Da Capo
Senkiföldje
Hogy őszintén bevalljam, mindig kétségek közepette, és eleve negatív érzelmekkel telve teszem be a cd-lejátszóba a magyar előadók szerzeményeit. Igazán egy-két kivétellel nem is hallottam még olyan magyar ZENÉT, amely külföldön is megállná a helyét. Plusz még ha hozzáteszem, hogy maga a magyar nyelv nem épp a leghangulatosabb hangzású nyelvek egyike, főként ha metál zenéről van szó. Ezek után (no meg a Senkiföldje intrója után) egész meglepett mind a hangzás, mind a zene, a szemlélet, a dalszerkesztés, stb. Rég nem hallottam ilyen előremutató magyar produkciót. Talán a Stonehenge csodálatos albuma keltett bennem hasonló érzéseket, bár szerintem aktuális zenénk túlmutat a romjaiba dőlt eddigi magyar kedvencemen. Elsőre feltűntek a hatások J, bár szerintem ha egy magyar zenekarra azt mondják, hogy ez tiszta Dream T., akkor az inkább imponáló, mintsem sértő lenne. Annyiban azonban megfigyelhető differencia, hogy a szentgotthárdi srácok kisérletezősebbre vették a figurát a különbféle hangeffekteket szemlélve. Nekem ez szimpatikus volt, és sehol sem tapasztaltam, hogy esetleg „sok” lenne. Épp ott vannak, ahol szükség van rájuk, színesítik a zenét. És ha már a zenéről beszélünk, a fiúk előszeretettel mazsoláznak a keleti feelingek között, ami plusz piros pont részemről. Az ének (Nagy Norbert) talán az a rész, amire azt mondanám, hogy fejlesztésre szorul, bár magyar viszonylatban (sőt még másodvonalas külföldi bandákat nézve is) bőven megállja a helyét. A baj csak annyi vele, hogy nem tűnik túl természetesnek, néha mintha nem orkánként tombolna az énekes torkából a hang, inkább próbál orkánra utalni. De ezt sem kell túl komolyan venni, meg kell hallgatni! Én még bőven élveztem ezt az orgánumot is, bár több hallgatást igényelt, amíg megszoktam az énekhangot. A zenéről nincs mit mondanom. A számok a progresszivitás határain (létezik ilyen?) belül táplálkoznak a különbféle riffekből, sehol nem tapasztaltam unalmas, klisés részeket, végig izgalmas, sokszínű. Kozó Tamás (gitár) a lemez egészére olyan élvezetes riffeket prezentál, amit magyar zenekarban nem nagyon hallani. Az tuti, hogy ha a srác mondjuk finn lenne, már rég szobrot avatnak neki. A dobos (Göllicz László) úgyszintén nyugati szinvonalon üt. Sőt a dobhangzás, ami ugye idehaza elég szar szokott lenni, nekem meglepetést okozott. Nagyon jó. Bár én inkább a „végigkétlábdob” jellegű zenéket kedvelem, de azért itt is megkaptam a magamét… A basszusgitár (Csörnyi Róbert) ugye egy fontos pont a progresszív zenékben, talán lehetne pulzálóbb, bár olyan sok minden van ebben a zenében, hogy nehéz odafigyelni minden kis apróságra. A szintik (Komáromi György) hangfestő, hangulathozó jellegűek, funkcionálisan tökéletesnek mondhatóak. Összességében egy profi magyar bandát hallottam, kiváló dalokkal, egyéni hangvétellel, PROFI szövegekkel, érzelmekkel átitatott lírákkal…nem akarok már tovább segget nyalni J! Aki szereti a prog.metalt hallgassa meg!!!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.