Kicsit megcsúsztam kritika ügyileg az utóbbi két hétben, így hát gyorsdarám következő résztvevője egy újabb Solitude Productions mellékvágány az egyre gyakrabban emlegetett BadMoodMan Music kiadvány, a debüt Sideris Noctem anyag. Az ukrán csapat 2001 táján alakult Poltavában, a korai ambíciónizmus csakhamar félbeszakadt, hiszen a 2002-es egyetlen demójuk óta semmit se raktak le az asztalra, csak tavaly ezt a debütöt. S a legviccesebb az egészben hogy a demó és a nagylemez dalainak nagy része megegyezik. A külsőségek szépek, bár kicsit túl lett erőltetve ez a digitális burjánzás (Taras Berserk), ettől függetlenül az összkép kellemes, nem úgy, mint a hangzás. Utóbbi ugyanis, mint hangzás némi kivetni valót hagy maga után; a dobok túl tompák, a vokálok túlságosan előtérben vannak, s a gitárok igazán megdörrenhettek volna izmosabban és mélyebben is. Éppen ez miatt lesz a Wait Till The Time Is R.I.P. 51 perce unalmas, vontatott és az a féle vegetáció, melyet sehová se kívánunk igazán.
Háttérnek túl komplex, de nem jönnek át a nóták, még ha némelyik tartogat is remek ötleteket és eltalált témákat. A dolgon nem dob túl sokat a Without God feldolgozása Katatonia katarzisától. Kétségtelenül érdekes ebben a tálalásban, de sok vizet nem kavar, ahogy sajnos az egész lemez úgy ül le, akár a 140 Kg-os nő a fodrászszékbe…
Pedig vannak ám itt vendégzenészek is, némelyik ismert, némelyik nem, az Ukrán scene egész szépen képviselteti magát, pl. a doboknál Konstantin Zmievskiy segít be a Khors-ból. Tehát nem a zenészekkel van a gond, hanem magával a zenével, hiszen a tudás rendben van, csak az összkép a számtalan hangszer és vendég ellenére is vérszegény, pedig az átmenet a gothic rocktól egészen a doom-deathig terjed, telis tele tiszta és csodálatos leállásokkal. Ami miatt, valamennyire mégis csak tetszett az anyag, az a néhol feltűnő, de csak csekély helyen érzékelhető elektró vonal. Valahogy elveszik a hangulat, az atmoszféra úgy döglött ahogy van, s ettől unalmassá és felejthetővé lesz a Sideris Noctem debütje, s hogy mindez a hangzás erőtlenségéből – félrekeveréséből ered, vagy durva mélységgel se lenne igazán több ennél, nos ezt nehéz eldönteni, de mindenki csekkolhatja maga is a Binary című daluk által innen ingyen.
Az egyik leggyengébb kiadvány zeneileg, amit eddig a Solitude Productions-től láttam, kaptam. Lehet, bennem van a hiba, szóval aki nagyon aktív & bátor akar lenni, az csak szedje le a nótát, s cáfolja azt, amit a fentiekben felvázoltam, mert mindig ott van kritika végén egy gondolatom; miszerint a zene önkifejezés, a befogadás pedig személyre szabott, így tehát egyetlen vélemény sem mérvadó, mindenki maga dönt, ahogy az önkifejezés spirálja se a siker és megértés fényének hírnöke.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.