Épp az egylemezes sorozatunk bővítésének célzatával bogarászgattam a kimeríthetetlen forrásnak tekinthető internetet, amikor összefutottam a youtube-on egy meglehetősen furcsa borítóval ellátott anyaggal. A kiadvány címe, a zenekar neve nem feltétlenül az, ami azonnal megragad, de szerencsére kattintottam és elindult az amerikai Holy Terror zenekar Mind Wars című anyaga. Elég volt néhány perc, hogy elkezdjek utánajárni ennek az eddig kimaradt formációnak, mivel roppant módon meggyőztek speed/thrash metal egyvelegükkel. Rég foglalkoztam már a 80-as évekből származó zenével, így egy kicsit izgalmassá is vált a dolog, bár sajnos az említett sorozatba nem kerülhettek be egy másik nagylemez megléte miatt. Üsse kő, akkor nosztalgiázzunk egyet!
Ha egyáltalán beszélhetünk nosztalgiáról, mert a Mind Wars bizony még manapság megjelenve is képes lenne nagyot ütni, persze a régi sulis vonal rajongói között.
Történetük sajnos nem nyúlott túlzottan hosszúra, pedig egy második nekifutással is próbálkoztak az ezredforduló után. Az eredeti felállással ráadásul már soha nem találkozhatunk, mivel a két remek anyagot összerakó Mike Alvord, Kurt Kilfelt gitáros páros, valamint Floyd Flanary basszer és Joe Mitchell dobos 2012-ben végső búcsút kellett, hogy vegyen az énekes Keith Deentől. Az ő hozzájárulása nélkül már biztosan nem lesz újabb visszatérés. A karcos thrash, a hagyományos heavy metal és power metal egyaránt megtalálható volt a torkában, amire szükség is volt a két album létrejöttéhez. Sajátos karizmával, hangulattal tette le névjegyét a műfajban és a többiekkel együtt olyan kiadványokat raktak össze, melyek sokkal közelebb álltak az európai thrash ikonokhoz (főleg Egyesült Királyság zenéjével vonható párhuzam). A zene is ehhez a változatossághoz igazodott: a nem túl bonyolult, de azonnal ható témák egyaránt hoztak az összképbe agressziót és dallamosságot, a rövid, szúrós szólók pedig pedig adagolják a dögösséget. Összességében a hangsúly a bűnös élvezeteken, a szórakoztatáson van.
Ennek megfelelően nem kapunk óriási eszmefuttatásokat, csak átlagosan 4 perc könyréki, tempóváltásokkal jó érzékkel megfűszerezett thrash metalt, amibe a Venom pumpált egy kis mocskot, a klasszikus NWOBHM pedig dallamosságot. Az album úgy tud agresszív, energikus és bizony sajátos lenni, hogy közben nem mond le a példaképeinek szóló tiszteletadásról sem. Mivel tényleg tűzvész módjára képes száguldani az anyag, ezért különösen üdvözítő, hogy a játékidőt sem akarták a végtelenségig kitolni, a Mind Wars két hosszabb (alapvetően több szakaszból álló) tételt tudhat magáénak, de ezzel együtt sem éri el a 40 percet. A műfaj szerelmeseinek tökéletes nosztalgia ez a maga módján kult banda!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
