Endless
Invasion of the Mole People

(Szerzői kiadás • 2008)
Győr Sándor
2008. szeptember 7.
0
Pontszám
7

Az öttagú Endless zenekar három számos EP(?)-je/demoja/promo CD-je, ami Invasion of the Mole People címmel érkezett erre a világra érdekes hallgatnivalót rejt. Nem egyedi persze – hisz manapság olyat már igazán nehéz alkotni… – mégis van egyfajta különlegessége. Számomra ez a női és férfi énekesek témáiban nyilvánul meg.
A zene egyfajta modern metal kategóriába sorolható, azzal a kitétellel, hogy a hagyományos dob-basszus-gitár felállású hangszeres szekció jócskán kihasználja a lehetőségeit. És itt kell megjegyezni azt is, hogy Dezső Tamás (gitár) és Ruskó Péter (basszusgitár) játéka nagyon rendben van, de Jurinovics Richárd dobolását azért kiemelném, hisz igencsak ötletesen üt, ráadásul még a vokálból is kiveszi a részét (igaz, ez a felvételen ez kevéssé hallatszik).

Mikoleczki Wandának (aki azóta már nem tagja a bandának) jó torka van, korrekt dallamokat hoz a három dalban, azonban véleményem szerint lehetne változatosabb. Kéményes Péter vokalizálásával azonban már nem vagyok elégedett. A férfi énektémák, amik az üvöltés és hörgés között lavíroznak nekem sablonosak és jellegtelenek. Ráadásul még jórészt eléggé hátul is szól, ami szintén nem előnyös.

Tehát három dalt tartalmaz a CD, amik közül a harmadik, a nothing in spiral-t tartom a legerősebbnek. Ebben a nótában a címnek megfelelően szinte örvénylő zene és a (főként a refrénnél) párhuzamos énektémák teszik kiemelkedővé.

Az első két nóta már kevéssé ragad magával, ami feltűnik, az az, hogy a the flying butter szinte átúszik a következő shield-be, az szinte a folytatásának tűnik. Valószínű, hogy ez sem könnyíti meg a dalok elkülönítését.

Összességében azt mondhatom, hogy több egyéni ötlettel esélyesebb lenne, hogy kilógjanak a sorból. A korong hangzása lényegében rendben van, bár érzésem szerint nem egységes, valószínűsítem, hogy ez a különböző stúdiókban zajlott felvételek folyománya.

A lemezborítóra nem lehet panasz, nekem legalábbis kifejezetten tetszik.