2022. január 1.
∑
8.9
8.8
8
7.8
7.7
6.8
6.8
6.3
5.6
5.6
7.2
Ez "számomra " kijelentem számomra rossz.
Nem hallgatok ilyet. Mondjuk azt leszarom ha nem érint meg. Ez mehet a kukába nálam. Ők se gondolták komolyan.
Szerintem a kor hozta a sikert. Én az első Nevermore lemezzel együtt kaptam meg. Mint a '80-as évekből itt ragadt thrashernek csak lestem "vazze mivé lett a zene" . Pláne mikor az első Machine Head-et thrashnek titulálták. A Coroner is megjelent a Grin- el. Na visszatérve. Nem rossz ez. De a gyűjteményembe nem foglal helyet. Az a női klimpírozás az egyik számba mindig rontott a hekyezésén.
Kellemes lemez, párszor meghallgattam. De a jött meg ment kategóriába tartozott. Minőségi de nálam ez nem szempont. Nincs nekem retro kör mert mindig retro zenéket hallgatok. Talán 180 lemez ragadt meg 2000 után. Előtte meg legalább ezer. De pl. Hades - The Dawn of the Dying Sun sokkal jobban tetszett.
Tagadhatatlan legjobb lemeze a Samaelnek. Két totál unalmas celtic frost imitátor megnyilvánulás után egyéni útra léptek. A passage lemezen voltak még jó számok de utána kifújtak. Ezen lemez kellemes hallgatnivaló jó pár unalmas résszel. Teljesen jelentéktelen zenekar.
A brazil Melissa lemezét hallgassátok. Ez átlag.
Személyes ízlésként 4 pont lenne. De objektíven legyen a megérdemelt . Már az első kettő underground körökben felkapott lemez se érintett meg,. Sajnálom ez van. Én ha jó zenét keresgélek teljesen máshol járok.
Igen jó énekes de zeneileg én teljesen máshol járok. Most hogy adjam a pontot stílusára vagy saját ízlésemre? Maradjunk a középúton. Bár a Conception Flow lemez tetszett. De nem igazán hallgatom. Néha.
Nálam a Blessed Are The Sick visz mindent. Ahhoz képest csak egy új Morbid Angel lemez.
Nem dalközpontú, elzenélgetnek. Nincs "súlya" a zenének mint pl. egy Mindrot.
Ami tetszik: a többséghez képest tökös, bevállalós ajánlás. Maga a zene nem annyira a zsánerem, de nem zavart.
Hetes, de nemzetközi színvonalhoz mérten. Érdekes, kísérletezős zene ez, de nem mindenhol meggyőző. A borítóért meg külön jár a körmös.
A zenekar sikeréhez alapvetően hozzájárult a melodeath újdonsághatása. A maga idejében, jó volt, de nem mondanám rá, hogy jól öregedett.
Egy kissé megkésett, egylemezes banda ez számomra és az az egy lemez is a In Times Before the Light volt. Ez ahhoz képest elmegy.
Újabb klasszikus, ami viszont nem veszített az értékéből. Még most is frissnek hat, pár hete hallgattam. Kicsit lehetett volna hosszabb...
Imádat van, volt, lesz. Underground a javából és műfajában kult. Azért 9, mert a második lemez egy fokkal jobb. Mégis 10 lesz, igazodva az egykori kritikához.
Sosem kedveltem őket. A csapat egyetlen jónak mondható lemeze, ráadásul kezdetektől fogva ellenszenvesen az arcomba másztak minden második pólóról az ezredforduló környékén...A kedvencem tőlük az első lemez borítója, az tök hangulatos.
Most lehetne azzal dobálózni ismét, hogy nem szeretem az ilyen zenét, de ez nem teljesen igaz. A zenekar Karma, Epica, The Black Halo hármasa például szerintem a műfaj egyik igazi ékköve, ahol gondolkodás nélkül dobnám a 9-10 pontot a mai napig, viszont utána elindult a lejtmenet...több lett a giccs, ami szépen elfedte a kevesebb eredeti ötletet...Ez még az elmegy lemezek közé tartozik.
Nagyra becsülöm, hogy nem az igazi kultikus lemezek közül került ide egy, hanem ez a 95-ös, mondhatni lejtmenet kezdetét jelentő kiadvány. Nem volt olyan jó, mint az előtte kiadott, egyébént számomra kedvenc Covenant lemez, de annyira rossz sem, mint ahogy akkoriban lehúzták. Olyan minőségi, de már túl a virágkoron korong... Jó volt újra hallani.
A T3CHN0PH0B1A mellett a másik meglepetés és ötletes ajánlás. Soha nem hallottam róluk, pedig egészen korrekt progresszív metal muzsikát játszanak. Az egyetlen gondom az volt, hogy a kevéske vokált sem éreztem méltónak ehhez a zenei aláfestéshez. Ha ezekhez a dalokhoz megfelelő dallamvilág és énekes társul...akkor most nem lenne ismeretlen.
Tökéletesen hozza a The Kovenant és Deathstars képviselte industrial/gothic metal feeling-et. Nekem tetszik a koncepció és a hangulat. Totál eltudom képzelni, amint egy füstös, dohos klubban, ahol a falakon futó csövekről csöpög a pára, őrületbe kergetően villog bele a stroboszkóp a zöld fénybe, és a hangfalakból ez a zene szaggat. Nagy köszönet az ajánlónak, eddig nem ismertem ezt az azóta már feloszlott zenekart.
Ez a lemez egy kiváló, nemzetközi mércével mérve is rendkívül egyedi kiadvány a magyar bandától. Tudatosan, számos műfaj jellegzetességeit egybegyúrva szállítja a jobbnál-jobb progresszív elemekkel megspékelt avantgárd szerzeményeket. Kíváncsi lennék egy új albumra!
Bevallom őszintén, két olyan Sentenced anyag van, amit rendszeresen hallgatok. Az egyik az 1994-es 'The Trooper' című EP, a másik pedig a 2005-ben kiadott utolsó lemez, a 'The Funeral Album'. Annyira egyedi volt, ahogyan azzal a lemezzel elbúcsúztak, és ahogyan az 'Ever Frost' című klipben jelképesen eltemetik a zenekart, hogy azt a kiadványt a mai napig imádom. Az 'Amok' sem rossz, de nálam valahogy nem akar működni. A női nyökögések rengeteget rontanak rajta, hallatszik, hogy itt stílusbeli útkeresés zajlik, ennek ellenére zeneileg nem rossz.
Érdekesség, hogy Nagash, a Covenant vezéralakja ekkor még a szintén a mostani HP-n szereplő Dimmu Borgir lemezén is aktívan tevékenykedett. A Nexus Polaris-on zseniális teljesítményt nyújtó Astennu viszont ezután csatlakozott a Dimmu-hoz is, és aktív részese volt a parádésra sikeredett Spiritual Black Dimensions című anyagnak. Visszatérve a Nexushoz - korszakalkotó, hibátlan, profi és a maga nemében egyedülálló alkotás. A cd ott figyel a polcon, a póló pedig a szekrényben. Minden egyes újrahallgatás alkalmával elbűvölnek az album szimfo/black metal dalai. Erre nem tudok a maximálisnál kevesebb pontot adni!
Nagyon régen hallgattam már Samael-t, mostanában leginkább az újabb kori cuccaik pörögnek nálam (főleg a Solar Soul és a Hegemony), de ez az album most igazán jól esett! Egyszer láttam őket a Brutal Assault-on is, és örültem, hogy kajálta őket a közönség
Eléggé kevés olyan doom zene van, ami megtalál magának. Ez sajnos nem tartozik közéjük. Ennél a lemeznél egyedül a '70-'80-as évek feeling az, ami egy kicsit elkapott.
Ez az album stílusteremtő, a szimfonikus black metal előfutára. Azóta is minden egyes lemezén nyújt valami olyat a banda, amitől folyamatosan fenn tudják tartani az irántuk érzett rajongásomat. A pontszám azért 'csak' ennyi, mert szerintem az összes ezt követő lemezük jobb ennél, így valahogy rangsorolnom kell.
Engem ennél a zenekarnál épp az ének zavar egy kicsit. Hatalmas a zene, van az a hangulat, amikor kifejezetten ilyen zenére vágyom. Ekkor leginkább a Brainstorm zenekar Midnight Ghost című albumát hívom segítségül. Náluk a karcosabb, tökösebb ének sokkal nagyobb összhangban van a zenével, és nálam kitűnően működik. A Kamelot-ot az ének egy kicsit szirupossá teszi.
Tudom, hogy legtöbben az első három klasszikust 'istenítik' (azokat is imádom), de számomra ez az album a zenekar alfája és omegája! Másik nagy kedvenc a Gateways to Annihilation! A Domination-ről az olyan dalok, mint a Where the Slime Lives, az Eyes to see..., a Caesar's Palace a banda legjobb alkotásai közé tartoznak, a lemezt záró Hatework pedig szerintem a valaha megalkotott legsötétebb, legfélelmetesebb és legbrutálisabb Morbid Angel szerzemény! Hibátlan az egész, úgy, ahogy van!
Túlnyomó részt tetszik a progresszivitása és az egyedisége miatt, ám van benne néhány olyan momentum, amely teljesen képes elterelni az addigi király részekről a figyelmet. Az itt-ott felbukkanó sramli/country dolgokat már soknak érzem. De hát ilyen ez a fránya művészi szabadság!
A banda zenéje szinte egy az egyben hajaz a Covenant, jobban mondva akkor már The Kovenant Animatronic lemezére, csak ők ezt már jóval hamarabb 1999-ben megalkották és persze sokkal jobban. Ennek fényében nem igazán nevezném klasszikusnak ezt a lemezt, hiszen tulajdonképpen egy másik banda jóval korábbi lemezének koppintását valósították meg, ami számomra nem igazán tetszik. A zene viszont jó, miképpen a The Kovenant ilyen jellegű lemezéé is, de a pontszámot némileg lerontja a kópiajelleg.
A magyar Arcturus? :) Mikor ezt először hallottam megdöbbentett, hogy ez a banda magyar! Ez is úgy szól, hogyha jövőre adnák ki, senkinek nem tűnne fel, hogy egy viszonylag régi lemezről van szó. Aki az Arcturus-t szereti (mint én), annak ez a lemez is tetszeni fog. Itt azonban nem beszélhetünk kópiajellegről, pusztán Arcturus-i hatások, megoldások sajátos zenei megjelenítéséről elképesztő profizmussal előadva. Sajnálatos, hogy nem volt folytatás...
Ez az egyik első lemez, amely bátran keverte a dallamos zenei alapokat a durva énekkel! A lemezen hallható kilenc számnak zeneileg már gyakorlatilag nem sok köze van a death metalhoz, sokkal inkább a heavy metalhoz, amit átsző egy jellegzetes melankolikus, gótikus, darkos ízvilág. Örök klasszikus ez a lemez, nem is hallottam azóta se ilyen jó heavy/gót/death keverék metalt.
Számomra a black metal koronaékköve ez A lemez. A lemez hangzása olyan korszerű, hogyha jövőre adnák ki, sem mondaná meg senki, hogy ez a lemez már jövőre 24 éves lesz! Külön ki kell emelnem a lemezről a Chariots of Thunder-t, ami egy hatalmas himnusz és a kedvenc számom. Sajnálom, hogy a banda a továbbiakban más irányba fordult, ami akkor számomra elfogadhatatlan volt, egy szentségtörés. Nem is hallgattam az e lemez utáni lemezeiket, mint számomra utálatosakat, de pár éve megbarátkoztam velük, bár ennek a lemeznek a nyomába sem ér egyik sem. Hatalmas köszönet az ajánlónak!
A Samael munkásságát sosem értettem igazán, valahogy nem illettek bele a skandináv black metal éra által kimunkált zenékbe. Ezt a lemezt sem hallgattam anno. Most meghallgatva a lemezt arra jutottam, hogy nem vesztettem sokat. Az Emperor, Immortal, Marduk, Dark Funeral, Moonspell, Dimmu Borgir, Covenant stb. bandák mellett ez a banda zenei munkássága számomra eltörpül.
A doom metal meghatározó lemezei számomra a Paradise Lost-nak a Shades of God és Draconian Times; a My Dying Bride-nak a The Angel and the Dark River és Like Gods of the Sun; a Type O Negative-nak a Bloody Kisses és October Rust lemezei voltak. Ez a lemez az előzőekben felsorolt lemezekhez képest unalmasnak és középszerűnek hatott. Mindezekre tekintettel érdemei elismerése mellett nem igazán tetszett.
Megunhatatlan és időtlen lemez, egy igazi klasszikus. Alig felfogható a számomra, hogy ilyen fiatal srácok, hogy tudtak egy ilyen lemezt letenni az asztalra. A (korábbi és) későbbi lemezeik egyike sem ért fel ehhez, talán az Abrahadabra lemezük karcolgatta e lemez színvonalát, de még az sem olyan jó, mint ez. Szerencsére ők túléltek és még mindig zenélnek. Nagy érdeme van a bandának a black metal stílus szélesebb tömegek részére történő megismertetésében, amely körülmény valakinek tetszik, valakinek nem, engem nem zavar.
Roy Khan után nem lehetett könnyű a bandának. Nem is sikerült egy olyan kaliberű énekest találni, de lehet, hogy ez tudatos is volt. Amennyire meg tudom ítélni a Silverthorn lemezzel a Khan-os időket akarták folytatni, de már az új énekessel. A Haven lemezen pedig a cyberpunk életérzést foglalták Kamelot-os köntösbe, ami szerintem nagyszerűen sikerült. És a következő lemezük is ennek jegyében fogant. Én szeretem ezt a lemezt, meg ezt az újkori Kamelot-ot is. Köszönet az ajánlónak!
Ha keményebb death metal, akkor ez a banda nálam a klasszikus kedvenc. Nekem csak a David Vincent-el készített lemezek tetszenek, az ő karaktere nélkülözhetetlen. Ez a lemez is nagyon jó, bár a Covenant-hoz képest egyértelmű visszalépés, az szerintem jobban illett volna ide, de ez csak az én szubjektív véleményem.
Az énekes produkciója tényleg nem illik ehhez a zenéhez. Probléma még a zene elszállós részei, amikor kezdene tetszeni egy-egy zenei rész, állandóan leállnak valami prüntyögéssel és agyonvágják az egészet. Elég nehezen befogadható lemez (öncélúnak érzem), így érdemei elismerése mellett nem igazán tetszett.
Igen, szinte egy-az-egyben a The Kovenant Animatronic és a Deathstars zenéinek jellemzői lelhetőek itt fel (a Metal Archives-os és Bandcamp-es kép alapján a kinézetük leginkább Deathstars-os), ettől függetlenül én nem fogom csak ezért lepontozni. Jól csinálják, az, hogy később adták ki a lemezt, egy dolog, de a minőség szerintem ott van, a hangzás kifejezetten erőteljes. Itt is sajnálatos, hogy nem lett folytatás, pedig mindenképp érdekes lehetett volna, főleg az olaszoktól. Kicsit talán hosszú.
Az ajánlás a magyar metal vonalon történő egyedisége, különlegessége miatt történt, mintsem a "korszakalkotósága" miatt. Ahogy többen is írták, ez egy olyan, szinte tökéletesen megszerkesztett, kivitelezett kísérletezős lemez, aminek nagyon nagy kár, hogy nem lett végül folytatása és a banda gyakorlatilag ment a levesbe, ahelyett, hogy nemzetközi sikereket is elértek volna. Pedig rengeteg potenciál volt/lehetett volna még ebben (elég csak az Arcturusra gondolni). Érdekes, hogy a Metal Archives-on a banda státuszához az "on hold" van beírva és nem a "split up", vagyis ezek szerint "csak" parkolópályán van a zenekar és még nem oszlott fel (igaz, így, több mint 10 év elteltével nem hinném, hogy lesz ebből még bármilyen folytatás vagy visszatérés). A kedvenc dalom egyértelműen a csodálatos The Angel and the Dark River, de mellette a Fake, a TSS (Toxic Shock Syndrome), a Cold Winds vagy éppen a So Much to Say...So I Rather Tell None is bitang nóták. Igen, vannak benne néhol disszonánsnak ható részek, mint például a Weird Constellation rövid, szinte már disco-s átkötője, vagy a Raven (leginkább gitárjátéka). Nagyon sajnálom, hogy nem láthattam/láttam élőben ezt a bandát koncerten.
Egy újabb zenekar, melynek diszkográfiájából csak számokat ismerek bizonyos albumokról, egybefüggő lemezt eddig nem. Ez nagyon tetszett, többször is hallgattam az elmúlt napokban, én erre a lemezre egyáltalán nem használnám a death metal, mint önálló műfaj meghatározást, kicsit olyasmi, mint a Children of Bodom. További érdekesség, hogy Taneli Jarva ekkoriban még aktívan tevékenykedett az Impaled Nazarene-ben is, mint a banda klasszikus albumainak a basszusgitárosa. A Sentenced további teljes lemezeit is érdemes lesz megismerni, meghallgatni a későbbiekben.
Igazából nem könnyű az értékelés a Dimmu lemeze és e között, mert vannak hasonlóságok. Mindkét lemez ultraprofi, mind zenei teljesítményt (igaz, ilyen zenészektől ez nem is csoda), mind pedig a hangmérnöki/master/keverési teljesítményt nézve. Az azért megfigyelhető (akár magyar, akár külföldi oldalakon), hogy a bandának ez a lemeze lett az igazán meghatározó. Az ezt követő Animatronic amúgy szerintem szintén remek lett, csak már egyáltalán nem ezt a vonalat viszi tovább (arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a Nexus Polaris sikere után miért nem ezt a vonalat folytatták). Mind a 8 szám szinte tökéletes, nincs üresjárat. A borító és szövegkönyv is csodaszép. A Shock klasszikus rovatban írt lemezkritikája mindenképp említésre méltó, melyben rengeteg érdekességet el lehet olvasni a lemezzel, tagokkal kapcsolatban. Majdnem tökéletes.
Nem igazán ismerem a banda munkásságát, ezt a lemezt is most hallottam először. Elég régóta tervben van, hogy elkezdem megismerni a Samael-diszkográfiát is, aztán mindig "csak" terv maradt. Jövőre mostmár be fogom illeszteni a repertoárba, mert ez a lemez egyáltalán nem volt rossz, sőt. Sajnos nem tudom viszonyítani a többi lemezéhez, de úgy látom, hogy mindenhol ezt tartják a legjobbnak. Majd ha meghallgattam a többit is, okosabb leszek ezen tekintetben, addig pedig adok rá egy 8-ast.
Érdekes(nek mondható) lemez, vagy inkább a koncepciója (?). Elolvastam Boymester kritikáját róla, valamint szintén a Shock-on található egy ajánló a második lemezükről, mindkettőből lehet érdekes adalékokat olvasni a bandához, koncepcióhoz kapcsolódóan. A Shock utolsó bekezdése különösen tetszik és találó. Ennek ellenére itt sem értem, hogy a (viszonylag) sikeres album után miért kellett feloszlani...és itt jöhet be a "hobbizenészek" rész, mint például a Dream Evilnél is, akik szintén sokkal többre lennének hivatottak, mint ahol tartanak. Ezt mondjuk erről a bandáról nem biztos, hogy ki tudnám jelenteni, vannak egész jó részek a számokban, máshol viszont brutálisan egyhangú, unalmas (tudom, hogy ez a koncepció, de nekem akkor sem tetszik). Az, hogy ilyen meg olyan horrorfilmek hangulatát adják át tökéletesen, lehet, hogy valakinek igen.
Hasonlóan remek, mint a Covenant, szűk egy évvel korábban jött ki a Nexus Polaris előtt. A klasszikus vonalról érkező billentyűsről (Stian Aarstad) mindenképp érdemes említést tenni, mert olyan szintijátékot hallani a lemezen, hogy feláll az ember hátán a szőr. Az előző két lemez (For All Tid és Stormblast) vonalához képest ők is elkanyarodtak ebbe az irányba, amibe a Covenant is a Nexus Polarison, csak ez valamelyest durvább. Peter Tägtgren bácsi már itt megmutatta, hogyan kell tökéletes hangzást rittyenteni, ami még több mint 20 év múltán is annak hat. A nyitó hármas (Mourning Palace-Spellbound (By the Devil)-In Death's Embrace) brutálisan erős kezdés, valamint a záró, A Succubus in Rapture nóta is tökéletes, gyönyörű: a szinti- és gitárjáték itt különösen zseniális és hátborzongató.
Számomra is Roy Khannal volt az igazi a Kamelot, a Karma-Epica albumok szinte hibátlanok. Tommy Karevik személyében egy erős énekest találtak és szerencsére nem akarja Khant túlságosan lekopírozni (most már). A Liar, Liar dal kiemelkedő. A vele készült lemezek sem rosszak egyáltalán, de nekem a fentebb említett két lemez (és még a The Black Halo vagy a Ghost Opera is elég faszák) az etalon tőlük, igaz, az első négy lemezüket nem igazán ismerem, azokat is illene bepótolni.
Nem rossz lemez, de számomra kicsit egysíkú (mint majdnem az összes Morbid Angel album). Ettől függetlenül nem lehet elvitatni a Morbid Angeltől a minőséget, Trey Azagthoth és Pete "Commando" Sandoval is kiváló zenészek a műfajban, David Vincent hörgése is remek (bár a Steve Tuckeres lemezek is elég jók), maga a banda pedig legendás/kultikus a stílusában. Emlékszem, a Covenant lemez God of Emptiness klipjét látva a Headbanger's Ball műsorban, kb. 10 évesen, hát "megragadt", fogalmazzunk így. Vincent hörgése kicsit engem emlékeztet a Gorefest énekesének hörgésére itt-ott (nem feltétlen csak ezen a lemezen).
Mindenképp érdekes és hangulatos zene. Egyszer-kétszer jó volt végighallgatni, kifejezetten tetszett benne a nem egy helyen felbukkanó billentyű- és/vagy Hammond-orgonajáték, valamint a szaxofon is. Én sem ismertem ezt a bandát sem eddig, így ez után lehet az első lemezükkel is teszek egy próbát, szintén érdekességképp.
Nem ismertem eddig őket de semmi eget rengetőt nem hallani.
Eddig nem ismertem őket. De amit hallottam az tetszett.
A Sentenced egy deathmetál bandának indult. Ez a lemez pedig végre nem egy újabb átlagos dm lemez. Merész változást vittek véghez a zenéjükben ami nálam nagyon működött.
Én is a lemezt kedvelők táborát gazdagítom. Nagyon egyedi és azóta sem hallottam ehhez foghatót.
A jelenlegi munkáik jobbak. Ez nem volt igazán jó. A pontszám a munkásságuk tiszteletének szól.
Ismeretlen zenekar átlagos zene. Én nem találtam benne semmilyen horror hangulatot.
Ez volt az etalon nálam a Covenant fenti lemezének megjelenése előtt.
Meglepett ez a lemez. Azt hiszem meg kell hallgatnom a Khan utáni lemezeiket is, mert ez nem volt rossz.
Best Covenant. Ez már nem volt egy domináns alkotás.
Őket sem ismertem. Nem volt rossz.
Nem ismertem eddig ezt a "csodát" nem passzol ide , leginkább sehova...
Nem ismertem eddig ezt a "csodát" nem passzol ide , leginkább sehova...
Nekem ők valahogy sosem lettek se kedvencek se visszatérő vendégek.
Rengeteget hallgattam anno, mai füllel már nem annyira bejövős, de nosztalgia faktor egy pontot javít :)
A Samael az egy fix kedvenc az életemben, azon kevés BM bandák közé tartozik ahol az ellangyosodás ellenére is tudtam rajongó maradni.
Nah, ez G nagy zene, viszont ehhez kell hangulat, nem mindenkinek ajánlott, doom a Black Sabbath korai korszakát idézi.
Az első 3 album nálam örök kedvenc még akkor is ha symphoblack, amit amúgy igyekeztem mindig is kerülni.
Se akkor se most
Ezzel az albummal ismertem meg a bandát és nálam a Heretic albumig tartott a szerelem, mondjuk ott már én is elégedetlenkedtem, de végül azt még megszerettem.
Nem ismertem, megfoghatatlan számomra...nem leszünk barátok.
Érdekes volt! Az hogy olaszok meg elég meghökkentő.
Végre egy külföldi színvonalú magyar lemez! Mind a számok, mind a hangzás terén!
A csapat a death metált ezzel a lemezzel egy merőben új felfogásban közelítette meg. Nekem bejött ez az akkoriban újszerű megközelítés.
Hogy micsoda albumok születtek akkoriban. Ez az album nekem is alapmű és nagy kedvenc. Kár hogy ez csak egyszeri és megismételhetetlen maradt, értem ezalatt a zene megváltozását a későbbi lemezeken.
Tisztességesen megalkotott lemez, amolyan korrekt iparosmunka.
Nem nekem szól.
Én is ezzel a lemezzel ismertem meg a bandát és a mai napig meghallgatom az aktuális lemezüket. Zseniális lemez.
Ez a lemez jó! A lemez koncepciója, a számok és az egész egy érett banda benyomását kelti.
Ez az album már nem lett olyan tökéletes, mint a Blessed és a Covenant, de még így is hatalmas klasszikusnak mondható.
Nem nekem szól.
Ez nem való ide? Ha ilyen magyar zenekarok lennének, akkor nem kéne állandóan skandináv bandákat hallgatni!
Imádat volt.
A valaha volt egyik legjobb black metál lemez.
Nagyon érződik rajta az idő vasfoga, meg nem is egy eget rengető mű.
Nekem ez nagyon gyengécske lemez. A műfajban ennél vannak százszor jobbak.
A valaha volt másik legjobb black metál lemez. A harmadikat nem ajánlották be, ami az Immortal-At the Heart of Winter lemeze.
Az új énekessel ez a legjobb lemezük.
Örülök, hogy ez is bekerült. Imádat volt.
Nem zavarnak az elektronikus zenék, vagy annak metallal való ötvözései. Sőt pl. az Ad Inferna albumai rendszeresen pörögnek nálam. Ennek ellenére ezt az albumot valószínű most hallgattam először és utoljára.
Az Arcturus nagy kedvenc, főleg a korai lemezei, azokat meg is vettem anno CD-n. Ez elég messze van azoktól sajnos.
Hú a "Nepenthe " klippjüket mennyiszer láttam anno az MTV-n. Akkoriban is tetszett, bár nem lett belőle CD vásárlás. Ma talán még jobban értékelem ezt az albumot, mint régen. Megvan benne az a fantasztikus "kilencvenes évek hangulat", amit ma már nem hallani.
Marduk kommentjét bemásolhatnám, csak nálam egy ponttal több. :)
Nem sokkal korábban ismertem meg a Black Metal zenei múfajt, a lemez pedig egyike volt a legkorábban vásárolt CD-imnek a műfajban. Azonnal a legnagyobb kedvencemmé vált az album, és a mai napig is ezt a lemezt említeném első helyen! Érdekesség még, hogy a csapat későbbi lemezei teljesen hidegen hagytak, miután elindultak a ma is játszott stílusuk felé.
1995, szóval a dátum stimmel amikor hatalmas lemezek születtek egy-egy stílusban, de ebben semmi extrát nem hallottam, pedig szeretem a doomot.
Az első három nagylemezük van meg eredetiben, szóval ez is. Sokat pörögtek anno, aztán manapság meg már nincs is optikai meghajtó a PC-mben. Jó volt újra meghallgatni.
Elég közepes album, pláne ebben a rendhagyó mezőnyben.
A Covenant volt az első CD amit megvettem tőlük és a mai napig is a kedvenc. Persze ezt is megvettem mikor megjelent, de már nem ütött akkorát.
Számomra semmi jót nem tartalmazott. Talán érdekessége miatt kap egy plusz pontot.
Frankós indusztriál (EBM hatású indusztriális metal) album mind hangzásában, mind tematikájában megelőzve a korát. Vergeltung, némi The Kovenant, Deathstars, Black Comedy... ilyesmik. Hogy mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás, senki sem tudja megmondani teljes magabiztossággal.
Anno nagyon szerettem. Mára elég sokat kopott a lemez, de elsősorban amiatt, ahogy ma a zenére tekintek. Egy kétségtelen, a srácok kirobbantak a kreativitástól. Viszont sajnos nem követte ezt a lemezt 2-3-4 utód, amin magát a dalírást és az együttműködést lehetett volna gyémánttá csiszolni. Ma úgy érzem kicsit sokat akartak, minden tag minden percben a másikra licitál és egyfajta tesztoszteron gőzfelhős premature ejaculation lett a végeredmény. Csúnyán mondva ez a lemez meg akar b@szni mindenkit, de én már ezeken az éveken túl vagyok és többre értékelem a figyelemmel, gyengédséggel teli szeretkezést... (ja, amúgy a hangzás és a keverés kimondottan rosszul öregedett. Túlvezérelt, túlkompresszált, a magas tartomány zavaróan éles)
Bár a Frozen és a Crimson nagy kedvencek (voltak), Ville Laihiala-t mindig is gyenge láncszemnek éreztem. Nincs ez másképp a hörgőssebb időszakkal sem. Jó zenészek, egy kevésbé jó énekessel, és az elmaradt nagy áttöréssel.
Megvettük amint megjelent. Aztán leesett állal füleltünk egy olyan intergalaktikus utazást, amit se akkor, se azóta nem hallottunk. Nosztalgiafaktor: 10; Újrahallgatási faktor: 9; Diszkográfia szerinti érdeme: 10;
Anno sem szerettem, most sem nyújtott újat. Számomra lassú és monoton volt visszahallgatva is, nincs meg a nosztalgiafaktor.
Maradok semleges. Nem nekem zenélnek.
Én ezzel a lemezzel ismertem meg a bandát és azonnal szerelem volt első hallásra. A mai napig szeretem amit csinálnak, én élvezem a zenéjüket. Viszont bőven ez után az album után jöttek a csúcsművek (Puritanical és Death Cult), és talán egy hajszállal gyengébben öregedett mint a többi lemezük ezért nosztalgiafaktor: 9; Újrahallgatási faktor: 7; Diszkográfia szerinti érdeme: 7;
Számomra a Kamelot az Roy Khannal Kamelot. Én a Siége Perilous, The Fourth Legacy, Karma időszakukban követtem a csapatot és akkoriban még nagyon tudtam értük rajongani. Aztán ez megkopott. Khan távozásával pedig nullára csökkent az érdeklődésem irántuk.
Tök érdekes, hogy ez a lemezük nekem teljesen kimaradt. Tetszik is, de én is a Covenant tábort erősítem. Kicsit olyan, mint ha a God of Emptiness, meg a Rapture (ami a Covenant szerintem két legerősebb dala) lenne kiterjesztve egy egész albumra. Jó, jó... de ott vana Covenant a két említett tétellel.
A mai napig egy csoda számomra ez a lemez. A dinamika, a stílusokon átívelés, a szerkezetépítés, a korlátlan örömzenélés mintapéldája. Ebbe az alkotói szabadságba a vokál számomra teljesen helyénvaló. Felszabadult, bohókás, öntörvényű. Nagyon sokat tanultam belőle, a mai napig szívesen vissza-visszatérek hozzá és újra felfedezem. Nosztalgiafaktor: 10; Újrahallgatási faktor: 10; Diszkográfia szerinti érdeme: 10;
Érdekes kísérlet - mondanám, de pont itt a Fémforgácson már hallottunk hasonlót, sőt egyre többet. Ezért kimondottan zavar a csend/zene/csend/zene jellegű dinamikai meogldás (és egyre jobban). Mintha minden ilyen egy hátsószoba mélyén készülne PC-vel, fülessel, amikor "alszik a gyerek". Emiatt a kütyüs megoldásokat elsodorja a számomra a monoton kántálás, és a Kozmixos stroboszkóp-zene. Bocs.
Nem ismerik a dinamika varázsát. A YT-os felvétel amúgy is túlvezérelt, csak kihozza ebbéli gyengeségeit. Nem ismerik a dalszerkesztés módját sem, de ha ismernék, akkor meg azt szólnám le: szóval sem mérnöki, sem ösztönös, inkább zagyvaság. A témák összessége egy nagy katyvasz: rémesen eklektikus. Aki ennyire ért mindenhez, az semmihez sem (majd nyilván ezután rám is ezt mondja, aki ajánlotta - elnézést is kérek tőle, ezért inkáb máshogy írom:) az semmit sem akar átadni, csak la art pour l'art virgonckodik. És, ami végképp kiaszkasztott, az a szánalmas programozott élvezhetetlenül dinamikátlan dob, holott lehetett volna már jót is programozni... Ha viccnek szánták, arra meg kár 10 percnél többet fordítani.
Nem is első lemezükkel, elég változatos, a húrokat szaggatós, HM-nek mondanám ma is, legfeljebb amolyan finnes, ahol minden keveredhetett már akkoris: a dallamok, az ének a hörgéssel, a mennydörgés a HM-zsáner-ikergitározással. Van benne számos megkapó pillanat, de nem sodort magával most sem. Alighanem kötődnöm kellene hozzá, hogy szeressem úgy, mint a hajdani '80-as évek végi, a középszerűnél hasonlóan kicsit jobb (Chastain, Crossfire, Faifhful Breath Bullet, Picture) HM-bandákat.
Örök kedvencem. megelőzően ilyen formában nem hallottam black metalt. A stílust el is engedtem már jópár éve előtte. A szövegek tipikusan skandináv angollal, intelligens módon, a számomra megragadó témáról szólnak: a jó és a rossz harca kozmikus méretekben. Csak kicsit sablonos, inkább epikus. A zenében sok a meglepetés, ahogy - sztem - túlzások nélkül állították össze a klasszikus és a bombasztukusan szóló metal elemeket. Annak idején egy stílust megújító volt ez au album. Van számos, néhány éves CDnk ami ezt az irányt követi, de úgy hiszem, hogy nem tudják felülmúlni, inkább a döngést-mennydörgést fokozzák, hogy egyedibb legyen.
Nem kedvencem a banda, de a stílusában igyekszem értékelni, különösen, hogy akkor alkotta ezt a művet, amikor még nem volt nyoma sem ennek a hangzásnak. Néhány dalukat elő-előveszem. Ami persze lehet a minőség életszagú volta miatt is, de lehet, hogy tényleg így szólt. Mint egy gonosz Cirith Ungol. A "Flagellation" szerintem egy óriási dal. Ötletes a '80-as évek eleji európai HM hangzás (tudod, még a Helloween előtt...) keverése a '90-es évek közepi skandináv black-kel. Rendesen odateszik magukat a játékkal, az ötleteket. Itt bírom, ahogy csattog a dob, ütemes, jól követhető, ráhangolja a ritmusra a hallgatót, zizegnek a gonosz méhek, talán a felvétel végén ki tudta húzni az ujjait a húrok közül a gitáros...
Na ne. Black Sabbath próba, Ozzy dalok, Dio stílusában törökgyulladásos Tony Marrtinnal, valahogy mégis '74-ből? Ezt miért nem a saját nevük alatt ajdák ki? "Rareties from the Bottom of Our Garve", vagy ilyesmi.
Nehezen tudom magam átlendíteni, ha valamit már hallottam és úgy találom, hogy vagy nem sikerült a stílus tökéletes epigonját hozni (1. lehetőség), vagy azt megújítani (2. lehetőség). A Dimmu talán ezért ment el mellettem, pedig kicsin múlhatott ez. Nekem ez a lemez egyrészt Celtic Frost, másrészt valami olyasmi, amit ugyanitt a Covenant viszont meghozott a maga stílusában (vagyis ebben). A zene amúgy jó, átgondolt a számomra az vesz el a szíves hallagtásból, hogy a dobok pl. hiába technikásak, már abban az egysíkú hangzásban püfölnek, ami sokszor inkább golyószóró, mint hangszer. Emmellett, amikor a zene felcsillantja azt az érzetet, hogy szinte klasszikus művet hallunk, akkor jön, pl. az 'Embrace', ami már a felvezetését unalomig ismétli. Közben pedig mégis érdekes csilingelésekre (valóban) és a zongorjatákra is lelünk, igaz kicsit túljátsztva a hangulatot. A változatosság flél léptek, és mégis belefeledkeznek egy-egy ismétlő futamba, mintha 1-személyes projekt lenne. Persze, mégis, jó, ahogy színesedett a muzsikájuk.
Van tőlük féltucat CD. És mindig, amikor esélyt adok, várom, hogy magával ragadjon, mint a Quennsryche, a Threshold, a Dream Theater tette egy pillanatban. Egyik már az első lemezével, másik albumról albumra, és van, amelyik süppedés utá újra. A Kameltos is annyi finomságot szőtt ezekbe a dalokba, olyan lendületes, ütemes, amikor nyugodt is... hogy az elsimerendő. És az énekessel kétségtelenül nyertek. De még mindig nem állt fel a karomon a szőr.
Ebben lemezben inkább a csapat stílusmeghatározó szerepét tisztelem, mint magát az alkotást. Mindigis tetszett az a gőzhenger zakatolás, amit művelnek, nem áll távol a Slayer-étől, akármennyire az thrash ez meg különleges death Az indító '89-es 'Altars...' után ezzel a lemezzel nekem eljutottak oda, ahonnan, sztem, nem találtak tovább és már ezt is kicsit önismétlőnek tartottam. Viszont a 'Nothing but Fear' egy kiemelkedő dal. Ebből is látszik, hogy még ebben a mennydörgésben is a dallamokat és a ha disszonáns, de jó gitárjákot kerestem. A borító ezzel a komplementes hippy-allűrrel színes viszont elementáris. Persze akinek tetszik, megértem, mert én is rá szoktam kattanni másoknak kevésbé tetsző egész életművekre.
Érdekes, teátrális. Meglepően változatos, nem küönösebben foglalkozik stílushatásokkal (miért is tenné?). Azt a furcsa, '70-es évekbeli hangzást is erényének tekintem. Lehet, hogy sok zörgős, durva zenét hallgattam mostanában, hogy ezt felüdülésnek találom. A fúvóst pedig egy igazán különleges betétnek találtam a 'Sierra Day'-ben pl.. Tetszik, ahogy feldúsul, ritmussal és a zenével egyaránt, és a végén három hangra megtorpan. Ezek tudnak.
Régen is csak egy-egy dalukba futottam bele… disco metal. Ha nem lett volna az Arcturus simán vitték volna a pálmát.
Máig meghatározó album. Zseniális, ahogyan a klasszikus heavy metalt a melo-death vonalával keverték. A későbbi kissé love metalos gótikus metal vonaluk már nem jött be.
Máig zseniális, amit alkottak (kár, hogy nem ezt a vonalat folytatták… bár lehet akkor klisé lenne) Igaz mára már egy újra értelmezett COF albumként fogható fel, de dögösek a drámai, teátrálisan kozmikus köntösbe bújtatott témáik.
Ez annyira alap album, mint a Tiamat – Astral Sleep-je. Máig imádom a darálós gitárjait és az atmoszférikus sodrását.
Sosem voltam Dimmu fan. Máig nem fogtak meg… a pontszám a munkásságuk tiszteletének szól.
hmmm.... most hallom elősször ...hmmm
Nem rossz ez, de azt gondolom, hogy a Sentenced nem death metal bandának készült. A Down lemezzel indult goth slágermetált tudták olyan módon prezentálni, hogy a mai napig vigyorogva rázom a fejem bármelyik tételre azokról a lemezekről. Sokszor mondták akkoriban, hogy a HIM-et nyúlják, de ha így is van, utóbbi nyálasságát nem vették át és ez elég volt, hogy inkább a Sentenced-et preferáljam.
Én az Abominationst hallottam először egy szar rádión, valószínűleg a Garázs adásában. De ez a lemez viszi a prímet, közösen a Covenant albummal.
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Üdv, remélem az új évre/körre már mindenki izzította az ajánlani valóját. 🙂 – B.U.É.K. és respect to all.
Azért engem elgondolkodtatott kicsit a Covenant és Dimmu lemezek általános sikere (nem csak itt, globálisan), valószínűleg az én értelmezésem tér el kissé az átlagtól.
Pontosan emlékszem, mindkét anyag megvolt eredeti kazettán és igencsak kedveltem a korabeli black anyagokat, ráadásul azon szerencsések közé tartozom, akik tizenévesek voltak, amikor 90-es évek klasszikus albumai megjelentek.
Viszont ez a kettő (és még mások is persze) elég csalódást keltő anyagok voltak nekem akkoriban. Nem is igazán tartottam őket black metalnak, egyszerűen untam őket. A dimmu kicsit jobban tetszett, de ennyi, nekem egyszerűen nem voltak elég gonoszak, sötétek és dohosak. Lehet, akkoriban kicsit komolyan vettem a dolot, még nagy fordított keresztes nyakláncom is volt (ha-ha (C) Metal Hammer). Az olyan black anyagokat szerettem, amit ha beraktam és elsötétítettem a szobát, gyújtottam pár gyertyát, azt éreztem, feláll a szőr a hátamon, megtestesül a sötétség, gonosz és hideg entitások próbálnak bejutni a világunkba a zene által nyitott kisebb-nagyobb portálokon keresztül.
Ja és érdemes meghallgatni a kimaradt beajánlások közül a Xasthur lemezét. Maga a megtestesült hideg gyötrelem, depresszió és halál.
Idegyűjtöttem párat ezekből, szerintem nagy része ismerős mindenkinek, BUÉK:
Szia!
A linkelt lemezek bármelyikét be lehetett volna ajánlani a körbe, a tematikába mind beleillik. Mindegyik valamilyen szempontból meghatározó lemez, csakúgy, mint a Covenant vagy akár a Dimmu. A Covenanttal kapcsolatban továbbra is tudom ajánlani például a Shock klasszikus rovatos írását, amiben rengeteg érdekes dolgot lehet megtudni a lemez hátteréről, többek között maga Blackheart gondolataival megspékelve, aki nagyon jól látta a dolgokat egyébként. Aztán ha nem értesz vele egyet (akár a kritika írójával, akár magával Blackhearttal), az már a te dolgod. Nagyon kíváncsi lennék arra is egyébként, ha az ottani kritika írója leírná a gondolatait ide a hozzászólásodhoz, de ez nagy valószínűséggel nem fog megtörténni, pedig érdekelne.
Igen igen…nekem a Covenantnál az első lemez volt az ász, a Dimmu nekem olyan magazinmetal státuszban szerepelt… A felsoroltak azért messze túlmutatnak rajt. Kivéve a Darkthrone, ami nem rossz ugyan, de sosem tudtam komolyan venni. Továbbra sincs értelme ilyenekkel teleszórni egy HP-t, mivel ezek akkoriban teljesen egyediek, úttörök voltak. Ha minden idők legjobb black metalját kellene megneveznem én pl. a Burzum Hvis Lyset Tar Oss anyagánál jobbat nem tudnék mondani hangulat szempontjából, zeneileg pedig az Emperor Anthems To The Welkin At Dusk-ja megközelíthetetlen az előadók 99%-a számára. De ez mind-mind attól függ, hogy ki, milyen korában, közegen keresztül ismerkedett meg ezekkel a zenékkel.
Így az év és a kör vége felé még a To-Mera-t bedobnám a kihagyott ziccerek közé. 🙂
üdv, az ansurt beajánló polgártársat kérdezném, hogyan akadt rá a zenekarra? őszintén meglepett, h rajtam kívül is ismerik/szeretik őket 🙂
Az ajánlók kiléte csak a kör végén szokott megjelenni. Pont az ilyen ritkaságok miatt érdemes Hangpróbát lesni:)
Már nem emlékszem hogyan találtam rá, de azt tudom, hogy valamikor a megjelenése környékén akadtunk össze és az állam a padlón volt. Pár éve a CD Pincében ráakadtam a CD-re is a használtak között gyakorlatilag kiváló állapotban dísz papírtokban, így egyik ékköve a gyűjteményemnek.
Amúgy a Damned Spirit’s Dance borító, koncepció és külsőségek egy az egyben veszik le az Arcturus 2005-ös Sideshow Symphonies korszakát. Nyilván sok tekintetben a zene is… Érdemes megnézni az akkori Arcturus bandafotókat.
Mivel fiatalságom egyik legmeghatározóbb lemezeként tartom számon máig is a Covenant Nexus Polarisát, és mivel mind ez idáig úgy véltem, hogy ilyen stílusú, hangulatú „dark space opera” (vagy hogyan is definiálták anno önmagukat) azóta sem született másik, ezért eléggé felkaptam a fejem Winci azon mondatán, miszerint van számos, néhány éves anyag, ami ezt a vonalat vitte, viszi tovább. Esetleg tudnátok ilyeneket még ajánlani?
Hali! Írták ezt dark operának, dark space metalnak és miegymásnak. Viszont leginkább szimfonikus elemekkel tűzdelt melodikus black az, ami valóban felépíti. Ha innen nézzük, akkor rokonságot találhatunk az Arcturustól a Dissectionig, követőkért meg nem kell a szomszédba menni. Szerintem erre gondolhatott Winci, az általánosabb stílusmeghatározásra. Most is születnek hasonló elemekből építkező anyagok, viszont ugyanolyan hangulatú, összetételű, hangzású már biztosan nem fog! Tényleg meghatározó az is, hogy ki mikor hallotta ezeket a lemezeket. Pl. nekem anno kazettán került a kezembe az első lemez és utána ez valahogy sosem talált meg magának. Mondjuk alapvetően a szimfonikus, teátrális dolgok sosem tudtak annyira meghatni, mint egy kisebb volumenű, mikrokozmoszt teremtő lemez. Egy kis belső feszkó, szorongás:)
Én azért dobnék ide pár újabb lemezt, amik hallgatás közben beugrottak, de ahogy írtam, csak „elemek” szintjén vannak hasonlóságok. Winci majd kielégítpőbb választ ad:) Talán:)
Szia! Valójában igazad van már a kérdéssel is: van számos, mondom én, csak abban igaz, hogy dalokat tudunk hallgatni, megérint ennek a hangulata, de egy komplett albumban sosem jön vissza. Lehet, baj is lenne, mert ehhez mérném. A tavaly-tavaly előttiből (éppen egy itteni ajánlásra) az Eleine-t hallom ilyennek. Abban ugyan zavar az a manapság szokásos szétpüfölős dob, és persze a szép tiszta női ének nem ez a sötét. De majd keresek még a saját egyéb kedvenceim közül is.
És az elsőként ajánlottra magam is nemrég leltem rá. Valóban!
Köszönöm szépen!
A Screaming Savior és az Aeons of Magick tényleg nagyon jónak ígérkezik, mindenképpen meg fogom hallgatni őket többször is! Ha esetleg még mindig van egy-két ötletetek, azokat is örömmel veszem.
Szia! Nézd csak pl. ezt:
https://chiliasm.bandcamp.com/album/flesh-over-finite?fbclid=IwAR2SpTaVrZlW-EDwrBOZLVjt6dMtqwwoTv0TQtnsDHPCV1ihwJ2JIBAL1Lg
Ezt biztosan ismered, de nekem ebben a dalban is visszaköszön a Covenant-hangulat:
És itt az Eleine. Eleinte nagyon-nagyon tetszett, aztán megzavart a szétpüfölő sztem lelketlen dob, de aztán megbarátkoztam vele. Emiatt nekem nem 10-es, de ez persze ízlés dolga, a zene mindig változik. S tudom van akinek itt szintén tetszik, ezért vigyázok, nehogy megbántsam. Rém érdekes, ahogy mennyire nem esztétikus a megjelenésük, a csaj olyan nekem, mint egy éneklő kígyó… érdekes koncepció. Az egyik lemezükön van szimfonikus változatban is a CD-n hallott dal. Mindig megvárom, hogy újra új legyen, amikor újra hallgatom.
Köszönöm szépen!
A Chiliasm ugyan gitár szempontból tényleg hasonló világú, de azért a szinti hiánya miatt mégis eléggé eltérő zene. Kár, hogy olyan a hangzása, amilyen, mert amúgy a stílustól függetlenül tetszene.
A DT-nek ezt a számát nem ismertem, valójában engem a Havennel anno teljesen elvesztettek. Itt tényleg találok némi hasonlóságot, még az is lehet, hogy ebbe az albumba bele fogok hallgatni.
Az Eleine viszont számomra csak szimfonikusságát tekintve hasonló, viszont az meg nem szempont, mert akkor ennyi erővel nagyon sok bandát fel tudnék sorolni, hogy olyan, mint a Covenant Nexus albuma.
Köszönöm szépen még egyszer az ötleteket!
Ha nem bénázom el, és (a kiindulás szerint) akár kettőt is ajánlhattam volna, az egyik a Scream Collosion prog.metal lemeze lett volna (nagyon szeretem, amióta csak megismertem a Fémforgács által), amásik a Vermineux 100-éves háborúja. Magam is furcsállom, de a tőlem kissé távol álló ambient black metalban annyira megragadott az a zengés-bongás, hogy galád módon, nem megvéve, kiírtam CD-re, bár spekulálok a fizikai forma rendelésén.
Alighanem bármelyik ajánlásom elvérzett volna. :-), ám így is érdekes volt ez a kör. Köszönöm az ajánlóknak. KKÜ & BÚÉK! W
Ha már tech-death, ez az anyag jócskán megelőzte a korát. S nagy kár Muhammed-ért, hogy távol tartja magát a showbusines-től, – így tuti nullára csökkent annak az esélye, hogy valaha újra fogja építeni a zenekart…
No, még egy adalék a Necrophagist-hez. Muhammed Suiçmez bácsi azóta a BMW-nél mérnök… Kemény.
Ez tényleg megelőzte a korát.
Pár lemez, amin gondolkodtam, hátha találtok köztük fogatokra valót:
Remélem a következő évet azért nem kell majd „rendhagyó” albumokkal majd indítani. 🙂 – Egy évben épp’ elég ebből egyszer.
Egyszer ez nagyon jól működött, csak akkor megértették, hogy milyen lemezek kellenek. Most inkább nosztalgia kör lesz, mintsem felfedezős, ritkaságos, mint amikor először csináltunk ilyet. Kicsit félreérthető volt ez az újaknak szerintem. De nosztalgiázni, századszorra megrágni egy-két klasszikust azért nem lesz rossz.
boymester, ha elolvasod KD első kommentjét, akkor pontosan olyan lemezek lettek beajánlva, ami az elvárás volt. 😉
Ha „felfedezős, ritkasásgos” fordulót szerettetek volna, akkor azt kellett volna kérni tőlünk. (Volt egy félmondat ami esetleg erre utalt az igaz, de nem azon volt a főhangsúly.)
Csatlakoznék Sheol-hoz annyiban, hogy a beajánlások teljesen rendben vannak! A bekerült lemezek mindegyike meghatározó jelentőségű! A bekerült lemezek megjelenésekor a Kamelot lemezét leszámítva az adott bandák még underground-nak minősültek! Meg a fiatalabb pontozók nem biztos, hogy ismerik a beajánlottak mindegyikét, főleg azokat akik már régen feloszlottak, vagy inaktívak. Összefoglalva, roppant szerény véleményem szerint 😁 , minden nagyon fasza és hatalmas köszönet King Diamond-nak a kiváló munkáért!
Kedves Husky! Biztosan van bejárási módod a szerkesztőségi megbeszélésekhez, hogy ennyire képben vagy, milyen célzattal indult ez a kör. Nekem semmi gondom KD munkájával, persze éljen, meg minden, el tudta indítani a kört…de itt nem sikerült átadnia azt, amit máshol az oldal VEZETŐI megbeszéltek. Ebből lett egy félreértés és egy nosztalgia kör, ami a szaporodó 10 pontosok láttán messze nem lesz olyan izgalmas, mint egy felfedezős, amit pár éve úgy próbáltunk ki, hogy abból hagyomány legyen. Azt meg kétlem, hogy olyan sok lenne itt a pelyhesállú, aki nem hallotta legalább a lemezek felét. Még az is relatív, hogy ezek közül melyik a meghatározó és a maga idejében felkapott… De a lényeg: jó kör lesz ez, lehet nosztalgiázni, a megfogalmazást pedig legközelebb pontosabban végezzük a félreértések elkerülése érdekében. Ennek most nincs különösebb jelentősége igazán. Pontozzatok, szórakozzatok, ahogy illik:)
Ne bánkódjatok, így is szórakoztató volt.
Kár, hogy nem mehetett mind…
Vagy a Dolorian kellett volna ide az azonos című lemezével. Sutymorgás és akusztikus pillanatok, és jól megoldották tetszik. Az Unholy Rapture lemezéről nem is beszélve.
Boymester a Mordor – Csejthe albumát kellett volna bedobni. Az kurva király. Általad ismertem meg régebben. Na az odabax.
Raktam én ide számomra alapművet, amit itt a kutya sem ismer…
A Cain 1992-es, zseniális lemezével volt holtversenyben, de végül a kommerszebb mellett döntöttem:) Ah, pedig az is egy csoda.
Ez sajnos demóként van feltüntetve mindenhol. Sajnos a svájciak nem adtak még ki nagylemezt. Viszont az elmúlt években aktívvá váltak és koncerteznek…talán egyszer lesz lemez is.
„El sem hiszem, hogy volt olyan időszak, amikor teljes befeszülsé volt ha pár napot késett az aktuális havi Hemmör biblia a friss megjelenésekkel, kritikákkal… :))))”
Ja én is feszültem. Ráadásul utána össze kellett írni ami tetszik kritika alapján (kinek ki volt a kedvenc kritikusa. Pl. Zubor Olly véleményére nem sokat adtam hiába volt hasonló a zenei ízlésünk. Mert amiben hörögtek mindenre tízest adott), majd ha szerencsém volt a sok levelező társ egyikének megvolt a sok összeírt cuccból pár. Ha neki pl. nem volt az enyém közt megfelelő akkor nem is cserélt. De ha mégis akkor is hetekbe telt mire meglett kb. hat lemez. Végül úgy döntöttem inkább fizetek. Kerestem olyan embereket akiknek minden megvolt. Honnan a faxom tudja. Emlékszek 100ft volt egy lemez kazettára másolva. Utána beköszöntött a 2000-es évek. Dvd-re másolva kb.60 lemez1500ft. Cd-re 800ft. Most meg ingyé van minden csak a netet kell fizetni. Régi ablakon kidobott pénzek. De nem sajnálom, mert akkor ez volt most meg ez. Nem lehetett tudni előre. Zene meg mindig kell. Zene nélkül lehet élni csak nem érdemes.
Hú ezt de érdekes volt olvasni… kerestem egy „tetszik”-ikont. Képzeld, én ma sem sajnálom és átragadt a sárcainkra is a fizikai hanghordozó vásárlása… Egyszerűen, nekem még most is így az igazi.
Nekem vegyesek az érzéseim… Dimmu Borgir? Carcass? Death? Morbid Angel? Alapok, amiket szerintem minden extrém metal rajongó ismer. Ennél többet várok, ha különlegességre gondolok. Samael, Sentenced és Kamelot ugyanez a tészta, Aorlhacról meg még kritika is született…Legutóbb ritkaságokat ajánlottak, itt nem sok felfedezni való akad sajnos.
Na mindegy, legalább pár nap alatt le lehet zavarni, párat meg jó lesz hallgatni is.
https://www.femforgacs.hu/hangproba-398/
Ezek közül azt hiszem legalább 5 eredetiben is itt figyel a polcon a gyűjteményben 😀
Valóban elég alaplemezek kerültek be. Azért a ’90-es évekből nehéz olyan kiemelkedő lemezt találni, amit ne ismerne a teljes közösség. Akkoriban keményebben szűrtek a kiadók, mindenki a Hemmör vagy a Nuclear Blast újságja alapján hallagtott, vásárolt. 🙂 De izgalmas évek voltak… El sem hiszem, hogy volt olyan időszak, amikor teljes befeszülsé volt ha pár napot késett az aktuális havi Hemmör biblia a friss megjelenésekkel, kritikákkal… :))))
boymester, én tudtam, hogy ez lesz, azért is nem lelkesedtem az ötletért. (Utólag megbékéltem vele.)
Emp, fantasztikus évek voltak azok bizony.
Konkrétan élőben megélni rengeteg metal subgenre megszületését, nagyon jó volt.
Én a fizetésem felét minden hónapban CD lemezek vásárlására költöttem. 😀
Valószínű a Vimpex Music (ma már albamusic) egyik legnagyobb vásárlója voltam.
A galád Vass Józsi meg általában küldött ajándékba Nuclear Blast Soundcheck – Series CD-t is pl. https://www.discogs.com/release/633804-Various-Nuclear-Blast-Soundcheck-Series-Volume-6, hogy még fokozza a metal zene vásárlási függőségemet. 😀
Szerintem illene, hogy bekerüljön minden ajánlat, ebbe a rendhagyó körbe, ha technikailag megoldható.
Úgyis ismeri már mindenki a legtöbbjét. 😀
Jó Ötlet! Legyen ez!!
Támogatom, menjen mindegyik, a 2/3-a alapvető klasszikus, amit újra sem kell hallgatni. 🙂
Szerintem évekig tudnék ajánlani ilyen régi lemezeket
Nagy királyság volt annak idején a damned spirit dance, még élőben is láttam. DE! Azt a borítót büntetni kellene 🙂
KD: Rendben. Végül is tényleg fura lett volna, ha csak az én ajánlatom lóg ki a mostani forduló tematikájából.
Kedves Hangpróbázók, Olvasók!
Idén is tartunk különleges hangpróbát, méghozzá ezúttal a kortalanság jegyében! Felejtsétek el az egy éves keretet, kutassátok fel a fejetekben azt a kedvenc lemezeteket, albumotokat, amely számotokra meghatározó (bármilyen szempontból), hatással volt rátok vagy „klasszikusnak” gondoljátok, adott esetben még nem hallott róla a világ, pedig megérdemelné és tegyétek próbára! Lehet ajánlani külföldi vagy akár magyar lemezt is, de arra mindenki figyeljen, hogy korábban már beajánlott lemez ne legyen újra beajánlva!
Lehet „hagyományosan” is ajánlani? Nekem ehhez nem sok kedvem van. 🙁
Sheol: „kortalan”, tehát ha tegnapelőtt jelent meg, akkor is jöhet.
Tudtam én is értelmezni, hogy „kortalan”, csak nem akartam a forduló szellemiségével szembe menni. 😀
Én maradtam a megszokott HP-nál akkor.
Kedves Sheol!
Ennek a fordulónak pont az a lényege, hogy mindenki egy számára meghatározó lemezt ajánljon be, és ne csak egy „hagyományos” HP-legyen. Az általad beajánlott lemezt nyugodtan ajánld be majd a következő körbe. Viszont mindenképpen arra „buzdítanálak”, hogy most is ajánlj valami számodra meghatározó lemezt, „régi klasszikust”! Biztos találsz valami jót!