Deadman
Spirito di Pietra

(Dusktone • 2011)

2011. május 5.

0

Pontszám

4

 Aszongya itt nekem ez az okos promólap, hogy a Deadman friss lemeze, a Spirito di Pietra erőteljes ambient black metal, időnként apokaliptikus, tisztán kisérletező post-rock, indusztriál és pszichedelikus felhangokkal megfűszerezve Orwelli víziókat manifesztálva ahol az élethosszig tartó folyamatos kísérletekkel telített melódiák a shakespeare-i szonettek misztikumában visszhangzanak… Úgy van! Én sem mondhattam volna szebben. Nos az igencsak ínycsiklandó ajánlólevél mint az már köztudott, ritkán áll partiban a produktum valós értékeivel és jellemzőivel. Mondhatni több köze van egy begombázott szerkesztő flesséhez, vagy csak egyszerűen nettó baromság amúgy A Falu Jegyzője stílusban megfogalmazva. Nézzük sorjában.

Erőteljes?
A hangzás kimondottan garázs és klasszikus raw jellegű, de azért már a kompromisszumképesebb hallgatóbarát fajtából. Koszos, aránytalan és vékony.
Válasz, negatív.

Ambient?
Na most kicsit gondban vagyok, mert ambient címszó alatt leginkább a készre mákolt önjelölt komponisták zajhalmazait szokás jelölni, és ha esetleg a bekapcsolva maradt mikrofonba főhősünk még bele is böfög, akkor a balck cimkét is megkaphatja. Itt egyik megállapítás sem érvényes, hiszen a zenei rész klasszikusan felépített, panelekkel körberakott, de nem vállalhatatlan, teljes zenekari értékű hangszerelésse.
Válasz, negatív.

Tisztán kisérletező post-rock indusztriál és pszichedelikus felhangokkal megfűszerezve?
Hagyjuk már! A tojást a nyúl rakta, a becsomagolt terepbiciklit pedig a Jézuska tojta a fa alá.
Válasz, negatív!

Orwelli víziókat manifesztálva ahol az élethosszig tartó folyamatos kísérletekkel telített melódiák a Shakespeare-i szonettek misztikumában visszhangzanak?
Elvesztettem a fonalat. Ordas nagy vizilovak Mari fesztávval ahol az éter rossz… Hagyjuk.

A Spirito di Pietra egy erősen közepes, de nem vállalhatatlan klasszikus black lemez, ezerszer hallott elemekkel, megoldásokkal, hangzással, körítéssel némi samplerrel és egy kurva kutyával a lemezborítón. Kutya… Aki a hasonló időrablókat nem unta meg a kilencvenes évek közepe-vége felé, az esetleg megpróbálkozhat vele.