A belga Panchrysia nem ismeretlen név a fekete fém mágusai előtt, a csapat Antwerpben alakult 98-ban, több nagylemezt és más kiadványt letettek arra a bizonyos asztalra, de igazából sohasem bírtak kitörni az underground berkeiből, s most a Deathcult Salvation címre keresztelt harmadik nagylemezükkel se fognak, de egy olyan etalont fektettek le, melyet aztán nehezen fognak túlszárnyalni a jövőben, de ez legyen a legkevesebb! Nem is húznám az idegeket, 3, 2, 1, mély merülés az iszap alatti sötétségbe…
Nem a szokványos black metált kapjuk közel 50 percben, ahogy az ötletes és komor borító is inkább egy funeral black vagy doom külsőségeit sejteti (Tom Korsvold melója), ehelyett a Satyricon – Volcano-s punk ritmusait és elnyelt riffjeit és a 2006-os Now, Diabolical erőteljes post-black témáit kapjuk, melyek egész ügyesen kerülnek kiegészítésre sikolyokkal, filmkivágásokkal és bevezetésekkel az iszonyatba, melyről kapásból az Anton Crowley művésznévvel (azaz a Pantera „egykori” frontembere Phil Anselmo) felhányt gyomortartalmú Necrophagia horror világ jutott eszembe. Nagyjából ennyi a recept, újítás szinte semmi, de a dalok így is iszonyatosan változatosak, remekül megkomponáltak és olyan lerágott ötletekből gyúrnak egy nagy újat, hogy minden elismerést kiérdemelnének a post-modern dekonstrukció megteremtőitől, Paul De Man-tól és Jacques Derrida-tól.
Maarten Geens aka Zahrim (gitár és vokál) orgánuma teljeségében ráhajaz Satyr stílusára, de a basszus, a gitárok és a dobok is igencsak az újabb Satyricon anyagok alkotta beteg és befogadható struktúrára játszanak rá. Mint már írtam, a belga srácok igen magasra rakták az új anyaggal a mércét és nem lepődnék meg, ha a Deathcult Salvation csakhamar részesévé válna az elitista kánonoknak!
Nincs mit tenni, csak leborulni a vérrel fröcskölt sötét oltár előtt és feladni egy kenetet, hogy aztán a Pokol tüze úgy égessen, hogy a fájdalom élvezetté fásulhasson…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.