A napjainkban Forgery néven küzdő norvég thrash alakulat magját képező trió 1990-ben jött létre, ám a banda nem bizonyult túl kitartónak és néhány évnyi demózás után feloszlott.
Az újjáalakulás idejét Anders Moen gitáros-énekes 2002-ben látta elérkezettnek. A Forgery az alapító Lars Sorensen posztján Karl Jonny ’KJ’ Lervåg ex-Paradigma dobossal, nagy tervekkel és a korábbinál jóval harapósabb muzsikával tért vissza. Moen kapitány 2004-ben vette a legénység soraiba Ronny Hansen másodgitárost, majd a négyessé bővült fogat gőzerővel folytatta a munkát az új dalokkal, amelyek a 2006 nyarán napvilágot látott első Forgery korongon, a Core címűn jelentek meg.
A lemez megjelenése után KJ magánéleti okok miatt megvált a Forgerytől, szerelése mögé Jan Roger Halvorsen (ex-Old Mans Child, 54, Mandylion) ült. A prog/avantgarde vonalat megjárt Halvorsen csatlakozásával a Forgery úgy döntött, hogy thrash muzsikáját más fémzenei áramlatokon is kipróbálja. A banda a kísérletezés jegyében nem is hamarkodta el a munkát a következő lemezzel, amely az idei október második felében mutatkozott be.
A szárnypróbálgatás első hallásra annyi eredménnyel járt, hogy a banda korábbi amcsi és német thrash hatásai mellé rengeteg korszerűséget és technikát engedett a muzsikájába. A szó szoros és átvitt értelmében is sötét borítóval készült Harbouring Hate dalai sok thrash és temérdek groove elemet tartalmaznak, de sokat olyan kurrens műfajból is, mint a metalcore.
A főbb hatások tekintetében két bandát lehetetlen nem megemlíteni; ezek a Pantera és a Machine Head. Az eredet-struktúrában gyönyörűen nyomon követhető Anselmo és társainak Black Sabbath-rajongása, valamint Flynn Bay Area múltja. Ha thrashről van szó, én magam leginkább a régisulis bandák rajongója vagyok. Ha valami újabb dolgot hallgatok, sok esetben megelégedettséggel állapíthatom meg, hogy vannak olyan új bandák is, amelyek életben tartják a jó öreg thrash hagyományait. Nem mondhatnám, hogy e tekintetben lenyűgözött volna a Forgery. Amit a Harbouring Hate albumon csinálnak, az valóban kompromisszum-mentes és kifogástalan munka, és ha élhetek egy zagyva szóképpel, azt is kijelenthetem, hogy zeneileg látványos. Tény viszont az is, hogy rengeteg hasonló albumot hallottunk már.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.