Egyáltalán nem volt rossz, még annyira tucat sem. Nyilvánvalóak a hatások, de van benne modernség is itt-ott.

Én is elintézhetném ezt annyival, hogy "Ohhh, jaj!" vagy "Köszi, de nem." - ennek ellenére annyit azért mégis leírok, amit szoktam. Sosem szerettem a grindcore-t - még ettől sokkal nevesebb/jobb bandáktól sem. Az meg, hogy egy Repulsion worship banda kiadott egy lemezt - legyen az akár magyar, kb. a felesleges kategória. Büntetés volt hallgatni ezt a zajt. Ezután belehallgattam a Repulsion egyetlen Horrified lemezébe is - két szám erejéig; érdekes, hogy 1986-ban alakultak, 1989-ben kiadták ezt az alapvetésnek számító lemezt, ami brutál jó értékeléseket kapott, mégsem adtak ki azóta sem semmi érdemlegeset - egyébként 2003 óta jelzi őket újra aktívnak a Metallum.

Kétszer meghallgattam, különösebb problémám nincs vele. A hallgatható, jobb, mesésebb ds lemezeket tarkítja - ennek ellenére magamtól, kedvtelésből vagy rajongásból én ilyet valószínűleg sosem fogok hallgatni/betenni a lejátszóba.

Olyan szinten izgalommentes, ingerszegény, hogy megalszik az ember szájában a tej. Azt nem vitatom, hogy élőben (is) működhet.

Hossza ellenére kellemesen elszórakozatott, kellőképpen változatos lett az anyag; a szinti-vezérelt, Krakenhez írt soundtrack, Kjølsrud vendégszereplése, a két leveztő szám nyugisabb pillanatai mind-mind kellemes meglepetések voltak. De jajj, a szövegek... nagyon bugyuták. :(

Annyira le tud fárasztani ez a műfaj, hogy borzasztó. Nem volt egy rövid album, de esküszöm, legalább 2-3 órásnak érződött. Már majdnem bedobtam a sablon thrash szövegemet, de eszembe jutott, hogy februárban volt beajánlva a Kreator új lemeze is, úgyhogy gondoltam összevetem azzal. Az Exodus sokkal direktebb és arcbamászósabb, karcosabb és dühösebb, de jóval egyhangúbb is. Viszont a vokál itt színesebbnek érződött, ellenben a számhosszak elcsapták ezt a fajta "változatosságot", amit értékelni tudtam volna. Végeredményben megkapja ugyanazt a pontszámot, mint a Kreator, de legalább volt összehasonlítási alapom. A borító amúgy fasza!

Első hallgatáskor rögtön beugrott a svéd Zornheym, őket anno még én ajánlottam, bár nem arattak osztatlan sikert, ahogy emlékszem. Hasonló koncepciót vélek feldezedni mindkét bandában; jelentős szimfo elemek, megkapó és könnyen a fülben ragadó témák, illetve kissé maníros és teátrális előadásmód. Ez utóbbi esetében mondjuk néha eléggé elszaladt a ló a dánokkal, a Hymns of the Memoir átvezető ilyen téren túl van tolva. Viszont az énekeshölgy orgánumából annyi eneriga, lendület és feszültség sugároz, hogy az egyenesen megkapó, ráadásul nagyon passzol az album jelleméhez. Én bírom ezt a fajta megközelítést, őket nem is ismertem, úgyhogy köszi az ajánlást!

Megannyi ötlet és fondorlat rejlik az albumban, az agyamat eldobtam az első hallgatáskor. Mindemellett olyan tömény atmoszférával van nyakonöntve az egész, hogy az ember nem bír levegő után kapkodni... és mindezek tetejében mondom még azt is, hogy szerintem jóval befogadhatóbb és könnyebben "megfejthetőbb", mint sok hasonszőrű társa. A dobjáték meg már csak hab a tortán; persze mondom én ezt laikusként, de majd egy dobolásban jártas zenész szakértői szemmel is kielemzi (Naga, megidézlek!). Én mindenestre csak hegyeztem a fülem, miközben koppant az állam a padlón. Hiába, ha sötét anyagokról van szó, a franciák érzik, mitől is tud működni igazán.

Kellően változatos, ugyanakkor eléggé hagyománytisztelő thrash. Ahogy egy veterán csapattól illik.

A név miatt nagyobb flash-t vártam. Hiányzik az a mindent beborító súly.

Ezek a dalok élőben is működnek, illetve az élőben megmutatott hatásukat a felvételre is sikerült átültetni. Kellemes és elgondolkodtató hazai post rock/metal.

Anno a Windir is nagy kedvenc volt, majd utána a Vreid is. Egyszerűen nekem találták ki ezt a fajta muzsikát.

Az általános nemzetközi vélekedéstől eltérően nekem tetszett a lemez. Igazi jó thrash zúzda bombasztikus, polírozott hangzással, ami nekem mindig is bejött.

Nem rossz anyag, sőt, szerintem a zenekar teljes diszkográfiáját figyelembe véve is a jobb lemezeik közé tartozik! Viszont év elején a Coroner egy olyan visszatérő albummal rukkolt elő a thrash stíluson belül, amelyet ebben az évben nem hiszem, hogy bárkinek is sikerülne megugrania! Vannak az albumon kiemelkedő és emlékezetes pillanatok, a zenekar saját stílusjegyei is könnyen beazonosíthatóak, és mindenképpen üdvözlendő Rob Dukes énekes újbóli csatasorba állítása! Mindezek fényében, összességében nálam ez nyolc pontot ér!

Nagyon szép teljesítményt nyújt a dán banda az új albumán! Szimfonikus elemekkel sűrűn átszőtt blackened/death stílusú zenéjük könnyen utat találhat a stílust kevésbé kedvelők felé is, mert igazán komplex, ízlésesen megkomponált dalok sorjáznak a lemezen - az 'I See Shadows' című tétel például egy igazi gyöngyszem! Az énekes hölgy hangja is nagyon jól illeszkedik az összképbe! Nekem tetszik a teljes produktum!

Nagyon erős lemez, nekem nagyon bejött. Pont elég súlyos, elég változatos dalok vannak a lemezen, nagyon jól eltalálták.

Hát ilyen háttérzenének nem rossz, de nem is igazán lelkesít a hallgatása

Iskolapéldája annak, hogy egy lemez hangzása hogy tud egyszerre korszerű és fülbarát is lenni. Szellős, élő, és jóval dinamikusabb, mint a mai átlag, sterilitásnak meg halvány nyoma sincs. Zenei részről tetszik benne, hogy visszakanyarodtak a régebbi dolgaikhoz. A metronóm is ki lett hajítva, így kell ezt csinálni!!! A Honor Found in Decaynél eléggé leültek, kicsit tatásan nyomták. Ez elmúlt. Sanyi, engem nyom ez, érzek súlyt. Az ambient részek meg ideglelősek. Igazából azok segítik fel számomra a maximumra.