Nem nagyon tudok mit kezdeni a pennsylvaniai vicces nevű brigáddal, s korántsem azért mert olyan, jaj de rossz zenét játszanának, sőt! De erről majd később! Először nézzük kik is ők, a Left to Vanish 2002-ben alakult Philadelphiában, 2005 októberében jelent meg az első debütjük Buried Alive in a Grave of Your Own Mistakes címmel, aztán a csapat gyakorlatilag földbeállt, majd újjáalakult Keith Nolan – ének és Sean Salm – gitár által (ők maradtak csak meg ketten az eredeti fölállásból), kiadtak egy három számos demót, aminek ime itt a folytatása…
A külsőségekért egy fiatal és tehetséges lázadó pop-art művész, bizonyos Benjamin Lande a felelős, aki egész sok póló és CD borító tervet dobott össze az utóbbi időben, elsősorban a trendi HC, metalcore és deathcore csapatok számára, gondolom azzal se árulok el nagy újdonságot, hogy a kritikánk tárgyára is e három műfaj a jellemző…
A Left to Vanish jóféle hibridje az erőszakos és zajos metalcore-nak, a földbedöngölő HC-nak és elegye a súlyos és brutális deathcore-nak, 
avagy a kórságok kora, tehát a divat és a jóféle jelen összképe, s éppen ez a bajom, amire imént fentebb utaltam; hihetetlen jó anyag, de egyszerűen nem tudom fenntartások nélkül hallgatni, főleg nem befogadni, hiszen ha ezt 10 éve teszik le arra a bizonyos asztalra, akkor nem kis eséllyel zenei történelmet írnak. De mivel mindezt idén novemberben követtél el, mit van mit tenni, az ember ódzkodik a dologtól… A mélyen szántó lassú témákat váltja a gyors csépelés, és a vokál is ennek megfelelően váltakozik a gyomorforgató mélységek és károgó üvöltés között, néhol a Zao-s Daniel Weyandt (a zene is – amúgy ez a gyűlöletes belülről felszakadó köpködő hörgés a legjellemzőbb) máshol, pedig a Converge-es Jacob Bannon orgánumok töltik ki a komplex pusztítást illetve néhol akadnak rövidebb kórusok is.
Olyan őrült hordák nevei említhetőek meg még hatások és besorolás szempontjából, mint a Suicide Silence, Job for a Cowboy vagy a From a second story window, avagy technikázás és betegség a köbön, a HC metáltól a grindcore-os belezésig minden a terítéken van, remek szólók, matekozások és törések préselt halmaza, ahogy akadnak szinte pár post-rock szerű nyugodt elmélkedések; Whitewolf and nash és a February 16th 1969 (ezek mindegyike instrumentális) illetve a Northern lights utolsó két perce is, ami előtt dallamos refrén és ének is fellelhető, ahogy a Lufthansa heist-ben is, ám ezek egyike se az a buzis metalcore homokóraság!
Itt-ott érdekes billentyűtémák lelhetőek fel, ezek többsége csak hangulatkeltés miatt épít kellemes és taszító aurát egyszerre, de pl., az utolsó dal végén (Falling in love in a whorehouse) egy kis szünet után újra megjelenek az elmélkedő post-rock szerű gyönyörök, melyek végül zajos ambientté duzzadnak-formálódnak (amikért elméletileg a Left To Vanish-ben csak vendégzenész [sampleres-háttérének] Ken Karpinski a felelős, az ő neve két pici bandához kapcsolgató, amikből lehet lesz majd egyszer komolyabban is valami, a Quartered – grind-deathcore illetve a The Murder Capital, ami egy kísérleti noise-grind betegség). Egyszóval a philadelphiai srácok a maguk scenéjén belül azt hiszem nagyot alkottak, ám kérdés mennyire maradandót, mikor ezek a maistream műfajok annyira keletjüket élik, hogy már lassan nyugatjuk lesz… Nem győzöm hangsúlyozni, ha a Left To Vanish ezt 10 éve készíti el, akkor zenei történelmet írnak – holott akkor már rég létezett a Zao és a Converge és aktívak is voltak! Talán valamennyire a minőségre enged következtetni, hogy dobosuk (aki elméletileg csak koncerteken és a stúdió felvételeken segédkezett) Paul Meredith akit a deathcore-ok egyik kultikus hordájából, a florenceiai Through the Eyes of the Dead-ből ismerhetünk…
A hangzás professzionális (Lifeforce nem olyan kis kiadó…), majd a fejünket tépik le a szaggató ritmusok és penge éles riff támadások – ám ez a súlyos hangzás kell is hozzá, amúgy korántsem lenne intenzív a produkció, de egyvalamin még a hangzás se segít… a divatot meglovagolni hangulaton. Nem egy tucat banda a Left To Vanish, és ha engem valamennyire sikerült meggyőzniük, akkor gondolom a műfaj szerelmeseinek egyszerűen kötelező anyag, illetve azon death és HC fanoknak is, akik kedvelik a betegebb komplex vívódásokat.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.