az egészet... Amúgy nagyon jó, össze fog nálam is érni, ráadásul most ismerkedem az előző lemezzel is.

Destroyers Of All nálam 10 pontos lemez, Vermis és ez picit nehezebben fogott eddig meg. Ha Jamie Saint Merat dobolását kellene pontoznom, akkor egyértelmű a 10es. Összhatás egyelőre nem az, esélyes.

Az a helyzet, hogy új albumnál mindig belelkesedek és hajlamos vagyok náluk elfogultságra. Aztán pár hónap és néhány szám erejéig marad a lejátszóban, utána fáraszt stb. Ez most változott, megjelenés óta nem tudom megunni! Annyira kiváló témákat írtak ezúttal az első hangtól utolsóig, hogy nem vacakolok fél pontokkal, amit a vokál miatt terveztem levonni. (Azt is elfogadtam évek óta olyannak amilyen, nem zavar, rideg mint a zenéjük.)

Zeneileg korrekt, de kiemelkedőnek sem mondanám. Hangzáson valóban lehetett volna még csiszolni.

Stílusában biztos van jobb is ennél, de engem elszórakoztatott egy darabig, nem mondanám rossznak.

El lehet hallgatni, nagy meglepetések nélkül.

Együtt lehet vele élni, de magamtól nem hallgatok ilyen zenéket.

Van az a pénz, amiért meghallgatnám az egész lemezt.....Komolyra ferdítve a szót, én sem csak metált hallgatok, sok - az oldal szellemiségéhez mérten - stílusidegen cuccot is. Ez azonban meghaladta a képességeimet.

Ijesztő ez a lélektelen intenzitás. Már-már félek hallgatni....

Tetszett, hogy dalokban gondolkodtak és elég szellős is. Nem akar agyonnyomni. A hangzás átlagos, az ének elmegy, de nem jó.

Továbbra is hihetetlenül összetett és profi, amit hallunk. Mégsem tudok maradéktalanul lelkesedni. Hiába ez a legjobb lemezük, a max. pont még várat magára. Talán legközelebb.

Nálam is csak az éneken csúszik meg a zenekar. Az annyira semmitmondó és unalmas, hogy egyszerűen nincs kedvem rendszeresen hallgatni.

A csapat lengyel, a vonal mind az amerikai, mind a skandináv bandákkal mutathat rokonságot. Persze a honfitárs Vader neve is felmerülhet. Változatos, intenzív dalok ezek, jó hangzással, kiváló zenészekkel.

Hallgathatatlan....húsz percben is sok lenne, hát még így....

Az első lépés a renomé helyreállítása felé...

Én bírom Tim Owenst - amit a Glorious Burden lemezen művel a hangjával az valami fenomenális- és itt nincs vele gond, hanem inkább minden mással. Lapos, unalmas témák, és valami kegyetlen rossz lyrics. Egyszer oké volt meghallgatni, de ennyi elég is ebből.

Hangulatos, néhol szinte nyomasztó adaptációja az Elveszett Paradicsomnak. Én imádom, mostanában rengeteget hallgatom, de a kedvencem még mindig a Dangerous Days ebben a műfajban.

Nálam a Domine-Eschaton-Hell éra a kedvencem, azokat a mai napig rendszeresen elő is veszem, de bevallom, a 2007 lemezük óta nem is nagyon követem őket figyelemmel. Lehet ez hiba volt részemről, ugyanis ez valami bitang erős, pusztító lemez lett.

Adok egy jóindulatú 4-est, mert hallottam már sokkal rosszabbat is, de ez így is elég harmatos volt.

Én belemélyedtem a muzsikába, de annyira nem nyűgözött le. Nem bántam meg, hogy meghallgattam, de többet nem fog előkerülni. Az ének irritált egy idő után úgy en bloc, instrumentálisan sokkal jobb lett volna az egész album.

(Vannak tech-death bandák, amiket bármikor szívesen hallgatok, és vannak, amelyek ideig-óráig elszórakoztatnak. Ez az album az utóbbi kategóriába esik. Egy idő után megunom, egybefolynak a számok és a hangulatok, monotonná válik az egész, hiába profik a srácok. Koncerten, élőben minden bizonnyal jobban tudnám élvezni.) Többszöri meghallgatás után egyre jobban tetszik.

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az egész Meshuggah-jelenséggel. Alá kell írnom, hogy zeneileg hihetetlenül professzionális szintet képviselnek a tagok, de a végeredmény számomra mindeddig élvezhetetlenre és értékelhetetlenre sikeredett. Igazából Werewolfrulez remek kritikájához tudok visszanyúlni, hisz minden bizonnyal én ahhoz az oldalhoz tartozom, akikhez nem szól a svédek zenéje.

Nem hozott lázba, elégnek is éreztem a bő fél órát. Voltak ugyan jobb "pillanatok", illetve számok, de újrahallgatni nem fogom.

Nope, nope. Mintha lettek volna jó részei, de hosszabb hallgatás után rájöttem, hogy azok se annyira jók.

Munkahelyen dobta fel még anno ezt a lemezt a YT, akkor lement párszor a háttérben, de nem nagyon figyeltem rá. Most odafülelve végighallgattam. Nem vagyok tisztában a zenekar múltjával és korábbi lemezeivel, de amit itt prezentálnak az teljesen korrekt, bár semmi kiemelkedőt nem találok benne.

Sima erő metál, annak minden sablonjával, bevált fordulatával, újrahallgatási inger nélkül.

Inkább ez mint az Ulcerate, de ez is szar. Egyébként is jobb, mint egy újabb posztblekk csoda, vagy pandamacimestermű, úgyhogy szerintem nagyon is ide való.

Próbálkozok még, de a Vanitas óta csak magukat ismétlik. Még az előző korong elment, de asszem betelt a pohár. Most már nekem is kezd egy kicsit sok lenni ebből az acsarkodásból, durvulatból, főleg úgy, hogy izgalmat nem képesek már okozni. Kábé mint a Meshuggah.

Íme egy tökéletes példa, hogy milyen lemezek miatt is hanyagolom a HP-kat az utóbbi másfél évben. Izgalommantes zajmassza, hallgassa az, akinek Imre az anyja...

Bár nem vagyok a 8 húr, meg a djent ellensége (sőt!), de engem a Meshuggah a Chaosphere óta nem hoz annyira lázba. Maga a zenei koncepció, amit megalkottak, a profizmus mindenképpen kiemeli őket korunk zenei közegéből, hatásuk és jelentőségük tehát vitathatatlan, de dalszerzőként nem akkora istenek. Az ObZen szerintem jó volt, még a Koloss esetén is tetszett a dalközpontúság a gyengébb dalok ellenére. Az új esetén talán kiemelném, hogy végre nem szintetikus úton összerakott anyagról van szó, ezért jobban esik a fülnek. De nekem ez most nagyon nem mond semmit.

Még ez volt eddig a legkellemesebb hallgatnivaló a körben. Talán azért, mert abba az időbe kalauzol vissza, amikor a black metalt még napi rendszerességgel fogyasztottam. Úgy látszik én ebben inkább konzervatív vagyok, hogy szívesebben fogyasztom az ilyen régimódi dolgokat. Egy jól megírt lemez, kellemes hallgatnivaló, ráadásul kellően változatos is. Egy kicsit talán hosszabb a kelleténél, de most emiatt nem vonok le pontot.

Ripper + trágya hangzás, e kettő garantálja az alacsony pontszámot. Minden "harapás" hiányzik erről, amitől az ilyesmi jó tud lenni, a korai Judas lemezek ennél klasszisokkal jobbak voltak.

Ezzel én nem tudok mihez kezdeni... de kap egy plusz pontot, az Acerus miatt, mert ez legalább a saját közegében tisztességesen össze van kalapálva.

Szerintem ismét fergeteges, amit művelnek. Nekem éppen az éneklős részek jelentik az egyik különlegesen érdekes és jó vonását annak, amit csinálnak. Atombiztos 10 pont.

Igazságtalan lennék a GosT-tal, ha ennek a förmedvénynek többet adnék...a stílus még csak rendben lenne, de a kivitelezés valami elképesztően szörnyű.

A The Destroyers Of All lemezzel ismertem meg őket, és számomra ma is az a csúcspont tőlük, de azóta is magas színvonalú munkákat adnak ki a kezeik közül, ahogy ez most is történt.