Most visszakerestem mit is írtam anno a 30Y előző lemezéről. Persze meg is hallgattam a semmi szédítő magasságot.
Szóval, hogy magamat idézzem: „Az aBnormal stúdióban készült lemezhez ráadásul remek hangzást is sikerült kreálni, így minden adott az előrelépéshez.”
Nos a No.4 hangzásában, hangszerelésében és a dalokat tekintve is lekörözi az elődjét. Mondom ezt annak ellenére, hogy elsőre totál nem tetszett a lemez (de még másodjára sem). Egyrészt nem vagyok fanatikusa az efféle zenének függetlenül attól, hogy annak idején a középsuliban azért nálam is sokat pörögtek a Kispál és a hasonló alter brigádok anyagai. Másfelől meg nem erre számítottam.
Úgy tűnt az ismerkedésünk elején, hogy a pécsi srácok bekeményítettek, ami viszont nem állt jól – gondoltam még akkor. Aztán valami csak nem hagyott nyugodni és nekifutottam még párszor és kezdett is alakulni a viszonyunk. Aztán amikor a kiadótól megérkezett az ajánlat, hogy írhatnék is a lemezről, még inkább belemerültem. És mostanra minden kezdeti ellenérzésem elszállt. Ez kérem egy jó lemez!
A meglátásom szerint a banda rengeteget fejlődött. Olyan hangulati többletet tudtak a dalokba belevinni, olyan nem várt stílusjegyek, hangszerelési megoldások jelentek meg a 30Y dalaiban, amikkel akár még szélesebb körű ismeretségre is szert tehetnek.
Beck Zoli hangja is rengeteget fejlődött. És hát a szövegeiben is vannak telitelálat sorok, gondolatok.
Most pedig eljutottunk az egyetlen számomra kényes ponthoz a csapat új anyagának bemutatásánál. A szövegek nekem kevés kivételtől eltekintve még mindíg elvontak. Inkább a történetmesélős dolgok azok, amik jobban bejönnek, mint például a dajkák meséje, a hajóra szállt, vagy a rubikernő.
Engem leginkább a szomorkás azt hittem érdemes fogott meg, ami egyfajta siratóként is felfogható.
De a slágergyanús, klipesített felhő is nagyon eltalált darab.
A srácokat korábban könnyen be lehetett sorolni, mint egyfajta Kispál és a borz-klónt, persze csak felületes hallgatás után, azonban mára ez múlt idő. Talán csak a dajkák meséjében található némi utalás a földijeikre.
Ha párhuzamot kellene vonnom, akkor inkább a Quimby/HS7 vonalra helyezném a jelenkori 30Y zenéjét. Elsősorban a színes és változatos dalszerkezetekre, illetve hangszerelési megoldásokra gondolok, amikor ezekhez a csapatokhoz hasonlítom.
Ami viszont (számomra) nagy negatívum, az a nem túl tetszetős borító. Nem mondom, ötletes, de azért nekem nem nagyon jönnek be az ilyen minimalista alkotások. A zenekar honlapján persze megtalálható a dalszövegek, illetve akár össze is lehet állítani a bookletet.
Összességében ez is egy erős lemez, ami a hazai alter mezőny vezető zenekarává teszi a 30Y-t, de talán a szélesebb körű ismertséget is meghozhatja a No.4.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.