Az előző évtizedbeli három lemezük ma már szép emlék, viszont az új nem sikerült olyan erősre.

Ez most kimondottan nem ízlett...pedig a hangzás bejövős, és azt is értékelem, hogy folyamatosan tágítják a műfaj határait. Vagy legalábbis úgy tűnik hogy az állóvizet szívesen kavargatják.

Pörög már egy jó pár hónapja, és elégedetten konstatálom azóta is, hogy lehet még érdekeset alkotni ebben a stílusban.

Ezt a zenekart fogyaszthatóbbnak gondolom a Meshuggah-nál...

Orbitálisan nagyot unatkoztam, a hangulata meg valahogy nem tudott elcsípni.

Ez a zenei vonal nem nekem szól, ugyanakkor hozzátenném, hogy a debütöt legalább egy klasszissal jobbnak gondolom...

Eszméletlen milyen hangulata van ennek a lemeznek, az utolsó Augury óta vágytam egy ilyenre...

Ez egy kimondottan kellemes melodikus death/doom lemez. Ebben a finnek jók szoktak lenni, friss zenekarként ők sem okoznak csalódást.

Ehhez most nem volt kedvem...semleges ötös, mert nem ment a ráhangolódás...

Á, nem rossz ez! Csak nem is kiemelkedő. A zenekar és a stílus ősfanjai el lesznek vele. Engem nem zavar, kimondottan nem is hoz lázba. Táblázat bogarászás közben melóban lement párszor.

Elképesztő!

Engem annyira nem fertőzött meg a Béla kór, így nem vertem hidat a lemeztől. Jó, meg szép, meg minden, csak nem köt le. Ez a fajta hörgés szerintem nem passzol a zenéhez. Zavart.

Nem igazán tudom szavakkal érzékeltetni, hogy ez a vonal mennyire távol áll tőlem. Vannak tetszetős megoldások, meg olyanok is amik miatt soha többet nem fogom meghallgatni.

áááhhh... nekem ezek az ultra lassú vonszolások, meg ez a totál egyen pincehörgés nagyon nem fekszik. 5 perc után kikapcsol az agyam, olyan szinten nem képes lekötni. Ha direkt odafigyelek, akkor kimondottan idegesít is. Ezek alatt a fuvolás életérzések alatt meg Kenny G ugrott be ahogy valami skót felvidék közepén tutujkál és fújja a szél a haját. Na, szóval ezen én még borongani sem tudok, csak nézegetem az órám, hogy mikor ér már véget.

Komálom! A ritkás extrém vokál szerintem esszenciális részét képezi az összhatásnak. Egyfajta izgalmas hidat képez a tiszteletteljes ős-doom és a mai modern felfogás között. Szerintem pont ezzel több ez a csapat a hasonló hagyományőrző ős-doom bandáknál. Na, meg a dalok is jók. Ja, még valami! Szerintem illik itt is fanyalogni a borítón (már akinek, ugye.) hiszen ugyan az a vonal, mint a Sons of Balaur, csak más frakció jelenik meg. Ott az orkok, meg a barbárok, itt az élőhalottak. A háttérszín elég ocsmány egyébként, de a témaválasztás engem nem zavar, csak úgy mondom... :)

Érdekes ez a reverbre és sztereó játékra kihegyezett zene. Kétségtelenül egyedi a koncepció. Két gondom van vele. Az egyik, hogy túlságosan tömény és hosszú. Egyszerűen minden érdekessége ellenére a fele környékén megunom. A másik az, hogy sok témánál úgy érzem, hogy nem a dalt, a zeneiséget szolgálja, hanem a reverb effektet. A koncepció technikai részét kiszolgáló megoldások, amik jó játékok a reverbbel, de annyira nem kiemelkedőek önmagukban. Illetve ez a két probléma masszívan összekapcsolódik. Amikor már felfedi a sűrű hangzás és a koncepció ennek a zenének a lényegét és már rááll a fülem, akkor igazán elkezd fárasztani a kettes pontban leírt "téma az effekthez" hozzáállás. De így is különleges és egyedi, ezért kapnak egy plusz pontot is.

Ebben a körben az az igazán jó, hogy bár tele vagyunk doom lemezekkel, mégis mindegyik egy külön világ, külön korszak. Rám a legnagyobb hatást eddig a Marianas Rest modern értelmezése gyakorolta. Van pár dolog, amibe bele tudnék kötni, de valahogy annyira finn, annyira dallamos és annyira az én szám íze szerint mozgatja a tempót, hogy nem akarok ezekkel a kis dolgokkal foglalkozni. Imádom, ahogy a mai túljátszott, túlgondolt, túlakrobatizált zenei környezetben hozza a dob a dísztelen, puritán "kettőnégyeket".

Az 1962 nem tetszett, de minden más összeért bennem szép lassan. Ismét nem egy egyszerű hallgatni való, talán elő sem fog kerülni többet, de amíg ismerkedtem vele és amíg próbáltam feltérképezni, addig mindenképp értékes időt töltöttem el.

Nem szívem ügye ez a vonal, az éneket én meg határozottan vékonynak érzem. Az utóbbi napokban oda-vissza a friss Superjointot hallgattam, így eléggé unatkoztam ezen a lemezen. Tudom, tudom nem ugyan az stílus, de azért a Superjointos srácok az autentikus zenészei ennek a vonalnak így hát még is csak nagy a szakadék.

Pedig micsoda Black Sabbath nótákat lehetett volna írni ebből. :) - Valahogy elvész az egész, s ezért kár, pedig ötletem még lenne, hogy ezeket hogyan kellett volna összerakni. :) - Én azért hiszek a klasszikus "sabbathizusban", csak jól kell csinálni. - Túl kiforrott ehhez a stílushoz az ének...

Ez olyan sznob black. :D - Probálom megkeresni a hogyanokra a miérteket... - Nekem kicsit széjjel esett dalcsokor, mindenesetre lehet, hogy ez pont így van jól... Vagy nem? Nem egy egyszerű produkció. :D - Nem tudom, hogy szeressem e, vagy pedig köpködjem rá a kénkövet. Nagyon pogány. :D

Ezt a korai Sentenced már évekkel ez előtt eljátszotta már...

Szerintem már minden megoldást hallottam róla, amit egy Meshuggah lemezről. - Na jó, itt van "éneklős" rész is. :) - A stílus fanatikusainak kötelező, mert lehet a sarkára lép a császárnak. Hamarosan. :) - Egyben meghallgatni nagyon fárasztó...

A halálom ez a dalhosszúság, - persze nem a hosszúságuk miatt pontozom az albumokat. :) - Szóval, fájdalmasan vontatott, még a stílus ellenére is. - Továbbra is úgy gondolom, hogy az igazi fájdalom manifesztálódását egy dalban szerintem nem követelménye annak, hogy ezt mind vontatottan, hosszan fejezzük ki, s közel temetői hangulatban.

Nagyon tudnak aprítani a srácok. - Nem tudom honnan jöttek, hova tartanak, de ezt így vasárnap rendesen belemaszatolták az arcomba. - Talán ha az éneken egy kis karc még lett volna (a'la Matt Pike) akkor ez még jobban sütne. - A hangzás nagyon süti, már a fülemen jön ki, de tényleg lényegretörő, de nagyon ám. Talán túlságosan is. :D - Azt a nem jóját, jó régen dicsértem már agyon számomra ismeretlen zenekar munkáját. - A hangulat meg... A szóló is... Tessék hallgatni, mer' nagyon ott van a szeren. Igazán jól összerakott cucz ez. :)

Túl nagy a hype a zenekar körül azt hiszem. Ez a hangzás egy hamis képet mutat az egész produktumról. Még csak death metalnak sem nevezném az egész történetet. Enyhe szellő csak a stílus oltára előtt... Hiába itt a Trey Azagtoth féle Morbid Angeles hangulat, ha az egész csak egy ködbe vesző sziluettje a régi példaképnek. - Sajnos ez most ennyi, mert közel élvezhetetlen számomra ez a hangzás. - A témák, és a dinamika pedig elég jó dolgokat sejt. Na ez az, csak sejt.

Az értelmetlen hörgőssel rendesen hazavágták nálam ezt az albumot. - Komolyan mondom "ének" nélkül sokkal élvezhetőbb a korong, mint ezzel a semmitmondó, irritáló vokállal. - Legközelebb akkor, amikor a hátam közepét.

Nem könnyű. Nagyon nem az. Jószerivel az albumnyitó Aenigma és (Romok Alatt) tételek kivételével nekem leginkább hallgathatatlannak tűnt. Bőven túl van az én ingerküszöbömön amúgy az album, de tény, hogy a néhol VHK-s hangulat csupa jót tett az albumnak. - Lehet, hogy csak rosszkor, rossz időben, de leginkább rossz dimenzióban jutott el hozzám. Ez most ennyi.

Nem rossz, nem rossz. :) - Koncerten biztos odaver... Na, nem úgy. :D - Mindenesetre, ha a Stonedirt ebben a kategóriában 10-es sajnos ez így csak 7,5-8. - De most jó kedvemben vagyok, s megelőlegezem a skacoknak a bizalmat. :)

Ez doom és boymesternek nem tetszik igazán, akkor én félve kezdek neki..... A Khemmis pont az ének miatt jobb. Hiába van itt egy elismert vokalista, számomra túljátszotta a szerepét, ezt nem szeressem.

Ez most jó, vagy nem? Szeressem, vagy ne? Vagy most mi legyen? Mert jó is meg nem is, egyes részeket szeretek míg másikakat nem.....

Mint az Amon Amarth, csak pepitában. Ott legalább jó dalok is vannak, itt ez csak átlagos.

Tüdtüdtüd-dzsidzsidzsi-trillátrilálá-váááááááá-miáááá. Ennyi jön át, bocs.

Ha az ambient részek 3 nótába lennének sűrítve és a többi a fémről szólna, akkor azt a 3 nótát csak átugranám, mert azok unalmasak.

Ez most így vasárnap reggel, munkában, nagyon kellemesen hatott rám. A tiszta ének igen rendben van, nincs túljátszva a szerepe, a kevés hörgés/károgás illik a hömpölygésbe és abszolút meglepetésként hat. Zeneileg a szokásos hagyomány tisztelő doom, ebben semmi extra, de profi, az album hossza pedig a barátom!

A kör legjobb lemeze. Gyorsan 2x le is kellett pörgetnem, mert elsőre sunyi kis dög ez és észre sem vettem aztán letépte a pofámat. Gyors, kemény, elsodor magával és mégis roppant igényes!

Nem ellenségem az efféle merengős/borongós dallamos death metal, az öblös hörgéssel megdörren az egész, de a "core"-os énekhang engem irritál!

Tételenként hallgattam meg, mert többször nekilendültem, de nyitó Aenigma első percein mindig fennakadtam. Utána ezt már kihagytam, csak a többi ment le, amiből a Farkas számomra felesleges. A Fagyott Föld Felett sem könnyített a helyzeten,iszonyat viharos káosz tombol az elején, ami a végére megszelidül és lesz a továbbiakra jellemzően Astrus. A Stigma rántott le a pokolba, bennem a Half-Life 2 világát idézte fel. Az Önismeretlen és a (Romok alatt) a kettő legjobb dal, nekem legjobban tetszők. Igazán egyedi és földalatti a cucc, az első dallal még foglalkoznom kell.

Ha már Tiszassippi, mi lett volna ha raknak bele mondjuk valami magyarokra/Tiszára vagy annak környékére jellemző zenei ízt, az egyértelmű panelek és "nyúlások" mellé?

Kicsit újdonság nekem, mert ritkán hallgatok ilyet. Amit itt szenved az énekes az amúgy elég jó alapokra az tanítanivaló. A borító alapján valami jobbra gondoltam. Mondjuk ahova én járok ez is jónak számít.

Vannak tíz pontos részek is csak mindig elba...elrontják valami rossz hangzású számomra oda nem illő résszel. Szerintem a következő lemez lesz a tuti.

A régi de nem tökéletes barát köszönt vissza.

Ez nagyon jó zene. (Akinek tetszik)

Eye Of Solitude mércével, mert azért van közük egymáshoz kissé zsengébb. Ahhoz képest sok a tiszta ének. Pim meg koncentráljon az Officium Triste lemezre. Mert a Reason minden idők legjobb doom lemeze számomra.

'94 körül volt egy doom agymenésem. Nem is sorolom. Mert senkit nem érdekel. Itt kifejezetten jót tett az extrém hang. Ha több lenne még jobb lenne. De ez egy kellemes doom lemez.

Eddig is minden ok volt, de valami kis só mindig hiányzott. Meg is leptek, hogy új lemez van. Szpészes Morbid Angel? Majd tíz év eltelt az utolsó lemez óta és megint az a kis só hiányzik, mert nem rossz. Szóval sótlan Morbid Angel.

Így kell megoldani a dolgokat manapság.

Tudtam, hogy beérik nálam. Ez egy baxott jó underground lemez, közepén meg a Farkas pont jól esett.

A lemezcím is tök jó. Zeneileg is csápolásra ingerel. Ha ott lennék koncerten beszarnék. Mi ez ha nem a jó zene ismérve.

Kapjam be, de ettől teljes mértékben kiszállt belőlem az élet.

Az előző mérföldekkel jobb volt. Lehet alápontozok, de a csalódottság kemény fenevad.

Én nem értem őket. Minden rendben a zenéjük terén egyetlen kivétellel, rohadtul nem érzem az egyedi vonásokat benne. Biztos van, meg minden, nem vagyok hatalmas guru, de rohadjak meg ha az előző három albumukról fel tudok bármit is idézni. Vagy tegyük fel ha egy haver benyomja az egyik számukat... lövésem nem lenne hogy most melyik banda nyomatja az ipart. Pedig hallgattam már őket eleget szerintem, hogy ne így legyen.

A meta része egyértelmű, a "Constant Sleep" és a "Lights Out" dalok beszédesek. Rég beleuntam az efféle zenékbe, de azért évente van egy-egy, ami meg tud fogni. Ez nem annyira. Ha kitörne egy vulkán a hátamon se venne rá, hogy újra egybe az egészet...

Annyira kevesen képesek elkapni úgy igazán a lassú melódiák csodáját. Hát ők sem túlzottan, de van benne fantázia. Mondjuk télire elspájzoltam, mert akkor mindig ilyenekre fáj a fogam.

Nem ismertem őket, de biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal jobbat is tudnak. Próbáltam belőni a stílust, amit képviselnek, de beleszédültem.

Először, mikor megláttam a borítót, nem hittem hogy hallhatok ilyen felháborítót.

Nem én kaptam el őt, hanem ő kapott el engem. Nekem csak vírusok maradtak. Léleksimogató hatása volt rám, de hiányzott valami. Nem volt meg a nagy bumm, csak a reccs, de ecetes uborka mellé bármikor. Nem szabadna a könyvvel semmit sem tenni, főleg nem megítélni, a borító alapján, de mintha ebben több ŰR témát találtam volna, mint a Mithrasnál. Milyen dolog ez?

A Farkas c. muzsikánál jöttem rá, hogy nem is igazából zenének szánták ezt. így azért jobban értékelhető.

Az a baj, hogy ez unalmasabb volt, mint az Astru, mégis inkább nevezném zenének. Volt egy-két meglepő momentum, de ezektől függetlenül bármi mást szívesebben. Manapság bárkiből lehet énekes? Az IKSZFAKTOR szerint igen.

Idegesített a szöveg, a hang, középszer, a vééééégtelen középszer.

Minden szabadsága, kötetlensége ellenére nem nekem játszanak. Valahogy ez sem jön be, mint ahogy igazán jó lemezt ebben a körben nem sikerült megismernem. Hol több, hol kevesebb a felvillanás, van ami ezért, van ami azért érdekes. Szerintem most egy kicsit besokalltam a metál zenéktől.

Erős, de nem tudom ennél feljebb tenni a pontértéket. Minden a helyén, kellemes, csak éppen az eufória marad el.

Nem sokban különbözik az előző lemezektől. Viszik tovább azt, amit eddig. Továbbra is egy eltorzult Meshuggah mutáns, ami hol megelőzi az eredetit, hol mögötte kullog. Ellenben ők legalább próbálkoznak ezzel-azzal. Nem hallgatható akármikor és akármeddig, mert tömény még az erre hangolt fülek számára is. Üde színfolt, de ritkán használt fűszer a palettán.

Az előző sem volt hibátlan, de ott legalább volt egy If these walls could speak nóta Jón Aldará hangjával és szövegével, ami a komplett lemezt felhúzta rendesen. Ilyen itt most nincs. Valahogy nem is tudok úgy örülni, mint korábban. Kivárom inkább az új Hamferd anyagot.

Naga megírta, amit én is érzek. Nekem amúgy éppen a hörgimörgi húzta fel egy picit, minden bizonnyal azért, mert amúgy az epikus doom nem kenyerem túlzottan.

Trey Azagthoth szelleme itt jár közöttünk. Alternatív megoldásnak a következő Morbid lemezig jó lesz. Akárcsak a Warfather legutóbbi, még ha az máshogy (bátrabban) is merít az örökségből.

Most lehet, hogy csak én nem vagyok érzéketlen tuskó, de se érzelmi alapon nem jött át semmi, se technikailag. Finnek ilyet minden második bokorban összeraknak. De ha más nemzetiségből vannak, akkor sem tűnik innen megerőltetőnek a feladat.

Próbáltam én ezt befogadni, egyre csak próbáltam, de nem sikerült. Azt se gondolom, hogy ne menne a hosszú távú zenei memória. Egyszerűen más frekvencián működik ez és én. Ezért hát képtelenek vagyunk összekapcsolódni és megérteni egymást. Vannak jó részek, amik megfogtak, de ha az egészet nézem, akkor mi nagyon nem egymást keressük.

Az ének rém gyenge. Ezekhez a vastag gitár és a basszus döngölésekhez (hangzatban és nem ötletességben) kiugróan soványka a srác hangja. A zene meg szimplán középszerű, iparos meló.

Rengeteg idő telik el egy-egy lemez között és a legtöbb igazán kihagyott ziccer. Remek zenészek ők, akik évtizedek óta nem tudnak jobbat alkotni a középszerűnél.

Az ilyen szaggatásokkal ki lehetne űzni a világból. Mateknak matek órán a helye, nem a metalban, ez csak ilyen f*szvillogtatás. Megy az ötös, mert ismerik a hangszereiket és vannak itt ötletek (persze azonnal a kukába penderítve).

Sokkal jobban megfogott, mint az előző lemez, amire 8 pontot adtam. A Doliu sem volt rossz lemez, de ezt sokkal egységesebbnek érzem és csak egy dolog jut róla eszembe: gyönyörű.

Kár volt erőltetni a hörgést, vagy mit. Amúgy első osztályú, akárcsak az elődje.

Nem volt rossz lemez, de valamiért nekem a következő jutott eszembe róla: langyos.

Műfaji stílusgyakorlat különösebb sokkhatás, erőlködés nélkül.

Ez tényleg pokoli...

Nem tudom, hogy az évente megasztárokat világra okádó műsorok miatt hiszi-e azt minden magyar, hogy nagyon tud énekelni és érdemes előre tolni...nincs különösebb bajom az énekkel, sablonokat kimeríti (ahogy a zene is), de nagyon előtérbe van tolva...

A Sabbath-féle zenék közül úgy gondolom hogy toronymagasan a SM a legigényesebb és legprofibb!

Ez valami alternatív black metal akarna lenni? Messze van a jótól!

Tudatos építkezés az övéké, ráadásul egyre jobb lemezekkel.

Ötletes zene ez végülis, csak nem bírom cérnával.

Igen, az lesz itt a gond hogy nagyon-nagyon sok az andalgás a lemezen. Pedig nem lenne rossz, A csapat első lemezén pl. tudta az arányokat.

A epikus doom/stoner műfaj rajóngóinál szerintem új kedvenc született a csapat személyében.

Soha nem hallottam róluk, de abban biztos vagyok, hogy ilyen extrém - vagy nevezzük death metalnak - zenét csak a legnagyobbak tesznek le az asztalra!

Ez nagyon tucat.

Ha már zeneként kerül ide valami, akkor próbálnám zeneként értékelni. Nem volt bejövős, de kellenek az ilyen hazai kezdeményezések is, ezt elismerem.

Külföldi pályatársakhoz mérten gyengécske.

Fogalmam sincs, mit hallgattok ti! Teljesen értetlenül állok a pontszámok előtt, de legyen ez a döbbenet az én bajom. Egyszerűen kolosszális, csodálatos ez a lemez. Az idei TOP 20-as listám egyik halálbiztos pontja. Az állam a padlón, amióta csak meghallottam, totális lúdbőrös élmény. Kész vagyok tőle...

Ez egy kimondottan izgalmas lemez. Igazi csemege, még ha időnként nehéznek tűnik is.

Melodikus death metal a jó fajtából. Akik kimondottan rajonganak a stílusért, akár 10-esre is értékelhetik.

Minőségi anyag a műfajában. Megmondom őszintén, nekem barátságosabbnak tűnt, mint az idei Meshuggah, de mivel magáért a stílusért sem igazán rajongok, sokat nem számít, mit gondolok róla.

Sokkal kevésbé vagyok lelkes, mint az előző lemeznél, de nem rossz, amit csinálnak.

Jól megírt dalokkal ellátott igényes, hagyományos doom metal. Jó lemez!

Szenzációsan ápolják a Morbid Angel hagyományt. Tele ötletekkel, frissességgel, elsöprő energiával. Nagyon jó hangulat, nagyon jó dalok.

Annak ellenére, hogy vannak jóval izgalmasabb lemezek is a műfajban, korrekt anyag a Horror Vacui.

Furcsa jelenség ez az Astru. Még a legundergroundabb trendektől is mentes az itt hallható zene, viszont ember legyen a talpán, aki át meri adni magát neki. Kénköves, keserves út ez (főleg a nyitó 22 perc fölötti címadó), szinte már tapintható a gyötrelem. Nem nagyon tudok elképzelni ennél nehezebb hallgatnivalót, amelyben még érték is fellelhető. Elsőre nagyon nem tetszett, de valamilyen torz, beteg indíttatásból mégis újrahallgattam, és az az igazság, hogy az egyedisége megmozgatott bennem valamit, de úgy érzem, a teljes beleéléshez megbomlott agy szükségeltetik. Ha ezen a határvonalon túljut az ember, akkor már befogadhatóbb dalokkal találkozik. Aki pedig a teljes albumot lepörgeti, annak ajándék a meglepően könnyen befogadható záró tétel. A címadó és a (Romok alatt) a két véglet, és a két legjobb szerzemény, de különleges az egész lemez. Csak egyszer meghallgatni teljesen felesleges.

Számomra ez teljesen érdektelen. Stoner-sludge stílusgyakorlat, és az ének valóban nem túl erős.

A Khemmis-hez képest ez nagyon gyenge...

Stílusilag már szinte behatárolhatatlan amit a görög srácok zenélnek, viszont olyan elképesztő hangulatot kreálnak a lemezen amire nem tudok a maximumnál kevesebb pontot adni.

Ebben a kategóriában idén az In Mourning lemeze már mindent megmutatott, amit lehetett.

Valóban elég erős a Meshuggah érzése az embernek a hallgatása közben, kivételesen a tiszta ének minősége miatt adok rá plusz egy pontot.

Fekete fémből szeretem az atmoszférikus fajtát, doomból nem igazán...halálra untam magam.

Meglepő módon kifejezetten tetszik az album, pedig nem a kedvencem a stílus. Viszont nekem tetszik benne a hörgés, de legyen az a mentségem, hogy én tényleg nem hallgatok szinte soha vegytiszta doom zenét.

Beleuntam a végére, de vannak rajta jó megoldások.

Vannak rajta jó pillanatok, de összességé en nem fogott meg.

Ez engem leginkább csak idegesített...

Általában nem figyelem az angol szövegeket, mivel annyira nem jó a szövegértésem, itt azomban még nekem is kijön, hogy a szövegíró méltán indulhatna Kukovecz "mester" mellett a Legbénább Metalszövegek Versenyén.

Annak idején a Into the Gates of Time című dalukkal olyan magasra tették a lécet, hogy azt még ők sem képesek újraugrani... Közelít, símogatja, de nálam nincs meg.

Úgy tűnik, mintha valami nagy különlegesség lenne, pedig egyáltalán nem az... Viszlát!

Az 50 megatonnától távol áll, de néha kimondottan ötletes. Kár, hogy a lábdob szinte pontosan követi a riffeket, így a Meshuggah hatás ordít. Gitárilag is... Istenem, ez olyan gyerekes. Már halálosan untatok mindenkit azzal, hogy a gitár ilyen mély hangolással rámászik a basszerre, így a kolléga akár ki is rúgható. Szerencsére nem elejétől a végéig nyomják így... Fárasztó...

Valószínű, hogy nem ők változtak meg, hanem én... Eléggé középszerűnek érzem, de legfőképpen unalmasnak. A hörgés meg nagyon nem tetszett benne. Peta szerint tele van érzelemmel, én meg azt hiányolom belőle.

A szokásos 7 pontos csont profi semmi.

Ez sem érint meg...

A Chokehold dalig abszolút érzéketlen maradtam rá...

Na, ez tényleg pokoli...

Nincs még egymillió ilyen magyar csapat... Tulajdonképpen nem zavart, de behatást sem gyakorolt rám. A hatások egyértelműek, és az is, hogy a magyar rockmédia döntéshozóinak asztalára főzték a cuccot. Jó lemez...

Lehet az én készülékemben van a hiba, de én ezt élveztem a sok hibája ellenére. Inkább csak a régebbi doom vonulat visszahangja, de azt nagyon hangultosan csinálják. Nem valószínű, hogy két hét múlva emlékezni fogok rá, de erre az 50 percre lekötött.

Black, nem black...de kit is érdekel. Inkább hívnám operának, világzenének az albumon hallottakat. Kötöttségek nélkül alkotnak. A korábbi album, az Oi Magoi is bejött annakidején, de ez most első hallásra magávalragadott. Az egész kicsit olyan, mintha egy szürreális körhintán ülve figyelném a körülöttem forgó normális, szürke világot...így sokkal érdekesebb. A Tarantinos hangulat viszont észrevehetően túlteng benne, sőt abból is a westernes hatások a dominánsok. Ilyen alkotói szabadságot az utóbbi idők bandái közül csak a Obsidian Kingdomnál tapasztaltam, bár az sokkal merengősebb....a Hail Spirin Noir inkább csak nagyon furcsa, de nem szomorú...néhol még vidámnak is mondanám a hangulatot.

Túltolták a melódiákat és a gitáros részeket is. A harmadik szám után már elkezdett fárasztani a fennkölt hangulat. A rajongókat biztosan kielégíti, de én csak most találkoztam először a bandával...nem rosszak, de nem is keltették fel a figyelmemet.

Azért kiváncsi lennék, hogy a fanyalgók túljutottak-e a harmadik számon (bár nem lenne meglepő, ha mégse :D). Sokkal befogadhatóbb a legutóbbi (amúgyis slágeresre sikeredett) Meshuggah albumnál. A zene természetesen nem sokban próbál eltérni a Meshuggah által lefektetett alapoktól, bár elég sok nu metálos elem is beépül dallamvilágba. A Meshuggahval ellentében itt a gitár nem másodlagos szerepet tölt be.

Valószínűleg csak nem vagyok olyan hangulatban, hogy jobban tudjam élvezni, de mintha a pátosz is túl sok lenne.

Meglepő, de tetszik. Már-már kezdtem félni, hogy megutáltam az epikus-doom műfaját. Az ének az erőssége ennek az anyagnak, bár maga a zene is megállja a helyét. Az album hossza pedig csak tovább fokozza a kedvemet a hallgatásához. Nem tudom, hogy miért, de az Ahabra emlékeztet. Annál persze sokkal lágyabb és kevésbé monumentális. A lejátszási listámon szerintem visszatérő vendék lesz mostanában. Mellékelsen megjegyezve, már párszor belefutottam bandcampen az anyagaiba a bandának, csak az albumborítók elvették a kedvemet, hogy meg is hallgassam őket.

Nagyon megijesztett a progresszív és technikás death címke. Ez most igazi pozitív csalódás volt. Nem a ma nagyon népszerű djent elemeket tolják az arcunkba, hanem valami valódban modernet, ami mellesleg tényleg brutális tud maradni. Sokszor a Gorefest ugrott be, ami csak pozitívum lehet nálam. Sőt néha a régebbi Morbid Angel is visszaköszönt (legjobb példája a The Statue On The Island szám). A 10 pontból többedik hallgatás után mégis csak vissza kell vennem egyet, mert a nagy varázslat eltűnt.

A szokásos melo-death vonalat viszi tovább. 10-15 évvel ezelőtt még érdekes lett volna, de ma már nem tud meghatni. Nekem egy kicsit még az ömlengés is sok benne, olyan, mintha post-metál szerű elemeken lebegne néhány téma.

Ez most felért egy foghúzással. Astrunak Az Egy álmai albuma nagy kedvencem, de ez most túl lett erőltetve. Annyira gonosz lett, hogy már inkább idegesített. Az igazi érvágást az első 22 perces szám okozta, utána már valószínűleg nem tudtam felrévedni a katatoniából.

Nekem pont ez a vernyákoló "redneck" ének tetszik benne. Elég sok benne a Sabbathos áthallás. A stoner elemek pedig több mint korrektül működnek. Egész jókat lehet rá bólogatni. Az album végére egy kicsit kifullad a dolog, de minden esetre remélem, hogy találkozunk még velük.

Sosem mozgatott meg a Black Sabbath sem, bár elismerem az értékeit. A fenti lemez dettó: elvoltam vele, nem rossz, csak nem én vagyok a célközönség.

Nascence jól mondja, jobban én sem tudnám megfogalmazni. (Ismét korrigálok: a Lost in... végén sokszor idegesített a "körhintás" rész, de ezért hiba lenne 1 teljes pontot levonni.)

Átlagos.

Néhány zavaró pillanatot leszámítva egész jó kis lemez. Mostanában rá vagyok kattanva a matekos-elvont agymenésekre, vagy kinövöm, vagy nem :)

Valóban egy gyöngyszem! Tovább vitték az előző lemez szellemiségét, de sikerült még változatosabbra, kerekebbre varázsolni az egészet. Már az első számnál elégedett voltam, de pl ahogy váltogatják a hörgést a tiszta énekkel a Migrationban, vagy az In the Ocean of My Tears tömör, monolit alapjára bekúszik az a gyönyörű női ének... ZSENIÁLIS! Aztán az In All This Dark már-már hipnotikus dallamairól ne is beszéljünk... Jó lemez ismérve szerintem az is, mindig más tétel a kedvencem, tud újat mutatni minden hallgatásnál. Apropó: a hörgésben az kifejezetten tetszik, hogy súlyos, mégis tele van érzelemmel és még lehet is érteni... Hosszan tudnám még elemezni az albumot, pillanatnyi kétségem sincs a pontszámot illetően!

Szép-szép, profik a zenészek, de valami hiányzik belőle...

Nem vált világot, egy ideig köt csak le, de addig nagyon jó.

Semmi innováció, de ettől még ami jó az jó.

Pokoli, ahogy a pontszámom is a pokolból indult... Aztán elolvastam Naga kritikáját, aminek köszönhetően bőven adtam az Aenigmának esélyt és el is gondolkodtatott az írás. Ha külön kategóriában kellene értékelnünk, mint "sufnituning" (semmiképp sem degradáló értelemben értve a kifejezést) akkor ez lehetne egy 9-10 pontos lemez. Viszont akarva-akaratlanul összehasonlítva a külföldi bandákkal, kiemelve a nagyvilágba, ér nálam most kb. ERŐS 7-et. Nagyon-nagyon nehéz hallgatnivaló, messze nem érett még be, viszont érdekes, néhol kifejezetten ötletes, nyomasztó, disszonáns, felkavaró... Szóval nálam MŰKÖDIK a zene, elérte a hatását!

A vokálon valóban lehetne fejleszteni, amúgy jól tolják a srácok, mégha nem is egyedi a zenéjük.

Van itt Sabbath dögivel, de rendes dalok kevésbé.

Inkább a tudatra hat, mint az ösztönökre. Mai Jethro Tull fuvola és jó dalok nélkül.

Sokáig hallgatható, jó cucc. Műfajának gyöngyszeme. Ennek ellenére "csak" ennyi, a hiba bennem van. Ez a zenei közeg már nem akkora eufória, mint 15 éve....

Mintha a fogamat húznák...

Szó se róla, igazán erős a felhozatal manapság doomban. Ez is egy gyöngyszem.

Engem meg pont a borító hozott lázba. (A korábbi lemezt nem hallottam, de rajta vagyok a témán.) Egyébként meg egy méregerős doom album, olyan hangzással, ami leszedi az ember fejét. Minden perce kincs!

Nem igazán esett le, mitől is nagyon jó ez. Szerintem csak egy a tucatból.

A biztató kezdés után maradt némi rossz szájíz bennem. Jobbra számítottam.

Hajlok arra, hogy volt jobb is.

Valami nagyon amatőr sludge-ra számítottam, de ez kérem annál sokkal jobb és több is!. Végig élvezettel hallgattam. Odafigyelek rájuk!

Közepes doomkodás, el lehet hallgatni, kellemes, de nem igazán nekem szól. A borító tetszett, néhol a hangulatos riffelés is, az ének sem nagyon rossz, egyebekben azonban hidegen hagyott a produkció.

Nem szoktam szeretni az efféle "kiherélt" avantgarde-psychedelic blackszerűséget, de ez valóban egy különleges és jóféle elegy lett. Már a banda előző albuma sem volt egyszerű cucc, de ez aztán főleg ínyencség lett. Néhol még a Quimby, és az Interpol is eszembe jutott róla, persze ezernyi, jóval nyilvánvalóbb hatás mellett. Az biztos, hogy nem lehet csak úgy átlépni rajta, markáns dalcsokor. Az nem biztos, hogy a jövőben komolyabban bele fogok mélyedni, de nem is kizárt!

Nálam is ismerős vendég ez a lemez. Egy igazán profi és tetszetős melodic/progressive death metál korong került ki az ausztrálok keze közül, megéri elmélyedni benne! Sokat hallgattam, elismerem az érdemeit, de érzelmileg nem került hozzám teljesen közel, ezért nem lenne őszinte, ha magasabbra pontoznám.

Hallgatom már egy ideje, és nagyon bejött a disszonáns-kaotikus-idegtépő matekossága. Talán egy picivel hosszabb a kelleténél, és annyira nem ragadott magával mint mondjuk a hasonszőrű Psyopus Odd Senses lemeze, vagy akár a friss Meshuggah, de alapvetően az év egyik kiemelten fontos matek metál anyagának minősítem. Tetszik, hogy néhol Deftones-os megoldásokkal lazítják föl a szigorúságot. Igen jóféle anyag!

Emphez csatlakozok. Ha valami ilyen lassú, akkor szvsz legyen inkább tiszta ambient, nálam ez a fajta csigasebesség valahogy nem illik össze a metállal. Vagy csak rossz napom van? :D

Az epikus doom nem a kenyerem, éppen ezért nem is számíthat túl magas pontokra nálam a csapat. Minőségi zene, profin össze van rakva, de egy-két szám után sajnos nekem nincs ingerem tovább hallgatni ezt a fajta muzsikát. A hörgés tényleg fura benne egy kicsit, de engem nem zaklatott különösebben fel, a tiszta ének és a szép gitárszólók jól kompenzálják. Remélem, nem rontom le nagyon azok kedvét,akik ezt a lemezt kívánják kihozni a kör legjobbjának ;)

Nem tudok napirendre térni e felett a lemez felett. Egyedi hangulatú, progresszív death metál, öblös vokalizálással, erős space-es hatásokkal, és azonnal felismerhető, sajátos hangzással, mégsem tudom kikiáltani rá a 10/10-et. Egy idő után valahogy mindig elfárad számomra az album. Számtalan nagyszerű és ízes megoldással dolgozik, de nem olyan koncentrált mértékben, ami lehetővé tenné az év legjobbjai közé való bekerülését - legalábbis nálam.

Melodikus death, erős doom hatásokkal, hangulatos szintivel, finn módra. Ahol a melodeath dominál benne, ott egész tetszetős, a doomos részeket azonban már itt-ott kissé untam. Vegyes érzéseim vannak tehát az anyaggal kapcsolatban, bár alapvetően a pozitív összkép dominál. Annál mindenképpen jobb a korong, mint amit a bandcamp eladások tükröznek (egy hónap alatt senki sem fizetett érte).

Embert próbáló, de legalább tényleg egyedi módon gonosz album lett. Tetszett a szélsőségesen kísérletező jellege, bár be kell vallanom, hogy a nyitó tétel a maga 22 és fél perces hosszúságával nekem is megfeküdte a gyomrom. Hangulat kell az anyaghoz, nem lesz a kedvencem, de mindenképpen markáns és "pozitív" (ezt értsétek úgy, ahogy az effajta éjfekete zenéknél érteni kell) benyomást gyakorolt rám.

Stoner-sludge metal hitelesen és kellő döggel előadva, bivaly hangzással, magyaroktól. Semmi, de tényleg semmi különleges nincs benne a műfaji standardokhoz képest, ám olyan lelkesedéssel van prezentálva, és olyan rohadtul húzós, hogy nem fogom 8 pontnál kevesebbre értékelni. Köszönet az ajánlónak!

Az én kreativitásom is véges, ha egy újabb középszerű lemezt kell jelemeznem. Úgyhogy most mellőzök bármilyen kritikai észrevételt, beszéljen magáért a pontszám.

Jelen esetben így módosítanám a klasszikust: "Soha nem szabad fullba nyomni az avantgardot." Ők nem is tették, és lőn, lett egy hallgatható muzsika. Csak azt az elbaszott szintihangszínt (Moog vagy mi a rossebb) tudnám felejteni...

Jófajta, de ebben a műfajban már mindent megírtak, amit meg lehet. Összeségében egy kicsit sok volt a hörgi-morgi.

Az elején még tetszett, de a végére egy kínszenvedéssé vált már a dolog, a sok agyontördelt ritmus mellett, a nem túl jól sikerült vokálok sem nagyon húzzák fel.

Elsőre megfogott, másodszorra már kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, de még így is jó lemezként marad meg emlékezetemben (bár többet szerintem nem nagyon fogom elővenni). A hangzás helyenként nagyon disznó, ez pedig jól esik a fülemnek. Plusz fél pont a remek szólókért.

Leborulok, mert tényleg jófajta, kár, hogy egyediségből nem szorult egy kicsit több a produkcióba. Lehetett volna ez jobb is.

Jellegtelen, kb. 15 éves lemaradásban lévő zene, kritikán aluli énekkel = magyar zene.

Az előzőt sem kedveltem igazán, ez sem az én zeném. Nem is az zavar, hogy összevissza játszanak dolgokat, de nem mozgatnak meg a dalok.

Nem szoktam mostanság ilyet, de ez meglepően jó.

Inkább mindent bevallok, csak ne menjen le mégegyszer.

Clouds minőség.

Nem tudom, hogy fogom-e hallgatni, de amíg ment, tetszett.

Lehet, én vagyok beteg, de nekem nem jön át a sötét itt. Szerintem brutál steril és gépies a dob, a címadó dalt meg marhára untam. Amolyan sabbathba oltott vhk cucc, torzított énekkel, szóval a koncepció király, de a megvalósítás nem tetszik. Amúgy belehalgattam az életmű összes darabjába és be kell valljam, csak a dark ambient anyagok tetszettek, a metalosabb Astru darabok nem az én fülemnek készültek.

Jól szól, húzós, többet adnék rá, ha lenne közöm a műfajhoz és kedvelném is :) De lehet, hogy pont akkor meg mégse. Soga nem fogom megtudni.

Tetszik az avant-garde irányvonalú, elvont kísérletezgetésük, de néha egy-egy témát túltoltak, hiába volt elborult és érdekes az egész, nem volt elég változatos. Ettől függetlenül úgy érzem, érdemes velük még foglalkozni, úgyhogy ezt is elő fogom még venni, sőt, a régebbi albumoknak is utána járok.

Zseniálisan van felépítve az egész album koncepciója az elejétől a végéig. Ugyan többszöri hallgatást igényelt, hogy mélységeiben kiismerjem az albumot, de bizton merem állítani, hogy az év egyik legjobb lemeze. Imádom az ausztrál srácokat, mindegyik újabb megjelenésükkel meg tudnak lepni.

Még mindig nem tudok mit kezdeni ezzel a műfajjal. Fárasztó és idegesítő. De komolyan mondom, ez jobban tetszett, mint a Meshuggah, úgyhogy kap egy fél pontot grátiszba. Még a kibaszott borítót is jól kitalálták, legalább annyira szögletes, mint a zenéjük.

Nekem túlságosan "oldschool" volt az album. Ha jobban balanszban lettek volna a régi- és újvonalas, belassulósabb, keményebb, fenyegetőbb doom részek, akkor sokkal jobb lett volna számomra az összkép. Így se volt kellemetlen, de jobbat vártam.

Pont ezt várom el egy melodeath bandától, nekem nagyon bejön. Néhol olyan hangulata volt a lemeznek, mintha az In Mourning-ot hallgatnám, őket meg imádom. Szuper meglepetés ez az album.

Néha, mikor érthetetlen okokból egy kis sludge-ra vágyok, meghallgatok 1-2 Black Tusk számot, és ezzel ki is elégítettem a műfaj iránti igényem jó pár hónapra. Nálam a mocsár-metal amúgy is a Kalmah-nál kezdődik, és valahol ott is ér véget.

Nem ereztem a sotetseget, inkabb erdekes volt, de tetszett.

Szeretem a zenejuket, ez is kellemes volt.

Meglepett, szerintem kurvajo.

Hat van hova fejlodni, inkabb katyvasz mint black.