A black metal underground egyik legrejtetteb titkaként beharangozott, belga illetőségű, ma már az Egyesült Államokban (Portland, Oregon) tevékenykedő, 2018-ban alakult Hulder 2021. januárjában kiadta Godslastering Hymns of a Forlorn Peasantry című lemezét minden lehetséges formátumban, azaz LP-n, CD-n, szalagon és mp3-előfizetés formájában is. Erről itt írt a Fémforgács. Az Iron Bonehead kiadó olyan szóvirágos körmondatokkal méltatja a művet, amelyet még én is nehezen tudnék felülmúlni. Felvillantva egyet a legértelmesebbnek tűnő és egyben legrövidebb gyöngyszemek közül: „A múlt újjáéled, mert a jelen halott.” De lehet, hogy ez egy idézet a megint bal lábbal kelt Coelhotól… A zenét a kiadónál a pogány metal hagyományihoz mérik, az induló Enslaved, Ulver, Isvind, és Kampfar rajongóknak ajánlva. Mindezek mellett leginkább a Satyricon-rajongóknak tetszet a hangzás, de annak mély pompáját, valószínűleg nem találják meg benne.
Csak a zenét meghallva, a promót nem is olvasva ráharaptam a lehetőségre, hogy egy újabb black metal banda lemezét hallgassam meg tüzetesebben. Kis híján beletört a fogam. Mintegy ~2 hónapja várom a pillanatot, hogy a szóban forgó lemezről megírjam és közreadjam a lemezajánlómat. Annyi zene önti el a tárhelyeket, hogy aki nem akarja megvenni, birtokolni és gyönyörködve nézegetni a korongot, borítót, szövegkönyvet bőven választhat a felületekről is. Ráadásul a metal underground – szerencsére – hihetetlen mély és széles tenger. Néha azonban olyan úszók is a vizébe csobbannak, akik aztán parttalannak találják a közeget. Erős tempókkal hajtják a vizet, hajszolják az időt, bár tettük néha inkább időhúzásnak tűnik. Márpedig a zenék sokasága miatt igyekszem a jót megírni, mitől jó, mitől érdekes – az én ízlésem szerint. Rátaláltam a fonalra, de egyetlen rajongójuk se vegye bántónak, végülis csak egy vélemény. A Hulder olyan, mint egy rosszul kommunikáló ember (ezesetben egy hölgy), aki vagy üvöltözik, vagy suttog. Bár a banda rátalál néhány érdekes és jól hallgatható dallamra, azok összefűzésében aztán még véletlenül sincsenek dinamikai átmenetek. A hangzás emiatt oly száraz, mintha egy egyszemélyes zenekar megálmodója digitálisan rakta volna össze a sablonjait. A dobos pl. megtesz mindent, hogy a különböző stílusú csapásaival és a váltott hangsúlyos ütéseivel változatosságot vigyen a zenébe, azonban ez így nagyon kimódoltnak hallatszik. Óh, dehisz ez tényleg egyetlen ember ollóval összevágott műve!
Szerettem volna eltávolodni a hónapok alatt a füleim között megérlelődött szinte semleges, de inkább elutasító gondolatoktól, amikor bevillant egy kép. A Hulder Bombasztikusan Megfogalmazottnak Szánt című lemeze olyan, mintha szabadnapos báb-animátorok alkotnának zenei jeleneteket. A történetben kissé kockásan összerakott pillanatokkal blekkmetál zenére topogva rohannak kifestett mekkelekek (blekkelekek – hogy az ördögi szarvaknál maradjunk) méretes, félgömb alakú sátáni topánkában. A méhraj szerű zümmögés, mint elengedhetetlen zenei kellék persze így bármelyik mozzanatba beleillik. A második dalnál már nem tudom komolyan venni a lemezt, ahogy látom magam előtt a pamutba és gyapjúba öltöztetett figurákat, leginkább skandináv arcfestéssel. Minden a helyén. A zenében sokkal több rejlik, amire jó példa már a második dal a Creature of Demonic Majesty középrésze (02:35 körül). Ismét érdekes pillanat az ötödik dal, ahogy egy alaposan mélyre hangolt gitáron egy vadállat játszaná a Felkelő nap házát és Quorton (ő meg sem sértődne ezen) holtában énekelné alá a már-már játékos, kissé folkos hullámzású dalra a strófáit. A cséplés, reszelés közepette ismét andalító pillanat a hetedik dal, a fátyolos női énekkel és magas sóhajokkal indított A Forlom Peasent’s Hymn, ám a dal közel három perces bágyadtság után ismét esztelenül vált tekerésbe. A tétel így, kiszélesedés híján úgy hallatszik, mint egy hangerőkiegyenlített, sokszor grabbelt dal. Pedig a ritmusváltások is igazolják: ebben a dalban is sokkal több rejlik.
Ám mivel a zene a fentebb leírtakon túl – ismétlem: dinamikai játék nélkül csak szélsőségekben gondolkodva – semmi újat nem hoz önmagához képest, ráadásul minden hangjegyét szinte ebben a sorrendben hallottuk már, megalapozottan nevesebb előadóktól, ennél veretesebb előadásban is…, így a számomra a Hulder Akármilyen Pompázatos Című Lemeze csak a black metal évkönyvek lábjegyzetének dőltbetűs kiegészítésében kaphat helyet. Vagy inkább az „Így kerüld el a tipikus hibákat” fejezetben. Legyen hát értékelésem középértékű, elismervén a zenei törekvést és a lelkesedést, hogy legalább a banda kezében a sötét dallamok ezúttal ugyan erősen kátrányszagú fáklyája. A Pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. És azalatt háttérzenének megfelelő.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.