Egy dologban nem hiszem, hogy bárki is mást gondolna. Retro van. Nem kicsit, hanem nagyon! Retro van a ruházkodásban, a diszkókban, a lakberendezésben és az életérzésben is. Valahogy ami pár éve vérciki volt, az ismét menő és cool lett, mi több ma ez az egész azt jelenti, amit akkoriban csak akartak, hogy jelentsen. Répanaci, SzTK szemüveg, fonottkalap, csíkos és négyzetháló mintás szűk pulóverek, Tiszacipő és viccesebbnél viccesebb arcszörzet kreálmányok az ismérvei egy magára valamit is adó, a helyzetet megélő nagyvárosi fiatalnak. Na erre rákapott a zenei világ is. Érdekes helyzet lenne megvizsgálni, hogy mi volt előbb a tyúk, vagy esetleg a tojás? A retro pop-rock és Indie térhódítása hozta vissza a fílinget a szürke hétköznapokba, vagy az életérzést magukévá tevő fiatalok kezdték el belevinni újra a zenébe is a búúúúúgit?
Azt hiszem ezt az egyetemi matekpéldát én itt, és most nem fogom tudni megoldani, egy viszont biztos, hogy a Foxy Shazam az irányzat egyik friss, energikus, bizonyítani vágyó kicsit kattant bandája. Mindent megtestesítenek, amit a poros, szüleinket tiniként ábrázoló képekről magunkba szívtunk és a New York utcáin c. krimiből kicsipegettünk, amit csillogó szemmel néztünk, egyik kezünkben NDK-s Lada mecsbokszal, a másikban, pedig egy színes fa építőkockával. Egy viszont bizton állítható. Félreértés ne essék, az egész irányzat nem arról szól, ami akkor volt, hanem arról, hogy ezek a fiatalok –illetve mi magunk is- hogyan látjuk ma azt a korszakot, kimazsolázva a számunkra izgalmas részleteket, abból építve fel egy sajátos, modern és semmiképpen sem autentikus képet. Valószínűleg ez teszi annyira ellenállhatatlanná ezt az egészet. Mármint, hogy valaki megfogja, tömöríti és kifejezi egy zenei műben, amit gondolunk, érzünk. Az meg egyszerűen félelmetes, hogy ezek a srácok ott Cincinnatiben ugyan úgy érzik ezt, mint mi itt közép-kelet EU-ban.
Igaz, hogy van itt hetvenes évek szintiprüntyije, túljátszott, macsópózer frontemberkedés, hőskorszakos Johnny Cash gitározás, de ettől ez az egész még nagyon is mai és modern. Led Zeppelin-es utánérzések keverednek a „nagy” diszkókorszak hagyatékával, és olvadnak össze a hippi mozgalom „peace” és „make love not war” jelmondataival, egy olyan sajátos mai egyveleget alkotva, ami egyben vágyakozás, és kifigurázás, önmagunk kifigurázása és emócióktól túlfűtött nosztalgikus utazás az emlékeinkben.
Hogy mi teszi végtelenül ellenállhatatlanná ezt az egész mozgalmat és életérzést? Talán a mai fiatalság pont ezt, a például a Jesus Christ Superstar, vagy a Hair által megismert idillinek és naívan háborítatlannak tűnő korszakot pécézte ki magának, mint menekülést a mindenkori aktuális problámák elől. Ki tudja. Egy biztos, él és virul a retromozgalom.
Ja és hogy mi köze van ennek a Foxy Shazam-hez? Semmi. És minden. A zene meg, őrült, elmebeteg, ellenállhatatlan és zseniállis! Emelem szalmakalapom!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.