Az Egerben már húsz esztendeje álló Boston Klinika malmai lassan őrőlnek, vagy inkább a szabálytalan zárva-nyitvatartás felelős a késői megdicsőülésért. Már ami a (nagykiadós) lemezmegjelenést illeti. Volt ugye eddig két demó, és egy „Fearplay” címet kapott önerőből kiadott ’rendes’ album.
Ez a kiadvány vészesen kétarcú lett, hiszen nyílegyenesen lehet szétvágni a rajta található anyagot 6:4 arányban, az idei év javára a ’91-es ellen. Az egyetlen összekötő kapocs a kettő között Kollár László basszusgitáros, énekes, aki a banda alapítója és szövegírója is, egyszóval egyszemélyben életbentartója.
Az első féltucat hangkép egy teljesen mai, majdnem komplex utazás a BK szövevényes agytekervényeiben születő szerzemények körül, a záró négy trekket viszont inkább kuriózumnak, és dokumentálás, archiválás jellegűnek érzem a két évtizedes létezés jubileuma miatt. (Ezért csak az első hat nótát jellemezném bővebben, a négy bónuszfelvételről annyit, hogy egy kissé zsigeribb, csúnya szóval primitívebb a muzsika az újabb kori nótákhoz viszonyítva, és inkább a metálosabb, sőt néhol punkos hangzás kerekedik felül a hardcore sztenderden. A demós hangzású számokban a szólókat is inkább az ösztön szülte, mint a virtuozitás kényszere, de ne feledjük – még egyszer leírom – , akkor még csak 1991 volt a naptár fejlecén.)
A hardcore alapú, de nem az amcsi ugrálós, káromkodós fajta, hanem a jófajta régi, hazai, az AMD és a Leukémia brilliáns, szabad szellemű, a kőbevésett szabályokat követő irányzatokra fittyet hányó, vibráló szellemében íródott muzsika érdekes így 2009-ben. (Sokaknak lehet, hogy ’megnemértést’ is fog okozni, mert semmilyen manapság menő mainstraim vonalat és divatot nem követ.) A kattant, sok helyen monotónikusan szuggeráló gitár- és énektémákba csak néha ’csempésztek be’ a fiúk egy-két, a könnyedebb befogadást segítő lazább riffet, vagy emészthetőbb dallamot (pl. ilyen a „Menedék” Chili-s gitárja, a „S.A.W.” ’szépénekes’ vágyódása, vagy az „Éjszaka láncai” már-már fülbemászó refrénje). Nagy többségben a kifacsart, totál megbolondított dalszerkezetek, teljesen széttördelt ritmusok, és a már-már fanatikusan szajkózott, és a hagyományos szövegírási szokásokat nélkülöző, de nagyon is aktuális gondolatokat tartalmazó sorok dominálnak. Rettentő nehezen emészthető a teljes zenei összkép, de az előadás egy nagyon is technikás, és összehangolt társaságot feltételez.
A nóták megszólalásáról annyit, hogy valamivel harapósabb, zabolátlanabb is lehetett volna, mint ahogy vártam is a megénekelt sor, „ezt a musztángot nem lehet betörni…” alapján, de pár hallgatás után már rááll a füle az embernek.
A túlzásoktól mentes booklet egy-két bakija felett még jóindulatúan szemet lehet hunyni, viszont a frontoldal okozhat még némi fejtörést, személy szerint a magyar címeres szkafandert viselő (de majomarcú) asztronauta űrsétájának képét még nem tudtam teljesen megfejteni.
Neves vendégként, két számban („Menedék”, „Éjszaka láncai”) Cséb vendégszerepel, ami még jobban kiemeli a fent említett két honi kult HC csapat zenei hatásának igazolt meglétét, úgyhogy aki kapható az effajta, ’régimódi tánc’-ra, az bátran belevetheti magát a kiadvány kissé retró ízű világába.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.