Noha a francia Gojira útját névadójával ellentétben nem kísérték romba dőlő épületek, sikoltozva menekülő civilek, tűzgomolyagként aláhulló helikopterek, s még csak repkedő harckocsik sem, azért a 2005-ös From Mars To Sirius albumával sikerült nagyobb figyelmet magára irányítania az addig jobbára csak egy szűkebb réteg által ismert Bayonne-i együttesnek. Ezt a figyelmet – s az új album várakozási idejét – még tovább fokozta Joe Duplantier vendégbasszerkedése az Andreas Kisser hajthatatlansága miatt vérszemet kapott Max sebtében összerántott nagy kibékülő / reunion projektjében, melyet igen találóan Cavalera Conspiracy-re kereszteltek el. Ha ennek végeredménye, az Inflikted nem is szakította le a fejünket, legalább az extra promóció jól jött Gojiráéknak, meg különben is, ez az anyag meg is érdemli, hogy többen megismerjék.
A The Way Of All Flesh talán a csontszáraz, precíziós hangzás miatt is, de érezhetően keményebb, szikárabb lett kiforrott arculattal rendelkező elődjénél, bár a fő irányvonal és a hatások ugyanazok maradtak. A dalok továbbra is rétegzettek, sok odafigyelést kívánnak, aláírom, néha monotonnak is tűnnek, s a súlyosságuk mellett egy erősen komor hangulati töltettel is rendelkeznek. Több véleményt lehetett hallani, miszerint Meshuggah-s lett az új album, van is alapja (a The Art of Dying eleje csak az egyik példa rá), de ez így túl olcsó, degradáló párhuzam; mert bár a Gojira is összetett zene, de ritmusilag nem olyan szétcsúszott, mint a svédek (holott nagyon is fifikás mindkettő); riffek terén pedig a Morbid Angel jegyek sokkal hangsúlyosabbak minden másnál. Ami a From Mars To Sirius-on is így volt, az új anyagról pedig elég csak az Adoration for None-t megfülelni, de van még Mastodon, Neurosis és Death is valahol mélyen, nyomokban, megoldásokban elhintve a levesben. A (gépies) feszesség, a nem ritkán felbukkanó technikás témák, megoldások és a lebegő, elborult dallamvilág keveredése mindvégig jellemzi a lemezt, akár számokon belül is váltakoznak ezek a jegyek, amitől nem lehet egykönnyen ráunni a Cd-re. A hallhatóan alaposan kiérlelt dalokat a két Duplantier testvér, a gitáros / énekes Joe és a dobos Mario közti kölcsönhatás viszi előre, húzós és intenzív minden tétel, pedig egyikben sem játszanak túl egyszerű dolgokat. Főleg Mario alakít parádésan a bőrök mögött, a The Way Of All Flesh szinte a jutalomjátékának is vehető, ahogy például az egyik legjobbnak számító Esoteric Surgery-t egyben tartja, azt tanítani kellene a sok túlbonyolított, a húzását elvesztő dobosnak. De a lassabb, vonszolós részekbe, kiállásokba is irgalmatlan erőt préselt.
A dalokban való megkapaszkodást markáns gitártémák segítik elő, ilyen például az Oroborus hipnotikus nyitóriffje (utóbbi cím egy misztikus jelképre utal, az örökkévalóságot szimbolizáló, saját farkába harapva kört alkotó kígyóra / sárkányra), a hossza ellenére is lebilincselő The Art of Dying levezető harmóniái, vagy épp a klipes Vacuity mamut-léptékkel mérhető sújtása. Az ének egy hajszállal kevésbé emlékezetes pontja az összképnek; Joe a durvább hangokat megbízhatóan hozza, de nem egy kiugróan jó torok. Elvenni azonban nem tud a lemez erejéből, mert a dalok önmagukért beszélnek, s ami a lényeg, hogy nem találni két egyformát köztük. Az egyik legfurább tétel a hármas számú A Sight to Behold, mely elektronikus zajaival, loop-szerű ütemeivel és effektezett, hullámzó énekével leginkább a Korn egyes késői dolgait juttatja eszembe, ami elég hülyén hangzik így leírva még nekem is, és először nehezebben is szoktam meg, de most már az egyik csúcspontnak tartom. A The Silver Cord az előző lemez Flying Whales-éhez hasonló akusztikus, hangulatos átvezető, az Adoration for None-t pedig Randy Blythe (Lamb Of God) erősíti énekben, akinek az orgánumáért különösebben sosem voltam oda, de itt elfér. Ugyanolyan izgalmas lemez a The Way Of All Flesh, mint elődje, de egy fokkal még azt is sikerült megfejelniük, nagyon okos és egyedi megoldásokkal van tele, egyedül a hetvenöt perces hosszt tartom erősnek egy kicsit. De hát a Gojirát eddig is odafigyelve, elmélyülten kellett hallgatni, így érdemes most is. Az év egyik kiemelkedő produkciója.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.