Mindig jó, ha vannak zenészek, akik gondoskodnak róla, hogy ne merüljenek feledésbe a ma már nem népszerű zenei stílusok, jelen esetben a gothic rock. Különösen öröm, ha ezt ilyen ikonikus karakterek teszik, mint pl. Mikael Stanne.
Már megjelenésekor sokszor meghallgattam, de nem azért, mert annyira tetszett volna, hanem mert nem tudtam felfogni, hogy mi a fenéért ilyen népszerű ez a lemez a nemzetközi metal közösségben. (Metal Trenches, Thralls of Metal stb.) A választ azóta sem tudom, számomra egyáltalán nem szórakoztató, de vannak most ettől sokkal rosszabb lemezek is, szóval nem húzom le jobban.
A zene és a hangzás is tetszett, szóval az intronál még békésen bólogattam, csak aztán érkezett Röfi úr és tönkrevágta az egészet. Utána már csak akkor mertem hallgatni, ha senki nem volt a környezetemben, mert nem szerettem volna, ha bárki is azt hitte volna, hogy ez engem szórakoztat.
A 134-es HP-n pontoztam egy lemezüket, az még akkor nyolcat ért. Vagy az volt sokkal jobb, vagy túl sok black metalt hallottam azóta. Sajnos ezen semmi érdemleges nem történt, igazából fárasztóvá is vált már a végére.
A borítóról egy hályogos tekintetű vasorrú bába mosolyog ránk. A zenét meg én is elkezdem megbecsülni, különösen ilyen körökben.
A mindenségit, mit művel már ez a Chelsea Murphy leányzó a hangjával! Egyszer lágyan, andalítóan énekel, aztán meg mint egy megveszekedett fúria. Zseni a csaj annyi szent. A zene is nagyon változatos, különleges szónikus csemege.
Nincs vele gond, egy átlagos death/doom lemez. Ha egy külföldi banda csinálta volna, szerintem sokaknál lecsusszant volna 1-2 pont. Lambi amúgy magyarul tolta? Egy kukkot nem értettem belőle.
Csak a Nymphetamine lemezüket pontoztam eddig itt 2004-ben, akkor arra 7 pontot adtam, de amit írtam, az azóta is megállja a helyét. Szóval Dani éneke nem igazán tetszik, de Zoe Marie hangjának örültem, különösen a White Hellebore-ban. A zene szerintem szintén jó, és kellemesen is szól. A mostani sok szutyok ajánlott lemezhez képest ez maga a felüdülés.
Azt mondták régen, hogy képezhetetlen az énekhangom. Ebben a bandában még én is tündökölhetnék, mert el tudok mormogni bármit.
Régen nem voltam oda értük, de ez most nagyon jólesett. Manapság alig találok jó death metal lemezt. Sokat elmond a mai trendekről, hogy a nagy öregeknek kell színre lépni, hogy ez megtörténjen.
A trve fémforgácsos pontozó gondolatmenete: -1 mert túl népszerű banda, ez itt tarthatatlan, -1 mert a kékhajú dögös csaj csak azért van itt, hogy a férfiak falják a szemeikkel, -1 mert túl jól szól, mi a fene ez, hogy lehet hallani a hangszereket, -1 mert nagy kiadónál vannak, ide csak unsigned/independent csapatokat szabadna ajánlani stb. :) Elhiszitek nekem, hogy nem járok messze a valóságtól, hogy sokszor ez megy itt egyesek fejében? ;) Én marha meg csak élvezem a jó zenét és mindezeket leszarom. :P
Ezzel engem vallatni lehetne. Hiába csak 26 perc, és 16 rövid...hát mondjuk úgy track, mert daloknak nem hívnám őket, de azt hittem sosem lesz vége.
Hát ez a csernobilmetál kurva idegesítő volt, plusz még unalmas is.
Nekem azért sikerült unatkoznom.
A jazzből szerintem vastagon táplálkozó labotómia utáni pszicho trippek csokra ez. Akármikor nem hallgatható, igazi réteg zene a művészkedés és művészet határán egyensúlyozva, most épppen az élvezhetőség mezsgyéjéhez közelebbi síkon mozogva.
Zsánerlemez. Fájóan ötlettelen.
Vártam, hogy történjen valami, de elmaradt. Hiányoltam a franciás játékosságot és a gitárok csilingelését olykor. Némi disszonancia tudott volna dobni rajta.
Sajnálom, de ehhez most nem volt idegzetem.
Kellemetlenül szét van ütve. Valamiért mindig csapkodni kell a cájgot, pedig ha legalább az egyik kezére ráülne néha akkor a kevesebb több elven jobb lenne a végeredmény. A kisjány hangja pedig elégg egysíkú, ha hörgedelemben van, akkor is, ha pedig énekelni próbál akkor is nagyon kicsi az átfogása. A végeredmény némileg indokolatlanul túljátszott, pedig ha valaki, hát én szoktam szeretni a hangjegytorlódásokat, csak azt is jól kell csinálni. Ez itt eléggé érdektelenre sikeredett az én hallójárataimnak.
Ha valakit, hát engem nehéz elfogultsággal vádolni a hazai mezőnyt illetően, így külön öröm számomra, hogy végre elismerhetek hazai teljesítményt is. Őszintén szóval percekig voltak kétségeim, hogy ez valóban hazai produktum, de csak be kellett látnom, hogy megy ez itthon is, csak akarni kell. Teljesítményben a Boru mellé állítható, akármennyire is más a megközelítés, de a minőség azonos!
Többre értékelem, mint az Arch Enemy munkásságát és szerintem az utóbbi időben magukra is találtak, mert az utolsó lemez, amit valóban el is tudtam fogadni, az a Midian volt. Utána jött egy ilyen ténfergés és népszerűség kergetés vitatható sikerrel. Ez a mostani lemez sem nekem szól már, de értem ha valaki szeretni tudja.
A magam részéről annyira nem ugrálok a demo és RAW hangzásért, mert meg lehet oldani a hangulatot máshogy is. Kiemelkedőnek pedig nem nagyon érzem, hangulatilag is csak a hangzást tudnám megemlíteni, de ez így nagyon mesterséges.
A thrash kattogását nem szeretem, számomra azok a nem annyira bejövős részek, a death pedig full tradíció. Elismerem, de magamtól eszembe nem jutna hallgatni.
Elismerésem mellett sosem szerettem amit csinálnak. Nekem a melódiák és a halál nem összeegyeztethetők. Cukorszirup a szurok tetején: nincs kedve az embernek nyalogatni.
Éppen ennyivel jobb, mint a béldarálás. Zsánerlemez ez is.
Hát ez nem sikerült. Sokkal ügyesebbek vannak a témában. Egy Mizmor vagy Thou 30 mp az életútból bárhonnan kiragadva kb izgalmasabb, mint ez a lemez teljes terjedelmében.
Kellemesen ellóbáltam rá a lábam melóban, központi szintentartó képzések olvasgatása közben. A The Coldest Heart-nál felkaptam a fejem, mert azt hittem véletlen átnyomtam Nirvana-ra. Az ilyen örömzenélést kellene saját költségen kiadni és ha életképes, vigye tovább egy kiadó, mert sok helyet elvesznek az ilyenek és hasonló lerágott csontok mások elől.
Nekem ez túl sok, ezer dolog történik egyszerre, kevés a kapaszkodó. Amit sikerült megfejtenem, hogy valahol a gyökerek a death metal környékén lehetnek és abból nőtt ki ez az avantgárd, extrém neonszörny.
Akármennyire igyekszik is emberünk kemény és brutális lenni, sosem lesz olyan mint a Slowly We Rot vagy a Butchered at Birth. Nagy recsegős massza az egész, se eleje, se vége, a disznóröfögés miatt -1 pont.
Rothadt, koszlott, omlott, foszlott, penészes, szeretem ezt a death stílust. Lambert megkerülhetetlen a hazai underground-ban, meghajlok munkássága előtt amit ebbe az egészbe belepakol évtizedek óta!
COF lemezt még egyazon formáció nem rakott le az asztalra, ez tuti, és ez csak is Dani-nak köszönhető, mert nem hinném, hogy van még egy ilyen hisztis picsavirág a metal világában, mint ő. Tutira elviselhetetlen figura, ha zenéről van szó, de valahogy mindig igaza lesz, mindenen átüti az elképzeléseit, és ez a kitartása, maximalizmusa nekem imponál! Voltak erős lemezek, voltak gyengébbek, ám a gitártémák mindig ültek, minden albumon működtek, szóval hülyén hangzik, de nálam a banda gitározásban az egyik verhetetlen favorit. Tehát Dani fanatizmusa most is neki adott igazat, mert ez egy remek 56 perc. Az első cd amit megvettem magamnak az a Dusk volt 1996-ban, úgy, hogy még lejátszóm sem volt, szóval elfogult is vagyok a COF-al.
Az "idősebb" death metalos korosztály számára kellemes múltidézős perceket fog okozni a Stenched, visszarepít a 90-es évek elejére, mikor még mindenki túrta az újságokat és fanzine-okat jobbnál jobb demok után. Nem tudom, hogy direkt lett-e ennyire demos az egész vagy csak ennyire tellett, értem, hogy a hörgést betolta a többi hangszer közé, nem telepszik rá a produkcióra, de lehetne karakteresebb, mert így csak egy halovány mormogás a kripta mélyéről. Mindenesetre kellemesen indította a reggelemet, az Immolation első lemeze ugrott be többször, ami kiállta az idő próbáját, szóval lehet jó az irány, ám ebben a körben van egy Rothadás album is, így annak a fényében ez most 7 pont.
15 mp után benyomtam a max pontot rá! Semmi extra, csak a szokásos Rew & Brookes páros atomriffjeinek tömkelege, imádom, ahogy Ingram nyomja a hööhhööőőőjt, bár hangja kissé kopott, hiába, mindenkinél pereg az idő k.gyorsan. Összességében viszont nem fogott rajtuk az idő, brutál, feszes, kemény death metal megszólalás, tankönyvbe illő produktum!
Zeneileg rendben van, nyakon vág az egész death metal megközelítés, döngölő hangzás. Viszont a női hörgés/károgás/extrém rikácsolás nálam olyan mint a női foci: futnak, passzolnak, küzdenek, hajtanak, de mégis bohózatba illő dolgokat csinálnak, és egy férfi csapat ronggyá verné őket, mert álkemények és természet ellenesen mozognak a pályán. Hászki miatt levonok pontot, mert nehogy már, ha Ő szereti akkor több pontot érdemel, sőt ha kell 1 pontot adok neki, csak hogy utolsó legyen. Részemről korrekten 7 lenne!
Á, nagyon jólesett! Minőségi grindcore és ennyi.
Én, mint nukleáris iparban dolgozó "szakember", nem fedeztem fel benne semmilyen nukleáris védjegyet. A kedvencem az, amikor azt mondják az emberek, hogy valami rádióaktív pl: rádióaktív por, felhő, hulladék... ami amúgy helyesen radioaktív, ami nálunk van a reaktorban és az atommagok bomlásának folyamatát jelenti. Ennyire rádióaktív a COP is. Az 1. metalos nóta rendben van a 2. az teljesen jellegtelen és unalmas, ezt a vokál formát nem mindig kultiválom, most sem.
Kellemes hallgatnivaló volt, nem sokszor fog visszakerülni, de ez nem a lemez hibája, csak ritkán vágyom ilyesmire. Fields of the Nephilimet, meg F.O Systemet hallgattam tizenévesen, ami ilyesmi volt. Type o - t meg soha nem bírtam nagyon :)
Az előző lemezre 4-est adtam, most jószívű leszek és elengedem egy semleges 5-tel.
Nekem régebben egész komoly cd gyűjteményem volt efféle brutal death anyagokból, de azóta a nagy részét eladtam, mert egy idő után elmúlt a varázs. Ez mondjuk a szokásosnál is átlagosabb anyag sajnos. Az ajánló saját zenéje, ami a kommentfalon van, klasszisokkal jobb ennél. Update: az utóbbi napokban sokszor kedvem volt hozzá és az album segítségével újraéltem, hogy mi is vonz ebben a műfajban. Nagy horror rajongó vagyok, szóval számomra az extrém tematika inkább vonzó, mint taszító és a zenében is mindig a szélsőségeket kerestem. Ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy ennél vannak sokkal érdekesebb brutal death anyagok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem okozott kellemes perceket.
Én szeretem, ha egy black metal album minimum olyan hangulatba hoz, mint amilyen a zenekar bandcampes háttéképe az erdővel és a gyertyákkal. De annyira semlegesnek éreztem ezt a zenét, amilyen a pontszámom.
Érdekes, nekem pont a lemez második felén található elmélyülősebb, hosszabb dalok jöttek, az első pár tételt sokkal kevésbé találtam érdekesnek, rövidségük ellenére. Összességében egy átlagosan kellemes ds anyag, de nem kiemelkedő.
Ez a kör döbbentett rá arra a tényre, hogy én nem igazán szeretem, ha egy nő hörgős vokált tol. És nem a nőkkel van a problémám: egyszerűen nem annyira tetszik a magasabb tartományokban előadott extrém vokalizálás, a Children of Bodomot, At the Gates (illetve az egész hasonló vonalat) is emiatt nem szerettem soha. Kivételt képez az Obituary, de hát az egy másfajta állatság. A zene viszont érdekes, de nem lesz visszatérő.
Jó volna egy jó Rothadás koncert, tudom, a dob-ének kombinációt nehéz élőben kivitelezni, bár nem lehetetlen (Absut már láttam élőben így). Szeretem a doomot és a deathet is, így együtt tálalva, nagyszerű kriptabűzzel, közel tökéletes, minden elismerésem.
Nekem a Principle volt az első Black Metal lemezem, tehát én is elfogult vagyok. Igen, tudom, a COF már rég nem black metal, de attól még egy rendkívül jó zenekar, felállástól függetlenül. Ez az új anyag kicsit könnyedebb és jóval rövidebb elődjénél, összességében sokkal emészthetőbb darab, de azért még mindig nem az egyszer hallgatós fajta. Már az előzetes dalok alapján tudtam, hogy tetszeni fog, szóval megjelenés napján már hívtak is a pincéből, hogy megjött a lemez, azóta is arról hallgatom itthon. A #456 hp-n Emp sorolta fel, hogy miért utálja nagyon a bandát: gagyi vámpír imidzs, női huhogás, szintiszőnyeg :) Ezek mind-mind jogos észrevételek, én viszont pont ezek miatt imádom :) Az új lemez nélkül valszeg soha nem tudom meg, hogy létezik egy hunyor nevű virág.
A kör dm albumai közül ennek a hangzása tetszik a legjobban. Tényleg demós és szinte tuti, hogy szándékosan (a borító is erre hajaz), de én, aki mai napig rajongok a 90-es évekbeli dm demófelvételekért, nagyon élem ezt.
Az a helyzet, hogy szerintem ez az új anyag sokkal erősebb, mint a 90-es cuccaik. Valóban retró lemez, de lassan 45 évesen egyre jobban esik az effajta egyszerűség.
Tetszik, hogy sokkal karcosabb, mint a korábbi lemezek. A Dream Stealer nagyon jó indítás. A melo-death továbbra sem az én zeném, pár kivétellel (pl Edge of Sanity), ráadásul a kvázi pop beütések sem teszik visszatérővé. Amúgy én sokkal szívesebben hallgatnám ezt a zenét egy öblös férfi hörgéssel, amit időnként Alissa tiszta éneke váltana.
Nekem a Stenched féle belassultabb, nyomasztóbb vonal sokkal jobban bejön. Tudom, a grindcore ilyen, de nem sokáig tud lekötni.
Sajnálom ezt a lemezt, mert sokkal több lehetne, mint ami. Az ambient részek szerintem kifejezetten amatőr cuccok, cryo chamberhez szoktam mondjuk (tudom Naga, de akkor is :) ), szerintem abszolút nem adják a hangulatot. Sajnos ez igaz a metálos tételekre is, egyedül a vokál az, ami tetszik, a zenei alap teljesen semmilyen. Szerintem itt nem a nukleáris energia zenei megfestése volt a cél amúgy, hanem a baleset utáni csernobili nyomorúság és szenvedés dalokba foglalása, de ez számomra nagyon gyengén sikerült. Pedig elég hálás téma ilyen jellegű muzsika számára.
Nagyon szórakoztató, lendületes, sodró cucc.
Meghajolok a teljesítmény és az ötletesség előtt, de nem nekem szó. Sok éve pörögtem volna rá, de megöregedtem.
Böe...
Elfárasztott a végére ez az álkeménység. Visszanézve a korábbi lemezeikre adott pontokat, különösebben sosem szerettem ezt a bandát. Igazából nem is emlékeztem, hogy hallottam már a lemezeiket. Érdekes, hogy az előző körben szereplő Dernier Souffle pengetőse szerepelt a 2009-es lemezükön. A különbség hatalmas a két csapat között.
Majdnem tökéletes. A lemez második fele ül le kicsit.
Kijelenthetjük, hogy a számomra legrosszabb lemez a körben. A minden eltúlzásáról szól.
A doomos részek sokkal jobbak, mint a deathesek. Utóbbiak semmi érdekest nem hoznak a kötelezőkön kívül.
Jé, van olyan, hogy mai profi és élvezhető hangzás egyben? Szóval kegyetlenül jól szól, annak ellenére, hogy nincs szétlapítva. Minden hangszert hallani, de nem tolakodóan. Utoljára a Shining utolsó lemeze tetszett ennyire hangzásban. A zene meg a szokásosan kiművelt, tökéletesen egyensúlyozva a melódia- és harmóniavezérelt szerkezet között. Egyetlen dolog idegesített. A Dani minden negyedik sorvégre odatett sikolya. A kevesebb több lenne. Mondtam már, hogy mennyire tetszik a hangzás?
Szokásosan az a bajom vele, hogy nem hallok különbségeket a dalok között. Nagyon jól szól, de számomra még ez sem menti meg, egyszerűen nem szórakoztat, a mormogás meg egyenesen idegesít. Bár a szövegek engem szinte sosem érdekelnek, de a purulence, stench, pestilence, obsession szavak láttatják, hogy az ősi recept még mindig működik. De nem nálam.
A nevet ismertem, de sosem hallottam tőlük semmit. A képlet a szokásos: a thrash rész tetszik, a death nem különösebben. Hallom, hogy profi meg a világhír jogos, de nem nekem való zene.
Állati jó gitártémákat pakol össze Amott úr, a dob is faszán dúr, csak az ének nekem már túl sok időnként. Meg az egész produkció dinamikátlansága teszi nehezen élvezhetővé.
Egy kicsit talán tényleg érdekesebb, mint a hasonszőrű béldarálás, de annyira azért nem leszek érte oda.
Olyan hangulati roham vett rajtam erőt az elején, mint már nagyon rég. Fú, mondom, ezen állati jót fogok szórakozni. Aztán mély unalomba fulladt. Kár érte. A potenciál ott van, de nincs kihasználva.
Amikor megnyitottam a zenekar Bandcamp-oldalát, egyből szemet szúrt a Century Media logó, és a kezdeti lelkesedésem alább is hagyott. A kiadó már jó ideje ráállt a kommersz pop-rock műfajra, és rendre ontja magából a mainstream zenéket.
Tizenéves koromban, amikor elkezdtem ismerkedni a metállal mint műfajjal, én is rászaladtam egy-egy mainstream bandára, de idővel, ahogy egyre több impulzus ért a műfajon belül, úgy az igényeim is egyre inkább nőttek, és még mélyebben belemerültem az underground műfajok világába. Mivel ezt én átéltem, és úgy éltem meg, hogy ez egyfajta „zenei fejlődés, szintlépés” – ezért a mai napig úgy tekintek az ilyen kiadókra és a zenéjükre, hogy nem itt kell kutakodnom, ha izgalmas dolgokra vágyom.
Kis kitérőm után rátérek a lemezre, hiszen ezért vagyok itt.
Nos, nem nehéz kitalálni, hogy nekem a Cemetery Skyline zenéje nem sok élményt adott, de ha megpróbálom az egész anyagot a zenei ideológiámon kívül értelmezni, és csak a puszta munkát értékelni, akkor a következő a véleményem:
Egyszerű, biztonsági játékot vélek felfedezni, mintha arra törekedtek volna, hogy véletlenül se lépjenek át semmilyen határt, amitől esetleg érdekessé válhatna a lemez. A sablonos dalok egymást követik, nagyon egyszerű, kiszámítható szerkezetekkel, amelyek semmilyen meglepetést nem tartogatnak. Nem hallgatok ilyen zenét, de olyan érzésem van, hogy ezeket a dalokat már megírták mások – csak egy kicsit máshogy adták elő.
Engem nem igazán érdekel, hogy a Century Medianál a barátok egymás közt hogyan állnak össze, és milyen közös projekteket próbálnak meg eladni a már kiépített márkanevükkel a hátuk mögött.
Jelen esetben ezt a lemezt hallgatom, és erről írok véleményt – fogalmazhatok úgy is, hogy per pillanat nulláról indulnak a srácok.
Nem fog egy unalmas dal érdekessé válni csak azért, mert tetszett a DT – Projector lemeze, és kifejezetten nem szeretem azokat a kritikákat, ahol már tíz pontról indul az értékelés, csak mert valamelyik tag 1998-ban egy másik zenekarral letett valami jót az asztalra.
Nem mondhatom, hogy rossz lenne, mert a stílusának megfelelő elemeket hozza – de ennyi. Ez a lemez unalmas.
Hiányzik a dalok egyénisége, érdekessége, figyelemfenntartó ereje.
És ebből következik a másik: rádióbarát, populáris, mainstream.
Erre a lemezre 5 pontot adok.
Sosem hallottam erről a bandáról, ezért nem voltak elvárásaim – tiszta lappal indultak.
A borító mindig az első, amit lát az ember, és az alapján már van némi kiindulási pont, hogy mire is számíthatunk. Régebben ez jobban működött, és szerencsére sok zenekar maradt is a jól bevált receptnél: műfajának megfelelő borítót választ.
Ez azoknál a zenekaroknál jól funkcionál, akiknek egyértelmű a stílusuk, de sok műfajban szélesebb a spektrum a megvalósítás tekintetében – ezáltal nyitottabbak is az igazán egyedi kivitelezésű borítókra.
Lehet hallani olyan véleményt is, hogy a borító nem számít, csak a zene. Nem értek egyet az ilyesmivel. Szerintem nagyon fontos a jó borítóválasztás, de valóban van az a jelenség, amikor adott egy rettenetes borító, és mögötte pedig jó zene hallható – és akkor meg is érkeztünk az Imperial Triumphant új lemezéhez.
A rossz coveren túllépve egy érdekes, színes zenét kapunk, telis-tele jó megoldásokkal, stabil hangulattal. Hogy ne unatkozzunk, néhol egy kis „megborulás” blast beattel, egy jó szóló, hörgéssel vagy filmbe illő betéttel megbolondítva sodor végig az anyag.
Az ilyen zenéknél nem szoktam kísérletezni azzal, hogy megállapítsam, milyen műfajt csapatnak – ezért elfogadtam azt, amit ők mondanak magukról: avantgárd black metal. Én black metalt csak nyomokban véltem felfedezni, de az avantgárd végig ott volt.
Lélegzetvételnyi időt néha adnak, de csak annyira, hogy ne szédülj meg, és jusson még egy kis vér az agyadba – mert arra végig szükség van, hogy képben is legyél azzal, mi történik az anyagon.
Tetszik az a kettősség, hogy kiváló háttérzenének is működik, és arra is jó, hogy többszöri meghallgatás után is felfedezz benne új dolgokat, megoldásokat.
Nekem kifejezetten kellemes élmény volt ez a lemez – magamtól sosem kerestem volna rá, és még csak véletlenül sem kattintottam volna rá a borító miatt, de örülök, hogy a Fémforgács HP keretein belül megpörgettem.
7 pontra értékelem.
Kegyetlen zúzda ez – erős slam, brutal death riffek, és annál is keményebb ének. Itt nincs értelme keresni a logikát vagy a technikát, egyszerűen pusztít a maga egyszerű, tahó módján. Ennek a műfajnak ez a lényege – ezt kell tennie. Nem kell túlgondolni, és úgy fog működni.
Nem fog metál Grammy-díjat kapni az egyedi és különleges riffszerkezetek vagy matekos dobok miatt – de nem is kell neki efféle elismerés. Mert az, hogy ha jobb esetben 5 perc után kinyomod, az az igazi elismerés.
A lemez tíz dallal teszi fel a kérdést: meddig bírod hallgatni? Mikor lesz elég?
Nem szégyen kinyomni a felénél, és azt mondani, hogy „nem tetszik, mert primitív, mert bunkó”. Tedd meg – és a lemez elérte a célját anélkül, hogy befejezted volna.
Rendben lenne ez így? Igen. Mert ha matekra vágynék, akkor elővennék egy olyan bandát, aki számol.
De ha csak arra vágyom, hogy az agyam kapjon egy hard resetet – akkor helló, megérkeztünk az SFD-hez.
Nálam itt kezdődik a metal: nyers, agresszív brutalitás, tiszta erő. Ez az a hullaszag, amitől öklendezel. Pusztán a zene hallatán egy gore horrorban találod magad.
Ez a potenciál hiányzik a Benediction és Arch Enemy lemezekből: 24 bites tisztaság, Wacken-biztos riffek, rock-metal rádiók top 10-je, HammerWorld címlap – és ezek miatt hiányzik a hullaszag.
A metal lényege, hogy a mélyre hangolt gitár fűrészként szedje ki a beleid, életlen, rozsdás baltaként csattanjon a koponyádon, úgy, hogy kiugorjanak a szemeid, és vér töltse meg a szádat. A dobok úgy csattogjanak, hogy fájjon a hallgatása, olyan dinamikát adjon, mint amikor elbasz egy kínai, 500 km/h-val száguldó vonat.
És a basszus pedig kiszedje a beled, a kezedbe tegye, majd arra kérjen, hogy fogyaszd el – és úgy szájba verjen, hogy kihulljanak a fogaid.
A metalnak erről kellene szólnia. A metalnak így kell kinéznie. Minden, ami ez alatt van, egy gyenge, temus hamisítvány, amire csak a kommersz mainstream zabálók kíváncsiak.
Egyértelmű, hogy nálam ez a zene 10 pont.
Pedig tudom jól, hogy a műfajban vannak jobb versenyzők is – de most ezt hallgatom, ezt értékelem, és ez így teljesen rendben van.
Sok éven keresztül hallgattam black metalt, szeretem a műfajt, és a mai napig megvannak a kedvenc bandáim, lemezeim.
Mindig is az tetszett benne a legjobban, hogy bátran lehet belevinni disszonáns riffeket, akkordokat, na meg szélsőségesen lehet nyilatkozni a vallásról.
Minden tekintetben a metal egyik legszélsőségesebb műfaja, ehhez kétség sem fér.
És hogy a black metalon belül mennyi alműfaj létezik, az is azt mutatja, mennyi lehetőség rejlik ebben a stílusban.
Viszont ami miatt szarszagúvá vált ez a műfaj, az pont a két véglet:
amikor egy banda nagyon true akar lenni, és direkt a régi bandákat másolja, vagy amikor nagyon modern akar lenni, és bohócjelmezben osztja az észt a műfajon kívül eső témákról.
Nincs baj azzal, ha valaki kapaszkodik a gyökerekbe, és próbálja a régi hangulatot újraéleszteni, vagy új dolgokat próbál tenni a megszokott kereteken belül – de gyakran mindkét irányzat viccbe fullad, és a produkció rovására megy. A végeredmény pedig gyakran rettenetes lesz.
Nem könnyű, de nem is lehetetlen egyensúlyozni a stíluson belül. Szerintem a Glorior Belli-nek ez nagyjából sikerült is.
Zenéjükben megtalálhatók a klasszikus black metal jegyek, de emellett igyekeztek a mostani trendeknek is megfelelni.
Mivel a zenekar francia, és ott az extrém metal valahogy önállósodott, elindult egy saját útvonalon, nem is csoda, hogy itt nem az északi hangulatot kapjuk, hanem – a jelen lemez esetében – inkább egy avantgárd vonalat.
A lemez gerince mindenképp a black metal, viszont sok helyen felfedezhetjük a tagok saját értelmezését, ami színessé teszi az anyagot.
Mindenképpen olyan hallgatóknak ajánlom, akik szeretnek nyitni a kísérletezős zenekarok felé.
Nekem csak az menti meg ezt a lemezt a könnyű felejtéstől, hogy franciák – és ezt érezni is lehet a lemezen.
Ezt leszámítva nem tartom sem egyedinek, sem különlegesnek: gyakran fullad klisébe a riffelés, és az énektémák sem használják ki igazán a színesítés lehetőségét.
Sokszor jól indulnak a dalok, aztán mégis ellaposodnak, a kezdeti energia egyszer csak eltűnik.
Szerintem összességében nem rossz lemez, de nem is lesz a kedvencem – valami még hiányzik.
6 pontot adok.
Amikor azt mondtam, hogy nyitott vagyok a metalon belül sok mindenre, akkor azt tényleg komolyan mondtam, sok különböző stílusban vannak kedvenc bandák, lemezek.
De hát ez nem metál :D
Így sajnos érdemileg nem is tudok sok mindent ehhez hozzá fűzni, mivel 0 ismeretségem van ebben a műfajban így ezzel párhuzamosan viszonyítani sem tudom semmihez.
Értem én, hogy hangulat, oké, hát meghallgattam, de nem volt semmi plusz amit adott volna, néhol olyan volt, mintha valami régi olasz fantasy film betétje ment volna.
Nem is értem, hogy miért van ez itt? :D
Adok neki egy közép utas 5 pontot, így nyitva hagyom a "hátha tényleg jó csak én vagyok hülye hozzá" ajtót és majd eldönti az aki ért hozzá, hogy ez jó vagy sem, de csak azért nem akarom lehúzni, mert én nem értek hozzá.
Zene rendben, ének szétcsapta – kár érte.
Ez a zene még ének nélkül is simán hallgatható lenne – jól összerakott, komplex dalok, technikás témák, érdekes megoldások. Még a néhol felbukkanó szintis „püttyögések” is működnek, nem lógnak ki, sőt, színesítik az anyagot.
A hangzás is rendben van: van egy határozott tónusa, jók az arányok, és kifejezetten élvezet figyelni a részleteket. Szeretem az ilyen zenét, ahol időről időre új elemek bukkannak elő a háttérből, ha az ember figyelmesen hallgatja.
De – és itt jön a de – az ének sajnos teljesen elrontotta az élményt.
Ne értsetek félre, nem az a baj, hogy női ének van benne, hanem az, hogy ez a fajta kiabálás egyszerűen erőtlen. Minél inkább próbál kemény lenni, annál kevésbé az. Amikor meg tisztán énekel, az rendszerint olyan helyeken történik, ahol túl kiszámítható, semmi meglepetés, semmi érzelmi plusz.
Pedig van benne potenciál. A "Fragile Tranquility" egyik részében például van egy letisztultabb, tiszta énektéma – na, azt a vonalat kéne erősíteni, az működne. Ha az egész anyag ilyen hangulatot hozna, sokkal jobban működne.
Így viszont – minden hangszeres érték és sound ellenére – az ének miatt ez nálam csak 5 pont. Kár érte, de tényleg.
A Rothadás új lemeze számomra derült égből villámcsapás volt. Ismerem a korábbi munkáikat, de nem követem őket rendszeresen, így mindig csak akkor éri arcomat a pofon, amikor megjelenik valami tőlük.
Mivel a korábbi anyagaik is tetszettek, úgy voltam vele, hogy mielőtt meghallgatnám az új cuccot, leporolom a régieket, és újrahallgatom őket, hogy még komplexebb élményt kapjak, és tapinthatóbbak legyenek a különbségek.
A régi anyagok hallgatása közben egyre izgatottabb lettem, mint egy gyerek karácsonykor az ajándékbontás előtt – alig vártam, hogy pörögjön végre az új lemez.
Közben újra megerősítést nyert bennem, hogy a Rothadás stabilan hozza, amit elgondoltak. Bár anyagról anyagra képesek a kereteiken belül friss vért pumpálni a zenébe, mindig ugyanazzal az ismerős szájízzel zártam a hallgatást – nem volt se hiányérzetem, se túltolt érzésem. Ez a stabilitás számomra nyugtató, így bizalommal bontottam ki azt az ajándékot, amit most hoztak.
A lemez első hallásra rothad – ami jelen esetben jót jelent. Továbbra is érezhető a zenekar által kitűzött zenei cél igényes megvalósítása. Nincs kompromisszum: a hangulat tökéletes.
A dalok szerkezete hozza a műfaj sajátosságait – természetesen a tagok egyéni megvilágításában. A rothadó hús szaga végig ott van: mintha egy dögkút mellett próbálnál megszagolni egy szál virágot – lehetetlen megkerülni a szagot.
Stabil riffek, kriptasound – de nem a nagy családi terem, hanem a max. két személyes kamra reverbje. Ez jól áll a gitár középtempós, gyakran darálós témáinak és az éneknek is.
Remek tempóváltások, károgás/hörgés-váltások, mindig ott, ahol legjobban illik a hangulathoz.
Húz az anyag rendesen. Kétszer is meghallgattam, és mindkétszer azt éreztem, hogy amit tesznek, azt fanatikusan teszik – és ez a fanatizmus nagyon jól áll ennek a lemeznek.
Tapasztalt zenészek, pontosan tudják, mikor miből mennyi kell, mikor kell kiállni vagy leállni egy témával. Emiatt a lemez folyamatosan sodor, nem válik unalmassá.
Lambert gyakran bedilizik a sorok végén – nekem ez az őrület kifejezetten tetszik.
A dobok nincsenek túltolva – de nem is állna jól ennek a zenének az ennél komplexebb dobolás. Itt is tökéletes az egyensúly.
Minden műfajnak megvannak a saját összetevői – és ha ezeket jó arányban használják, jó lesz a végeredmény.
Szerintem a mixing és mastering is szép munka lett, semmilyen hiányérzetem nincs technikai oldalról.
Ami most egy kicsit szembetűnőbb, az a csomagolás, amibe a produkciót helyezték. Érdekes látni, hogyan alakul, fejlődik egy ilyen zenekar.
Bár zeneileg továbbra is egy réteget szólítanak meg, úgy gondolom, most talán egy kicsit nyitottabbak lettek a befogadhatóság spektrumán.
Ezt már a lemez meghallgatása előtt is látni lehet: rendre színesebb lett a borító, és tartalmasabb is.
Már az előző anyagnál is szakítottak a fekete-fehér grafikával – meglepett, hogy ilyen gyorsan – de engem nem zavar, sőt, szerintem rendben is van.
Viszont a „Kopár hant... az alvilág felé” borítójának üzenete és látványvilága egyértelmű volt.
A „Töviskert... a kísértés örök érzete... lidércharang” viszont nekem már túl zsúfolt. A cím is túl sok információt akar adni, számomra már erőltetett.
Ugyanez igaz a dalok címeire is: az előző anyagnál jók voltak, értettem is az üzenetet – itt inkább azt érzem, hogy rám van erőltetve.
Ez már kicsit az Ahrimanos vonal – ott is hasonló a jelenség…
De mint minden vélemény, az enyém is szubjektív – lehet, csak én vagyok erre érzékeny, és valójában ez is jól van így.
Az biztos, hogy a csomagolás nem vett el az élményből – de a jövőben érdemes lenne talán figyelembe venni a „kevesebb néha több” szabályát.
Nálam ez a lemez 10 pontos.
Minden benne van, aminek benne kell lennie: hűek a stílushoz, magukhoz, és a hallgatókhoz. Profi munka!
Nem fogom lehúzni, mert lehet hallani, hogy van benne munka, tényleg foglalkoztak vele, de ezen kívül sok jót nem tudok hozzáfűzni.
Biztonsági játék ez, meglévő szerkezetek, leporolt sablonok, a COF komfort zónájából. Ismerem a bandát, tudom, hogy miket csinálnak, nem úgy mondom ezt, hogy ne hallottam volna a munkáikat. A "The Principle of Evil Made Flesh" lemezük nekem kifejezetten nagyon tetszik, ott még érezhető volt a lendület, a dinamika. Az egy jó lemez volt, de nem fogok abba a hibába esni, hogy azért mert tetszett egy régi lemezük, azért most erre is azt mondom, hogy jó. Mert nem az.
Értem, hogy egy ilyen kaliberű zenekar miért játszik biztonsági játékot: ebből él. Nem teheti meg, hogy kísérletezzen még akkor sem, ha már neki is tele van a töke vele, ő a pénzért csinálja ezt.
Nyilván szereti is biztos, de a fő tényező a pénz.
És amikor a fenn említett "The Principle of Evil Made Flesh" elkészült, akkor még nem erről volt szó, hanem tényleg csak a zene szeretete volt a motiváció, ez érezhető a lemezen.
És tegyük fel már a kérdést, ne szaladjunk el mellette: melyik COF adta magát őszintén? Az akkori vagy a mostani?
Akkor mi számított? Hogy készítsenek egy egyedi lemezt.
És most mi számít? A pénz.
Hitelét veszíti egy zenekar, ha sikeres? Nem, ha képes megújulni a saját keretein belül - az új COF lemez egy nagy újítás lett? - HÁT NEM!
Súlyos death metal, egészen színes riffek, jó váltásokkal, nem hagyják unatkozni a hallgatót.
Nem tudom, hogy egybe vették-e fel és azért ilyen vagy direkt ezt kérték keverésnél, de mintha próbatermes felvétel lenne, kb úgy szól.
Ez az éneknél ütközik ki nagyon és bár gitárcentrikus az anyag, attól még jó lett volna hallani az éneket is.
Szeretik a húzósabb, középtempós sodrást. Összességében hallgatható anyag, némi minőségbéli problémám van csupán, de kárpótol, hogy jól összerakott anyag ez.
Utoljára a Organised Chaos lemezt hallgattam a zenekartól, azóta eltelt 24 év, akkor is unalmasnak tartottam és most is - jó hallani, hogy 0 fejlődésen ment keresztül a zenekar és a mai napig képesek ezt eladni. Nem sajnálom tőlük a sikert, de ne kelljen hallgatnom ezt, mert rettentő unalmas.
Kicsit pofátlannak tartom ezt amúgy, huszonévesen csinálnak egy, az akkori kornak megfelelő lemezt, majd 60 évesen még mindig ugyanazt teszik le az asztalra.
Közben persze a fröcsögésem közepette próbálom magam leállítani és próbálom megérteni, hogy mi lehet ennek az oka, de édes kevés a mentés, amit generálok a védelmükben, akkor is fullasztó az egész.
Ha úgy nézzük, hogy ők a Benediction, ők csak erre képesek, ezt tudják hozni, de azt stabilan, akkor oké, de ha úgy nézzük, hogy milyen fejlődésen megy keresztül a metal, akkor ez egy retro metal lemez.
Nem tudom, mi ez az új divat, hogy a lemez címébe már bele kell írni, hogy 24-bit HD audio, de legalább valami dicsérni valót is tudok mondani erről az anyagról. Ha valaki tudja, mi értelme ennek zeneileg, ne csak tippeljen, írja meg.
Ami viszont biztos: nekem ezek a zenekarok, mint a Benediction, Arch Enemy, Cradle of Filth – egyszerűen unalmasak. Egy régi receptet koptatnak évek óta, nulla új ötlettel. Ugyanaz a hangzás, ugyanaz a struktúra, ugyanaz a „biztonsági játék” – és ezt már 20 éve is hallottuk. Elhiszem, hogy sokan ezeken nőttek fel, mert nem volt más, de ma már tényleg nincs mentség.
A világ közben nagyot fordult: tele vagyunk olyan zenekarokkal, akik mögött nincs nagy kiadó, nincs marketing gépezet, nincs span a Wacken szervezésében, de mégis úgy odatolják a zenét, hogy a fal adja a másikat. Ezek a bandák ott vannak a neten, csak nem a Spotify algoritmus nyomja őket napi 6x a főoldalra.
És miközben az underground elhúzott minőségben, még mindig térdre kell borulni a régi nevek előtt? Hát nem. Nem kell. Lehet, sőt kell is új zenekarokat keresni – ma már tényleg nem kihívás, sőt kifejezetten könnyű minőségi metal zenéhez jutni.
Ezt a lemezt is végighallgattam becsülettel, kerestem benne bármit, egy riffet, egy hangulatot, egy pillanatot, ami megfog… de nem volt ott semmi.
Egyetlen dolog nyugtatott meg: a kiváló 24-bit / 48K HD audio master. Erre a tökéletes technikai minőségű, tartalmilag semmit nem nyújtó zenére 4 pontot tudok adni.
Na, végre!
Ütős grind/death metal – kegyetlen riffek, dinamikus zene, néhol egy kis groove, mindez kellemes hörgéssel és károgással tálalva.
Különösen bírom az olyan bandákat, ahol a károgós és hörgős vokalisták válaszolgatnak egymásnak – ez mindig ad egy kis plusz ízt a daloknak.
A tempó végig tartja magát, a hangulat stabilan ott van.
Igaz, hogy a dalok többsége csak 1-2 perces, és emiatt a 17 szám kicsit soknak tűnik – talán jobb lett volna néhányat összefűzni, színesebbé tenni az anyagot.
De így is átjön a lényeg: nincs mellébeszélés, nincs finomkodás, csak nettó kegyetlenség, ahogy azt kell.
Ez tulajdonképpen két pityputy és két black/doom dal.
A második és az utolsó kifejezetten betalált nálam – ezeket többször is meghallgattam.
Ezeknél a műfajoknál általában a dobokat szokták nagyon elrontani – vagy túl gépiesek, vagy teljesen súlytalanok.
Itt viszont jól össze vannak rakva a témák, változatosak, nem válnak unalmassá.
Az énekek egészen kiválóak, néhol Gris jutott eszembe – gyanítom, a srácok is szeretik őket.
(Márpedig nálam a Gris benne van a top 10-ben)
Ha mind a négy dal olyan lett volna, mint a második és az utolsó, akkor ez az anyag nagyot ment volna, de nem volt zavaró így is gyorsan felvettem az atmoszférát, és hagytam, hogy magukkal vigyenek.
Szeretem az ilyen zenéket amúgy – nehezen veszem rá magam, hogy belekezdjek, de ha már elindul, biztos nem nyomom ki.
A borító egyszerű – nem vitték túl.
De ettől eltekintve, és a kis hibák ellenére is, ez egy jó anyag lett.
Nem tudom, nehéz erre bármit mondani, mert sosem hallgattam semmit ami ehhez hasonlít, ez a műfaj mindig is maximálisan taszító volt a számomra. Nekem ez is borzasztóan giccses volt, mind a hangzás, a vokál, a szinti, a számszerkezetek, a borító, az egész. Szóval igen, úgy gondolom ez nem igazán jó zene és a HIM jutott róla eszembe, csak slágerek nélkül.
Szerintem jó kis banda ez, egy ideje követem távolabbról a munkásságukat. Van egy koncepció és amellett mindvégig kitart. Kicsit ilyen generic amerikai extrém metál brutál prog, jazz meg matek arcoktól. Ennek a new yorki progresszív jazzes metálnak vannak még tök érdekes zenészei mint Mick Barr vagy Colin Marston (nála vette fel a zenekar az összes lemezét egyébként), és ez a zenekar is ezt az iskolát viszi tovább. Ez a lemez építi az eddig lefektetett mitológiát, nyílván elmebeteg mód brutálisan szétzenélt széthangszerelt valami lett ez is, de ezt mondani se kell, teljesen korrekt a maga nemében, ez erről szól. Élőben is nagyon erős állítólag.
Borzasztó tahó üzenet és borító. Egyébként nagyon sablon tucat brutal/slam. Ennél vannak sokkal-sokkal jobbak is a zsánerben.
Nagyon kevés black metalt hallgatok és abból is sokkal primitívebbet és/vagy porszívó hangzásúbbat. Nincs bajom a formabontással meg ha nem elitistáskodnak ebben a zsánerben, itt is voltak érdekes ötletek, de ilyen profi hangzással valahogy nekem mégis mesterkéltnek hat és ez igaz nagyjából az egész műfajra részemről. Összességében ezért nem igazán volt az én világom ez.
Semmit nem tudtam ezelőtt erről a projektről, ami egy bolgár dungeon synth entitás. Nekem titkos perverzióm a dungeon synth amivel a zenekarom többi tagja egész biztosan nem ért egyet. Viszont az is van a dungeon synth-el nekem, hogy kb mindegyik tetszik mert régi dos játékok zenéire emlékeztet és jól esik a háttérbe sokszor. Szerintem ez tök kellemes volt, kifejezetten tetszett. A teljes borítón van egy kép Ted Kaczynski-ről és neki van felajánlva a kazetta, mint "az embernek aki a természetért harcolt", ez is szimpi volt.
Hú, ez nekem iszonyatosan giccses és hatásvadász zene. Nem tudok egyszerűen mást hozzáfűzni.
Szuper dohosszagú, romlott, temető-hangulatú death, amit meg lehetett szokni a szintén kiadótárs Rothadástól. Nekem a funeral részek már néha túl atmoszférikusak, de ez nem vesz el belőle igazán, főleg mert kárpótolnak jó riffekkel (ami gyakran hiányzik ebből a zsánerből) és keserves középtempós/gyorsabb részekkel. Az egész lemez egyébként nagyon profin szól, külön kiemelendő az az igazi retkes pergőhangzás.
Hát nem tudom, én sosem szerettem ezt a zenekart semmilyen formában sem. Nagyon nem szeretem ahogy szól ez a lemez, nem szeretem ezt a fajta konzerv hangzást, kifejezetten idegesítő az ének (ez szerintem mindig is így volt). Ezek a modern metálos éneklős leades kiállások meg a tescos templomi szintetizátor hangzás nekem nagyon bántó. De ezek mindig is hozzátartoztak ehhez a bandához, ami sosem volt a világom, így annyira nem fair ez a kritika, de egyszerűen az én füleimnek ez egyáltalán nem kívánatos.
Személyes nagy kedvencem volt ez a lemez, amikor kijött nagyon sokáig mást nem is hallgattam. Egy mexikói arc egyszemélyes projektje és ez érződik is rajta, de ez egyáltalán nem ellene szól, sőt. Iszonyatos Demilich worship, hihetetlen ötletes és brutál középtemtó riffeléssel és persze a Demiliches szignicsör guttural dörmögéssel ami általában megosztja az embereket. Kiadótársak lévén van kis elfogultság bennem szintén, de egyszerűen nem bírom megunni a riffeket és a váltásokat ezen a lemezen.
Szokásos brutálisan középszerű és unalmas késői Benediction lemez. Ez a fajta konzerv hangzás kifejezetten bántó szerintem egy death metal lemezen, nagyon sokat elvesz belőle számomra.
Sosem szerettem az Arch Enemyt, és ez az új lemez csak megerősített abban, hogy a melodeath továbbra sem az én világom, csillog-villog de különösebb érzelmet nem vélek benne felfedezni, legalábbis, nekem nem ad semmit. Az album iszonyat steril, agyonproducerelt, és nekem elég uncsik ezek riffek meg a sablonos refrének, amik görcsösen próbálnak epikusak és METÁL lennni. Teljesen üresnek érzem ezt a lemezt.
Egy nagyon-nagyon erős brutalizálós kicsit goreózós és kicsit ditgrájndozós grindcore őserő ez a lemez. Elfogultak is vagyunk mert személyes jó barátságot ápolunk ezzel az arany brigáddal akik nemrég játszottak is nálunk és páran a zenekarból turnéztak is velük. Igazi old-school grind, pont elegendő szívdöglesztő riffel, teljesen DIY mentalitással és nem utolsó sorban az egyik legjobb dobossal most a bizniszben.
Én ebből a fajta blackesített doom-ből jobban szeretem az undorító nyomasztást (mint a francia Monarch vagy a korai Lord Mantis) mint a szomorkodósat, de amúgy meg lehetett hallgatni, azt adta amit vártam tőle, semmi extra, semmi bántó.
Megint nálam lesz a hiba: Type O Negative-ot is csak csínján szoktam hallgatni az öblös, mély énekhang miatt, pedig ott még karizma is párosul hozzá. Egyszerűen nem bírom ezt az énekstílust sokáig hallgatni, nem adja magát. Itt aztán akad ebből a hangból bőven: gótostul, tótostul, popostul... A lendületességet azonban én sem vitatom, akadnak kifejezetten szórakoztató gitártémák és pár markánsabb refrén, de összességében a nagy nevek ellenére csak unatkoztam.
Időnként jól tud esni az efféle brutalitás, viszont a keleti régiókból ennél jóbal izgalmasabb anyagok is szoktak érkezni. A darabolós vonal helyett pedig jobb szeretem a technikás, esetleg sci-fi orientált kiadványokat. Jelen projekt még egészen kezdetleges a többséghez képest, ha a gyenge hangzást félre tesszük, témáiban is átlagos.
Teljesen egyetértek Nagával, ez egyszerűen mindenből sok. Ettől függetlenül engem elszórakoztatott a zene és itt-ott az ének sem volt olyan vészes (inkább a tiszta részek tetszettek).
Én később ismertem meg őket, úgyhogy kevésbé vagyok elfogult, ráadásul marha távol álltak mindig is attól, hogy kedvencnek tituláljam Dani produkcióit (a legtöbbet a Midiant pörgettem ifjú koromban). Itt a HP-n találkozom általában velük és azt kell mondanom, hogy közel állandó minőséget képviselnek. A gondom inkább az, hogy ha összekeverném az utolsó 5 lemez dalait és 50 perces szeletekre vágnám a kapott dallistát, akkor sem kapnék különb anyagot a mostani korongnál, annyira egyformák. Nem is szeretek tőlük ilyen mennyiségű dalt meghallgatni, de néhány szerzemény időnként jól esik. A dalírás pedig jól megy, így mindegy is, melyiket választom éppen, ez szerintem értékelendő ennyi idő után is.
Amióta ajánlották nekem ezt az albumot, lement párszor. Igazi nukleáris hulladék, különösen folytogató hangulattal. Lemondás, gyötrelem, fájdalom és minden nyalánkság. Ugyan ez már a második lemezük, némi egységesítést, összehúzást el tudtam volna viselni a tételek között, akár lehetett volna egyetlen nagy anyag az egész, ezen kívül más negatívumot nem tudok felhozni ellene.
Nem sokan tudják, de lakozik a lelkem mélyén egy hófehérre festett arcú, hajlakktól fulladozó gót picsa, aki Get Ready With Me videókat készít Youtube-ra miközben a háttérben szól a Bela Lugosi is Dead a Bauhaustól. Ez a csajszibarack elsőre nagyon megörült az eléje vetett legújabb prédának, aztán a hangulata szépen visszatért a temetői szintre, ahol általában szokott lenni, mert egy idő után realizált pár dolgot a lemezzel kapcsolatban. A klasszikus vonalhoz képest nincs meg az a komorságban fogant mélabú, lappangó sötétség, ami ellen a punkok reménytelen harcot vívnak, míg a gothok keblükre ölelik és megpróbálnak egy latexba öltöztetett groteszk gyönyört kreálni belőle. Így hát marad a Molchat Doma meg a Lebanon Hannover vígasznak. A Type O képviselte vonalhoz pedig ennél tapadósabb dalszerzés kellene, ami minimum hetekig kísérti, pont mint a hátsó kertjében eltemetett házidenevére szelleme. Itt a Neon Nightmare marad nála a krónikusan depressziós herceg fekete lovon. Mindezek ellenére ez egy nagyon kompakt fekete rózsacsokor, ami supergroup szindrómában szenved.
A halál ezer arca sorozat. 3. rész: a brutalista. Ő a vágóhíd őrzője, aki bárkit kihúz a bőréből és önként fogja overálként hordani azt. Véres gennyben fürdetett áldozatának azonban ezzel nem jött el a megváltás. "Ping" "ping" "ping" - ez bizony a dob lesz, legalábbis azt hisszük, márpedig tévedés, mert ez annak a fazéknak az oldala, ahol épp készül az agyvelővel tálalt szalontüdő. Nincs itt nagy megfejtés, ez olyan, mint a tipikus ZS kategóriás slasher filmek. Aki imádja a műfajt, az itt zabálni fogja a végbeleket, mintha nem lenne holnap. A többiek majd találnak maguknak intellektuálisabb elfoglaltságot, mert ez nyers húst zabáló ősembereknek készült, akik büszkén húzzák maguk után hajánál fogva az asszonyt.
A halál ezer arca sorozat. 5. rész: a spiritualista. A sötétség nyomott hagyott rajtuk és mindezt tudatni is szeretnék velünk, ráadásul pont a napfény városából. Van egy jól meghatározott irányvonal, ami vezeti a kezeiket és ez nem enged semmilyen csábításnak, akárcsak egy ouija táblán a planchette....egyik betű követi a másikat. Üszkös lábbal vánszorgunk a kínok tengerében az egyik, majd fejvesztve rohanunk át a hömpölygő lávafolyamon a másik pillanatban. Ritmus, dinamika, atmoszféra árad gyertyafényben fürdő sötét szobánkba, Az okkultista tanok ereje áthatják szeánszunkat majd megidéznek olyan ősöket, akik iránt mély tiszteletet éreznek, ez teljesen átjön az összes felvonásban. Anélkül is megtudom állapítani, hogy személyesen ismerném az alkotókat, hiszen zsigerből érkezik egyik nagy név a másik után. Már-már asztaltáncoltatós szellemidézésbe csap át a ceremónia. Portálokat nyitnak a túlvilágra, ahonnan érkeznek az elfeledett, demókba halt lelkek nyomorba taszított jelenléte is. Olyan minőséget képviselnek, amit bátran ki lehet tenni az ablakba a nemzetközi színtéren is.
Él az angolszász vidéken egy mélynövésű vállalatigazgató, aki elefántcsonttoronyként az égbe magasodó felhőkarcoló helyett egy vidámparki elvarázsolt kastélyból intézi ügyes-bajos dolgait. Fazonra szabott öltöny helyett Coccolinóval fényesre suvickolt latexban szereti az új titkárnőit elbeszélgetésre hívni miközben főhősünk szabadon hagyott mellbimbóival akár egy sarki jéghegyet is nekifutásból ketté tudna vágni. A 19-essel kezdődő műveikkel jóbarátságban vagyok, a fontosabb dolgok a polcon virítanak, szóval kicsit haragszok a dirire, hogy egy nagyjából győztes csapatot átjáróházzá sikerült tennie. Újrahasznosított, arctalan témák és a szokásos platformmal a fitymám hegyére léptek vokálstílus fogad, ami már fáradt, poros és időpazarlásnak tűnik. Sebaj, a régi lemezeik mindig velem maradnak, többieknek have fun.
A halál ezer arca sorozat. 4. rész: a naturalista. Olyan helyről érkezett a következő zombink, ahol teljesen másképp állnak a halál fogalmához, mint mi. Míg itt az elcsendesülés, szomorúság és a gyakran nem is olyan jól leplezett képmuta...akarom mondani együttérzés ideje van ilyenkor, Mexikóban ez teljesen másképp zajlik. Ott egy életet ünnepelnek meg a temetőben, sokszor humoros anekdotákat elmesélve az elhunytról. Őszinték az érzelmek és ez átjön itt is. Itt érezhetjük a legáthatóbban a kicsapódott hullalevet a szájpadlásunkban. A csontokon alig maradtak már húscafatok, a test bomlása a végstádiumba érkezett. A demót rongyosra sikerült hallgatnom és ott is hasonló bűzfösvényt hagy maga után az amigo. Egyeseknek a hangzás valahol egy fosba taposott szardarab és egy adag véres hányásból előcsalt húgyos gennyzacskó közé fog majd esni, de ez az a pálya, ahol egy ilyen megjegyzés a legnagyobb elismeréssel egyenlő. Én is annak venném. Minél kevesebb mesterkélt stúdiómunka áll köztem és az alkotó között, annál bensőségesebb a kapcsolat.
A halál ezer arca sorozat. 1. rész: a tradicionalista. Nem lehet őket elpusztítani, a zongoracipelő stádiumból elő tudtak lépni a frontvonalba és ezzel emberközelivé tették az általuk bemutatott haláltáncot. Minden ízében a thrashre épülő hagyományos nyomvonalon halad, amire nagyon könnyű rásütni a biztonsági játék bélyegzőt. Valahol igaza is van annak, aki így érez, mivel még csak véletlenül se térnek le a jól bejárt ösvényről. Engem ott győznek meg, hogy nem hajlandóak selyemkesztyűt húzni, mielőtt pofánbasznak úgy jó parasztosan. Nagyon könnyű felvizezni egy refrént tiszta vokállal, betenni pár melodikusabb, "könnyebben emészthető" részt vagy elmenni egy álprogresszív irányba. Gyors és tiszta lesz az elmúlásunk. Egy jól irányzott kalapácsütés a halántékra és érkezhet is a Szurek temetkezés.
Van egy éles határvonal az egyébként így is elég tagolt, kasztokra osztott undergroundon belül. A fortyogó üst mélyén olyan zenekarok vannak, akik azért zenélnek, hogy elsősorban új rajongókat szerezzenek, míg a naphoz közelebb lévők azért, hogy elsősorban új vásárlókra tegyenek szert. Ez a hozzáállás gyökeresen más érzetű zenét fog eredményezni, ráadásul úgy, hogy mindkettő ugyanabban a műfajban és ugyanazon a hangszereken adja elő a múzikáját. Az acrbamászóan előugró együtt ordibálható kórusok, sterilizált hangzás, extremitásokhoz szokott fülnek domesztikált, kommersz dalszerzés mind a kreatív béklyóról árulkodnak, amit a jó öreg Benjamin már egy jó ideje rájuk aggatott. A nagy fejtegetés végén most is az egyéni ízlésnél lyukadok ki...nekem ez egy teljesen semleges lemez egy teljesen semleges bandától
A halál ezer arca sorozat. 2. rész: a szadista. Igen, ezt a titulust ő kapta, mert egyszerűen örömét leli abban, hogy fájdalmat okozhat nekünk. Ugyanolyan láthatatlan veszély leng minket körbe, mint azon a tragikus napon, amikor még a nagyapám is arra panaszkodott a nap végén, hogy olyan a szájíze, mintha egész nap rozsdás szögeket nyaldosott volna. A fémes, rozsdamarta hasonlat a zenével kapcsolatban is helyénvaló. Mert ez embertelen, kegyetlen és irtózatos fájdalmak közepette fogja lemarcangolni rólunk a bőrt, a húst, az összes kötőszövetet majd végül magát az életet. A nyakunkon tartja kérges markát és még az sem érdekli, ha közben telibe okádjuk a pofáját, mert addig nem nyugszik, míg nem teljesíti küldetését: megsemmisíteni az alkotóját is. Az agonizáló szenvedés és a fájdalom azonban ritkán jár egyedül. A gyászos őrlődés egy életen át tart mindazoknak, akik túlélik a kegyetlenséget.
Ugyanolyan káoszos a számok többsége, mint az előző lemezen, de egyszerűen nem tudok rá két pontot adni, mert ebben a körben vannak ettől sokkalta borzasztóbb lemezek. Az utolsó előtti számban annyira érződik, hogy egy sokkal jobb dobos dobol benne, mint a többiben, hogy ihaj - a számban hallható dobszóló és az egész dobolás egyértelműen a zenei részek közül az egyik legjobb a korongon; igen, Dave Lombardo azért egy másik szint. A többi dalban a zenei kuszaságok, összevisszaságok számomra többnyire zavaróak voltak. Ja igen, itt úgy látom nem (volt) gond, hogy ők is a Century Mediánál vannak (amit egyébként továbbra sem értek) és az ugyanúgy megjelenő 24-bit / 48K HD Audio Master sem - természetesen hogy is lett volna; az egyik lemeznél már minden szarba belekötünk, amibe csak tudunk/akarunk, a másiknál meg szemellenzősködünk - tipikus.
Idegőrlő volt végig"hallgatnom" ezt a brutálisan idegesítő, hisztérikus valamit. A vokálnak nevezett ideg/elmebeteg vergődés a legjobb - ja, meg az egészhez hozzátartozó körítés, borító, stb.
Nem rossz, de túlságosan középkategória (először a tucatot akartam írni). Van rajta egy-két jó szám, mint a The Adversary, de a többsége csak úgy elment a háttérben.
Akármennyire is untam az utolsó két-három, túlságosan hosszúra nyújtott számot, nem adok kevesebbet neki, mert az eddig hallgatott "remek" lemezekhez képest ez maga volt a nyugodtság szigete.
Való igaz, hogy magyar banda és album létére ez egy minőségi lemez. Értem, hogy death/doom metal, de számomra kevés a gyors, tempós rész, a károgás sokkal jobb ettől a mormogástól - viszont sajnos utóbbi kap jóval nagyobb teret, ami többedik hallgatásra viszont már eléggé unalmas és monoton. A változatos és minőségi zenei részek ezt valamennyire feledtetetik - de mennyivel jobb lenne ez egy jobb hörgéssel és több károgással.
Mert ez aztán nem unalmas, egysíkú, stb. Minden szám ugyanolyan, az első dalban hallgattam, hogy mikor jön már az ének, aztán realizáltam, hogy ez a mormogós valami lesz az - hát igazán csodás. Fél órás játékideje ellenére sikerült elérnie, hogy borzasztóan elunjam magam - 2024-ben, 2025-ben ilyen lemezzel előjönni kb. a felesleges kategória.
Akármennyire is idegesítő ez is, valamivel több zeneiség és zeneileg értékelhető rész van benne, mint a másikban, így nem adok rá egyest. Igaz, csak valamelyest viseltem el jobban, valamint az is közrejátszhat, hogy a másik után le akartam tudni gyorsan és ahhoz képest ez valamelyest emészthetőbb - főleg a hosszabb számok.
Az instrumentális számok/részek elmennek maguktól a háttérben, de az értékelhetetlen vokál tönkrevágja az egészet. Az elszállós, elmúlást idéző dalrészek, azok hangulata - mint az utolsó szám utolsó kb. 4 perce - szépek egyébként, de összességében nézve azért elég idegtépők a károgós, éneklős részek.
Ó, ez hiányzott ám, mint egy falat kenyér. Igazi lélekpótló zene, szakavatott muzsikosokkal. Ráadásként az orkesztra hangszerelése a talpig feketébe öltözött leányzók dresszén is képes röpke hallgatás után minőségbeni elváltozásokat okozni. - Ha már valamibe bele kell állni, az legyen Mikael Stanne orgánuma amely hozza a nagy kötelezőket (Andrew Eldritch, Jyrki Pekka Linnankivi, Peter Steele, Ville Valo), bár korántsem nem tűnik olyan elementárisnak. - Szumma-szummárum, ha a teljesítménye olyan lenne ennek a szupergroupnak, mint a The Coldest Heart-ben, akkor azonnal magam alá vizelnék. - Erősen ajánlott mindenkinek is/és akinek a szomszédjában épp' az ilyen dallamokat favorizáló, útját kereső tinilány lakik, tuti hálás lesz érte. JAAAAaaaa... Qrvajók a kórusok.
Végre egy szuperlatívuszokkal megvilágítható diszharmónikus és apokaliptikus Halleluja. Olyan, mint amikor az öreg kaporszakállú és a patás szerelemgyermeke nem tudja, hogy kihez dörgölőzzön egy cseppnyi kétségbeesett alamizsnáért. - Ha az ember elég időt ad, hogy intravénásan hagyja szétáramlani sejtjeiben a szférikus talpalávalót, nem igazán várhat rá meglepetés. Egyszerre magasztos, és egyszerre ízlésromboló. (Így, hát közel tökéletes.) Kellő előítélet-mentesség a zenei utazáshoz nyilvánvalóan nem árt. :)
No, itt aztán van minden mint a búcsúba. Ezek a filippínók valószínűleg már szembe találkoztak az elmúlás közel sem pazarnak mondott látványával, pszichés tortúrájával. - Hiába, nem mindenkinek jut osztályrészül a szép, s kegyes halál. - A pléhlemezként kongó dob a legharcedzettebb zenehallgatókat is a padlóra küldi, miként a hangzás sem könnyíti meg a zene befogadásának kvintesszenciáját. De nem is ez a cél, hanem annak a pár perverznek, mint én dolgos napok hallgatnivalóját tisztelni benne. - Minden benne van ami a stílus rajongóit percekre, órákra, sőt akár napokra is képes elrabolni az éterben.
Egyszerű leszek, mint a faék: dekompozíciós folyamatok mexikói módra. (A Demilich párhuzam pedig tényleg találó.)
Nem kell magasfokú atomfizikai ismeret ahhoz, hogy tiszta szívvel interpretáljuk, hogy a formáció nem több, mint egy Amott bácsi riffjeire gazdagon fűszerezett The Agonist szólóprojekt. Elszórakoztat, mint egy profi qrva a roszlányok.hu-ról, kérdezés nélkül teljesíti az összes kéjes kívánságodat. Instant élvezet, ami a rajongóknak egyenesen kötelező darab. (Nem is értem, hogy Michael Amott gitárzseni projektje mért nem tűrhette szegény Jeff Loomist - micsoda ziccer -, igaz a tesóját se.) Mindezek ellenére a szólók és a ritmusszekció még mindig állat, garancia arra, hogy a végeredmény egy fatális fractura vertebrae legyen. Végre értelmezhető - hála a csutkára tekert potmétereknek, s a produceri munkának - Sharlee D'Angelo basszusgitárja. Mindeközben Alissa (aki valljuk be egy b@szott tehetséges dalnok) egyre inkább el-The Agonist-izálta Amott bácsi zenekarát. Persze ez azért kölcsönös, ugyanis a kisasszony teljesítménye tónusában egyre jobban hasonlít Angela Gossow-éra. - A The Pendulum ikertesóit azért véleményem szerint simán ki lehetne válogatni a régebbi albumaikról.
Vegyes érzéseim vannak. A projektet remek zenészek alkotják, akik olyan bandákban tették már le a névjegyüket, mint pl. az Amorphis, a Dimmu Borgir, a Dark Tranquillity, a Sentenced, stb. A stílus a saját bevallásuk szerint "melodic, melancholic and dark rock", bejárva a stílus ösvényeit a Sisters of Mercy-től a Type O Negative-ig. Tulajdonképpen semmi bajom sincs sem a stílussal, sem az album minőségi dalaival, de valahogy elment mellettem a tíz dal. Legjobban talán az In Darkness című tétel tetszett, ott többször is felkaptam a fejem. Adok még esélyt nekik, egyelőre egy erős hetes... Na jó, Mikael Stanne miatt rápakolok még egy felet!
Uhh, ez nagyon nehéz hallgatni való! És egy kissé idegtépő is. A művészi szabadság itt már átmegy öncélúságba, és a végeredmény egy orbitális katyvasz lesz. Vannak benne nagyon érdekes és ötletes zenei megoldások, de ebből a fajta avantgard/tech black/death stílusegyvelegből én teljesen másra számítottam. Biztosan nagyok az elvárásaim, és az én készülékemben van a hiba, de én erre nem tudok többet adni!
Nekem tetszik ez a lemez, hiszen olyan, mainstream előadókat meghazudtoló, rádióbarát sanzonokat tartalmaz az album, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni! A dalok a beleken kívül az érzéseket is felszántják, jól beledöngölnek a véres kádba, aztán még le is darálnak! Igazi slam/brutal death, a stílus kedvelőinek valóságos gyöngyszem! Itt a helye a HP-n!
Természetesen rászántam az időt, hogy végighallgassam az aktuális HP-s ds alkotást, de szokás szerint nagyon vártam a végét. A 7. tétel egy picit megmozgatta a fantáziámat, de ennyi. A pontszámom is szokásos, maradok a semleges tartományban.
Én nem zenészfüllel hallgatom a lemezeket, biztosan ezért nem egyezik a véleményem többekkel ellentétben ezzel az anyaggal kapcsolatban! Nekem ez nagyon egyben van, bejött a teljes album. A női ének/károgás/üvöltés sem zavar. A 'Slipping Burgundy' című tétel egy igazi gyöngyszem, gondolom, nem hiába készítettek ehhez a dalhoz klippet, érdemes megnézni! A borító (tudom, biztosan AI :) ), a design, a logo is nagyon illik a zenéhez, a hangulathoz! Talán annyi megjegyzésem volna, hogy még egy gitárossal kiegészülve talán még frankóbb dolgokat tudnának alkotni! Ha nem is korszakalkotó, és nem is tökéletes, de nálam egy bivalyerős nyolcast simán megér! Fogom még hallgatni, most pedig újra megnézem a klippet!
A tavalyi Tribulation lemezt semmi sem fogja tudni lekőrözni a stílusán belül, de még ettől elvonatkoztatva is úgy érzem, hogy a Nordic Gothic "csupán" egy kellemes, jól megkomponált, stabil gothic rock, amiből hiányzik minden plusz (mind hangulatilag, mind technikailag), ami miatt a Sub Rosa... számomra egy 10 pontos lemez, ez pedig csak 7.
Nem számolva a korai, pure black zsánerben fogant kislemezekkel, szerintem ez lett az IT legkönnyebben befogadható albuma az avant-garde érájából; ezt amúgy jelzi a lemez hossza is (az előző korongok 1 óra körüli játékidővel mozogtak). A recept ugyan nem sokat változott -ugyanúgy megmaradt a nagyon erős jazz-behatás, a kapitalista metropoliszok iróniával átszőtt ellenpólusainak szembeállítása, a teljesen elborult basszusjáték és persze a meglepetés vendégzenészek szerepeltetése, sőt még egy klasszikus Handel - Sarabande "megdolgozást" is kapunk-, mégis úgy érzem valahogy letisztultabb, lényegretörőbb, egyszerűbben felfogható káoszt tudtak prezentálni az amerikaiak. Ha valaki most kezdene ismerkedni a zenekarral, és kifejezetten nyitott az effajta disszonáns avant-garde/technikás death(?) metalra (én blacket már nem igazán hallok a zenéjükben jó pár album óta), azoknak a Goldstart ajánlanám kezdésnek. Tudnám még jó sokáig ragozni, mennyire kibaszottul értékelem ezt az albumot, de szerintem a lényeg átjött. :)
Nagyon fura ez a banda. A múltjuk és az eddigi albumaik után valahogy nem erre számítottam, hiszen anno ők kezdték el vegyíteni a southern metalt a black-kel, ami egy kifejezetten egyedi és meglepő húzásnak bizonyult, aztán a Season of Mist által kiadták a számomra megfejthetetlen The Apostates-et, utána meg hosszú évekre eltűntek, majd a semmiből előrukkoltak a -gondolom- magnum opusukkal (ha már a korong a banda nevét viseli), ráadásul leszerződtek (legalábbis a vinyl kiadás kapcsán) egy számomra teljesen ismeretlen amerikai lemezkiadóval. Szóval ezek után azt várná az ember, hogy itt valami furfangosság főtt a franciák boszorkánykonyhájában, pedig ez csak egy vegytiszta black metal lemez, bármi nagy turpisság nélkül. Viszont black metalnak szerintem kurva jó, nem hoz ugyan újításokat meg áll-leejtős mozzanatokat, de végig feszes, lendületes, jól kimunkált, benne van a stenk. A Weltschmerz Wield Power-hez készült AI klipp viszont kegyetlen szar, nem értem miért erőlteti ezeket pár banda... :/
Soha nem értettem, hogy miért aggatják rá a COF-ra a black metálos jelzőt. Egy nyomorult black metálos riff nincs itt és a múltban sem túl sok akadt az albumaikon. Ez egy mesterien megkomponált heavy metál, amire a metál scéne Szikora Róbertje rikácsol, sikeresen átvervei a közönséget, hogy ettől már ez már black metállá avanzsálódik. A mesteri jelzőt itt nem a jó értelmében értem, mert a patikamérlegen kimért sterilitás egy fényes márványdarabbá tette a zenét. Lelketlen, és erőtlen, sokszor már inkább giccses: a feleségem háttérből hallgatózva kérdezte a Non Omnis Moriar tételnél, hogy én mégis mi a francnak hallgatok egy rikácsólással megtoldozott olcsó Rapsody-kópiát. Értem, hogy 20-30 évvel ezelőtt még tátongott egy piaci rés az ilyen olcsó, könnyen fogyasztható zenére áhítozó wannabe-blackerek előtt. De ma már tele van a piac hasonló bandákkal, és a COF semmivel sem jobb náluk. Nem értem, hogyan lehet ilyen sikeres.
Kellemes, könnyen fogyasztható death metál. Ha kicsit súlyosabb lenne, akkor talán maradandóbb lenne számomra. A szellős hangzás azért meglepő ebben a modern közegben, mivel ma már mindeki észnélkül halmozza a hangjegyeket. Itt minden hang kivehető, nem egy nagy undoritó hangmassza akarja eltőmiteni a hallójárataimat. Nem rossz, de inkább maradok a Bolt Throwernél.
Tömött svédasztalon kínálja jobbnál jobb riffjeit, témáit, dallamait az Arch Enemy 2025-ben. Tetszik, mennyire fogósak és kemények a dalok - határozott riffekkel és nem túlcicomázott dallamokkal operálnak ezúttal. A March of the Miscreants 1.58 körül kezdődő Carcass-Heartwork témája kellemesen az ujja köré csavart. A Vibre Libre nem az én világom, de az album nagyrészére még szőrös szívvel sem tudok rosszakat mondani. Az én fülemnek Alissa dallamos éneke már csak egy ugrásra van a metalcore-tól, de szerencsére nem lépi át azt a határt, ami negatívan befolyásolná az adott dal megítélését (vagy csak nagyon ritkán). Erős lemez!
Ez mekkora album lett már. Na ilyen való a jó Sheol bátyátoknak!
Egész jó kis aprítás, de hálámat a megosztás egy egészen más történése miatt tudom kifejezni…Véletlenül rányomtam a megállításra (tényleg) és a kis youtube ablakok között megláttam, hogy meghallgatható az új Triburnal, szóval ott folytatódott az esti zenehallgatás… 🙂 Meglepően sok lett benne a női ének mellé beköszönő extrém vokál (az előző anyaghoz képest), de így is letaglózó. Mivel szereted a női vokált és az extrémebb vonal váltakozását, én is tudok ajánlani valami újdonságot.
Köszi szépen!
Imádom őket és már nagyon vártam az új albumot.
A poén, hogy a bemutatkozó nagylemezüket, be is akartam ajánlani a megújult HP első fordulójába, de akkor annyi ajánlat érkezett, hogy sajnos nem jutott be. 🙁
https://femforgacs.hu/hangproba-503/
Kösz, hogy leírtad helyettem, amit én is érzek a Rothadásnál Sheol! Én nem voltam ilyen bátor. 😂
Szívesen! 😀
Tudod, ami a szívemen, az a számon. 😉
Remélem nem jönnek majd a mérges/sértődött pontozók, senkit nem akartam bántani!
Viszont ráérek, így minden héten meghallgatok vagy 20+ lemezt, szóval hallom, hogy mi az általános színvonal.
Természetesen mindenkinek saját zenei ízlése van, lehet, hogy neki ez a reális, de azt is megértem, ha valaki jutalmazza egy kicsit a hazai terméket.
Nekem a death/doom műfaj az egyik fő kedvencem, szóval sokkal könnyeben adok rá jó pontot, nem csak a magyarsága miatt 🙂
A Rothadás rengeteg külföldi portálon szerepel és kitűnő review-kat kap, teljesen függetlenül a magyarságuktól, rá lehet keresni. Az itteni pontok teljesen reálisak az átlaghoz képest, ne bagatelizáljuk már el a nyilvánvaló teljesítményt.
Steiiiiniii, hát én meg már azt hittem, hogy visszavonultál, és read only módban vagy.
Ha jók a review-k, akkor minden oké, mindjárt adok is a pontomhoz.
Ugyan, nem a pontodról van szó, annyit adsz rá, amennyit neked ér.
Arról van szó, hogy ha más többet ad rá, akkor ne legyen már az a mondás, hogy csak azért adta, mert magyarok. Ugyanis máshol is nagyra értékelik (értsd: Magyarországon kívül).
Én úgy gondolom, hogy nemzetközi mércével mérve nem egy akkora nagy durranás.
Kitűnő review-kat meg hozok neked bármilyen lemezről.
Ettől függetlenül sok sikert nekik, itthon és külföldön is!
Tehát kint is azért pontozzák fel a lemezt, mert magyarok, vagy miért is? Nem lenne egyszerűbb belátni, hogy bár szerinted közepes a produkció, de aki szerint nem az, őszintén úgy gondolja és ennek semmi köze a zenészek származásához?
Engem egyáltalán nem zavar a 6 pontod. A teljesítmény és az elért eredmények lekicsinylése zavar. „Csak azért kap plusz 1-2 pontot, mert magyarok”; „kitűnő review-kat hozok neked bármilyen lemezről”. Persze-persze, így megy ez, tömegesen írnak kitűnő review-kat bármiről.
Írd le, hogy szerinted ilyen meg olyan, de mások véleményét ne tudd már jobban.
Steini, ettől még Naga is és én is így érezzük, ahogy mondtuk.
És te ez ellen semmit nem tudsz tenni, akármennyire is dühöngsz most itt, és ez a legszebb az egészben. 😉
Oké, csak vicces, hogy mindeközben napokig kavargott itt a szarvihar meg az óriási arconfekvő hisztiroham, hogy ki mit ír be a pontkommentbe. Úgy gondolja, oszt kész, haver, el lehet tolni a biciklit.
Steini, emlegeted itt a teljesítményt, de mitől olyan nagy teljesítmény kompletten leutánozni az ősöket? Persze sokan sokféleképpen definiálhatják ezt, de számomra a teljesítmény azt jelenti, hogy valami újat tud a banda nyújtani. A doomos részeikben van pár érdekesebb fordulat, de a death témák mindegyikét hallottuk már ezerszer. És Sheol szerintem jól látja, hogy van bennünk egy adag engedékenység, amikor a honfitársak zenéit hallgatjuk.
Srácok, ezzel az újat nyújtással óvatosan! Sheol, Naga ti egyszerűen nem annyira szeretitek ezt a műfajt, ezzel nincs semmi gond, szerintem teljesen valid pontszámokat adtatok. De most akkor nézzük meg, hogy pl a COF milyen újat nyújt évek óta (8 és 9 pont részetekről). Én azt is nagyon bírom, 10-est is adtam rá, csak arra akarok utalni, hogy az újat nyújtás manapság már erős luxus és nem is mindig válik be mindenkinél, lásd Imperial Triumphant (ezt természetesen úgy értettem, hogy nem mindenkinek tetszik).
A pontok terén fontos a személyes ízlés. Én ezért mindig is igyekeztem szétválasztani a HP-t és mondjuk a cikkírást. Ha egy zenekarról írok, akkor saját műfajában, kontextusában próbálom némileg objektíven értékelni, a hangpróbát viszont mindig saját benyomásaim alapján. Itt vagy tetszik, vagy nem. Nem azért kaphat tőlem 5 pontot az év heavy metal lemeze, mert igénytelen, vagy kevés pozitív értékelést kapott, hanem mert hidegen hagyott, nem venném elő még egyszer. Imádom ezt a fajta kripta death/doom pusztulatot és még 30 hasonszűrő lemez után is ezt fogom mondani nagy eséllyel, de azt is ugyanúgy el tudom fogadni, hogy mást ez kevésbé érdekel. A különböző rajongási területek, kedvencek merőben hozzájárulnak a változatos ajánlásokhoz, de pont a vegyes társaság miatt nem érdemes lovagolni a pontszámokon sem. Akad tíz pont a dobogós lemezeknél és a lista alján szereplőknél is, ami alapján egyértelmű az üzenet szerintem a legtöbb olvasónak is: hallgasd meg magad, ha valós képet akarsz. Itt nem „mini review” látható, hanem egyéni ízléssel rendelkező pontozóknak egy olyan zenei gyűjteménye, ami felhívhatja a figyelmet egy-egy kiadványra, melyekkel lehet nemhogy itthoni kritikában, de külföldiben sem találkozhatna a nagyérdemű. Érdemes a körök végét meglesni, mert addigra nagyjából helyére kerül a legtöbb lemez.
Újítani már nagyon régóta nem lehet…Csak jó lemezeket írni változatos, vagy akár teljesen bejáratott panelekből is.
Ha most szabadna égetnem magam, akkor azt mondanám, hogy a COF-től ez az első lemez, amit hallok. Előtte csak dalokat. És ja, Mikinek igaza van, hogy az egyéni ízlés is belejátszik a pontszámba. Vagyis ha egy általad kevésbé rajongott műfajból hallod a kliséket, az idegesít, ha meg egy rajongottból, az újra jól esik. Viszont éppen ezért vársz nagyon a kevésbé kedveltből újítást. Lehet, hogy azért nem kedveled azt a műfajt, mert kevés újítást hallottál ottan? Ez sokdimenziós probléma.
Ha már Steini annyira bizonygatta, hogy külföldön így meg úgy, akkor kíváncsi voltam már, hogy egy a miénkhez hasonló metal közösség hogyan ítélte meg a lemezt. Lehet erre úgy tekinteni, mint egy Metal Storm-os HP-ra.
Hát elég más pontokat látok én itt, ahol nem lejthetett a hazai pálya. 18 pontozó 7,28-as átlag.
https://metalstorm.net/bands/rating.php?album_id=196016
Sheol, te is sokszor pontozol 10- re teljesen átlagos vagy átlag alatti női énekes bandákat, mert szereted őket. Naga meg én is nagyon felertekljük a ds lemezeket, mert szeretjük őket. Nem vonom kétségbe, hogy van olyan, aki azért adott jobb pontot, mert magyarok, de szerintem nem ez a jellemző.
A lényeg az lett volna, hogy külföldön sem zabálták azért annyira a lemezt, legalábbis azon az oldalon.
Ami még nem lett kihangsúlyozva kellőképpen szerintem, hogy NEM tilos elfogultnak lenni, és akár plusz pontokat adni egy-egy lemeznek.
Én is adok sok mindenért, pl. a női énekért. 😛
Ha már Rudolf névnap van, megkérdezném, hogy rudolftor is csak ilyen egyszeri visszatérő pontozó volt, vagy számíthatunk még rá a későbbiekben is?
Emlékszem régen toltuk együtt a köröket ezerrel, és szimpatikus kommenteket írt most is, magamra emlékeztetett.
Mike: szerintem a grindcore anyagoknak nem is céljuk hosszan lekötni az embert…mondjuk a Morgue Breath még hosszúnak is nevezhető a stílusában! Én egy jó grind anyagtól egy kurva nagy pofont várok, egy rövid, égő gyújtózsinórral a kezembe adott dinamitot… Csak akkor veszek elő ilyesmit, ha fel akarom robbantani az agyamat. Akadnak izgalmas anyagok is a stílusban (számomra ilyen a Wormrot például), de ha már ez a hatás összejön, akkor elérték a céljukat. Nem véletlen a hc punk rokonság…
Igazad van, a wormrot az pl nagyon tetszett annak idején. Inkább valami olyasmit akartam megfogalmazni kissé szerencsétlenül, hogy rövid távon sem köt le. Nem idegesít, nem zavar, de nem is érdekelt. De az is lehet, hogy rossz hangulatban hallgattam, mert pl lepontoztam a Sickening Fetal Discharge-ot, ehhez képest meg második délután óta azt nyomatom, rákaptam a hangulatára, updatelem is majd a pontot. Már ki is írta a bandcamp, hogy vegyem meg, különben összetörik a szíve.
Szerintem nagyon rosszul emlékeztek amikor a „dicső” HP múltat emlegetitek. Onnantól, hogy anno nyitottá tettük a HP-t folyamatosak voltak a konfliktusok. Sok pontozó került törlésre, eltanácsolásra, volt fröcsögés és háború a kommentszekcióban is, kiskommentekben is. Vagy nem voltatok jelen (én igen, sajnos időnként tevőlegesen is), vagy nem emlékeztek, mert már nem érhetők el a kommentek, vagy anno ugyan így törlésre került nagy részük…
Súrlódás mindig volt, ez tény. Viszont nem vette mindenki halálos sértésnek a dolgokat. Egy kicsit sok jelentőséget tulajdonítanak manapság az egésznek. Zenét hallgatunk, pontozunk, teljesen más ízléssel, értékrendszerrel, ezt nem lehet kiküszöbölni, viszont azért akadnak fontosabb dolgok is az életben:)
Te meg inkább jönnél már vissza pontozni! 😉
Valahogy ez az írogatunk egymásnak formátum magában hordozza az állandó konfliktusokat.
Le merném fogadni, ha személyesen, mondjuk egy sör mellett beszélnénk meg a dolgokat, semmi probléma nem lenne senkivel.
Mindkettőtökkel tökéletesen egyetértek! Viszont amit írni szerettem volna az csak annyi, hogy a gyakran emlegetett „dicső múlt” véleményem szerint téves emlékkép. Nagyon sok harc, kitiltás, sértődött távozás és kemény egymásba szállás volt, amik messze túlmutattak a súrlódáson. Csak ezek már nem lelhetőek fel. 🙂
Sajna most nem tudok pontozni, mert az élet jön hátulról szárazon… Illetve dolgozom épp egy lemezen, ami annyira leszívja az agyamat, fülemet, hogy ilyenkor új, ismeretlen zenét szinte képtelen vagyok befogadni, türelemmel hallgatni.
De lassan végzünk, talán az élet is csillapodik és akkor megint tolok egy-egy kört.
-p-
Sheol megelőzött! Ha úgy engedi időd, várunk! A dicső múlt pedig valóban álom. Emlékszem, akadtak olyan hónapok még a 2010-es években is, amikor vért izzadva jött össze még a 10 ajánlat is, majd a pontozók fele be sem fejezte az adott kört. Én azon szoktam meglepődni, hogy az elvileg kemény zenék rajongói milyen könnyedén tudnak megsértődni:) A sörös megoldás valóban adná magát.
Azért vagyunk sértődékenyek, mert sérült balfütty szinte mindenki aki a szélsőséges szubkultúrákhoz vonzódik és ebben talál önigazolást, közösséget, identitást. Így amikor az élet vagy a tükör szembe jön, és a buborék pukkan akkor meginog ez a sziklaszilárdnak vélt (én)kép, amit a meg nem dolgozott sérülésektől szenvedő belső gyermeki énbe regrediáló személyiség csak gyermeki reakciókkal fog tudni lekezelni. :))))
Emp, bíztam pedig benne, hogy a nagy kedvenced Cradle of Filth új albuma visszacsábít majd, de sok sikert a készülő lemezhez.
Amúgy igen, mindig voltak konfliktusok, már az oldal megalapítása után Hellstarékkal, de szerintem nincs itt már senki aki erre emlékezne.
Aztán miután leléptem, évek múlva egyszer beleolvastam a HP fórumba, és Sanyi épp be akarta tiltani a HP-t, meg aztán hónapokig nem is volt. 😀
áááááá 😀 😀 A CoF-fal valóban megfogtál! Nagy volt a kísértés… hmmm….
üdv
Én a sértődések, súrlódások, személyeskedésig fajuló viták és véleménykülönbségek feloldására alapvetően a humort javasolnám, és mivel az oldal tematikájával egybevág, ezért különösen a fekete humort, mint megközelítést.
Szerintem aki képes arra, hogy a saját véleményével szembeni, akár személyeskedésig fajuló véleménykülönbségekre a fekete humor formájaként tekint – ami ugye egyszerre bántó és ugyanakkor „vicces” -, valamint ezt kellő öniróniával (is) teszi – kvázi egy jó hangosat tud röhögni azon, ha más durván beszól neki, az biztos, hogy nem fogja elhagyni az oldalt, és kellő derűvel fog szemlélni bármit, ami szembejön vele.
Velem nyugodtan személyeskedhettek. Tudom, hogy egy fasz vagyok. És én is a humorérzéket hiányolom. Mindenki állati sértődős lett mostanában, pedig elvileg a kemény, sötét és melankolikus zenéket kultiváljuk. Egy farkasfalkán belüli kommunikáció – amit persze nem gondolna senki komolyan – közelebb állna az oldal arculatához, mint az erdei tündék dala.
Kedves Mindenki!
Ha már pár körrel ezelőtt ki lettem jelölve domináns házmesternek…ezért tájékoztatlak titeket. Még a kör indulása előtt egy volt pontozónk, Husky szokásához híven minősítette az ajánlásokat, menet közben a vendégek pontozását, alapvetően a szokásos, egyértelmű provokálási szándékával. Ezt jeleztem a vezetőségnek és úgy döntöttünk, hogy a hozzászólásai ezentúl csak moderálás után jelenhetnek meg (ha egy szerkesztő engedélyezi). Mivel mi sem vagyunk gyorsvonatok és sajnos sokszor a nap 25-ik órájába kerül a Fémforgács, ezek a beállítások nem mentek túl gyorsan. Ezért töröltem a hozzászólásait addig (és azt is megjegyeztem, hogy ne foglalkozzatok vele). Ez nem teljesült teljes egészében.
Remélhetőleg innentől kezdve kevesebb lesz a marakodás, amihez csak mike666 szokásos mondandóját tudom írni: óvodás, gyerekes.
Én továbbra is úgy gondolom, hogy nagyon sok zene megfér itt, legyen akármilyen kiadó, stílus. Én sem favorizálok mindent, de ettől függetlenül nem is zárnám ki! King és Naga, ugyanazon érem két rohadtul különböző oldala vagytok, miközben én ugyanúgy eret vágnék, ha egymás után két power metal, vagy dungeon synth lemezt végig kellene hallgatnom…de egy jó kis funeral doomnál kaján vigyorban törnék ki, örömkönnyekkel küszködve…Legyen gurgulázós, vaddisznóröfögős grind, hiró eposz, jöhetnek a dívák és a szobacirkálók, a nagyszínpadosok és az ingyen sört megszolgáló kocsmai előadók, hiszen akkor lenne marha unalmas, ha mindenki egy adott stílusban mozogna… A saját ízlésem, értékrendem szerint értékelem mind, a többiekét pedig elfogadom. Ha az ajánlásom elől végez, örülök, hogy örült más is, ha hátul, akkor is örülök, mert találtam magamnak egy kedvencet. Hallgassátok a zenét, ítéljétek meg saját belátásotok szerint, bármilyen pontot hoz elő belőletek, mert igazából ennek az egésznek semmi tétje nincs, csak a saját perverz időtöltésünk. Régen ezzel szerintem mindenki tisztában volt, most mégis vérre menő csatározások mennek.
A HP jelenlegi formája teljesen működőképes. Stabilabb létszám mellett szívesen növelnénk párral a bekerülő lemezek számát is, mert azzal egyetértek, hogy lehetne pörgetni a dolgon (több ajánlás és a fixen bekerülő anyagok láthatósága jöhet szóba – előbb lehet pontozni a vendégek és a HP adminok ajánlásait, régen is volt ilyen). Azt meg ne tudjátok meg, hogy milyen nehéz vendéget szerezni néha (utolsó percben visszamondják, nem pontoznak végig, vagy a kör indulása után jelentkeznek…volt olyan, aki a nyílt bandcamp és youtube linkek ellenére elkezdett velem vitatkozni, hogy mi jogsértő tevékenységet végzünk, nem értette meg, hogy elérhető, már megjelent és közzétett lemezekről van szó…volt aki tök értelmes volt pár beszélgetés során, itt meg előtört belőle a suttyó…ez kiszámíthatatlan, de azért akadtak igazán értelmes arcok is akiket bármikor visszavárunk).
Remélem mindenki végigtolja ezt a kört is és már gondolkodik a következő ajánlatán… Sosem lehet tudni, mikor jön szembe valami izgalmas, máskor meg tanulságos darab… Itt van például ez a remekmű, amit sajnos későn ismertem meg. Néhány baráti szálat a mai napig ápolhatnék a szebbik nem tagjaival, ha komolyan veszem a dalszövegét.
Én végignyomom-végignyomtam, és gondolkodom a következő ajánlásomon, de azért pár dolog…
Jelentős műhiba volt beleállni Frostba, és ez megint az, amit pár éve privátban elemezgettem feléd, István. A valódi probléma kezelése helyett nyugtatgatjuk és dorgáljuk azokat is, akik egy komoly problémára (túl)reagálnak. Anno emiatt sok jó pontozót veszítettünk. Hihetetlen, hogy senkinek nem esett le, hogy Frost csak hülyül.
Én is hülye vagyok, mert több körön át szóba álltam Huskyval, ahelyett, hogy ignoráltam volna.
A bejegyzés felülvizsgálata mérföldkő, és szerintem tökéletes megoldás. Ennek bevezetése elégtétel lehet Frostnak is, aki ezek után remélem, hogy marad.
A szabályokról meg továbbra is az a véleményem, hogy nem katonaságban vagyunk, és meg kellene vizsgálni, hogy ki sértette meg. Aki már százszor, vagy aki indulatból először. Pláne, hogy itt meg sem történt. A szabályok mentén élni annyi, mint megerősíteni a félelmünket, hogy nem tudunk következetesek lenni. Egy 100%-ban következetes embernek nincsenek szükségei szabályokra. Természetesen eszembe sem jut magam ilyennek beállítani, megvan az én súlyos defektem is…
Pacsi mindenkinek!
Nekem kifejezetten tetszett ez a pontozás és ha szeretnétek persze, szívesen jövök a következő körre is.
A vendégek jogai maradnak, ha úgy tartja kedved, lehet jönni.
Ha már szóba került a Stenched révén. 🙂
https://metalhit.bandcamp.com/album/nespithe
Demilich már régóta ott csücsül az egylemezes cikksorozat várólistáján. Ha egyszer eljutok oda, akkor biztosan írok róla. Igazi death metal csemege.
Hey Frosty!
Én nem gondolnám, hogy egy lemezre adott pontot manipulálni kellene bármilyen okból kifolyólag. (Arch Enemy)
A szabályzat 9. pontja is erősen utal erre.
Jogos. Csak a zenét pontozzuk, nehogy már a kommentek befolyásolják egyes anyagok értékét.
Ámen
Sem most, sem máskor nem pontoztam manipulálás céljából! Ha erre van bizonyítékotok, akkor jogos az észrevétel! Ellenkező esetben pedig kikérem magamnak!
McFrost: „Hászki miatt levonok pontot, mert nehogy már, ha Ő szereti akkor több pontot érdemel, sőt, ha kell 1 pontot adok neki, csak hogy utolsó legyen. Részemről korrekten 7 lenne!” – szerinted ez micsoda? Megmondom, nettó rosszindulatú pontelvevés.
Szerintem Frost csak bosszantja Husky-t, kizártnak tartom, hogy manipulálná a végeredményt. Ő volt az egyik közüllünk, aki próbálta már párszor Husky csökött agyába verni, hogy a HP nem verseny.
Tök mindegy, provokációra sincs szükség. Jó lenne már egy kört végigpontozni ilyen fals témák nélkül.
Srácok, senki nem beszélt a végeredmény szándékos manipulálásáról, értelmezzetek már szöveget. Sheol annyit mondott, amit Frost is leírt, hogy direkt szarabb pontot ad, mert Huskynak is tetszik az adott lemez. Ez meg óvoda, hagyjuk már ezt.
Provokációból Husky a világrekorder. Frost meg egy ős pontozó, aki mindig tárgyilagos, higgadt és kulturált. Ha egyszer megengedi magának azt, hogy egy kicsit cinikusabb egy olyan emberrel szemben, aki már egyszer tönkreverte a HP-t, elüldözött innen sokakat, szerintem simán lehetünk elnézők. Ugyanis az elmúlt körökben A nevezett provokátorkirállyal voltunk állati módon elnézők.
Továbbra is kikérem magamnak, hogy azzal vádoltok, hogy manipulálom a végeredményt! Sheol, egy jó szavad nem volt még senkihez….Köszönöm Naga, hogy számodra leesett a mondandóm! King! Neked pláne nincs jogod felettem pálcát törni! Te aki, az általad nem kultivált irányzatokról csak annyit tudsz írni, hogy idegesítő és unalmas, Te nem tehetsz szemrehányást másnak, mert képtelen vagy elismerni mást, ami a komfortzónádon kívül esik! Kedves boymester! Husky elkezdte generálni a feszkót, kitörölted, majd újból, amire értelmesen válaszoltam, kitörölted. Most mégis látok, több Husky féle beírást, ami nem más, mint szándékos feszültségkeltés, és még mindig itt vannak. Ja, mert, ha Te válaszolsz rá, az rendben van…. erre gondoltam, ha beírom a pontozásba, hogy valami csak azért nem első, mert, csilliárd jegyet ad el, és mert Husky imádja, akkor átjön az, amit mondani akartam. Ezek szerint nem jött át és most beállítotok fekete báránynak. Husky nyert, megint! Részemről ennyi volt a Forgács, tudom, hogy miattam nem vesztetek semmit, nyugodtan törölhetitek a profilom végleg. Jöhetnek a színvonalas Huskyk és klónjai!
Szerintem mindenki elnéző, nincs semmi gond, viszont azt mindenképp fontos éreztetni, hogy ez nem egy jó irány, senki részéről.
„Én nem gondolnám, hogy egy lemezre adott pontot manipulálni kellene bármilyen okból kifolyólag”
McFrost: senki nem beszélt arról, hogy manipulálni akarod a végeredményt. Ezt nem tudom, hogy lehet jobban leírni 🙂 🙂
Amúgy nem is értem, miért fontos bárkinek, hogy husky mester mit gondol miről, kommentek alapján érezni, hogy valami nagyon nem stimmel nála 😀
Mikor végletesen felbaszom a főnökeimet, általában azzal tudom megvédeni magam, hogy az őszinteség hosszú távon kifizetődő. Most òszintén… Pellengérre állítotok egy olyan emberr, aki pontosan olyan zenei kultúrát favorizál, amit az oldal is képvisel, mikőzben King pontátlagait nézve totál nincs képben. Idézem Frostot: „Te aki, az általad nem kultivált irányzatokról csak annyit tudsz írni, hogy idegesítő és unalmas, Te nem tehetsz szemrehányást másnak, mert képtelen vagy elismerni mást, ami a komfortzónádon kívül esik!”.
Én már elfogadom, hogy más véleményen van valaki, de King olyan itt mint egy női szabó a lakatosműhelyben. Lényegében arról szól a havi hangpróbája, hogy nem érti a süti ízét. És fegyelmez is. Az én bejegyzéseimet is ő törölte anno, mikor belémkötótt Steinberger sorozatosan. Tűrtem, mert a felszín ellenére egy tibeti jak türelmével bírok. De ha most hagyjátok, hogy Frost lelépjen, akkor szomorú leszek, és érdeklődésemet vesztem. Ha meg Frost bejegyzéseit is te törölted King, mint anno az enyémeket, akkor neked nincs itt a helyed. Menj máshová észt osztani. Pár körrel ezelőtt Huskytót kaptál egy nagy bókot. Jó lenne, ha admin létedre tudnál független lenni, és nem bedőlni a hízelgésnek. Kiemelem, hogy nem a zenei nézetkülömbségünk miatt tartalak semmire, hanem azért, mert olcsó trükkökkel megvehető vagy. Most komoly krízist él meg az oldal, és kivancsi vagyok, hogy mi jön holnap. A bejegyzést elmentettem, és King, ha kitörlöd, holnap újra itt lesz. Mert szerintem kitörlöd.
McFrost: Az elmúlt lassan öt évben én egyszer sem adtam se kevesebb, se több pontot bárki hozzászólása, véleménye, kifejtése miatt. Azt sem mondanám teljesen így, hogy „képtelen vagyok elviselni mást, ami a komfortzónámom kívül esik”, mert az elmúlt öt évben elég sokat változtak az én kommentjeim, adott esetben pontozásaim is jó néhány stílussal kapcsolatban – de ha már itt tartunk, ide bármikor, bármilyen heavy/power lemez van/volt beajánlva, tőletek is kb. mindig ugyanazokat olvashatjuk/olvashattuk ezekkel kapcsolatosan: pátosz, giccs, szivárvány, vattacukor, stb. Kb. ennyit tudtok hozzátenni, ami nem kevésbé kurva unalmas már.
Naga: Akármennyire is szeretnéd, hogy így legyen, el kell keserítselek, mert egyetlen hozzászólásodat sem töröltem. Most is Boymester törölte a hozzászólásokat, amik törlésre kerültek és amit neked is tudnod kéne, mint volt szerkesztő: ha egy olyan hozzászólást törlünk, amire már érkeztek válaszok, akkor az összes válasz is törlődik vele együtt és a lomtárba kerül. Tehát McFrost válaszkommentje is törlődött, mikor Husky azon hozzászólása törlésre került. Abban is ki kell ábrándítsalak, hogy majd ezt a hozzászólásodat is törlöm, mert nem fogom, akármilyen ocsmány módon személyeskedsz is benne. Megint jössz itt ezzel az ős pontozó meg ki milyen zenei kultúrát favorizál dumával, de megmondom őszintén, ki nem szarja le, hogy ki „ős” pontozó és ki nem? Egyébként tudod ki itt „ős” pontozó? Kispatak, Dolmen, vagy éppen Maniac, mikor tavaly visszatért egy körre (aztán köszönte is szépen a lehetőséget, megállapítva, hogy ez a mostani HP nagyon nem neki szól), de akár Sheolt is említhetném, vagy Jpetert, stb. – na, ők igen.
„Lényegében arról szól a havi hangpróbája, hogy nem érti a süti ízét.” – én a meghívásos HP óta is elvagyok (az már megint egy másik dolog, hogy mit gondolok én is, meg mások is az egészről, meg anno az egésznek a levezényléséről), a körök nagy részben nem borzasztóak, csak lassú és unalmas a havi HP meg az 5 napos ajánlási időszak is, erre a mostanira sikerült a kelleténél több olyan stílust is összeröffenteni, ami már túl sok. Az meg ugyancsak beszűkült látásmód, ha valaki úgy gondolja, hogy egy-egy ismertebb, nevesebb, mainstreamebb banda nem adhat ki jó lemezt és jövünk a szokásos klisékkel, mint a „túlpolírozott” hangzás, producerelés, meg a kedvencem, hogy semmilyen értékelhető, megjegyezhető téma nem volt az egész lemezen – akkor is, amikor ez egyértelműen nem igaz. És szinte biztos vagyok benne, hogy ebben az is közre játszik, hogy hú, de milyen nagy underground rajongók vagyunk és leszarjuk, ha értékelhető dolgok is vannak egy-egy ismertebb banda lemezén, az akkor sem jó/sem lehet jó, mert nem underground – és elég sokan gondolkoznak így a pontozók közül.
Ha jól emlékszem, anno te is előszeretettel alkalmaztad a „fegyelmezést” a HP-n, az nem volt gond? Neked bármit lehetett? Én az elmúlt egy-két körben Scrx nyilvánvaló személyeskedő, kötözködő, provokáló kommentjeiből sem töröltem egyet sem – hiába írtam neki, hogy fogok.
„Ha meg Frost bejegyzéseit is te törölted King, mint anno az enyémeket, akkor neked nincs itt a helyed. Menj máshová észt osztani.” – ezt már megválaszoltam, de azért még egyszer elmondom, hogy megértsd: egyetlen kommentedet sem töröltem korábban. Akármennyire is szeretnél erre lecsapni, mint tyúk a takonyra. Azt meg nem te fogod megmondani, hogy kinek van itt a helye és kinek nincs. Ennyi erővel te is mehetsz máshova „észt osztani”, mivel lenne neked több jogod itt lenni, mint nekem? Mert te úgy gondolod és ezt hangoztatod? Egyébként a mostani körös Tisza Kara vendégnek is elmagyarázhatnád, hogy szerinted miért van itt a helye a Dungeon Synth lemezednek, mikor az nem is metal szerinte – tudom, hogy nekünk leírtad már, de neki még nem.
„Kiemelem, hogy nem a zenei nézetkülömbségünk miatt tartalak semmire…” – na, ez van, mikor valaki feljebbvalónak képzeli magát másoktól és ilyen szinten merül már alá a személyeskedés bugyraiban, amit már csak egy hajszál választ el az abszolút prosztó anyázástól.
„Most komoly krízist él meg az oldal.” – nem, ez a „krízis” már akkor elkezdődött, amikor bizonyos pontozók visszatértek a HP-ra, illetve a szelektálás megtörtént…
Az én törölt hozzászólásaim nem rekciók voltak, hanem különállóak King. Vagyis nem azért lettek törölve-törlődve, mert kapcsolódtak valamihez. Nem feltételezem, hogy hazudsz, szerintem csak szimplán már nem emlékszel. De szerintem te törölted. Illetve biztosra veszem, hogy te törölted.
A másik, hogy nagy hiba volt téged ide adminnak megtenni, mivel sem extrém, sem kísérleti, sem sötét, sem megosztó zenéket nem szeretsz, amiről pedig elvileg szólna a Fémforgács hangpróbája. Ha van olyan ember, aki aztán soha nem mondja azt, hogy ez nem idevaló, az én vagyok, szóval most sem azt mondom, hogy nem idevaló akármelyik hősmetal fétised. Én azt mondom, hogy te nem vagy idevaló. És Frost szerint sem. Gondolom, annak idején nem volt más ember, aki a HP adminságot csinálta volna.
A szabályszögletesítéseidről meg annyit, hogy Huskyt már rég ki kellett volna tiltani az oldalról, de nem teszitek. Most, amikor meg felbosszantja Frostot, aki elsüt egy hülye poént, egyből ugrotok rá, hogy ostorral emlékeztessétek a szabályokra. Lehet, hogy személyeskedem, de van az a szint, amikor már személyeskedés nélkül nem megy, mert a másik nem ért csak ebből. Jó lenne egy kicsit holisztikusabban gondolkodni, és a rendszert felülről, egyben vizsgálni, mert csak onnan látni, hogy ki hoz értéket az oldalra, és ki bomlasztja.
Remélem az is lejön, hogy nem magamat érzem sértve, vagy bántva, azokon már túllépek rendszeresen. Itt az baszta fel az agyam, hogy kurvára igazságtalan vagy Frosttal. Sheol, Boymester, ti meg nem értitek a fekete humort. Még egyszer elmondom, hogy nyilvánvaló legyen: Frost 6 pontnak érzi a lemezt, a hetet csak azért írta, hogy kifigurázza Husky-t, aki korábban viszont tényleg sorrenre ható pontozást csinált rendszeresen. Nem szegett szabályt.
Mit keres egyáltalán Husky egy Arch Enemy pontkommentben?
Büszkék vagyunk rád, Naga, hogy te egyedül egyből megértetted mit akart mondani Meki.
Én bevallom még most sem értem, de simán elnézést tudok kérni Frosty-tól, ha félreértettem.
Ezt a ki való ide meg ki nem dolgot nem kellene erőltetni, szerintem mindannyian elférünk az oldalon.
Én Kinggel sokat dumálok privátban, és biztosíthatlak, hogy alaptalanul vádolod ezekkel a dolgokkal.
Naga: Igen, emlékszem a törölt hozzászólásokra, néztem is, hogy némelyik miért van a lomtárban. Viszont bejelentkezve sem látható, hogy ki törölt egy-egy hozzászólást, csak már az, hogy a lomtárban van. Még egyszer elmondom, hogy nem én töröltem őket, de nyugodtan gondolj, amit akarsz – viszont a többi szerkesztőt is megkérdezheted erről, mielőtt ok/bizonyíték nélkül gyanúsítgatsz itt engem.
„A másik, hogy nagy hiba volt téged ide adminnak megtenni, mivel sem extrém, sem kísérleti, sem sötét, sem megosztó zenéket nem szeretsz, amiről pedig elvileg szólna a Fémforgács hangpróbája… Én azt mondom, hogy te nem vagy idevaló. És Frost szerint sem.” – mások az ilyen szintű személyeskedésért, betámadásért már rég figyelmeztetést kaptak volna (de ami késik, hátha nem múlik), de úgy látszik, hogy te azt hiszed, neked itt mindent lehet ugyanúgy, mint x évvel ezelőtt…
Az első felére reagálva: ha megnézed a HP-s beajánlásaimat, akkor láthatod, hogy elég változatosan ajánlok lemezeket, nem csak a heavy/power metalt tolom befele minden körbe, sőt, egy csomó lemezt, amiről adott esetben ajánlót/kritikát írok nem tolok be, mert tudom, hogy felesleges és nem akarom látni a sok lehúzást (mint pl. All for Metal, Wind Rose, stb.). Pedig hidd el, hogy jöhetne itt minden körbe egy-egy underground power/heavy metal lemez – mert miért ne egyébként…Sanyi is, Boymester is, meg mások is többször elmondták már, hogy sok minden megfér és mindig is megfért a Forgácson. Hoztam én már a HP-ra japán extrém power/death/blacket, doomot, old school heavy metalt, blacket, NWOBHM-t, progresszív viking/blacket, tradicionális heavy/speedet, industrialt, folkot, thrash-t, stb. stb.
Az meg megint egy nagy dolog volt az oldalnak – tudom, hogy szerinted/szerintetek ilyennek meg sem kellett/szabadott volna itt történnie -, mikor például Joakimmal csináltam interjút és a Sabaton-interjút a banda is megosztotta a saját social media oldalain, ami hozott a Forgácsnak x ezer/tízerer kattintást, olvasást, stb. Ha ebből csak a tizede kezdte el jobban olvasgatni az oldalon a cikkeket, már nyert is vele a Forgács – szerintem ezek a dolgok is fontosak (és itt most nem kell jönni azzal, hogy a végén olyanok leszünk, mint a Hammerworld vagy HRM, mert szó sincs erről).
Az, hogy ki idevaló és ki nem (akár a HP-ra, akár a Forgácsra) – szerintem nem te vagy Frost fogja eldönteni. Akkor ennyi erővel gondolom anno Bahont vagy éppen Papi Zolit sem tartottátok egyáltalán idevalónak – Bahon jó ideig ment árral szemben a HP-n (ahogy ő maga is fogalmazott), aztán megunta, belefáradt és távozott a Forgácsról. A 2023 év végi körökre visszahívott régi Forgácsosok kommentjei, gondolatai is árulkodók voltak. Anno bizonyos Belial miatt (is) hagytad itt az oldalt – aki most is itt van, csak másik nickkel, Mardukként – ezt is jól írta Husky a törölt hozzászólásában – remélhetőleg tudtad/tudod ezt. Illetve még annyit hozzátennék, hogy azt se feltétel nélküli meggyőződéssel hidd/gondold már, hogy itt például akár téged is olyan sokan látnak jó szemmel – kezdve ezzel a Dungeon Synth „kultúrmisszióddal”. Az elmúlt egy évben volt kétszer, mikor nem DS lemezt ajánlottál – na, azok sokkal jobbak voltak.
„Gondolom, annak idején nem volt más ember, aki a HP adminságot csinálta volna.” – na látod, ezt megint rosszul gondolod. Való igaz, hogy én (is) beszéltem Sanyival, Boymesterrel, Armanddal, meg többekkel is erről, de ha nem támogattak volna és mondták volna, hogy rendben, akkor nem lettem/lehettem volna HP-admin – amit ezúton is újfent köszönök nekik!
„Most, amikor meg felbosszantja Frostot, aki elsüt egy hülye poént…” – erre mondják azt, hogy a másnak ásott gödörbe saját maga esett bele. Mert én akárhogy is nézem, csűröm-csavarom, abban a másfél mondatban semmi poént, csipkelődést vagy bármi ilyesmit nem vélek felfedezni, mintsem gúnyolódást/cinizmust és arra reakciót a törölt hozzászólások kapcsán. Az meg, hogy valaki ilyesmiken ekkora patáliát csap, tényleg eléggé gyerekes és óvodás szint, ahogy Mike is írta.
„Lehet, hogy személyeskedem, de van az a szint, amikor már személyeskedés nélkül nem megy, mert a másik nem ért csak ebből.” – meg van az a szint is, amikor a személyeskedés már odáig fajul, hogy közbe kell avatkozni…
” Itt az baszta fel az agyam, hogy kurvára igazságtalan vagy Frosttal.” „Még egyszer elmondom, hogy nyilvánvaló legyen: Frost 6 pontnak érzi a lemezt, a hetet csak azért írta, hogy kifigurázza Husky-t…” – Természetesen, lehet itt magyarázkodni, kenegetni a szart, de attól még nem lesz igazad. Frostnak annyit kéne itt csinálnia, hogy kitörli a pontkommentjében az utolsó másfél mondatot és marad a 6 pont, vagy hagyja így és felviszi 7 pontra – ha már idáig jutott ez az egész.
Ha már a szabályokat nézzük, akkor van azzal a kommenttel más baj is, mégpedig a személyeskedés.
Nem emlékszem, hogy lenne olyan kitétel benne, hogy „Husky-val szemben megengedett”.
Éppen nemrégen volt téma, és akkor világossá tettük, hogy tilos baszogatni egymást, különösen a pontkommentekben.
Utolsó kommentem, eskü!
Arra próbáltam rávilágítani, hogy nem reagálunk egymás, lemezhez írt kritikáira, ha valamit nem értünk, megkérdezzük tőle. Ugyanis megint jött Husky és elkezdte a reagálásokat a lemezekhez írt szövegekre, amire kulturáltan válaszoltam, hogy nem érti a lényeget, erre törlésre került. AE nekem 6 pont! De Husky-nak üzenve az ő logikájára ellenlogikát írtam a pontkommentbe, mert innét nem lehet kitörölni. Erre ugrottatok nekem, hogy manipulálok! Egyből reagáltatok a kommentre, ahelyett, hogy kérdeznétek, vádaskodtok, szabályoztok, majd Sheol AE-nél az én írásomra reagál.
King, nem fogom kitörölni, sem megváltoztatni, nyugodjál bele.
Minden jót!
A disznóröfis „zene” újítás volna? Bár egy csecsemőnek minden vicc új, de aki elmúlt 40 az biztos találkozott a magyar Disznótor együttes nevével és zenéjével. Már ők ie. 970-ben alkalmaztak ilyen „vokált” és a „zene” is hasonszőrű!
A bandcampen is akad jópár(ezer)
https://bandcamp.com/discover/brutal-death-metal
A Sickening Fetal Dischargera adott pontkommentekből csak egynél nem szerepel a brutal vagy brutális szó (8/9). Gondoltam megosztok valamit, ami brutalitásban megeszi reggelire őket:
🙂
Büszke vagyok rá, hogy az enyémben nem szerepelt. King meg azt írta, hogy „brutálisan idegesítő”, ami nem azt jelenti, hogy a zene volt brutális. 😛
Naga, én nem azt írtam pl.
Ja, ne értsétek félre, tényleg brutális, csak elképzeltem azt, hogyha a Portal zenészei olvasnák róla, hogy brutális, szerintem jót rötyögnének. Ugye, mindennél van olyanabb.
a brutal death metal szimplán egy műfaji megnevezés, ami a Sickening féle zenei vonal leírására szolgál 🙂
Teljességgel értettem, csak most ez egy olyan szón (szavon?) való lovaglás, mint mikor arról vitázunk, hogy a progresszív zene tényleg progresszív-e.
Nem vitázunk! A progresszív nem progresszív, a brutál nem brutál és a nem menő a menő (Ez útóbbi Bret Eaton Ellis tollából)
Értettem, nem értettem! 💩
😀
Hellósztok. Köszi szépen a meghívást, fasza volt. Jó volt ennyi féle cuccot boncolgatni és összehallgatni, hívjatok máskor is. Aki meg kíváncsi ránk: legközelebb április 22-én a Riffben játszunk az Excarnated Entity és az Ascendancy előtt.
Patrock – Vér
Szia
Nem kell hívnunk, innentől bármelyik fordulóban ajanlhatsz és pontozhatsz, amennyire én tudom. A koncertre mindenképp tervezünk menni haverral, ha hoztok kazit, veszek is
Mi köszönjük a részvétekt neked is meg Józsinak is!
Viszont hol látod the a Kaczynskiről a Tarangogu borítón? Rákerestem a kazetta fotóira, de nem látom sehol. 😮
Ááá! Köszi! Ted Kaczynski egy roppant furcsa ember volt. Egyetemi matematika doktorija után küzdötte le magát terroristának. Egy jó ügyet próbált rossz eszközökkel szolgálni.
„Egyik professzora, George Piranian szerint „enyhe kifejezés, hogy okos volt”. Doktoriját egy év alatt szerezte meg egy olyan probléma megoldásával, amire Piranian nem volt képes. Kaczynski szakterülete a komplex függvénytan geometriai függvényelmélet nevű részterülete volt. „Becslésem szerint úgy 10-12-en érthették vagy alkalmazhatták (az eredményeit) az országban” – mondta Maxwell O. Reade matematika professzor, Kaczynski doktori bizottságának egyik tagja.”
Ő az Unabomber. Az FBI legköltségesebb nyomozása volt az ő kézrekerítése.
Crissz, pont ez jutott eszembe ma, hogy ennyi grind/death lemez egyszerre sosem volt, de én nem tudtam volna ennyire fantáziadúsan felhívni a nép figyelmét erre. 😀
Mindegyik koponya mögött volt egy személyiség. 🙂
Nagyszerű írások Krisz! Köszi!
Én köszönöm szépen. 🙂
Crissz, nem tudom hol dolgozol, de ha nem boncmesternek tanultál, akkor nagyon elcsesztél valamit. 😉
Minden nap örömmel mennél be dolgozni, és az egész napot élveznéd, közben meg szólhatnának az ilyen zenék a füledben! 😛
Na az lenne a primitív patológia, mert ahhoz ennél több szürkeállományra lett volna szükségem. 😀 Pláne ha még a playlistem is mehetne a teremben pfú…egyenes út a Kékfénybe.
A Glorior Belliről ez jutott eszembe. Művelődjetek baszki!
Ez egy jópofa cucc, de a gondolatmenetet nem értem. Nekem szimplán egy sótlan bm lemeznek tűnt…
Oroszos férfikórusok vannak abban is. Arról jutott eszembe a feLugossy agymenése.
Tisza Kara: érdekes, amit a személyes ajánlásodnál leírtál, bár szerintem nagyon részrehúzó. Én alapvetően kedvelem az elvontabb, magunkba nézős, sokszor pusztán a zene által működő anyagokat és ahogy írtam, bár nem zsánerem kifejezetten, néha jól esik leküldeni valami hasonló vérgőzös death metal anyagot is. Ugyanakkor egy cseppet sem tudok nem minőségi metalként tekinteni azokra a lemezekre sem, amik úgymond „profi” körülmények között születnek meg. Ha nem lenne elit, akkor nem lenne underground sem. Nem születnének olyan, nagyobb visszhangot keltő anyagok, amelyek sok emberhez eljutnak és nem indítanának el egy maréknyi megszállottat, hogy mind mélyebbre és mélyebbre ásson a fertőben… Engem konkrétan a COF és az Arh Enemy kifejezetten megleptek, főleg az utóbbi. A COF például az utóbbi lemezein nagyon magára talált (a Midian után jött vagy 10 évnyi kínszenvedés), mégha patika mérlegen mértek is ki a zenéjében minden elemet. Akad itt lopás bőven, de mindezt saját maguktól teszik, ami az egyéniség biztos jele. Ha valami egyéni, egyből felismerhető, ott nem feltétlenül kell újítás, csak jó dalok. A metalon belül már rohadt régóta nincs semmiféle újítás és akadnak zenekarok, akiknek erre nincs is szüksége, mert elveszítenék saját identitásukat. A századik megcsonkolt testtet ábrázoló borítóval rendelkező slamming death sem az újításaival lesz elismert, egyszerűen csak fogósnak kell lennie. Ezen a területen nem lehet kétségbe vonni a nagyobb neveket sem, hiába figyel be motivációnak az anyagi megfontolás kétséget kizáróan, a tehetség nem megvásárolható, pénzből előállítható. Az Arch Enemy esetében a már utálatnak örvendő Doomsday Machine volt az utolsó kedvencem (2005-ben!!!), azóta teljesen hidegen hagyott az egy kaptafára felépülő lemezáradatuk. Igen: női ordítás, dallamos gitár, női ordítás, dallamos gitár, majd ugyanez kicsivel átvariálva a dallamokat(mindez szintén patika kivitelben és egyébként remek zenészek által előadva…). Ez a tendencia az előző albumon elkezdett végre változni, a friss anyag pedig jó dalokat tartalmaz. Nem mást játszanak, csak sokkal jobb dalokat írtak. Ezt nem tudom nem elismerni, még ha biztos is vagyok benne, hogy most hallottam utoljára a Blood Dynastyt, mert valami jóféle funeral doom, ruszki atmoszférikus black vagy kripta death magához nem ragadja a szabadidőmet…
A kiváló hangminőség pont akkora pofont tud adni a megfelelő zenével párosulva, mint a demós kripta hangzás, csupán más hangulati elemekkel dolgozik. Minden stílusra, szintre szükség van, az, hogy ebből kinek mire van szüksége, az egyéni ízlés kérdése és pontosan erről van szó nálunk. Ha mindenki egyszemélyes brutal death metalt nyomna, akkor az számítana kommersznek. A véleményed a puszta műfaj iránti rajongásnak tudható be leginkább, mintsem az anyag tényleges minőségének szerintem és ez is rendben van. Én is voltam már így számtalan lemezzel, ami itt utosló helyen kötött ki, de a mai napig imádok:) Persze megint másként gondolkodom lassan több, mint 1100 kritikával, legalább 180 hangpróbával a hátam mögött, mert ez bizony azzal is járt, hogy nagyon nehéz igazán lázba hozni és már rutinból próbálok mindig objektív maradni (egy cikk esetében például így fair). Egyébként ahogy ígérted, részletes gondolatáradatot párosítottál minden egyes koronghoz. Köszönjük a részvételt!
Én köszönöm a meghívást!
Jó volt kicsit kimozdulni a komfort zónámból, még akkor is ha kívülről úgy tűnhet, hogy nem sikerült 😀
Amikor egy Cradle of Filth-et, egy Arch Enemyt már egy boymesternek kell megvédenie az már a vég kezdete, vagy inkább a vég vége…
Csak akkor azt nem értem hogy miért rimánkodtak a rajongók tavaly h tegyék át nagyobb helyre az Arch E. koncertjét, mert már fél évvel előtte sold out-os lett. De a tavaly tavaszi Cradle koncert is sold out-os lett. Mik vannak? A Rothadás együttesről nem is hallottam, bár én magyar metalt nem hallgatok, mert a legjobbak is csak 10 év lemaradásban vannak a külföldiekhez képest. Minek üljek Trabantba ha beülhetek egy Toyotába is. A kezdőbetüjük egyforma, de a minőség fényévnyi és nem a Trabant javára.
S megfejtetted, hogy miért az undergroundot részesítjük előnyben EZEN az oldalon. Hogy kicsit bővítsek: ismeretlen, kevés lehetőséget kapott, szélsőséges és kevésbé népszerű stílusok és előadók… Rá lehet fogni a magára az egész metal világra, hogy nincs annyira előtérben, de igenis vannak mélységek, amiket szeretnénk hónapról hónapra felfedezni. Nem az eladott jegyek és népszerűség szerint mérjük a zenéket. Nem védtem senkit, csak kifejtettem egy más nézőpontot. Azon felül, hogy elismerem a két zenekar teljesítményét (ami rohadt hullámzó egyébként az életútjukat tekintve), nem fogom őket különösebben sokat hallgatni én sem és előbb mennék el egy Rothadás buliba egy mocskos pincébe, mert a tömeget kifejezetten utálom. Viszont ellenben néhány emberrel én nem várom el másoktól, hogy ugyanazt szeressék, amit én. Ezért nem érdemes ízlésről vitatkozni. Fogalmad sincs, milyen feelingje van egy jó Trabantnak. Nekem vannak vele szép emlékeim. Megfizethető volt és praktikus, szemben sok túlárazott benzinzabáló szarral fenékmelegítővel és beépített hátvakaróval. 🙂
Husky: senkinek semmilyen módon nem mondhatot meg, hogy mit és miért toljon be a Hangpróbára, amit a „nevesincs” zenekaroknak tartunk fenn első sorban. A továbbiakban a fröcsögéseket, amelyek nem tartoznak semmilyen tárgyhoz, lehetőség szerint eltávolítom. Különösebben senki nem foglalkozik vele és nem is fogja hiányolni. Nem kell rá felülni.
A körre érkezett még egy vendég: a VÉR nevű hazai formáció képében. Igazi pusztulatos osdm a legfőbb erősségük, aki szereti ezt a vonalat, az el ne mulassza bemutatkozó demójukat!
Ott a helyem a 22-i koncerten!!
És remélem, a demóból lehet vételezni majd!
Remélem a mostani vendégek lepontozzák az összes lemezt, ellentétben a legutóbbi HP-n szereplővel.
Nem beszélve 2 ajánlóról is, akik aztán meg sem jelentek a körben.
Egész biztos lesz nálunk még pár maradék kazi!
Új Cradle-t nem ajánlja valaki? 🙂
Megteheted magad is:)
Az új Arch Enemy-t esetleg? 😛
tudom, hogy megtehetem, csak eredetileg mást terveztem 🙂
Új Arch Enemybe bele akartam hallgatni, hogy rosszmájúskodhassak: régen minden jobb volt! Erre meglepett, hogy milyen erős lett. Érdemes lenne betolni.
Új Arch Enemy-n én is csak néztem foggal. Hát meglepett rendesen jó értelemben.
E havi körünkben Tisza Kara, alias Tóth József lesz a vendégünk, aki a lágy megszólalású, barátságos Assimilated Transdimensionalization nevű projekt mögött áll. Bemutatkozó EP-jéről olvashattatok a Kicsi a bors, de erős rovatunkban.
Hirtelen azt olvastam, hogy Tisza Kata. Na, gondoltam magamban, már írókat is meghívunk HP-zni? 😀
Egyébként Katától talán nem áll távol a rock/metal, mert ha jól rémlik Kőváry Zoli a párja.
Sziasztok, köszönöm a meghívást, izgalmasnak ígérkezik ez a hónap, egy-egy lemezbe már belekóstoltam, amikor majd indul a pontozás, mindegyiket 2x fogom végig hallgatni – első körben az első benyomásra fogok figyelni, másod körben pedig igyekszem ízekre szedni a menüt. Gyakran lépek ki a zenei komfort zónámból és indulok el más-mas irányba, szeretem a különböző színeket a metalban, igyekszem most is rugalmasan befogadni az újdonságokat.
Személy szerint a Sickening Fetal Discharge anyagát ajánlottam –
tisztában vagyok vele, hogy ebben stílusban vannak „érdekesebb” előadók, de most nem az volt a célom, hogy lenyűgözzem a tisztelt hallgatóságot. A SFD egy egyszemélyes project és mivel jómagam is javarészt ilyenekben utazok, jól tudom, hogy a munkám csak akkor kerül emberek elé, ha valaki olyan, aki sok embert tud megszólítani jó indulattal megosztja a produkciómat, most hogy nekem is van erre lehetőségem, ezzel támogatnám egy kicsit a SFD munkáját.
Emellett úgy gondolom, hogy az általa képviselt stílus jegyeit stabilan hozza, érdemes megpörgetni, van benne potenciál.
Részletesebben majd a pontozásnál boncolgatom ezt az anyagot és a többi ajánlást is, addig is pedig mindenkinek kellemes kikapcsolódást kívánok az anyagok hallgatása közben.
TK
Ahoj. 🙂 – Remélem termékeny szériát köszönhetünk majd neked, mert úgy érzem erre még Lucifer halántékán is kidudorodnak az erek. 😀 – Respect!
Eddig ez a hónap ajánlása! Mikor lesz nagy lemez?