Ha jól emlékszem Lights Go Out lemez (EP) ismertetővel debütáltam a ‘forgácson anno, így szerettem volna, ha én írhatok recenziót a friss nagylemezről is.
Először is némi háttérinformáció. A Thoughts Beyond Reason Tear Me Apart EP óta Molnár Bálint átigazolt az Insane-be, így frontember nélkül maradt a csapat. Egyelőre az utódja még kétséges, ám merész lépéssel mégis felvették a dalokat és ki is adták. A vokális témákat pedig a csapat olyan előadókra bízta, mint Pityesz, Blind Gergő, Gabó Ádám (Cadaveres), de van itt még Bálint által felénekelt cucc is. Aztán szerepel még az utódjaként kipróbált Busa Geri és a Nemes Krisztián is, valamint Kiss Peti, aki egy debreceni énekes (Hope The Last, Aetrigan) valamint Béres Laci, aki az Inferno Metalcore System dobosa. Rajtuk kívül az Our Songban Rácz Tibor, akit ugyan próbáltak
megnyerni a banda számára a srácok, de csupán egy nóta feléneklésére sikerült rábírni.
Szóval furcsa lemez lett a Remény romjain. Zeneileg ugyan egységes, de a rengeteg különböző énekes sok-sok hangulat miatt változatos is. Számomra talán túlságosan is. Ráadásul nem könnyíti meg az sem, hogy nagyjából fele-fele arányban találhatók magyar és angol nyelven előadott dalok.
Az első három nóta (Real Journey/ Tóth Gergő; Egy Perc/Bálint; Sweet Naive Boy/Kiss Péter) jól beindul. Itt egységes a zene és a vokalizálás is.
A Marionett énekileg nekem a Necropsiát idézi, főleg annak is a második lemezét. Azt, ami szerintem már kevésbé sikerült. A refrén azért megmenti a kissé döcögős verzéket.
Ezután jön a már említett Our Song, ami énekileg tényleg az egyik legváltozatosabb és ha nem is a legjobb, de azért kiemelkedő daluk.
Az Effaced Soil of Gomorrah-ban rögtön hárman is hallatják hangjukat, hisz itt szerepel Busa Geri, Béres Laci és Gabó Ádám is. Mit mondjak, nem rossz, bár igazán nem nyűgözött le.
Nem úgy, a November. Itt is hárman tolják, itt is van némi Necropsia utánérzés, csak itt nem zavaró. Maga a dal számomra talán a lassú málházása miatt jön be nagyon. Valahogy a kissé monoton, mégis magával ragadó sodrása miatt nyer meg. Ráadásul Béres Laci borult szövege is erősíti a nótát.
Az utolsó előtti Én nem ezt érzem! megint csak egy egész jól sikerült darab, ráadásul Pityesz is jó választás volt előadóként. Illik a hangjához ez a téma.
A záró Lonely Silent Desire egy kissé nyugisabb darab, bár a itt-ott azért megdörrennek a gitárok. Viszont levezetésnek tökéletes.
A hangzásra nem tudok panaszkodni. A csapat a szinte házi stúdiójuknak számító debreceni Szeg Home Stúdióban dolgozott. Szilágyi Pisti és Méhes János vezetésével sikerült is egy igencsak jól megszólaló anyagot kiadni a kezükből. A dalszerzésre szintén nem tudok (és persze nem is akarok) rosszat mondani. Nyilván vannak hatások, nyilván egy állandó énekessel közösen írt és összepróbált dalokkal teli lemezért még jobban tudnék lelkesedni, azonban mint azt korábban írtam ez már talán túl változatos is. És ez kissé visszaveti a tetszésindexemet.
A CD grafikai megvalósítását is remeknek tartom, igaz a belső résznél azért dolgoztam volna még kicsit a helyükben. A dalszövegek az eltérő háttérszíneken nem épp a kreativitás csúcsa, szemben a külső borító remek rafikájával. talán egy-egy apró ábra még elkelt volna.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.