2025. március
∑
8.1
7.5
7.4
7.4
7.3
7
6.7
6.7
6.5
6.5
6.1
6.1
5.4
6.8
A bemutatkozó nagylemezt még én ajánlottam ide 2006-ban, szóval már akkor felfigyeltem rá. (Akkor még egyedül zenélt Daemonskald.) Ahogy hallom azóta sem felejtették el hogy kell jó dalokat írni.
Nagyon egyedi muzsika; latin nyelv, női ének, minden van itt amit szeretek. Viszont a dalok lehettek volna fogósabbak, így ennél nem tudok magasabb pontot adni neki. (BC-en 3€-ért a 24-bit/48kHz nagyon csábító, lehet bezsákolom, ezzel is támogatva őket.)
Ez a tompa hangzás nagyon nem jön be nekem. Azt szeretem, ha a cinek szanaszét szurkálják a dobhártyámat, itt meg mintha valami bánatos egér cincogott volna a sarokban. A zenéről annyit, hogy minden szám egy kaptafára készült kisebb-nagyobb eltérésekkel. Ha death metal, akkor nekem ma már szinte csak a blackened verziók jönnek be, szóval ez is egyik oka lehetett annak, hogy nem tudtam megszeretni az itt hallottakat.
Egy újabb egyszemélyes "zenekar", az O. W. G. A. fedőnevű "mestertől". A banda nevét eleinte Adult Ridge-nek olvastam, fogalmam sincs ez miért lehetett. Az "ének" és az album hangzása is nagyon bántotta a fülemet, ez már az idegesítő kategória sajnos. (O.h W.hat a G.arbage A.lbum)
Az időnként felbukkanó rekedt nyekergés határozottan jót tett az amúgy szokásosan dögunalom muzsikának. A borítón feltűnt a túl sok black metalt hallgató Joker, aki úgy döntött ideje egy kis LARP-nak, de előtte még leugrott a pincébe borért.
Az előjelek alapján jobbra számítottam, de nem győzött meg. Az ócska hangzás meg még rontott is rajta.
Ha hihetünk a fellelhető információknak, akkor Colin Ryley egyedül csinált mindent a lemezen, de szó szerint. Ahhoz képest zseniális az eredmény, de csak ahhoz képest. Hiába van itt minden mi szem-szájnak ingere, valahogy nem élveztem a hallgatását, később újra elővenni pedig meg sem fordult a fejemben. Ha egy szóban kellene összefoglalnom, hogy milyen is ez a lemez, azt mondanám: mesterkélt.
Semmi igazán maradandót nem hallottam a lemezen. A hangulata azért néhol egészen jó volt, de összességében elég ízetlenre sikeredett ez a szuflé.
Én nagyon ritkán alkalmazom a "semleges 5 pont" hozzáállást, de most muszáj. A tetszési indexem is ennyi lenne egyébként, de ez nem a bandának szól, hanem magának a zenei stílusnak.
Zeneileg élvezetes, hangulatos lemez volt. Egy mélyebb, jobb hörgés tudott volna még dobni rajta.
Kellemes hangulatú, kiválóan összerakott lemez, az előadó azonnal felkerült a lejátszási listámra. Köszönöm az ajánlást! :)
Megvan a maga sajátos hangulata a korongnak, ha az ember olyan hangulatban van, el lehet rá vibeolni. Van egy erős musicalbeütése, könnyen fogyaszthatóságának meg lehet annyi előnye, hogy valakit bevonzzon a fémzenék világába.
Az extrém női vokál, latin nyelv egyedi kavalkádja fémzenében.
Nem váltja meg a világot, de élvezhető lemez.
Nagyon kellemes, lemez, mely egy órára kiragad a valóságból. Nem állítom, hogy nem voltak olyan részek, melyek kicsit belassultak, de ettől függetlenül remek korong lett.
Bizonyára létezik az a célközönség, akinek tetszik az album, de az nagyon nem én vagyok.
Van egy olyan problémám, hogy jeges északi témákkal engem kilóra meg lehet venni, mindazonáltal egyet kell értsek azokkal, akik azt róják föl a lemeznek, hogy dobgép helyett talán élőben fölvett dobjátékkal egy másik zenésszel jobb hangzást érhettek volna el. Mindettől függetlenül egy ígéretes debütáló album került ki, ami távolról sem tökéletes, azonban bőven tartalmaz értékelhető részeket.
Nyers, atmoszférikus black metal a franciáktól, mely azonnal magába szippant. Igazi nyugis, elgondolkozós magunkba fordulós zene, nekem bejött.
Jól összerakott, hangulatos korong, ami megcsúszik a vokálokon, de nem esik el.
A sok gitárszóló ellenére is gyakran vontatott, rengeteg az időhúzás, a semmitmondó jammelgetés.
Hallottam már róluk, de nagyon nem az én világom. Ennek ellenére a kocsiban egész jól működött.
Alig várom, hogy elhaljon az utolsó hang is, hogy előröl tudjam kezdeni. Nálam ez a 10 pont legfőbb kritériuma.
Nekem ez nem jön be. Egyhangú, unalmas különösen a Nebulae és a címadó dal.
Az első három dal alapján nagyon tetszett. A 4. daltól lejtmenet, valahogy a hangzás is szarabb lett a témák sem olyan ütősek.
Olyan mint egy filmzene Amíg hallgatom szórakoztató, de amikor vége, semmit sem bírok felidézni belőle.
A vokálszerűség kölcsönöz némi egyediséget, de ettől függetlenül egy percig sem tudott lekötni.
Sem a tematika sem a zene nem fogott meg. A kopogás ami dobot hivatott helyettesíteni különösen idegesít.
Hangulat ide mocsok oda, egy két érdekesebb pillanattól eltekintve nem tudta lekötni a figyelmemet.
Vacak hangzás, nem hallok semmi érdekeset
Nem igazán értem miért, de tetszik. Különleges hangulata van, néhol egészen hipnotikus, a végére kicsit kifárad.
Megoldották a házi feladatot a prog metal iskolában. Szét van énekelve a klisék fel vannak használva.
Nekem az egész egy massza, mindegyik szám egyforma. Egy pillanatra sem kötött le. Az utolsó 15 perc indokolatlanul hosszú.
Semmi bántó, semmi kimagasló, csak egy hangulatos, kellemes lemez.
Elcsöppenő cukorszirup. Akkor a legrosszabb, amikor keménynek igyekszik mutatni magát.
Megpróbál valamilyen lenni, mely igyekezete méltányolandó és dícséretes, ám látni (hallani) kell azt is, hogy az igyekezet nem manifesztálódott maradéktalanul. Vannak jobb és laposabb részek. A női ének nem elég kifejező, kissé erőltetett. Nem tud kellő kifejező erővel bírni. Zeneileg a White Ward azért több alkalommal beugrott, de innen hiányoznak a kiemelkedőbb pillanatok, amik ott megvannak.
Kedvelem a stílust, de azért ez egy tisztes iparos meló szerintem és nem sokkal több. Klasszikusokat idéz nagyon ügyesen, jó a hangulat is, de ilyenből azért havonta több is megjelentik szerintem.
RAW, de még a kivehető kategória. Valahol az idegesítő és az élvezhető mezsgyéjén lavírozik mind megszólalásban, mind mondanivalóban. Nekem személy szerint nem kenyerem az ilyesmi, mert összeszedetlen gondolat és hangulatkupac, de tudom jól, hogy ennek is van létjogosultsága.
A SIG:AR:TYR nekem jobban bejön, mert nem oly dallamos, mint ez. Már-már negédes, de még nem biztosíték leverős.
Érdektelenségbe ágyazott prüntyögés. Nekem ez amolyan delírium...
Tisztességesebb hangzással lehet élvezhetőbb lenne, de ez olyan nagyon puruttya, hogy elvesz az élvezeti értékből nem keveset.
Ez kedvemre való mocsok. A vokál is remek pusztulat, no meg a zene is patent mellé. A lemez minőségének kiegyenlítettsége viszont jogos meglátás mások részéről.
Középszerűség. A szinti témák engem zavartak, ahogy a "dob" hangja is.
A nélkül, hogy megnéztem volna a nemzetiséget arra tippeltem. hogy ez bizony francia és hát valóban. Van a dalszerkezeteikben valami, mint a lengyeleknél, ami jellegzetessé teszi ezen lemezeket. Kiemelkedő pillanatokat mellőző lemez, ami elcsordogál a maga kis világában. Nem lesz visszatérő vendég.
Fájóan nincs mit írni erről a lemezről. Ez a fajta progresszió elmegy mellettem. Nem is olyan nagyon progresszív ez, mert ezt az "előremutatást" már annyian, de annyian megénelekték 15-20 éve is, hogy sajnos ez megint egy magyaros késedelmes belebólintás valamibe. Legalább tisztességgel hozzák, amin anno a társaság felnőtt.
Kicsit talán sokat tolták a szokszédos Ulcerate munkásságát, mert engem eléggé arra emlékeztet, de azt az összetettséget és hangulatot nem hozzák. Ügyesnek ügyes, de nem érzem kiemelkedőnek. Fogom még hallgatni, mert elszórakoztat és leköt.
A jó death metal lemezekre mindig vevő vagyok, ez pedig az.
Néhány éve írtam a Consanguineous Tales of Bloodshed and Treachery lemezről, azt nagyon szerettem, elő is vettem újra. Részemről ott egy fokkal jobban működtek a dalok, de ez is jó lemez. Pótolni fogom az időközben megjelenteket is.
Itt akadnak történések, még ha eonokat is kell rájuk várni a sokszor a semmivel kitöltött játékidő során. Az A Ritualistic Offering of the Ancient Blood viszont zseniális, de a To Drown Thyself ... sem rossz a második felében. Még hallgatom, mert van rá esély, hogy elkapjon a hangulatával.
Egy kerek nyolcast nálam megérdemelnek és ezt nemzetközi szinten is megadnám. Ritkán hallgatok prog metalt már jó ideje (az ezredforduló környékén faltam és besokalltam), ettől függetlenül gondolom ezt egy nagyon jó albumnak.
Nagyon szép, nagyon hangulatos, néhol varázslatos folk/black Kanadából.
Ez a német banda azon kevés power metal együttes közé tartozik, amelyet képes vagyok fenntartások nélkül végighallgatni. A dalírói véna kiemelendő, a riffek fogósak, a refrének a kórusokkal megspékelve magasztossá teszik a dalokat. A végére már egy kicsit lefáradtam, és persze van egy kis giccs is, ami levon az értékéből, de ez egy kiforrott, jó dalokat tartalmazó album. Nagyon erős hetes!
Nekem bejött a zenekar avantgard, progresszív elemeken alapuló zenéje, melyet a női vokál részeknél átleng a pátosz, és többször eszembe juttatja a Therion-t. Ettől persze még nem lesz szimfo-metal a zenéjük! Érdemes lesz követni a munkásságukat, én erre a lemezre simán adok egy nyolcast! Mert tetszik!
Death metal Dániából. Két körrel ezelőtt egy fiatal dán banda (Neckbreakker) tette le névjegyét itt, a HP-n, most pedig ez a vegytiszta dm muzsikát játszó banda. Nekem bejön!
Kérem szépen, ez egy remek album! Többször lement, és élveztem minden pillanatát! Ezt a fajta atmoszferikus black metal-t nagyon szeretem! Alig várom, hogy a teljes diszkográfiával is megismerkedhessek! Update: böngészem a Hangpróba statisztikát, mert rémlett, hogy már hallottam a bandáról, és valóban - a 2023. szeptemberében beajánlott albumot is többször hallottam már, ami szintén zseniális!
Kicsit epikusra sikeredett, ettől függetlenül elvitathatatlanok az album erényei. Egyszemélyes atmoszferikus black metal projekt, folkos elemekkel, hangszerkavalkáddal.
Az egyszemélyes projektet működtető kanadai úriember, bizonyos Wyrm ezen kívül húsz (!) egyéb banda/együttes/ projekt tagja. Továbbá jelen projekt 2018-as megalakulása óta, csak a nagylemezként aposztrofált kiadványok száma nem kevesebb, mint 47(!!!) - hála az égnek, már idén is megjelent egy! A többi Ep/Split/Compilation/Demo kiadványokat most hagyjuk is! Termékeny figura. Maga a stílus kb. 10% black metal, a többi ds - bár lehet, hogy a 10%-al túloztam egy kicsit. A bm stílusjegyek ugyanis leginkább a nyomokban fellelhető, károgó vokálban manifesztálódnak. Kicsit több ez, mint az általam - az én ízlésem és értékítéletem alapján joggal - oly sokszor lesajnált ds alkotások, de számomra továbbra sem bír olyan értékkel, hogy valaha is újra meghallgassam. Semleges maradok.
Egész jó kis dalokat tartalmazó amcsi melodikus black metal album. Kifejezetten jót tesz a hangzás az enyhén raw érzésnek, mely a dalok többségét jellemzi. Érdekes vegyítése a stílus alap jellemzőinek.
Ez a banda nagyon eltalálta az ízlésemet! Jófajta death metal Londonból! Erős anyag!
Nagyon jó dalírói vénával van megáldva ez a kanadai zenész! Tetszik, amit csinál, sok finom apróság rejtőzik a hangjegyek között. Aki komálja a szimfo-black stílust, érdemes jobban elmélyednie a dalokban!
A franciák különleges ízek hozzáadásával alkotnak minden underground zenei stílusban, és ez jelen esetben sincs másképp! Annak ellenére, hogy ez egy debüt mini-album, igencsak erős, atmoszferikus black metal dalokat tartalmaz! Ráadásul a borító is csoda szép!
Ez bizony a maga nemében és stílusában egy igencsak jól sikerült prog rock/metal album! Olvasva az eddigi hozzászólásokat kicsit fenntartásokkal közelítettem hozzá, de kár volt aggódnom! Ezek a dalok a nemzetközi mezőnyben is simán megállják a helyüket! Sok sikert a zenekarnak!
Nagyon komálom a stílust, jól is nyomják az ausztrál gyerekek a death metal-t, de nem tudott annyira letaglózni, mint a szintén jelen HP körben résztvevő Vacuous albuma. Azért egy bivaly erős hetest simán adok nekik!
Nekem ez az első találkozásom a bandával, többször is lement a lemez. Ezzel a névvel, illetve az első egy-két meghallgatás után meg voltam róla győződve, hogy skandinávok, aztán láttam, hogy egy kanadai bandáról van szó. A lényeg, hogy jóféle folk/pagan black metalt játszanak, remek zenei részekkel tarkítva az album dalait - elég csak az olyan kiváló dalokra gondolni, mint a Beyond the Stars Unknown, Ascending the Stellar Throne vagy éppen a From the Land of the North. Az is igaz, hogy egy kicsit lehetne rövidebb - a két 10 perces számból és a két instrumentális tételből is faraghattak volna.
Hasonlókat tudok leírni hozzá, mint az előző lemezükhöz. Ugyan nem került be a tavalyi év végi listámba, mert nem hallgattam olyan sokat, de most már egyértelműen benne lenne. Most is teljesen más koncepció köré építette Seeb az albumot, melyhez tökéletes dalokat írt, rögzített, stb. Van itt remek ballada, catchy fülbemászó refrének (Conquest, Moon Fire) és a két hosszabb dal is teljesen jó, a második felük pedig hibátlan. Tobias Kersting gitáros átigazolását a Grave Diggerbe sajnálom, de megértem - jó kis gitáros, ám az ő hiányában sem maradnak/maradtak el a jó gitártémák. Hát, na - Seeb továbbra is az egyik legjobb dalíró, producer, mindenes (ha lehet így mondani) a szcénában.
Érdekes album, amiből / ebből a fajta zenei kavalkádból szerintem itt a HP-n abszolút nincs túltengés. Valószínűleg ez (is) az oka annak, hogy jobban tetszett, mint az eddig meghallgatott lemezek többsége - mert én több egyediséget, egyéniséget találtam ebben, mint némelyik másikban.
Alig vártam a végét, pedig nem olyan hosszú a lemez. Abszolút nem az a fajta death metal ez, amit én szeretek, számomra ez brutálisan egyhangú és unalmas volt.
Kb. ugyanolyan, mint az előző lemez, ami szintén be volt ajánlva a HP-ra 2023 szeptemberében. Most is jók a témák, eléggé dallamos és így a dalok is tetszettek, hiába jó hosszúak. További pozitívum, hogy egyszemélyes projekt létére mindez továbbra is becsülendő.
Hosszú(nak) tűnhet, mert azért mégiscsak majdnem egy óra - de annyi minden történik benne, kellően változatos, hogy csak nagyon ritkán éreztem azt, hogy indokolatlanul hosszú némelyik szám. A férfi-női ének nagyon jó, a különböző extra hangszerek behozatala (hegedű, cselló, furulya, duda, stb.) pedig nagyon színesíti az egész zenét. Az előző lemezük is ilyesmi volt, arra is jó pontot adtam és erre is - az pedig továbbra is kiemelendő, hogy egyszemélyes projektként ilyen minőségű produktumot letenni az asztalra (nem először), az mindenképp megsüvegelendő.
Továbbra sem látom értelmét az ennyire sok bandában/projektben történő részvételnek, illetve az ennyi anyag kiadásának. A demók, splitek, compilationök, de még az EP-k nagy része is full felesleges szerintem - be is baszna, ha 47 nagylemezt adna ki bármelyik (nagyobb) banda 6-7 év alatt - a legnagyobb gyűjtőknek az lenne az igazi rémálma, ha mindegyikből lenne 3-4 féle vinyl, 2-3 féle kazetta, CD, digipak, digibook, earbook, box, stb. :)
A lemezről meg sok mindent nem tudok elmondani, rendkívül egysíkú, monoton, az ingerküszöböt még csak karcolni sem karcoló anyag. Az is elmondható, hogy untam, de leginkább az, hogy szól valami, de minek.
Jobban tetszett, mint azt az első hallgatás után gondoltam. A direkt szar hangzás most számomra nem volt olyan zavaró, mint általában szokott lenni és még ugyan érdekes, ötletes, változatos témák vannak a számokban. Viszont minden hallgatásnál a legfőbb baja az az volt, hogy egyszerűen eluntam a végére - az utolsó 2-3 szám full felesleges - és anélkül, max. 35 percben (meg valamivel jobb hangzással) ez egy kifejezetten jó lemez is lehetne.
Néhol az énekes idegesítő rikácsolása már zavaró, de nem vészesen. Nekem ez jobban tetszett, mint az eddigi másik két death metal lemez - érdekes, hogy ennél is és a Phrenelith-nél is a Metal Archives elsőként az Incantationt hozza fel a Similar Artists-nál, pedig ez szerintem nem olyan zenét játszik, mint a Phrenelith. Na mindegy, érdemes még kiemelni a dobost, aki elég jó - és a Hellripper dobosa is.
Ahhoz képest, hogy egyszemélyes projektről van szó, abszolút pozitív csalódás a lemez. Számomra eléggé változatos, dallamos, jó témákat lehet rajta hallani - mint például a kifejezetten remek Kairos dalban (de említhetnék többet is). Jó a hangzás is - engem különösebben a dob hangzása sem zavart és ez is pozitív irányba emelkedik ki az egyszemélyes projektek tárházából.
Borzasztóan semmilyen volt számomra, untatott is. Egyedüli "pozitívuma" a rövidsége.
Még hátravan két szám, de már legalább két szám óta minden bajom van. Olyan szinten nincs ebben számomra semmilyen fantázia és annyira nyálas itt-ott (pl. az Alone az felér egy kínzással), hogy hihetetlen. Igaz, én sem sűrűn hallgatok progresszív rock/metalt és ezt hallgatva talán meg is van rá a válasz, hogy miért. Magába a zenébe és a minőségbe ezeken túlmenően nem akarok belekötni, mert vannak jó részek is, így maradok semleges.
Itt meg azt hittem, hogy az utolsó, teljesen indokolatlanul hosszú, több mint 15 perces számnak sosem lesz vége. Valamivel jobb, változatosabb, mint a Phrenelith.
Ez egy stabil nyolcas lemez nálam. Kicsit azért mérges vagyok, mert többször volt kihagyott ziccer érzésem. Egyértelműen ez a banda eddigi csúcslemeze, ezt emberünk is tudja, le is írta. Anélkül, hogy megnéztem volna a tageket, lejött, hogy Quorthon mester Daemonskald fő példaképe. És az igazság az, hogy a 20 pontos szólóival technikailag klasszisokkal jobb zenész is a mesterénél. De hiába, ha egyszerűen itt nem tud megteremtődni az a varázs, amit a 100 pontos Bathory lemezek bármelyikén éreztél. Jó lemez, mert profi és mert szeretem a stílust. De két hónap múlva ugyanúgy a Bathory lemezeket hallgatom majd. Vén fasz vagyok, hiába :)
Nekem eddig ők kimaradtak, érdekes, hogy metált amúgy nem kedvelő hangosító ismerősöm mondta egyszer, hogy dolgozott a koncertjükön és ez még neki is tetszett. Szóval tényleg közérthető, de az nem baj, nem mindig kell megfejteni való. Kellemes cucc bevásárláshoz. Viszont nekem hiányzik egy kicsit több heroikusság, olyan Bloodbound módon.
Nem jött át a hangulat, viszont a sznobométer erősen bejelzett. Nem lesz visszatérő.
Ezt akartam ajánlani, de valaki megtette helyettem. Az első anyaguk megvan kazettán, a második eddig valahogy nem jött szembe, szóval most így 2 új albumnak is örülhetek. Nekem ez a sokszor bedoomolódó penészes kriptadeath a gyengém és a Phrenelith iszonyat hangulatosan űzi ezt a fajta muzsikát.
Az előző lemezt én ajánlottam, ezt nem. Arra 10-es ment és ez még jobb lett. Teljes megőrülés, ami a dalokban történik, emberünk messzemenően túltolta a témahalmozást, de én ezt szeretem. Naga agyzsibbadást kap majd :)
Eddig kb 8 pontokat adtam a Saor lemezekre, kijelenthető, hogy minőségi, hangulatos cuccok, egységes színvonalon. Most sem fogom lepontozni, ugyanis nem a bandával van a baj, az én hangulatom, ízlésem változott kissé. Nekem ez most túl szellős, túl barátságos és ártalmatlan volt. És nem ők változtak, hanem én. Mostanság sokkal jobban vágyom a karcosabb, beborultabb cuccokra.
Kezdetektől szemmel tartom a szerző projektjeit, a saját kiadójánál csak azok jelennek meg. Az évek során nagy fejlődésen ment keresztül emberünk, rendkívül hangulatos anyag ez is, külön szinfolt a károgás szerintem.
Jóféle dallamos raw black + Witcher tematika, hatalmas!
Elsőre kissé zavarosnak tűnt, hogy mit is akar közölni ez a pár fura londoni fószer. Aztán rájöttem, hogy túlgondolom a dolgot és nincs itt sok látnivaló, zsigerből játsszák ezt az régisulis, mégis kissé szokatlan hangulatú halálfémet, aminek kellett kb 3 hallgatás, hogy beérjen a fejemben, de addig sem éreztem, hogy kötelességből hallgatom. Sokszor volt olyan érzésem, mintha jammelnék az albumot, a sok bátor témaváltás és kötetlen dalszerkesztés nekem nagyon üdítő volt. Kicsit az Auld Ridge death metalos megfelelője. Hihetetlenül erős, sokrétű és ötletes bemutatkozó lemez. még hallgatom, szóval mehet feljebb.
Azért 2025-ben egy progamozott dobot is lehet sokkal organikusabb hangzásúra csinálni, humanizálni. Az egész olyan furán steril és zeneszerkesztős, nekem sem esett jól.
A Saor kommentem folytatásaként érdemes olvasni ezt: az ilyen jellegű beborultabb anyagok sokkal jobban esnek újabban. Mindkettő black metal alapú zene, de ez sokkal jobban megtalál.
A prog metál, mint műfaji megnevezés, erősen megtévesztő. Kiakalulása idején még valóban progresszív lehetett, de manapság inkább csak egy zenei eszköztár meghatározására szolgál, a black-death-thrash és minden műfajhoz hasonlóan. Nincs ezzel baj, csak ezt fontos tudni. Műfajában ez gondolom egy jó lemez, hiszek Oldboynak, csak épp nem tartalmaz semmi olyat, amiért én a metált szeretem.
Nekem ez egy teljesen meditatív élmény volt, köszönöm.
Hangulatilag okés, a kreatív energiákat viszont hiányolom. Elhömpölygött, nem zavart, de nem is ejtett ámulatba.
Annyira közérthető, hogy nem marad az agytekervényeimnek megfejteni való rész. Az emberi testben a kötőszövet felel meg ennek a zenének.
Nem érzem ezt annyira sznobnak. inkább csak népszerű az irányzat, de számomra nincs benne meg az az idegesítő modorosság, amit szerintem a Miki érez. Engem kimondottan szórakoztatott. Tetszik a gitárok csilingelő hangja. Mostanában divat a Fender sound. A Quaerens Me nagyon bejött. Miért nincs ez fent a Metal Archivesen? A fizikai kiadványaik ára nagyon baráti!!!
.
Igen, agyzsibbadást kaptam. De nem a tekeréstől. Bírom én azt. A Marduk, a Mayhem vagy a Dodecahedron féle cuccok nagyon bejönnek. Amikor a tekerés mellé bejön a melodic vonal, na az már sok. A három perca kelta átvezető bejött.
Zeneileg szögletes és kiszámítható, énekben giccses, ritmikailag meg fossá van dobolva. Olyannyira kiszámítható, hogy az egyébként egyedül tetsző The Sylvan Embrace után mérget vettem rá, hosz szélvész blasteléssel nyit a záró tétel. Bejött. Kár, hogy ilyesmire nem lehet tippmixelni. Egy nem epilepsziás dobossal jobban működne. Úgy adtam volna rá egy hatost.
Rendszeresen szemezgetek a Bandcamp "new arrivals" rovatában, ami a legnagyobb ötlet szerintem náluk. Beírod, hogy milyen műfaj érdekel, és beállítod, hogy a legújabbakat dobja fel. Természetesen jön a moslék is bőven, de úgy általában minden 10-ik produktum figyelemre méltó. És mondjuk minden 50-ik kimagasló. Nyilván nem hallgatok végig 49 szart, hogy élvezhessek egy jót, egy dal már beszédes, esetleg belepörgetek néhányba. Így találtam ezt is. Kazettát sajnos nem tudok a polcra tenni, mert bár Mikivel összebeszéltünk, hogy berendelek kettőt ebből meg kettőt a korábbiból, így feleződik a posta meg a vám, de a kiadó nem enged több darabot venni, mert ultratrue vaskalapos majmok. Így kénytelen vagyok streamelni. Letaglózott a cucc, abszolút dobogós lesz szerintem év végéig.
Ezzel is az a baj, hogy hallottuk már százezerszer. A Kaer Morhen eleje volt az egyetlen része, ami hangulatba hozott.
Az eleje és a vége nagyon jó, a közepe ül le számomra. Ha több olyan dal lett volna rajta, mint a záró, többet kapott volna.
A Mysterium és a Terminus tetszett, a többi nem mozdított meg bennem semmit. A dob tényleg gagyin szól. Időnként a korai Nightwish hangulatát adta zeneileg.
Majdnem tökéletes. Harmóniaorientált black, ahogy én szeretem. A gitár lényegében csak sikál, nem kellenek ide riffek. Igen, itt lehet röhögni a hülye Nagán: álló harmóniákkal van tele, ahol a basszusgitár hoz létre új hangzatokat. BlackZone lengyel - francia észrevétele helytálló. Oké, nincs fél pontozás, összeállt az anyag. Három napja hallgatom.
Nascence? Seglyukkszorítós? Szerintem nagyon. Az A Familiar Unknown World miatt még az ötöt sem akartam megadni. Abban a dalban kimaxolták azt, amiért nem szeretem a nyolc húros gitárhangzást. Ott konkrétan van a dal, meg a gitár - két külön galaxisból szólva. Most őszintén hasonlítsátok össze azzal az Ark dallal, amit a fórumban linkeltem. Ha az is progmetal akkor szerintem értékben ekkora a különbség.
A hangulata nagyon bejön, mert a múltra emlékeztet, az életem olyan korszakára, ami mágikus hatással bírt rám. Úgyhogy próbálok tőle érzelmileg eltávolodni, és azt alapul venni, hogy mit szoktam ezekre szórni manapság. Ez természetesen nem megy. Az egyre hozott blastelés viszont sosem tetszett. Az utolsó monstre dal a legjobb. A Miki által írt meditatív élmény a legjobb szó rá.
Az nyilvánvaló, hogy az úriember fő hangszere a gitár, mert frankó témákban, többkörös szólókban nincs hiány! De alapvetően minden más rendben van, ez a lemez simán bejöhet olyanoknak is, akik amúgy nem igazán kedveleik a fekete fémet.
A honfitárs Blind Guardian hatása tagadhatatlan, de annyi baj legyen! Jófajta poweres slágermetal, az azonnal ható fajtából.
Bár zeneileg és vokális téren is akadnak megkapó részek, mégis a latin nyelv használata a lemez legnagyobb különlegessége.
Ha nem is frene(li)tikus, de egy jó death metal korong ez. Legalábbis én jól elvoltam vele... Viszont ha már vulkános borító, akkor nálam a Gojira: Magma című lemeze az etalon!
Fura egy lemez! Bizonyos részei kimondottan tetszettek, más részei meg nagyon nem. Az első dalban például kapunk minimál dallamos éneket, ami az amatőrsége ellenére is bejött. Bíztam benne, hogy gyakrabban visszaköszön, erre csak a vége felé hallani újra. Kár!
Ez szintén egy "hallgatóbarát" album, vagyis képes egy szélesebb réteget megszólítani. Van itt minden a szokásos rock/metal hangszerek mellett: síp, dob, nádihegedű. Kérdés, hogy kinek mi jön be jobban, a Celtic Folk, vagy a Celtic Frost... :D
Hogy ez úgy ánblokk igaz-e a komplett DS műfajra, vagy csak erre a lemezre, azt nem tudom, de úgy vélem ez az album legalább annyira rokon a klasszikus zenével, mint a black metallal. Sőt, szerintem jobban. Mert bár szintetizátor állítja elő, de van itt zongora, orgona, vonós hangszín dögivel, de még fúvósok, ütősök is. A második szerzeményben hallható pl. egész eltalált oboa hang, meg még vibrafon is. Ha hangszereken lennének előadva ezek a darabok, jó kis kamarazenéléseket hallanánk. Talán a hangszerek organikus hangzásának köszönhetően élettel telibbek is lennének, mint így. Bár ebben a formában sem rosszak. Az itt-ott felhangzó károgás szerintem tök fölösleges...
Szerintem meg ez a hangzás még illik is a zenéhez! A kopogó pergő sound rendesen nosztalgikus! :D Inkább a számomra nagyrészt ingerszegény témák, dalok miatt nem tudok jobban lelkesedni a lemezért.
Ügyesen elzenélgetnek, néha még hangulatteremtésre is képesek, ami azért nem minden death metal zenekarnak szokott sikerülni, de maga a műfaj túl távol áll tőlem ahhoz, hogy egy erős közepesnél jobban tetszen ez az album.
Nem szól természetesen a dob, az tény, viszont sokszor az élő dobot is addig machinálják a stúdióban, hogy végül úgy szól, mint itt. Egyébként tényleg tisztességes munka ez, bemutatkozásnak megteszi, de van még hová fejlődni. Ennél az úriembernél is hallható, hogy melyik a fő hangszere. Ha nem tévedek, a gitár.
Ez sem rossz hallgatnivaló, a fekete fém mellé néha egy kis death metal is beszűrődik. Összességében mégsem mondanám kiemelkedőnek.
Lásd kritika!
Szar-szar-szarkofág... :D Szóval nem rossz ez az album, valóban vannak rajta az Ulcerete-re hajazó dolgok. De mivel őket is inkább csak tisztelni, elismerni tudom, mint kedvelni, ezért jelen esetben sem magasabb a tetszési indexem. Meditatív hatása valóban van, csak arra kell vigyázni, ha este hallgatja az ember, könnyen belealudhat. Persze ez más zenékre is igaz lehet.
Hangulatos anyag, érződik, hogy van benne munka bőven, illetve ötletekből sincs hiány, de nekem a végére túl tömény lett már.
Papíron nem mertem volna rá megesküdni, hogy ez a koncepció ebben a formában működni tudna, de a Laudare sikeresen rámcáfolt. Zseniális ez az anyag.
A kivitelezés-hangzás megkérdőjelezhető (bár erős szándékosságot érzek mögötte), de a témák és ötletek megkapóak. Van egyfajta nosztalgikus vonzereje, ami elvitathatatlan.
A dohos-mocskos cavernous attitűd mellé azért ügyesen be tudtak csempészni olyan atmoszferikus elemeket, amik teljesen organikusan töltötték ki a fennmaradó teret. Ügyes munka. A vokálos meg olyan förtelmesen gusztustalan dolgokat tud művelni a mikrofon mögött, hogy le a kalappal. Nagyon jó anyag, idővel szerintem jobban rám fog nőni.
Korrekt atmoblack, de nekem kissé sótlan és nem annyira megkapó. A franciák azért ennél jóval hatásosabb és erőteljesebb anyagokat szoktak szállítani ebben a mezőnyben.
Egyértelmű az Ulcerate behatása, de érződnek itt egyedi ötletek is, még ha a kimunkálásuk nem is tökéletes, a potenciál ott van. Első albumként kifejezetten ígéretes, meglátjuk majd, innen hova tovább. A dobot amúgy nagyon ambivalensnek érzem, mert hallom, hogy azon a vonalon próbálják megrázni és megcsavarni a hömpölygést, mégis az tűnik a legrepetitívebbnek.
Hamar monotonná vált.
Nagyon jól felépített számok, annál jobb riffekkel, de nem tudtam magam túltenni a dobozhangzáson.
Nekem kifejezetten tetszett a vokál, kár hogy a gitár minden hangszert elnyom.
Ajánlott lemezek
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Méghogy nem bírom a tekerést.
A kedvenc metallemezem legjobb dala:
👹
Én nem is a tekerésre gondoltam nálad, hanem pont a rengeteg féle melodic témára 🙂
Basszus 6 éve lassan, hogy Eikenaar elment 🙁
Igen, ráadásul egy nagyon értelmetlen betegségben. Úgynevezett cancer of unknown primary origin-ja volt (CUP). Ez egy olyan rákbetegség, ahol nem találják meg a kiindulási primer tumort. Érthetetlen, hogy a modern szövettani módszerek mellett ilyen még lehetséges. Közel túlélhetetlen. Szóval köszi mindent Michiel!
Nekem a metalban használt „progresszív” jelzőre két definícióm van, és eddig nem is hallottam olyat, ami ebbe a kettőbe ne fért volna bele.
1. progresszív metal – mint műfaj: DT és társai, hangjegyhalmozás, komplex dalszerkezetek, tiszta, power / heavy metalon alapuló hangzás. Szinte semmi nagyon előremutatót nem tartalmaz, inkább a 60-as70-es évek, akkor valóban progresszív zenéinek (Genesis, ELP, Uriah Heep, King Crimson stb.) 20-30 évvel későbbi metal leképeződései. Ide sorolom azokat az extrém stílusirányzati lemezeket is, amik lehet, hogy összességében death / black stb. kalapba esnek, de (részben vagy egészben) a fenti „elvek” szerint íródtak.
2. progresszív – mint jelző a metalban: olyan, bármely stílusirányzathoz tartozó banda/lemez, ami eddig nem nagyon hallott elemekkel, megoldásokkal, hangzásképpel, hozzáállással, produkcióval rukkol elő, ami eddig (általam) nem hallott módon vegyít, formál át, gondol újra stílust vagy stílusokat.
köbö ennyi. Lehet mindkettő definícióba belekötni, beleszőni, felkérdezni, ezek inkább olyan csökevényes leképeződései annak amit érzek a két fogalommal és megközelítéssel kapcsolatban. Szerintem értitek a lényeget. 🙂
A progresszió kifejezéssel tényleg nehéz mit kezdeni, főleg nekem. Én alapvetően előbb hallgattam a 70-es évek prog rock klasszikusait, mint prog metalt, úgyhogy számomra még a DT sem volt különösebben előre mutató, viszont a kimunkált zenei teljesítmény és a dalszerzés minősége a kedvenceim közé repítették őket, főleg az ezredforduló környékén. Aztán a Systematic Chaos lemezzel útjára engedtem a zenekart, had szálljon szabadon a szélben, amerre akar… Így voltam az egész műfajjal, mert kifulladt a lelkesedés és nem nagyon született úgy 2010-től olyan anyag, amire csettintettem volna. Túl volt a csúcson a DT, az Opeth, a Symphony X, Vanden Plas, Tool, Riverside, Psychotic Waltz és még millió csapat, akiknek megadtam korábban az esélyt /a DT erénye, hogy olyan tüzet szított, amiben irgalmatlan sok banda megszületett, kár lenne tagadni, de az extrém vonal is kitermelte a maga progresszív címkével ellátott mesterműveit/. Egyedül talán a Haken és a Leprous tudott megmozgatni bennem valamit, hogy felkeltse az érdeklődésemet, azóta nagyon ritka az ilyen esemény, bár a jól kidolgozott lemezeket most sem vetem meg, csak nem állandósul a hallgatásuk. Amit manapság is gyakran előveszek prog fronton az a személyes kedvencem, a Pain Of Salvation. Sokkal különlegesebb élménynek tartom, mint Petrucciék munkásságát (Images And Words, Train of Thought /kifejezetten szeretem a Metallica áthallásokat benne/ Metropolis Pt. 2 és a Systemathic Chaos szokott néha előkerülni). Entropia lemeztől a sokak által lesajnált, szerintem fantasztikus Scarshick lemezig tökéletesnek tartom Daniel Gildenlöw albumait.
Nekem az In Mourning a jelenkori prog császár banda. A Pain of Salvationről meg csak annyit, hogy hallgatni néha jó őket csek nézni nem. A visszataszító magamutogatásuk, az állandó izomvillantós videoklipek émelygést keltőek. A korabeli fiúbandák szintjén űzik.
Szerencsére nem néztem őket…Csak hallgatni szoktam:) Nagyon ritkán nézek bármit is zenével kapcsolatban.
Naga, bár lehet, hogy tévedek, mert nem igazán szoktam videoklipeket nézni, de nekem gyanús, hogy Daniel azután lett magamutogató, miután megmenekült a „halál torkából” és felgyógyult a betegségéből. Egyébként a klipekkel az a legnagyobb bajom, hogy szerintem gyakrabban vesznek el az adott dal értékéből, mint hogy hozzátennének ahhoz. Legalábbis a rock/metal műfajban ezt tapasztalom.
No én nem tudom, de ezek szerint a bakteriális szepszis tünetei közé a pucérkodást is beírhatják mostantól a kórtan könyvekbe? 😵💫
Viszont szerintem is úgy van, ahogy mondod: a videoklipek szinte minden esetben rombolják az addig felépített bandákról alkotott illúziókat.
King: a Vacuous leírásában az Incantation, Obi, Autopsy zenekarok csak úgy vannak megemlítve, mint koruk egyéni világú death metaljai és hogy a Vacuous is erre törekszik.
Hello Mike!
Én nem a Bandcampes leírásra gondoltam – mint ahogy írtam is, hanem a Metal Archives-on már egy ideje van a bandák adatlapján egy „Similar Artists” fül, melynél az adott banda stílusához, koncepciójához hasonló bandákat jelölhetnek meg a felhasználók, olvasók, hallgatók. És ezért volt számomra fura, hogy mindkét bandánál az első az Incantation, mikor szerintem a Vacuous nem olyan, mint a Phrelenith.
Apropó, az Orden Ogan 2012-es, To the End lemezére anno 7.5-öt adtál – jó régen, a 2013. február 9-ei, 229-es körben. 🙂 Nézegettem, hogy hány lemez volt már tőlük beajánlva, az ez előttire emlékszem, de be volt még az előbb említett is – igaz, az ajánlóját már nem írja a statisztika, gondolom azóta törlődött a profil/felhasználó.
Mondjuk ha már progmetál, az egy hónapos DT lemez nagyon gyanúsan kimaradt az ajánlásokból 🙂
Eljöhet még annak is az ideje… 🙂
Nálam most az volt a szempont, hogy a Dream Theatert úgyis mindenki ismeri, mindenkinek megvan róluk a véleménye, ezért inkább a hazai Art of Disorder bemutatkozó nagylemezét ajánlottam be. Ha az itteni szereplésük által pár ember felfedezi magának a muzsikájukat, akkor már megérte!
Mert bár sokkal jobb szerintem, mint bármi, amit Portnoy nélkül csináltak, azért nekem egyértelmű biztonsági játéknak tűnik. A megjelenéskort meghallgattam többször is, meg biztos előkerül még, de kétlem, hogy az évösszegző listán előkelő helyen végezne. Már, ha felfér egyáltalán.
A progresszív metal meghatározás kapcsán Mike-nak tökéletesen igaza van! Senki se várja tőle az eredeti, azaz „előremutató” attitűdöt, ugyanis szerintem előremutatás, valódi újdonság a rock/metal zenékben bár évtizedek óta nem történt. Leginkább azzal próbálkoznak a zenekarok, hogy különböző stílusokat kevergetnek össze, hátha abból egy olyan elegy keletkezik, ami az újdonság erejével hat… De az valójában mégsem nevezhető előremutatásnak. Amúgy magyaros késedelemmel nem vádolnám sem az Art of Disordert, sem a hazai prog. színteret, mert a kritikában is megemlítettem pár zenekart, akik közül volt néhány, akik rendesen megelőzték a korukat a 20-25 éve kiadott lemezeikkel. Ékes példa erre az After @all: a.c.i.d. című lemeze. Nem is találtak értő fülekre. 🙁
Erre egy gyors vélemény:
Nagyon nem mindegy, hogy ki, hogyan és mi alapján, mitől várja a progresszivitást. Óriási különbség az, ha
– egy zenekar úgy „szeretne” progresszív lenni, hogy minden eddigi volt zenekar, stílus, albumhoz képest akar valami előremutatót vagy
– szimplán a saját korábbi munkásságához képest, a saját hatásaihoz képest – ami/amik miatt egyáltalán elkezdett zenélni -, a saját jelenlegi „tudásához” képest akar vagy szeretne újat, haladót alkotni.
Nem mindegy, hogy „élenjáró” a fogalom – tehát amit még soha, senkitől se hallott, vagy „csak”
„változó” – „fejlődő” – valamihez képest előre lépő ez a lerágott csont, amit prognak nevezünk…
Szerintem Oldboy oldotta meg ezt a fogalomkör problémát tökéletesen. Jó ideje már én sem állok bele a progmetál bandákba, csak mert a zenéjük nem prog. Úgy használom már én is, hogy ami hasonló a műfaj legrégebbi bandáinak a zenéjéhez, mondjuk a Dream Theateréhez, az akkor progmetal. Ilyen értelmezésben a hazai At Night I Fly is az, amely bandának az új lemeze pl. önmagamat is meglepve bejön. Nem titkoltan azért is, mert a BZnek szerintem jobb a hangja, mint a LaBrie-nek. 😀
Viszont nekem ez a progmetal koronaékköve. Ehhez mérek mindent a stíluson belül:
Na, szerintem ez progresszív.
Amúgy a napokban volt 30.
Naga!
Mivel neked a basszusgitár fontos, ajánlom figyelmedbe. Meg persze másnak is.
Ja, Billy Gould hatalmas, és az egész Faith No More életmű is az. De szerintem ez inkább alternatív zene, nem prog. Vagy hát akkor ismét bejön az, hogy hogyan értelmezzük. Ha a műfaji jegyek alapján, akkor nem prog. Ha a haladó, előremutató mibenléte felől, akkor prog.
Nekem a The Real Thing lemezük a kedvencem, de csak nagyon kevéssel. Igazából mind zseniális. A FNM varázsa abban rejlik, hogy a dob-basszus kettős adja a sziklaszilárd vázat, és igazából egyik hangszer sem játszik nehéz témákat, viszont 100%-ban pontosan azt, amit kell. A csapatmunka náluk kikezdhetetlen, ami azért is figyelemre méltó, mert ők sosem voltak puszipajtások.
Temesi Berci csinálta a videót? Huszonévesen jópárszor dumcsiztunk vele a veszprémi Enyhe Fintor Klubban, még egyszer próbateremben is zenéltünk együtt, ahol azonnal kifejtette, hogy ezek a témák tök primitívek. XD
Hangszeresen messze felettünk állt már akkor is.
Amúgy a basszaros legnagyobb átka, hogy a középső ujj a leghosszabb, hehe.
Az, hogy valami haladó, előremutató jelenti nekem a progresszivitást. Persze értem és elfogadom a másikat is (még használom is nyilván).
Ugyanez igaz az alternatív címkére is szerintem. Némi túlzással az is mindenkinek mást jelent.
Nálam a The Real Thing a második, de csak hajszállal. 😉
Gondoltam, beajánlok már én is egy DS albumot! 🙂
Kicsit keményebb az átlagosnál, de milyen jó! 🙂
Köszi Mike, benned bíztam! 🙂
Csak eddig 3 olyan ajánlat van, aminek az ajánlását fontolgattam. Meg plusz egy, amit végül ajánlottam 😀
Én kettővel jártam így. Ez jó körnek ígérkezik.
Üdv! Szabiii és elvileg még két srác a fiatalos és életvidám Closure zenekarként próbálja ki magát a HP-n. Fogadjátok őket jó lemezekkel! Ők maguk is nemrég mutatkoztak be!
Kedves Ajánló!
A Griffon lemez több mint egy éve jelent meg, így kifutott az egy éven belüli határidőből. Kérlek, ajánlj másik lemezt!
Hú, köszönöm szépen! Én emlékszem rá, hogy írtam róla, arra nem, hogy ilyen régen:)
Bocsi, nem vettem észre. A fejemben valamiért még az élt, hogy egy éven belül van.
Szia!
A Witch Vomit Funeral Sanctum lemeze már szerepelt a HP-n, így kivettem. Kérlek, ajánlj valami mást!
Na a mostaninak elméletileg minden követelménynek meg kell felelnie. Bocsi, eddig figyelmetlen voltam.
Ez most eddig nagyon erős körnek ígérkezik, úgy döntöttem nem „rontom el” valami női énekes cuccal. 😉
Remélem, most az összes női olvasó majd elégedetten bólint, főleg az Arch Enemy, Gathering, Sinistro, Avatarium, Kylesa, Brutus, Therion, Anathema, Aghora, Hela, Peccatum, Esben and the Witch, Thy Catafalque, Without Face, To-Mera, Guilthee rajongói, hiszen ezek mindegyike egy és ugyanazon „női énekes cucc” műfajhoz tartozik.
Véletlenül nem a „hero heavy metálra” gondoltál (abból is az ízléstelen, popzenébe hajló fajtából), nem pedig az úgy általában nemlétező műfajra, az úgynevezett „női énekes cuccokra”?
Húha, milyen barátságos ma valaki.
Csak viccnek szántam, és képzeld van az ajánlatomban most is női ének. 😛
Legközelebb majd tartsd jó magasra az irónia táblát 😀