Kössünk rövidebb-hosszabb barátságot (kinek a pap, kinek a papné) az orosz Andem névre hallgató formációval, a Yuliana Savchenko vezette csapat tavaly rakta le második nagylemezét. Természetesen a legénység elég komoly átalakuláson ment keresztül, mire 2005-ös Moszkvai alakulásukkal eljutunk a 2009-es Doch’ Lunnogo Sveta (magyarul annyit takar: A holdfény leánya), gyakorlatilag az egyetlen őstag Sergey Polunin a gitár poszton. A fedőért és minden egyéb design cuccért Arceniy Mishcyn a felelős, nem végzett rossz munkát, hiszen efféle heavy értékekkel felvértezett power-gothic csapathoz tökéletesen illenek ezek az idealista fantasy képek. A stúdiómunkákért és minden hasonszőrűért felelőséget a Andy Horn vezette német The Red Room stúdió vállalt – ezzel sincs gond, szépen és tisztán szól. Na de akkor lássuk miből is áll a fura képződmény…
Elsőre, ami feltűnik, azok az izmos és súlyos riffek, melyek mögött vidám és változatos billentyű felhők repkednek, ezek az égi képződmények nem is oszlanak fel, hiszen Yuliana Savchenko kellemes hangja a gothic és heavy között mozog. Gyakorlatilag a dalok felépítése a 3-4 váltásból összeállított galopp metál, gothic-heavy, heavy-power majd újra galopp… a szövegek mindegyike anyanyelvükön, az az oroszul hangzik el, s ezzel igazából az angolhoz, s némethez se igazán szokott közép-európai fülnek fura, már-már zavaró jelenség. Természetesen, aki kedveli a dallamos és epikus gothic zenét, melyben nem a lassú témák, hanem a galoppolló heavy futamok vannak túlnyomórészt hangsúlyban, azt ezt is hamar meg fogja tudni szokni. Megvallom őszintén nekem nem ment jól, mindig is távol estek tőlem az ilyen Nightwish féle operával hibrideskedő energikus gothic színházak. Jó lett volna érteni amúgy, hogy melyik dal miről szól, hiszen pl. a Bulgakov regény abszurd tárháza is előkerül a Мастер и Маргарита (Mester és Margarita) című tételnél, ebben amúgy énekel Ilya Alexandrov, aki nem tudom ki, de mindenesetre némi hörgés is itt-ott feltűnik. Lehet a nyelv hangzása teszi, de pl. a Дорога в Пандемониум nekem az egykori TATU dolgait jutatta eszembe. A Principium et Fons és a Песни песчаных бурь kellemes fel és levezetése a korongnak, amiben egy picit az elektronika is helyet kapott.
Zárásképpen csak azt tudom írni, hogy minőségi zenészek és zene, s a célközönség azok, akiknek a régi Nightwish sokat jelentett és nem zavarja őket azt sem, ha mindez a műfaj-halmaz a keleti blokkból érkezik…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.