Alapvetően nem rossz, de valahogy valami plusz hiányzik még (kb mint a Jæhzorn esetében), hogy visszatérő legyen.

Szerintem a hangszerelés homogenitása miatt érzitek a monotonitást és egyformaságot. Nekem egyáltalán nem tűnnek egyformának a dalok. Hangulatos, jóféle borongós anyag.

Hm. Érdekes, nem tudtam a Bodom billentyűsének erről a projektjéről. Mondjuk nem véletlen, elég középszerű, sőt, inkább gyengéb sympho-power metált toltak, két albummal ezelőttig, amikor meg áttértek ilyen Bodom-Arch Enemy keverék melo deathre. Teljesen izgalommentes számomra, de el lehetett rá bólogatni reggeli készítés közben. A zenei tudás hallatszik, de a zeneszerzői tehetség nem.

Engem sem fogott meg különösebben. Szeretem sokszor az egyszerű zenéket, de itt valahogy nem volt meg a varázslat.

Valóban nem újítja meg a műfajt, de én nagyon élem ezt a fajta zenét, szóval tetszik. Az Unburied Hellish Presences 2020-as 3 dalos demó valahonnan meg is van kazin :)

Én nagyon lelkes lettem, mert a Spiritual Black Dimensions óta semmi nem tetszett tőlük úgy igazán. Ez meg végre egy jó anyag lett. Igen, a Dimmu kb annyira black metal, mint a COF (semennyire), de attól még én nagyon bírom ezt a lemezt, hangulatos, valóban túlgondolt (de jó értelemben), néha sok, de számomra nagy meglepetés. Ezt a béna áruházi logót mondjuk elfelejthetnék végre.

Kicsit mindig túl könnyűnek találtam a Warkingset. Most ők is kiadtak egy vikinges albumot. Hallgatható, kellemes, de a műfajban vannak sokkal jobbak.

Többször nekifutottam, de ez nagyon nem az én zeném.

A technikás prog deathben könnyű átesni a ló túloldalára. Ők nem csak átestek, hanem pörögnek a ló körül. Ettől függetlenül nálam a megfelelő hangulatban működött.

Én elfogult vagyok a bandával annak ellenére, hogy az 1998-as Dark Requiems óta a 7(!) éve megjelent Embrace of the Godless Aeon anyaguk tetszett először. A The Slaughter of Innocence és a Requiems viszont számomra két 10+ pontos lemez. Azért ez nem ér fel azok nagyságához, viszont ez közelíti meg leginkább az azóta megjelent cuccok közül. Örülök ennek is rendesen.

Éppen évelőkülönlegességeket válogatok a kertbe és ez megy a háttérben. Meglepő módon működik! Bizar módon ez a fekete fehérben vetített gyászszertartás ami szerintem sokkal inkább működne egy télre készülődő természeti köntösben, amikor már mindenhol lehullatok a levelek és csak az elszáradt növényi maradványok várják a zúzmarát, mégis jól lesik színes és élő növényeket válogatni ilyen háttérzenével is.

Fesztiválmetál bebaszott tiniknek, akik nagyon lázadnak, de tánciznak a prüntyikéző szintinek és léggitároznak a fitymacsattogtatós gitárszóloknak.

Eskü ez egészen kellemesen dohos pusztulat. Érzem, ahogy tarkón vág egy-egy súlyos tompa tárgy többször is, de aztán a végére kicsit elfáradtam az egysíkúságába.

Amikor még Vortex is besegített, akkor a teátrális jelleget még sikerült megtölteni tartalommal is, mert volt igazi emelkedettség, de ez már több helyen az általam igencsak a béka picsája alá rangsorolt musicelbe rongyol át, hiába a rikácsolás, meg a duplázó. A vonósok bevonása és a "mi most biza kegyetlenül komponálunk!" szemlélet elviszi a fókuszt arról, amit amúgy csinálni szeretnének, vagy gondolom, hogy szeretnének. Hol van itt az igazi BM mizantrópiája, élettől való elidegenítése, szikár, penge szerű éles hangmenetei, a kilátástalanság, a ridegség bőr alá kúszása? Igazából szánalmas, amit itt most művelnek. Önmagukhoz képest egészen biztos.

Tim Burton bohókásabb pillanatait idézi, amikor komikus a horror (persze nála mindig az), de sajnos az Álmos Völgy legendájának sötétsége itt teljesen hiányzik.

Ilyen tipikus nem zavar, hogy megy, de nem többször hallgatós - igaz, én az ajánlás óta meghallgattam kb. háromszor és különösebb bajom nincs vele.

Így, egy 20 perces bemutatkozó EP-nek jó volt, de sokkal hosszabban nem tudnám hallgatni - igaz, ebből egy nagylemez is ilyen 30-35 perces szokott lenni.

21 év elteltével egy ilyen közepszerű, tucat lemezt kiadni "folytatásnak" - hogy is mondjam, ezt hallgatva nem tudom, mire vártak több mint 20 évig.

Lásd, tavaly októberi ajánlóm.

A szinti nekem nem teszett néhány számban, nagyon csipogott. De ettől eltekintve remek album

Minden rendben volt vele, jó volt hallgatni, de annyira azért nem lelkesített

Nekem a vokál nem igazán teszett hosszútávon kicsit uncsi volt a folyamatos károgás, meg kicsit túl hosszúnak, egyhangúnak éreztem a dalokat De egyébként rendben volt.

5 percig tudott lekötni. Az intró nagyon bejött.

Az összes dungeon synth alműfaj közül a lo-fi vagy más néven raw a kedvencem. Ilyenek pl. az An Old Sad Ghost, a Grimdor, a Lord Bakartia vagy időnként a hazai Fattyú. Ez is egy kiváló darab, John Lordswood nagyszerűen összefoglalta a lényegét, ami a supporterek komment mezőjében olvasható. Egyetlen hátulütője, hogy kicsit monoton.

Én az ilyen zenére azt szoktam mondani, hogy szoptatós [...] metal. A [...] helyére beilleszthető bármely alműfaj. Illető meghallgatja, és beleszeret a "black metalba". Aztán mikor tényleg black metalt hall úgy néz, mint Vince a Ponyvaregényben. Ennek semmi köze a black metalhoz mára. Természetesen ez a megállapításom nem számít bele a pontszámomba. Rossznak nem mondanám, de erősen mesterkélt, túltervezett, túldolgozott. Kábé mint a zacskós croissant. Vagy a Frei Café. Csak a Frei-be ugye azért megyünk. Én a black metalt viszont nem ezért hallgatom.

Középkori hangulatú, leprával fertőzött, misztikus horror daljáték.

Kevés olyan zenekar van, aki hitelesen képes ezt a fajta folkos, harci metal zenét prezentálni! A legtöbbje tucat alkotás, tele sablon zenével, sablon szövegekkel, és a sok óóóó-óó-óóóó-óóóó-zással! A jelmezek sem fantáziadúsak, semmi ötlet nincs bennük! Kedvencem a Leonidas-ra hajazó harcos a dobok mögött! A lemez legüdébb színfoltja a borító, mert az valóban nagyon szép! Ennek köszönhető plusz fél pont, amely elmozdítja az albumot a semleges zónából.

Dög unalom, semmi sem történik benne. Az első 4 számot meg se lehet különböztetni. Az 5. daltól kicsit másabb, a 7. szám jó egyedül, a 9. és az utolsó témáját, már hallottam valahol. Abszolút nem jött be!