Ha valaki a logora pillant egyértelműen valami futurista kísérleti dolog juthat eszébe (s még annyi minden más is, hiszen ma már a logok nem annyira műfaj függők), de ha a lentebbi képre, akkor biztosan mindenki a Pink Flyod és Led Zeppelin és társai 70-es évekbeli fotóira asszociál, avagy nagy adag pszichedelikus kísérleti rock zene, némi jazz, s mindez a jelenben tömény retro. Így is van, hiszen az angol hét tagú Diagonal éppen ezekre az érzésekre épít rá, ám nem csak külsőségekben, hanem magával a zenével is, amelyet leginkább progresszív jazznek-progresszív rocknak lehetne definiálni.
Egyszerűen megdöbbentő a dalok építkető szelencéje, melyekből remek dallamok és megoldások kavalkádja kerekedik ki, s mindezt úgy, hogy a hiteléből egy másodpercig sem veszít, valódi időutazás, némi futurista vízió álommal, avagy a lepke mely a szarkasztikus utópia ellenére is orrunkra szarik. Az improvizáció nagyon fontos szegmense az angol hét tagú brigádnak, melyben random jammelések és előre jól megírt részletek egyaránt keverednek – bár valószínűleg minden előre „kitervelt és lefektetett”, hiszen az összkép egységes, mégis vannak részek, ahol már annyira progresszívbe csap át, hogy nem lehet nem randomnak gondolni (mégsem lesz sem hallgathatatlan, sem öncélú, valahogy benne fogant az egységesség). A hangszerelés a régi időkből eredően analóg (s megjellenek a tipikus elektronikus orgona témák, ahogy a The Beatles lagymatag lázadása is el-elcsíphető itt-ott…), mely még inkább elősegíti a múltba tekintést, erre építenek rá a kiegészítő a progresszív rock retro megoldásai jazzel keveredve és kiegészülve fúvós szólókkal. 
Hasonló féle megoldásokat a King Crimson féle guru birodalomba hallhatunk néha, illetve nagyon ilyesmi (számomra) a Emerson Lake & Palmer – Tarkus című korongja.
Két dolog biztos; a srácok nagyon tudnak és hihetetlenül jó képességekkel rendelkeznek dalszerzésben és annak építgetésében, illetve hogy az amúgy erősen retro disco vagy éppen futurista kísérleti kavalkád borítós korongot több ma 50 éves fogja megvenni és hallgatni, mint amennyi fiatal. Ennek ellenére ezt a tökéletes és hiteles produkció csak ajánlani tudom, melynek értékéből mindössze egy dolog von le némi pontot; az pedig az, hogy ezeknek a dallamoknak a többsége úgy 30-35 éve már elhangzottak más előadók repertoárjából, de mivel az idő felejtett, az ember pedig felejt, így a csecsemőnek minden vicc új morál alapján… mégis csak egy tökéletes alkotás!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.