A germán thrash színtér egyik legtöbbet emlegetett és legismertebb régi motorosa, a zenészek és zenehallgatók tömegének szemében hivatkozási pontul szolgáló esseni Kreator négy év elteltével jelentette meg újabb, sorrendben immár a 12.-ik (!) nagylemezét. A tavalyi évben kijött ugyan egy speciális DVD-jük At the Pulse of Kapitulation – Live in East Berlin 1990 címmel, mely a Vasfüggöny és a Berlini fal leomlása utáni első keletnémet koncertjüket elevenítette fel némi extrával megtoldva, de ezt leszámítva meglehetősen sokat kellett várniuk a csapat híveinek a friss hallgatnivalóra.
Az új Kreator nagylemezt a csapat terjedelmes diszkográfiájában úgy lehet legkönnyebben elhelyezni, mint a Violent Revolutionnel megkezdett, s a 2005-ös Enemy Of God lemezzel kiteljesedett irányvonal logikus folytatása; a zenei oldal mellett a sound és a borító is ugyanazokat a hangulati, érzésvilágbeli sajátosságokat idézi, de a friss mű, bár nem higgadtabb, egy fokkal talán elődjénél is dal-központúbb. Azaz agresszív, gyors, ugyanakkor fogós, változatos és dallamos is egyben, kiegészülve Mille jellegzetes rikácsolásával. A Cd-t nyitó Hordes Of Chaos (A Necrologue for the Elite) például olyan fogós, melódikus gitártémákkal kezd, ami még az előző album tendenciájának fényében is meglepő lehet. A kimunkált harmóniák tetőződése után persze beérkeznek a jellegzetes fűrészelős thrash riffek és a kapkodó, vad tempók és szólók is, Mille pedig keményen fröcsögi a dal címét a refrénben. Annak ellenére, hogy a második leghosszabb, igazi koncerthimnusz a dal, s a galoppozós témákkal kezdő kapkodós, sikálós Warcurse is hamisítatlan headbanger induló, ha szabad így fogalmaznom. A szóló utáni katonás kiállásnál szinte rögtön magunk elé képzelhetjük, ahogy öklök erdeje emelkedik a levegőbe a koncertjeiken. Az Escalation hasonló szellemben fogant, egy hangyányit kevésbé karakteres tétel számomra, míg az Amok Run lágy felvezetésében Mille ismét megcsillantja éneklős oldalát, amúgy Endoramasan, vagy mint az előző műről, pl. a Voices Of The Deadben. Azonban nem kell megijedni, pár taktus után címéhez méltón igazi ámokfutásba torkollik, szinte minden Kreator-jellegzetességet felvonultatva. A Destroy What Destroys You egy húzós, középtempós groovy szaggatás húsos gitártémákkal, a dobpörgetésekkel induló Radical Resistance pedig olyasmi keményebb darab, mint 2005-ből a World Anarchy, s a záró Demon Prince reszelős, a korai idők felé visszakacsintgató egyszerűbb darálása is hasonló szinten mozog. Előtte azonban ott van még az ének nélküli, alig egy perces Corpses Of Liberty, mely szinte csak felvezetése a Démonherceg himnikus indulásának. A To the After Burn lassabb, vészjóslóbb, de ebben is találkozhatunk fogós gitárharmóniákkal, refrénnel. Csak a végére gyorsul fel, ám a duplázók dübörögnek benn rendesen. Társainál szürkébb darabot most talán egyedül az Absolute Misanthropy képében találhatunk csak, így nincs túl sok üresjárat ezen a tömör és velős korongon, ám talán épp emiatt hosszabb távon kissé megterhelő a Cd.
A számcímekre pillantva konstatálhatjuk, hogy a szövegvilágot tekintve nincs változás, de ez így is van rendjén egy thrash korongon. Tíz fogós, kidolgozott, profi dal alig negyven percben – bár a Kreator már megalkotta a maga és a műfaj klasszikusait, valamint megjárta a saját poklát a kilencvenes években (a mélypont a szörnyű Outcast album volt), s az ezredforduló utáni lemezeikből sem valószínű, hogy klasszikus lesz, azért megmutatja, hogy továbbra is jelen vannak, számolni kell velük.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.