Igazából párban szép az élet. Ezt az okosságot osztja a kanadai Metalodic kiadó is, így az Icewinddel kézenfogva érkezett a szintén kanadai Instanzia friss munkája is, ami szintén heavy/power a változatosság kedvéért. A koincidens eseményláncolatok és a kammereri szerialitás elkötelezett hívei akár nyöghetnek is egy nagyot az események ilyetén alakulásától, de az az érzésem, hogy az egyszeri, a power vonalon csak hóbortos kiruccanásokra szakosodott kritikaíró is felnyöghet.
Amíg az Icewind a skandináv, kimértebb vonalon mozog, addig az olaszosan csengő honfitárs neve is beszédes, hiszen az Instanzia vérmérséklete sokkal pezsgőbb, ami még önmagában nem jelent jobb, vagy jó anyagot. Bár a két és fél perces intro alatt már befontam a szemöldökömet, a nyitó Ghost Of The Past azonnal germános vágtában kezdte a faciális esztergálást és bár Alexis Woodbury hangja önmagában gyenge közepes ami egy idő után elég fárasztó is, a kórusvokálok és a refrének sokkal hatásosabban felépítettek és működőképesebbek, mint az Icewindnél. A tempó és a kicsit tobzódó gitáralapok okán a párhuzam itt a skandináv nagyok helyett inkább a germán és olasz vonallal működik. Az Edguy, a Gamma Ray és a Rhapsody neve is beugorhat, bár az előbbi kettőnél kicsit szinfósabb az összkép, míg az utóbbi barokkos ömlengésétől szerencsére elmarad a Ghosts nyolc tétele. Ami a csapat kimondott erőssége, azok a már említett kórusvokálok és a feszes, pörgős alapok. Az egyes számok felépítése is sokrétű és a feszes germános alapok is nemegyszer túlmutatnak a kötelező kliséken. Egy dolog van, ami mindkét csapat rovására felhozható, mégpedig a tempók variálatlansága a lemezek teljes egészét tekintve. E téren bizony jót tenne egy kicsit szellősebb, változatosabb felépítés.
Szóval debütlemez ellenére nagyon is rendben vannak az alapok, és a körítés is, csak az a fránya énekhang az ami szerintem ebben a formában gátja lehet a kitörésnek. Mindig durva ilyet leírni, de szerintem csak a pacsirtacsere hozhatja meg a következő lépcsőfokot a csapat számára. Akár importálhatnának egy germán torkot is, hiszen a germánok olyanok, mint a South Park „fekái”. Mindegyik tud basszerozni és van egy basszgitár a pincében. Na a németek meg heavy énekes fronton vannak hasonló helyzetben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.