Viszonylag kevés zenekar érkezik Göröghonból, de akik túlélik a balkánon való átkelést, eddig mindig értéket képviseltek, zeneiségükben érett kompozíciókkal örvendeztettek meg bennünket. Szerencsére a 2002-ben – ahogy ők mondják – dilettáns zenészekből alakult hellén csapat is öregbíti hazájuk metálzenei hírét a világban. A terjedelmes Essays In Rhyme On Passion & Ethics címmel ellátott friss anyag már a második kiadványuk, aminek fényében nyugodtan kijelenthető, hogy a cím sokatmondó, de sokat beszélőnek semmiképpen sem titulálható.
Igazából a stílust semelyik oldalról sem feszegetik, nincsenek túl nagy megfejtések, csak egyszerűen és természetesen előgördül a kirántott fiókból egy hat számba préselt méregszelence, aminek tartalmát fenékig ürítve kétségtelenül érkezik a hipnózis és a varázslat. Azt hiszem zenei behatárolásként (ismét) kihagyhatatlan az Opeth korai munkássága. Főleg a Morningrise terjedelmes témakifejtős igazi ködbe burkolózó monumentalitása köszön vissza a jól felépített, hol lüktető, acsarkodó, hol pedig merengően kitisztuló dalfolyamokban. A hörgés és a tiszta ének kombinációja, az egyszerű, sallangmentes drámaiságra való törekvés azonban nem merül ki az északi alapcsapat receptjének másolásában. Ugyan ennyire része ennek a muzsikának például a Mar De Grises méltóságteljes death/doom hömpölygése, a korai Kathaarsys egy-egy váltása, hangulati megoldása, az újkori Enslaved black progresszivitása, vagy például a korai Anathema önmarcangoló szenvedése, de a My Dying Bride lassú – elkínzott pillanatai is egy kutya szülöttei. Egyazon szenvedés, gyűlölet és szépség folyamból merítenek mindannyian és töltik meg korsóikat. Szerencsére az Ethereal Blue korsójára felkerültek a pucér-pajzsos dárdás figurák is, ami elejtett pár csepp autentikus dallamban, hangszerben érhető tetten. Így a keleties érzésvilág a hörgés és keményebb zenei vonal okán még a szintén korai Orphaned Land neve sem lehet szitokszó. Főleg, hogy klarinéttal sem minden nap fut össze az ember ebben a zenei közegben. Bár ők már tényleg csak többszörösen áttételesen rokonok, de attól még rokonok. A hangzás kellőképpen underground, távol áll tőle minden nemű túlpolírozottság, de arányos és élő is egyben. Érezhetően hozzátesz a hangulathoz.
Több említett bandánál is kiemeltem a „korai” korszakkal való hasonlatot, ami jelen esetben nem az ódon megszólalásban, vagy valamiféle nosztalgikus főhajtásban testesül meg, hanem abban a különleges hangulatban, amit szerintem az említett csapatok mindegyike birtokolt, azonban a technikai fejlődés és a művészi kiteljesedés, letisztulás oltárán mindannyian feláldoztak egy óvatlan pillanatban. Azt hiszem, aki még érzi, hogy agy Morningrise, vagy egy The Silent Enigma miről szól, annak maradéktalanul élmény lesz az Essays In Rhyme On Passion & Ethics is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.