Amikor a svéd death metálról esik szó viszonylag kevesen szokták megemlíteni a Necrophobic-ot. Pedig egy szemtelenül konzisztens bandáról van szó akik minden albumukkal hoztak egy bizonyos minőséget, igazi mellényúlás nélkül. Nem mellesleg egy innovatív csoportosulásról van szó, ugyanis az elsők között voltak kik a 90-es évek elején házasították a black és a death metalt. Márpedig ha belegondolunk, hogy ebben az időszakban szinte esködt ellenségeik voltak egymásnak akkor nem kis dologról beszélünk. A két gitáros Sebastian Ramstedt és Johan Bergebäck úgy döntöttek 2020-ban, hogy indítanak a Necrophobic mellett egy különvállalkozást In Aphelion néven. A zsáner azonban maradt, a fekete lepelbe öltöztetett halálfém ugyanis a DNS-ükben van. Maguk mellé vették a Cryptosis névre hallgató tech thrash-t játszó brigád dobosát Marco Prij-t. Egy demo és egy EP után idén megjelenik a Moribund címre hallgató debütáló albumuk.
Majd egy óráig adagolják a fülünkbe a gonoszságokkal teli riffeket, melódiákat és bizony szólók is előfordulnak szép számmal. Sokat időzhettek Göteborgban ugyanis meglepően sok benne a dallamosság és a kicsit érzelmesebbnek ható lelassulások. A Draugr erre egy nagyon jó példa, különösen az utolsó pár perce. Tipikus melo-death-nek azért nem mondanám, a tekeréseké és a riffeké marad a főszerep viszont sokszor szeretnek játszani a fogósabb, melodikus témákkal. Maga a lemez keverése jó lett, mindent tisztán hallani. Számomra talán a legnagyobb meglepetés a szólók voltak, ugyanis igencsak jól sikerültek. Voltaképp tradicionális heavy metál stílusban fogantak, érződik rajtuk, hogy nem csak önkielégítés végett lettek bedobva a számokba. Mindig egy jól megfontolt helyen sikerült elhelyezni és kifejezetten emlékezetesek. Vokál fronton a blackes károgás mellett tették le a voksukat, nincs vele sok gond azonban kicsit sablonos, nem emiatt fogunk rá emlékezni.
Külön említést érdemel a Luciferian Age nevű szerzemény, bőven a legfülbemászóbb tétel az egész lemezen. Középtempóval dolgozik végig, a refrént az szinte egyszerre lehet mondani Sebastian-nal. Fogósságban egyedül talán csak a Requiem veheti fel vele a versenyt.Nem azt mondom, hogy ez a legizgalmasabb dal a lemezen de, hogy erre fogunk a leginkább emlékezni az szinte biztos. Az eddig említett számokat egyébként meg lehet hallgatni az In Aphelion tavaly megjelent EP-jén is, ezeket a dalokat ugyanis átmentették a nagylemezre is.
Témák gyanánt előszeretettel hozzák elő a már jól bejáratott témákat, a sötétségről, sátán bátyánkról és egyéb velejéig gonosz turpisságokról szól itt is a fáma. Személy szerint az 58 perces játékidőt egy kicsit soknak éreztem. Példának okáért This Night Seems Endless nekem tipikus töltelék nóta, létezésére az az egyetlen ok, hogy a He Who Saw The Abyss egy igazi orkánnak tűnjön utána. A címadó Moribund is külön említést érdemel, igazán vaddisznó módjára engedik szabadjára jobbnál jobb tekeréseket, riffeket. A már említett Luciferian Age-hez hasonlóan itt is együtt károghatjuk a szám címét.
Ezen kívül nem tudnék plusz negatívumot felhozni a Morbund-dal kapcsolatban. Kiválóan el lehet vele tölteni az időnket, akik kedvelik az anyabanda Necrophobic reszeléseit azoknak szinte garantált a szórakozás. Véleményem szerint a melo-death fanok is sok szeretni valót találhatnak maguknak az In Aphelion személyében. A velejéig gonosz blackened death rajongók se fordítsák el a fejüket ha meglátják valahol a cd-t ami március 11-én fog napvilágot látni. Remélem folytatódni fog ennek az úgymond hobbi projektnek a története. Ha egy csöppet tömörebbre veszik a mondanivalót és szelektálnak a dalok között akkor egy igazán orrvérzősre sikerülhet a következő album.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez ugyan kívül esik a komfortzónámon, de elég érdekes, és sztem is jó a cikk.
Megértelek, mégis köszönöm a jó szót és azt is, hogy elolvastad.
Jobb késve mint soha: én nagyon-nagyon élveztem ezt a lemezt, és a hozzá tartozó kritika is remekre sikeredett!
Az utolsó három szám rettentően az addiktív a lágy folyamával, és hogy mennyi jobbnál jobb melodikus riff fért bele…!
Tényleg jó album, azóta is előveszem, mióta megírtam a cikket. Köszönöm szépen, még eléggé a kezdet kezdetén írtam. Igen, az utolsó hármas különösen erősre sikeredett.