2008-as megalakulásakor a Mobilmániát nyugodtam nevezhettük supergroupnak.
A honi hard rock-rajongók biztos felkapták a fejüket arra a hírre, hogy a P. Mobil emblematikus zenészei, és a 3 énekes egyszerre lépnek színpadra a koncerteken. Mellesleg gondolom marketinges szempontból se hangzott rosszul ez a felállás, lásd pl. A Három Tenor.
Aztán Tunyogi Péter halála és Vikidál Gyula színházi elfoglaltságai miatt kicsit módosult a zenekar összetétele.
Valószínűleg a rajongók is föltették magukban a kérdést, hogy merre lép tovább a banda 2. lemezével, és egyáltalán lesz-e több énekes, vagy Rudán Joe lesz az egyedüli frontember.
Ezekre a kérdésekre is választ ad a tavaly év végén megjelent, Az út legyen veled című album.
A kezdő, Amíg a gyertya ég még egy ereje teljében lévő bandát mutat. Középtempós málházós riff, Hammond-szőnyeg, Joe könnyen rögzülő verzéi, slágeres refrén.
Hasonló szellemben fogant a Hajnalban hazafelé is, ahol kiderül, hogy Rudán mesternek társai is be fognak segíteni a dalolászásba. Egyébként ennek a dalnak a refrénje, bár tök egyszerű, de számomra mindent visz, a lemez csúcspontja. A Szeret az Isten még a jobb pillanatok közé tartozik, valahogy erről a dalról mindig a néhai Bulldózer zenekar jut eszembe. Viszont már itt feltűnik, hogy az egyébként általában jó dalszövegeket jegyző Horváth Attila ezúttal mintha nem lenne a helyzet magaslatán. Nem azt mondom, hogy tök gázak a szövegek, de tele vannak klisékkel, amit pl. a félig-ballada, A félelem refrénje kitűnően példáz. Maga a nóta se egy nagy eresztés, de azért még korrektnek mondható. Innentől kezdve érzem azt, mintha hard rockból kezdenének (öreguras) stadion-rockba átmenni.
A Gyalogos rock’n’roll egy ilyen kis lazulósnak szánt, zongorát, akusztikus gitárt is felvonultató dal, ha jól gondolom Zeffer András énekével. Színtelen, szagtalan, súlytalan. Csakúgy mint az ezt követő szösszenet, amiben a zongora dominál.
Nem mondom, hogy rossz rákenrólt klimpírozik András, csak tök standard és kismilliószor hallottuk már. És itt erősödik meg bennem az érzés, miszerint Joe az egyetlen igazi énekes a bandában! Én Zeffer és Kékesi hangját max. a vokáltémákban hallgatnám, de szerintem nem kellene erőltetniük a „saját” dalokat.
A mostani Mobilmánia egy frontemberrel ütősebb lehetne.
Mert így kaptunk egy erősen induló, aztán a végére teljesen ellaposodó lemezt, amit zeneileg sem érzek egységesnek. Ezektől a neves zenészektől többet várnék.
Nem beszélve a lemezborítóról, ami full-gagyi. Nem mondom, hogy ehhez a zenéhez egy Havancsák-féle borító illene, de szerintem a mai letöltögetős korban jobban meg kellene becsülni azokat a rajongókat, akik megveszik a lemezt.
Persze valószínűsítem, hogy megrögzött hard rock-fanok feltétel nélkül fognak majd lelkesedni a lemezért, és koncerten talán ez a dalcsokor is működőképesebb.
Mindenesetre engem nem sikerült meggyőzniük.
Talán majd legközelebb!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.